2019. október 30. szerda

okt. 30
7:50
Utoléri magát a Richter a szerializáció okozta gondok után (vg.hu)
A Richter tartja magát azon ígéretéhez, hogy a gyógyszeriparra jellemző árréscsökkenést fokozatosan kiegyenlíti.
okt. 30
7:51
Határozottan érezhető a lassulás az újlakás-építéseknél (Privátbankár)
A fejlesztők a meglévő újlakások befejezésére fókuszálnak Budapesten.
okt. 30
7:52
Van jövője a jelen nagybankjainak? (vg.hu)
A fogyasztók újfajta élményt követelnek, amely az átláthatóságon és az egyszerűségen alapul, és lehetővé teszi, hogy a pénzügyeiket bárhol és bármikor intézhessék.
okt. 30
8:03
Magyarországon kétségbeejtően hiányzik az elektromos autók szélesebb körű elterjedéséhez szükséges infrastruktúra (ProfitLine)
A közép-kelet-európai országokra jellemző, hogy a gépjárműipar kulcsszerepet játszik a nemzetgazdaságukban, az elektronikus autók azonban még nem terjedtek el olyan mértékben az utakon, mint más államokban. Denis Schemoul, az IHS Markit képviselője szerint (aki egyike lesz a november 20-21-én Budapesten megrendezésre kerülő, az Adam Smith Conferenc
okt. 30
8:09
Határozottan érezhető a lassulás az újlakás-építéseknél (Menedzsment Fórum)
A fejlesztők a meglévő újlakások befejezésére fókuszálnak Budapesten.
okt. 30
8:12
Karácsony a Szegedi Szabadtérivel: már kaphatók a kedvezményes bérletek (Márkamonitor)
Már megváltható a Szegedi Szabadtéri ötféle, kedvezményes karácsonyi bérletkonstrukciója, melyekhez most plusz meglepetés jár. Kiderült az Apáca Show szereposztása is: a nézők nagy örömére visszatér Alföldi Róbert, Feke Pál és Janza Kata is a fordulatos musicalbe. Idén is kedvezményes, karácsonyi bérletekkel szeretné szebbé tenni az ünnepeket a Sza
okt. 30
8:15
Ezzel az okoseszközzel csak akkor süt a hasadra a nap, ha te is akarod! (Kreatív Online)
A hangvezérelhető függönyhúzogató tili-toli bármilyen, karnison lógó textilt képes felokosítani.
okt. 30
8:15
Legördült az első Puma a Ford Craiova üzem szerelőszalagjáról (Agrofórum)
A Ford modern üzemében, a romániai Craiovában megkezdődött az innovatív Ford Puma sorozatgyártása. A fejlett Ford EcoBoost Hybrid 48 voltos hajtással felszerelt új, Suv-hangulatú kompakt crossover a legelső hibrid jármű, ami Romániában készül.
okt. 30
8:21
Erős számok az Erstétől, tovább hasít a magyar leánybank (Portfolio)
Az egy évvel korábbit 8%-kal felülmúló és az elemzők várakozását is meghaladó, 491 millió eurós adózás utáni eredményt ért el az Erste Group a harmadik negyedévben. A régió gazdasági konjunktúrájának megfelelően a bevételek és az üzleti állományok nőttek a banknál, miközben a költségeit csökkenteni tudta a bankcsoport. Közölték: tartják magukat az
okt. 30
8:21
Bevásárol a Pentagon a Lockheed Martintól (vg.hu)
Az amerikai védelmi minisztérium 34 milliárd dollár (több mint 10 ezer milliárd forint) értékben vásárol F-35 típusú vadászgépeket a Lockheed Martintól.
okt. 30
8:23
Jövő kedden tartja alakuló ülését a Fővárosi Közgyűlés (vg.hu)
A testület napirendjén tizenöt előterjesztés szerepel.
