A korábban vártnál is gyorsabban térne át az elektromos autók gyártására a Volkswagen, a vállalat célja az, hogy a világ vezető elektromos autó gyártója legyen.
Szép és előremutató dolog a saját kis részünket megtenni a környezet megkímélésért, ám a klímaváltozás megállítását elsősorban a politikusok lehetnek képesek elérni, feltéve, hogy eléggé számon kérjük rajtuk.
Azt gondolnánk, hogy a TikTok egy biztonságos, ártalmatlan, tinik számára készült platform, azonban a legfrissebb hírmorzsák szerint már az Iszlám Állam terrorista szervezete, más néven az ISIS is használja a népszerű alkalmazást, Kínában pedig minden felhasználó arcát rögzítik, és már ez alapján is lehet keresni. De vajon miért is „hasznos” nekik
A kegyeleti ünnepekhez igazodik a vonatközlekedés rendje: október 31-én a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A menetjegyeket érdemes néhány nappal korábban, elővételben megváltani - hívja fel a figyelmet a MÁV közleményében.
Történelmi és népi építészeti emlékeinek köszönhetően mind a természetbúvároknak, mind a turistáknak és a borbarátoknak kedvelt utazási célpontja a Somló.
Nekik viszont egyre kedvezőbb a biznisz, miközben a magyar céget, mely vezetésével a projektet eredetileg elnyerték, már ki is fúrták az egészből, írja a Direkt36.
A várakozásokat meghaladó bevétellel zárta a harmadik negyedévet az Alphabet, a Google anyavállalata, amelynek ugyanakkor a becsültnél kisebb lett a profitja.
Azoknak a kisbefektetőknek, akiknek gondot okoz az internethasználat, esetleg nincs bankszámlájuk, lehetőségük nyílik arra, hogy a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) kötvényt 159 nagyobb postahivatalban (a Magyar Posta Zrt. közlése szerint...
A november 7-ére ütemezett közzétételi időpont előtt több mint egy héttel, tegnap este közzétette az elemzők által vártnál jobb, előzetes harmadik negyedéves fontosabb számait a Commerzbank.
A Massey Ferguson a legnépszerűbb traktoraiból összeállított négy darabos csomagot fog bemutatni a kiállításon. A különleges csomag (5711 S Dyna-4 110Le, 5713 S Dyna-4 130Le, 7720 S Dyna-Vt 200Le és a 7726 S Dyna-Vt 255hp) az 5700 S Essential és 7700 S Exclusive elemeit kombinálja, kiegészítve egy emblémával és egy a gyártási számot tartalmazó tábl
A fejlesztések az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, a Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretéből valósultak meg.
A világ egyik legnagyobb szépségápolási márkája bemutatta új kezdeményezéseit, melyekkel globálisan felgyorsítja a szépségipar fejlődését a műanyaghulladékok jelentette kihívás kezelésében. A Dove vállalásai komoly és folyamatos pozitív környezeti hatást jelentenek, hiszen évente 20.500 tonnával mérséklik az ún. szűz (azaz kőolajból újonnan előállí
Emelkedéssel fejezték be a hét első napját a tengerentúli tőzsdék, az S&P500 új történelmi csúcson zárt, míg a Nasdaq is a korábbi csúcsa közelében fejezte be a hétfői kereskedést. Ázsiában nem volt egyértelmű az irány a hét második napján, míg a határidős DAX 0,1 százalékos emelkedést vetíthet előre a keddi piacnyitásra.
A német kormányzó nagykoalíció kiüresedett, pártjait vezetési válság sújtja. A Türingiában agyonvert CDU élén máris megindult a gyilkos belharc. Káncz Csaba jegyzete.
Másodszor fogta meg a 328-as szint a forint erősödését, a jelek szerint ez lesz a következő komoly akadály a magyar deviza előtt. A határ áttöréséhez elsősorban külföldről reménykedhetünk kedvező hírekben, a befektetők most a Brexittel kapcsolatos friss információkra figyelnek és a Fed holnapi kamatdöntésére készülnek.
Friss adatok jöttek ki arról, mennyire is gazdagok a gazdagok Amerikában. Elég, ha annyit árulunk el előre, hogy annyi pénze van a felső 1%-nak, hogy az összes amerikai cég részvényét meg tudnák venni. Más kérdés, hogy mintegy 4700 milliárd dollárt parkoltatnak készpénzben, ami semmit sem kamatozik.
