Kiderült mi áll az Audi vezetősége és az Audi Hungária Független Szakszervezet megállapodásában. Sokáig erről csak elejtett információkat lehetett tudni.
Venezulában felpörögtek az események az elmúlt hetekben. Az Egyesült Államok nyíltan Juan Guaido mögé állt. Trump elnök szankciókkal fenyegette meg a szerintük törvénytelen szocialista kormányzatot. A katonság egyelőre kiáll a vezető, Nicolas Maduro mellett. A két fél és a mögöttük felsorakozott nemzetközi erők küzdelme kiszámíthatatlan helyzetet t
Az év eleji adóváltozások ellenére a munkaadók közel negyede továbbra is számol béren kívüli juttatásaiban a kockázati biztosításokkal - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán, az MTI-vel. A Mabisz közleménye...
A miniszter közölte, hogy a programban részt vevő vállalatok „gyorsító pályán” férhetnek hozzá az állami exportösztönzési intézményrendszer által kínált eszközökhöz.
A kamatok változatlanul alacsony szinten vannak, a felfutás több befektetési piacon már nagyon régóta tart. Mit érdemes most vásárolni, a tipikus kisbefektetőknek milyen főbb termékeket érdemes nyomon követni? Ha jól akarunk aludni, akkor főleg egy dolgot.
Az év eleji adóváltozások ellenére a munkaadók közel negyede továbbra is számol béren kívüli juttatásaiban a kockázati biztosításokkal - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán, az MTI-vel.
Bár az EU számos vezetője lényegében lesöpörte a Brexit-megállapodás és benne az északír-ír tartalékmegoldás újratárgyalási próbálkozását, amire a brit parlament tegnap felkérte Theresa Mayt, mégis úgy tűnik, hogy a következő...
A Mol bruttó 3-3 forinttal csökkenti a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán. Csökken az üzemanyag ára pénteken. A csökkentéssel a gázolaj literenkénti...
Peter Pellegrini kormányfő meghívta Angela Merkelt Szlovákiába, a látogatásra február 7-én kerül sor - írja a Parameter. A német kancellár mind a négy visegrádi ország miniszterelnökével találkozik, így Orbán Viktorral is. A szlovák...
Többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő várható, éjszaka több helyen köd is képződik. Északkeleten helyenként eső, havas eső, hó előfordulhat. Csütörtökön elszórtan számíthatunk gyenge csapadékra: nyugaton hó, havas eső, míg keleten havas eső, eső valószínű.
Szakadék tátong a lakáshitelpiacon, mégpedig az új és a már meglévő hitelek között a kockázatokat tekintve - hívja fel a figyelmet az ingatlan.com csoporthoz tartozó BankRáció.hu legfrissebb összeállítása, amely szerint a kamatkockázat fokozódhat a következő időszakban.
Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma; január 21-27. között az országban az előző hetinél 70 százalékkal több, 65 000 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb...
Ma délután megszületett a megállapodás az Audi Hungária és az Audi Hungária Független Szakszervezet között - erősítette meg a korábbi értesüléseket a Portfolionak Szimacsek Tibor szakszervezeti vezető. Ezzel a sztrájk véget ért, ma...
Németország "másik" Audi gyárába is tőlünk viszik a motorokat, de ott bespájzoltak eleget ahhoz, hogy csütörtökön se kelljen bezárni az üzemet. Ingolstadt közben több mint 10 ezer járművet nem tud összeszerelni, mert náluk nem maradtak már motorok. Győr a Volkswagennek is szállít motort, de ott egyelőre nem okozott nagyobb bajt a magyar demonstráci
Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről - közölte a győri székhelyű vállalat.