okt. 30
8:33
Bank helyett inkább szeretteinkhez fordulunk kölcsönért (ProfitLine)
Bár csökken, de még mindig látható a banki hitelekkel kapcsolatos bizalmatlanság Magyarországon, a leggyakrabban még mindig a családtagjainktól, ismerőseinktől kérünk kölcsön – derült ki az Intrum felméréséből. Sokan kimerítik viszont a bankszámlájuk hitelkeretét, pedig ezzel nagyobb költséget vállalnak, mintha személyi kölcsönt vagy áruhitelt venn
okt. 30
8:33
Duplázta profitját, de veszélyekre figyelmeztet a svájci nagybank (Portfolio)
A várt 816 millió svájci frankos profitnál magasabb, 881 milliós profitról számolt be a Credit Suisse harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Ez a szám több mint duplája a tavaly ilyenkor közzétett adatnak, a bank szerint mégsem lehet hátradőlni.
okt. 30
8:45
Csökkentenie kellene a bankok adóterhein Londonnak (Portfolio)
39,7 milliárd fontnyi adót fizettek be a Nagy-Britanniában működő pénzügyi intézmények, egyes elemzők viszont úgy vélik, hogy a brit kormánynak csökkentenie kell majd az adóterheket, ha azt akarja, hogy versenyképesek maradjanak az ország bankjai a Brexit után is – írja a Reuters.
okt. 30
8:48
Adaptálható mobil robot az agilis gyártási területekhez (Márkamonitor)
A Stera Technologies szerződéses gyártási szolgáltatásokat nyújt számos iparág számára. A finnországi Turkuban létesített gyárát a Stera 24 órás műszakban működteti, és nemrég egy automatizálási projektet is elindított, melynek segítségével növelni tudta termelékenységét, versenyképességének megőrzése érdekében. A vállalat a gyártással foglalkozó i
okt. 30
8:51
Érezhető a lassulás az újlakás-építéseknél (Piac és Profit)
A fejlesztők a meglévő újlakások befejezésére fókuszálnak Budapesten.
okt. 30
8:51
Kivárás jöhet a Fed kamatdöntés előtt, eséssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Mérsékelt eséssel zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában is lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek, a befektetők a Fed ma esti kamatdöntő ülésére és a beérkező vállalati gyorsjelentésekre figyelnek majd. Európában mérsékelt eséssel indulhat a hét harmadik napja.
okt. 30
8:54
Lassulás tapasztalható a magasépítési piacon (vg.hu)
Az építőanyagok közül az égetett tégla és az építőkémiai termékek, valamint a műanyagalapú hőszigetelők iránti kereslet stagnált éves összevetésben.
okt. 30
8:56
Új vizekre evezne a Fiat-Chrysler (vg.hu)
Az olasz-amerikai Fiat-Chrysler fúzióról kezdett tárgyalásokat a francia PSG-csoporttal.
okt. 30
8:57
Bíróság elé áll Elon Musk a pedofilozós tweetje miatt (Portfolio)
Decemberben bíróság elé áll Elon Musk egy rágalmazási perben a hírhedt „pedofilozós” tweetje miatt, amit a thai gyerekek barlangi mentőakciója idején követett el hirtelen felindulásból.
okt. 30
8:59
Lepattant a falról a forint, így újra 330 felett az euró (Portfolio)
Kétszer is megpróbálkozott a 328-as erős technikai akadályon az erősödés felé átjutni a forint az euróval szemben, de nem sikerült, így kedden látványosan gyengült a magyar fizetőeszköz, ami szerda reggel re már oda vezetett, hogy újra a 330-as szint felett jár a kereskedés. Ma este 7-kor a Fed kamatdöntésére (várható újabb 25 bázispontos vágás) és
okt. 30
9:03
Orbán, Putyin, Erdogan és Eurázsia fullasztó feudalizmusa (Privátbankár)
Moszkvának napjainkra sikerült meggyengítenie az Ankara és a NATO közötti kapcsolatokat, egyben érdemben lazította fel a Budapest és Brüsszel közötti viszonyrendszert is. Az orosz-, török- és magyar nagyvárosi lakosság a refeudalizációs törekvésekkel kapcsolatban felmutatta a piros lapot. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 30
9:03
A hivatalos adatok is durva visszaesést mutatnak a nagyvárosok lakáspiacán (ProfitLine)
● Kevesebb mint 10 ezer használt lakás talált gazdára az első félévben Budapesten, ez jelentős, 46 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest a hivatalos adatok alapján. ● A fővárosi használt lakások átlagos 720 ezer forintos kínálati négyzetméterára május óta lényegében stagnál, vagyis elérte a tetőpontot, ami pedig a sajá
okt. 30
9:03
Még a várakozásoknál is csúnyábbak a Deutsche Bank számai (Portfolio)
Jelentős, 832 millió eurós veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévre a Deutsche Bank, alulmúlva ezzel az elemzők 778 millió eurós mínuszról szóló várakozását is. A legnagyobb német pénzintézet a bevételek visszaesését és a szerkezetátalakítás költségeit egyaránt megszenvedi.