2003 óta folyamatosan csökken a kiskereskedelmi üzletek száma hazánkban. Ellenben a boltok alapterülete egyre csak növekszik. Az is kiderült, mennyit keresnek az alkalmazottak. Folyamatosan csökken a kiskereskedelmi üzletek száma 2013...
A Red Bull Pilvaker csapata 2020. március 15-én második alkalommal tölti meg költészettel a Papp László Budapest Sportarénát. Az esten fellépő zenei előadók és színművészek a hagyományokhoz híven a magyar irodalom legnagyobb költői által inspirált dalokkal tisztelegnek az 1848-as események emléke előtt. A jegyértékesítés október 31-én délelőtt 10 ó
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 521 ezer fő, míg a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer fő volt idén július és szeptember között. A magyar munkaerőpiac a foglalkoztatás további bővülésének korlátjába ütközhet.
Pár héten belül szavaznak az amerikai távközlési szabályozó hatóságok arról, hogy a Huawei és a ZTE biztonsági kockázatot jelentenek-e a vidéki hálózatfejlesztésekben. Ennek akár az is lehet a végkimenetele, hogy elesnek attól a 8,5 milliárd dolláros kormányzati alaptól, amit eszközök és szolgáltatások vásárlására költhetnek a távközlési szolgáltat
Az Affidea Magyarország megvásárolja a járóbeteg-szakellátást kínáló Medical Services Budapest Kft-t, ás ezzel az Affidea égisze alatt a hazai magánegészségügyi piac egyik meghatározó járóbeteg-ellátási portfólióját hozza létre - jelentették be kedd reggeli sajtótájékoztatójukon a felek. A tranzakció 2020 végén zárul le teljesen.
61 éves pedagógus vagyok, több, mint 20 év szakmai gyakorlattal. Az utóbbi 15 évben részmunkaidőben dolgoztam, változó óraszámban. Kérdésem az, hogy vehetem igénybe az 5 évvel az öregségi nyugdíj előtti munkaidő csökkentést: a teljes munkaidő a viszonyítási alap, vagy a legutóbbi részmunkaidős foglalkoztatásom óraszáma és munkabére?
Egyre feszültebbek a BKV-nál dolgozók, nem tudják ugyanis, hogy a jövő évi béremelést mennyire fogja befolyásolni a tulajdonosi összetételben bekövetkezett változás, valamint a főpolgármester-váltás.
Az irányadó európai tőzsdék felemásan teljesítenek ma délelőtt, a magyar tőzsde felfelé kapaszkodik, míg a hazai blue chipek vegyesen teljesítenek a keddi kereskedés első felében.
Minden eddiginél nagyobb összeget, mintegy 380 milliárd forintot hagynak a családi kedvezmények a gyermeket nevelő több mint egymillió szülőnél 2020-ban – mondta az adóügyi államtitkár.
Pluszban fejezték be a kereskedést azok a vezető ázsiai tőzsdék, amelyek kedden már bezártak, ugyanakkor a még nyitva tartó térségbeli börzék mindegyike mínuszban állt.
A finomítás szegmens készletátértékelési hatástól és egyszeri tételektől tisztított EBITDA-ja 116 százalékkal tudott éves alapon növekedni a negyedévben, mellyel abszolút értékben majdnem behozta a kutatás termelés divízió 15 százalékkal 581 millió kunára csökkenő értékét.
Egyre feszültebbek a BKV-nál dolgozók, nem tudják ugyanis, hogy a jövő évi béremelést mennyire fogja befolyásolni a tulajdonosi összetételben bekövetkezett változás, valamint a főpolgármester-váltás.
A miniszter szerint nem szabadna közteherrel sújtani az adózott jövedelemből szerzett ingatlanokat, pedig az önkormányzatok egyik kedvence az építményadó.
Hszi Csinping, Kína elnöke arra kérte országának népét, hogy kezdjenek el jobban foglalkozni a megosztott főkönyvi technológiával és a szavai nem találtak süket fülekre: csak az idei évben eddig 506 új blockchain-projtektet jegyeztek be a kínai Kibertér Adminisztrációs Hivatalánál – derül ki az intézmény bejelentésével.
Mivel változott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban teljesítendő különböző indikátorok definíciója, így az ehhez a programhoz tartozó lakossági 0%-os energiahatékonysági és megújuló energiás pályázat indikátorai is változtak, velük együtt pedig az ezek teljesítését igazoló dokumentumok benyújtási határideje is – derült ki a hiva