Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte - mutat rá az EY friss kutatása. Az intelligens megoldások, mint például a mobilasszisztensek vagy az ügyfélszolgálati chatbotok jelentősen...
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,2 százaléka (577 447 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Új pénzügyi alap létrehozását fogja javasolni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) piaci megjelenésének elősegítésére az új összetételű Európai Bizottságban az emberközpontú gazdasággal kapcsolatos tevékenységekért felelős portfólió élére jelölt Valdis Dombrovskis, aki erről a brüsszeli meghallgatásán beszélt.
Az "alkalmas" emberekre voksolt, a Borkai-ügyről pedig azt mondta: arról előbb a győriek mondják el a véleményüket, ma, ő pedig a sajátját majd holnap.
Ha a választó neve a szavazást megelőző hetekben változott meg, például házasságkötés miatt, és a személyazonosításra alkalmas okmánya még az előző nevét tartalmazza, akkor a szavazatszámláló bizottság annak alapján állapítja meg a személyazonosságát, és engedi szavazni.
Veszélyes hajszárítót hív vissza az Auchan. Arról nem tudni, pontosan mi baj van vele, de azt kérik, hogy aki vett ilyet, az ne használja. Visszahívja egyik hajszárítóját az Auchan. A részleteket nem taglalták a honlapjukon, csak...
Nagyot javult a hét végére a nemzetközi befektetői hangulat, ez pedig a hazai részvénpiacon is fordulatot hozott, az Émász és a Waberer's árfolyama több mint 10 százalékot emelkedett a héten.
Az elmúlt napokban ismét a figyelem középpontjába kerültek a futó hölgyeket ért támadások. Mint ismert, a napokban folytatódtak a Makai Viktóriát ért támadás és a soroksári futónő gyilkossága miatti tárgyalások. Szekszárdon pedig...
Öt nagykövetség és egy szervezet összesen harminc nemzetközi megfigyelője regisztrált az önkormányzati és nemzetségi választásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adataiból. Öt éve 26 nemzetközi megfigyelő követte az önkormányzati és nemzetiségi választást.
Korábban és többen kellene, hogy előtakarékoskodásba kezdjenek idős korukra - hangsúlyozta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Rendben haladnak az önkormányzati választások, amelyen polgármesterekről, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőkről dönt az ország, a budapestiek pedig főpolgármesterjelöltekre is voksolnak. Folyamatosan érkeznek a részvételi adatok. A napközbeni eseményekről és az eredményekről folyamatosan frissülő cikkünkben tudósítu
Rendben megkezdődtek az önkormányzati választások, amelyen polgármesterekről, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőkről dönt az ország, a budapestiek pedig főpolgármesterjelöltekre is voksolnak. Folyamatosan érkeznek a részvételi adatok. A napközbeni eseményekről és az eredményekről folyamatosan frissülő cikkünkben tudó
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 18,25 százaléka (1 464 602 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A fejlett országokban a következő harminc évben 92 millió ember hal meg idő előtt kóros elhízásra visszavezethető betegségekben, az elhízás három évvel rövidíti meg a várható élettartamot - állapította meg az iparosodott országokat...
Bár a modern autók valóságos technikai csodák, azért vannak bennük bőven olyan dolgok, amik az őrületbe kergetik az embert. Most összeszedtünk párat a legbanálisabb hibákból. Az új autók egyre jobbak, a legtöbb már eléggé...
Legalább is az Exponenciális Éghajlat-változási Ütemterv szerint – egy friss kutatás azt mutatta ki, hogy ha követjük ezt az ütemtervet, és harminchat kulcsfontosságú aspektusára koncentrálunk, még mindig van esélyünk, hogy 2030-ra megfelezzük a károsanyag-kibocsátásunkat, és lelassítsuk a klímaváltozás katasztrofális hatásait.
Az izraeli média szerint az amerikai-izraeli nő azért kapott szigorú büntetést, mert a zsidó állam megtagadta kicserélését Alekszej Burkov orosz hekkerre.
Elég felemás a kép arról, hogy mennyire halad jól Magyarország, már ami az Europe 2020 tervben kitűzött célokat illeti. Az összes mutatóban lőtávolban van az ország, viszont az kérdéses, hogy mennyi érdemleges fejlődést sikerült elérni.
Rendben haladnak az önkormányzati választások, amelyen polgármesterekről, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőkről dönt az ország, a budapestiek pedig főpolgármesterjelöltekre is voksolnak. Folyamatosan érkeznek a részvételi adatok. A napközbeni eseményekről és az eredményekről folyamatosan frissülő cikkünkben tudósítu
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 26,6 százaléka (2 134 806 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 26,6 százaléka (2 134 806 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Minden településtípus esetében markáns árkülönbség mutatható ki egy faszénnel vagy vegyes tüzeléssel, gázzal, illetve a legmodernebb, hőszivattyús rendszerrel fűtött ingatlan árában. Akár húsz százalékkal is többet érhet egy...
Iszonyúan felpörgött az amúgy is nagyon aktív voksolás Győrben, és ugyanez a helyzet Budapesten is. De országszerte jóval többen szavaznak az önkormányzati választáson, mint öt éve.
Még annál is nagyobb bajban van Zimbabwe, mint amekkorában alapból szokott lenni: rekordinfláció sújtja, a lakosság a brutális áremelésektől szenved, veszélyben a csapvíz, az ország fele az éhinség felé masírozik. Robert Mugabe utódjának nem hogy nem sikerült tapra állítani a gazdaságot, de minden sokkal rosszabb lett, mint előtte, és a gödörből ne
Ésszerű szintre kell csökkenteni a globális nyersolajkészleteket, Oroszország együtt fog működni partnereivel, közöttük Szaúd-Arábiával az olajpiac destabilizálását célzó törekvések felszámolásában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szaúd-arábiai látogatását megelőzően vasárnap a szaúdi tulajdonú al-Arabíja televíziónak adott interjúban.
A New York Times október elején megjelent cikke szerint az épületek felelősek a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának a 11 százalékáért. A szakemberek két érdekes megoldást is javasolnak, amivel jelentősen csökkenthető lehetne a környezeti ártalom. Fontos lenne előrelépni a területen, ugyanis 2060-ra a világon aktuálisan jelenlévő épületek sz
A skót miniszterelnök szerint az Európai Unióban "tárt karokkal várnák" a független Skóciát és mivel az Egyesült Királyág részeként a 2016-os népszavazási eredmény ellenére „kirángatják” Skóciát az EU-ból, ezért várhatóan heteken belül benyújtja a skót függetlenségi népszavazási kérelmet a londoni kormánynak.