okt. 30
9:06
Putyin írhatja alá a Mol kompenzációját (NRGreport)
A Mol és a Lukoil között még a héten aláírásra kerülhet az áprilisban érkezett klórszennyezett olajjal kapcsolatos kompenzáció mértéke, ugyanis terv szerint Putyin holnap Budapestre érkezik.
okt. 30
9:09
Nettó 239 ezer forint a magyar átlagfizetés (Privátbankár)
A bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt augusztusban.
okt. 30
9:09
Aszályhelyzetet hirdettek ki (Agrofórum)
Az Agrárminisztérium közleménye szerint az ország egész területére kiterjedő aszály van, ami a kárenyhítésben érintettek számára lényeges.
okt. 30
9:18
Nettó 239 ezer forint a magyar átlagfizetés (Menedzsment Fórum)
A bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt augusztusban.
okt. 30
9:21
Visszanyeri régi fényét, vagy XXI. századi alkalmazott tudománnyá fejlődik a munkavédelem? (HR Portál)
Van rá esély, hogy alkalmazott tudománnyá fejlődjék a munkavédelem, sőt az USA egy-egy államában már önálló tudományterületként tartják számon. De ahhoz, hogy e lehetséges „szintlépés” jelentőségét - esetleg hazai realitásait - megértsük, érdemes áttekinteni, hogy milyen irányba változik, változhat ez a szakterület. Folytatódik a valamikori presztí
okt. 30
9:21
"Nincs választásunk, eddig tudtunk kitartani" - Elbocsátást tervez a Dunaferr! (Portfolio)
"Eljutottunk arra a pontra, ahol már nincs választásunk, mint a létszámleépítés végrehajtása" - írja a Portfolio birtokába került, rendkívül komor hangulatú levelében Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr cégvezetője. Az elbocsátás mértékéről nem szól, de az ismert, hogy az adminisztráció és a karbantartás területeket fogja érinteni.
okt. 30
9:27
Jön a hideg, jön a nyári gumik cseréjének ideje (vg.hu)
Gumicsere-roham jelzi a lehűlés kezdetét, az autósok sok esetben még októberben is téli gumival közlekednek.
okt. 30
9:29
Még mindig jóval kevesebbet keresnek a nők (vg.hu)
Augusztusban 359 ezer forint volt a bruttó átlagkereset.
okt. 30
9:31
Megdermedt reggel a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42 453,16 ponton nyitott szerdán.
okt. 30
9:33
Csökkenti a népszerű állampapírok kamatát az adósságkezelő (Privátbankár)
Miközben az Államadósság Kezelő Központ a postákon is elérhetővé teszi hétfőtől a nyomtatott szuperállampapírokat a lakosság számára, egy másik, meglepőbb változással is számolni kell a befektetőknek.
okt. 30
9:33
Kivárnak a befektetők a Fed kamatdöntése előtt (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek a szerdai kereskedés első felében, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a Fed ma esti kamatdöntő ülésére várnak. A magyar tőzsde előző napi záróértéke közelében jár, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
okt. 30
9:33
Vegyesen nyitottak a főbb európai részvénypiacok (vg.hu)
Londonban gyengén, Párizsban erősen kezdődött a nap. A BUX stagnált.
okt. 30
9:36
Csökken a népszerű állampapírok kamata (Menedzsment Fórum)
Miközben az Államadósság Kezelő Központ a postákon is elérhetővé teszi hétfőtől a nyomtatott szuperállampapírokat a lakosság számára, egy másik, meglepőbb változással is számolni kell a befektetőknek.