Nemcsak itthon, hanem Kanadában is probléma egyrészt az öregedés, másrészt a lakhatási problémák,valamint a drága albérletek. Erre dolgoztak ki Torontóban egy remek megoldást, ami még társadalmi felelősségvállalással is összekapcsolható! Egyre több az egyedül élő idős ember – drága albérletek Az ötlet az, hogy az egyedül élő idős emberek kiadják a
Ma délután megszületett a megállapodás az Audi Hungária és az Audi Hungária Független Szakszervezet között - erősítette meg a korábbi értesüléseket a Portfolio-nak Szimacsek Tibor szakszervezeti vezető. Ezzel a sztrájk véget ért...
A vállalat 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeli a dolgozók alapbérét január 1-től 15 hónapra, a választható béren kívüli juttatás mértékét pedig 400 ezer forintra emeli idén.
Közzétette a megállapodás nélküli brit kizuhanás forgatókönyvére való felkészülés utolsó intézkedéscsomagját ma az Európai Bizottság. A csomag az Erasmus+ hallgatók jogállásáról, a társadalombiztosítási rendszerek koordinálásáról...
A beszerzési menedzser indexek szerte a világon csökkennek, a kockázatok szintén globálisak, azonban ebből nem következik, hogy a lassulás szinkronban menne végbe.
Kilenc magyar tulajdonú, az exporthoz jelentősen hozzájáruló vállalat és a szaktárca együttműködésével létrejött a kiemeltexportőr-partnerségi program.
Nagyjából a vártnak megfelelő eredménnyel rukkolt elő a McDonald’s a tavalyi negyedik negyedévre. A konszenzussal megegyező 5,2 milliárd dolláros árbevételen 1,97 dolláros tisztított egy részvényre jutó profitot ért el a cég, szemben az 1,89 dolláros elemzői konszenzussal.
A Parlament és a Tanács között kedden elért megállapodás szerint a fogyasztók egyformán jogosultak jóvátételre abban az esetben, ha hibás terméket vásároltak, függetlenül attól, hogy online vagy offline történt a vásárlás. Megegyezett...
A brit üzleti szektor legnagyobb szakmai szervezetei és a londoni elemzői közösség szerint még bizonytalanabbá vált a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamata, miután a konzervatív párti brit kormány a kilépési megállapodás...
Formabontó showműsorok, vadonatúj, saját gyártású krimisorozat, szórakoztató visszaszámláló show, dokusorozat a külföldre költöző magyarokról – ezekkel várja nézőit az RTL Klub 2019 tavaszán. De érkezik a Doktor Murphy új évada, folytatódik A mi kis falunk, valamint megújul a Barátok Közt és új csatornán lesz látható az Éjjel-Nappal Budapest is. Cá
Az esemény utáni nap jön az igazi reakció: a tegnapi MNB kamatdöntő ülés után ma egy méretes forinterősödést láthattunk. Az amerikai tőzsdék meredeken emelkednek, a piac erősen spekulál arra, hogy kevesebb pénzt von be a Fed az eszközvásárlási program normalizációja során. Itthon az OTP esett nagyobb, a Richter kisebb mértékben, erősödött viszont a
A tavaly novemberi 2,9 százalékról szerdán 2,5 százalékra módosította a cseh gazdaság idei növekedésének előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A minisztérium szakértői legfőbb okként a világgazdasági helyzetben mutatkozó...
A napokban adta ki legújabb tájékoztatóját a Gazdasági Versenyhivatal („GVH”), ezúttal az előzetes értesítés nélküli helyszíni ellenőrzések, a szakirodalomban hajnali rajtaütésnek („dawn raid”) nevezett sajátos jogintézmény kapcsán. A hajnali rajtaütések a kartellek elleni harcban a legfontosabb fegyverek a GVH eszköztárában, ugyanakkor a gyanúba k
Épületgépészeti, hűtési, fűtési megoldásokat támogató termékekkel, szolgáltatásokkal egészül ki az Elmű-ÉMÁSZ által nyújtott megoldások sora a Klíma és Hűtéstechnológia Tervező, Szerelő és Kereskedelmi Kft. megszerzésével.