okt. 30
9:39
A Mol jobbat jelenthet, mint az OMV (Portfolio)
Jelentett az kutatás-termelés túlsúlyos OMV, melynek a készletátértékelési hatásoktól és egyszeri tételektől tisztított (CCS) EBITDA-ja mind éves, mind negyedéves alapon csökkenést mutatott. Az eső olajárakat semmi sem tudta ellensúlyozni, holott a finomítás és kereskedelmi szegmens erős volt a negyedévben.
okt. 30
9:39
Tőzsdére megy a szaúdi olaj (AQUA)
A kibocsátás kezdetét állítólag november 3-án fogják bejelenteni, miután elhalasztották a tervezett októberi dátumot, hogy meglegyenek azok a nagybefektetők, amelyek a kibocsátás sikerét garantálják.
okt. 30
9:51
Amikor már tényleg elértük a gödör legalját: innen már csak felfelé volt út (Portfolio)
2012-ben az ingatlanszektor elitjének a döntő többsége szerint az iparág elérte a mélypontot, de még a következő évre sem voltak túl fényesek a kilátások. A válság utáni negyedik évben sorra dőltek meg a negatív rekordok, egy egész év alatt valamivel több mint 20 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak át, de a befektetési volumen is szinte sokko
okt. 30
9:57
22 milliárd dollárt kasszíroztak be a felhő ászai (Portfolio)
Már közel 22 milliárd dollárnyi bevételre tett szert a felhő „Három nagycége,” az Amazon, a Microsoft és a Google a harmadik negyedévben, ez jelenetős növekedés a tavalyi 16 milliárd dolláros bázishoz képest – írja a Tech Crunch. A teljes év bevételei egyébként a felhőpiacon akár a 100 milliárd dollárt is meghaladhatják.
okt. 30
9:59
Féléves csúcsra gyorsult a reálkeresetek emelkedése Magyarországon (Portfolio)
A júliusi 7,2%-ról augusztusban 8,1%-ra, fél éve a leggyorsabb ütemre pörgött fel a nemzetgazdaságban a reálkeresetek éves szintű emelkedése – derült ki a KSH kereseti statisztikájából.
okt. 30
10:00
Stagnálni kezdett a piac (vg.hu)
Már láthatóak az újlakás-építési piac lassulásának első jelei a szakértők szerint, csak a nyílászárók és a cseréptermékek kereslete nőtt.
okt. 30
10:03
Rengeteg pénzt tartunk otthon (Infostart)
Az OTP öngondoskodási index értéke a 2016-os csúcs óta folyamatosan csökken, az idén 34-re esett, így elmondható, hogy trendszerűen csökken a lakosság öngondoskodási hajlandósága - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
okt. 30
10:03
Kamatot vághat a Fed és ez jót jelenthet a tőzsdéknek (Portfolio)
Ma kamatdöntésre készül a Fed, idén harmadik alkalommal csökkentheti az irányadó kamatát az elemzői várakozások szerint, ami kedvezhet a részvénypiacoknak, amennyiben hiszünk a múltbeli adatok iránymutatásának – véli az LPL Financial.
okt. 30
10:03
Már csak holnap lehet fizetni ezzel a forintbankóval: rohanj beváltani! (Pénzcentrum)
November elsejétől már nem lehet a régi ötszázassal fizetni, az MNB kivonja a forgalomból. Csak 2019. október 31-ig használhatók a készpénzes vásárlásaink során a régi 500 forintos bankjegyek, figyelmeztet az MNB.November 1-től...
okt. 30
10:06
Megválasztották a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatóját (NRGreport)
Rafael Grossi argentin diplomatát választották a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) új főigazgatójává - közölték kedden a szervezethez akkreditált diplomaták.
okt. 30
10:09
Jól megy a szekér: Tiborcz István és Orbán Győző cége is a legértékesebbek közé került (Menedzsment Fórum)
Feltornázták magukat a Forbes 100-as listájára.
okt. 30
10:24
Megválasztották a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatóját (NRGreport)
Rafael Grossi argentin diplomatát választották a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) új főigazgatójává - közölték kedden a szervezethez akkreditált diplomaták.
okt. 30
10:27
Civilek és újságírók tömegei után kémkedett a WhatsAppon keresztül egy izraeli cég (Menedzsment Fórum)
Az NSO Group tagadja a kommunikációs alkalmazás vádjait, de a sértett fél nem tágít: pert indított az ügyben.

Keresés