A válságból való kilábalás 2014-ben leglátványosabban a lakótelepi lakások felől indult. Mint a legolcsóbb lakáskategória, az iparosított technológiával épült ingatlanok egyrészt jó befektetésnek számítottak (és számítanak mind...
A szerdai 5 százalék körüli drágulást követően ugyan gyengülnek a nyersolaj-árfolyamok csütörtök reggel, azonban az emelkedést támogató piaci környezet a következő hetekben is fennmaradhat, ami hamarosan az üzemanyagárakat is felfelé küldheti.
Mostantól az autósok már mobiltelefonjuk segítségével is intézhetik a baleset utáni adminisztratív teendőket. A MABISZ új, digitális kárbejelentője, amely a hagyományos, "kék-sárga" nyomtatvánnyal egyenértékű, ám gyorsabb és egyszerűbb...
A szerdai 5 százalék körüli drágulást követően ugyan gyengülnek a nyersolaj-árfolyamok csütörtök reggel, azonban az emelkedést támogató piaci környezet a következő hetekben is fennmaradhat, ami hamarosan az üzemanyagárakat is felfelé küldheti.
Több mint tíz százalékos leépítést jelentett be csütörtökön a Jaguar Land Rover. A legnagyobb brit autógyártó már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanság, főleg a megállapodás...
A 2018-as évet tekintve számos új szabályozással és kihívással kellett megküzdenie a számviteli- és könyvelői szakmában dolgozóknak, de vajon milyen változásokat tartogat 2019?
A január az elhatározások és változások hónapja. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy honnan hova jutottál az elmúlt évben, valamint miben szeretnél idén fejlődni. Az alábbiakban szakértő segít néhány tippel, hogy karriered a céljaidnak...
Olvasóink kérdéseire is választ adott a miniszterelnök mai sajtótájékoztatóján: szerinte a korrupt országok szegények, mi viszont nem vagyunk azok, az eurót pedig már nem is akarjuk bevezetni. Cikkünkben nem csak a kormányfő válaszát közöljük, hanem Olvasóink kérdéseiből is szemezgetünk - a függönyvarrástól a novellaírásig.
Új demográfiai lépések és rövid távon a gazdasági növekedést segítő intézkedések is várhatók a közeljövőben - tudtuk meg a kivételes Kormányinfón, amit Orbán Viktor tartott. A miniszterelnök mondatai alapján megkíséreljük beazonosítani...
Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki párt, a Munkáspárt vezetője csütörtökön arra szólította fel a törvényhozókat, hogy segítsenek a brit EU-tagság megszűnésével (Brexittel) kapcsolatban kialakult patthelyzet feloldásában,...
Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német szövetségi...
Küszöbön áll az elektromos- és önvezetőautó-forradalom, ráadásul a kereskedelmi háború is emelik az autógyártó költségeket ezért egyre több autógyártó tervez együttműködéseket. A Volkswagen és a Ford akár már jövő héten bejelentheti, milyen területeken dolgozik együtt.
Az elemzői konszenzus szerint idén a világgazdasági növekedés lassulni fog, azonban a mindennapokban ez még nem válik érezhetővé. Ugyanakkor több olyan kockázati tényező van, amelyek közül bármelyik okozhat a vártnál nagyobb mozgást a pénzpiacokon.
Az osztrák kormány azt tervezi, hogy 3 százalékos adót vet ki a nemzetközi internetes nagyvállalatok reklámeladásokból származó bevételeire - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár csütörtökön a kormány ülésének kezdetén....
Stabil hitelképességi helyzetben kezdik a 2019-es évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai, de számolniuk kell azzal is, hogy a külső környezet az idén kedvezőtlenebb lesz a tavalyinál - áll a Moody's Investors Service csütörtökön...
A kormány mintegy negyven évvel azután, hogy államosították a szaúdi energetikai ágazatot, egy független auditáló céget bízott meg azzal, hogy felmérje az ország olaj- és gáztartalékát.
Stabil hitelképességi helyzetben kezdik a 2019-es évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai, de számolniuk kell azzal is, hogy a külső környezet az idén kedvezőtlenebb lesz a tavalyinál - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében.
Számos olyan változás lépett életbe január elsejétől, amely tovább javítja a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatási helyzetét. Egyrészt az eddigi 32 ezer helyett ezentúl többszázezer munkavállaló után vehető igénybe a szociális hozzájárulási adókedvezmény. A rehabilitációs hozzájárulás 8 százalékos növekedése - személyenként 1 millió
Az eddig becsültnél nagyobb kőolaj- és földgáztartalékkal rendelkezik Szaúd-Arábia. Mintegy negyven évvel azután, hogy államosították a szaúdi energetikai ágazatot, a kormány egy független auditáló céget bízott meg azzal, hogy felmérje...
Küszöbön áll az elektromos- és önvezetőautó-forradalom, ráadásul a kereskedelmi háború is emelik az autógyártó költségeket ezért egyre több autógyártó tervez együttműködéseket. A Volkswagen és a Ford akár már jövő héten bejelentheti, milyen területeken dolgozik együtt.
Akár 15 hónapba is belekerülhet az új blokkok létesítési engedélyének kiadása, ám ehhez még csak nem is folyamodtak 2018 végéig. Az engedélykérő dokumentáció körülbelül 200 ezer oldal, igen jelentős munka.
Az amerikai elnök nem utazik el a davosi világgazdasági fórumra, ha a részleges kormányzati leállás folytatódik. Ezt maga Donald Trump amerikai elnök jelentette ki újságíróknak a Fehér Ház előtti rövid sajtótájékoztatón csütörtökön...
Elli néven új leányvállalatot alapított a Volkswagen, amely olyan szolgáltatásokat kínál majd, mint például az elektromosautó-töltők otthoni telepítését és zöldáram-szolgáltatást magába foglaló energiamenedzsment rendszerek kiépítése....
Az ingatlanalapok tőkéje nagyjából két év alatt megduplázódott, a hozamuk viszont rendkívül különböző volt tavaly, évi 2,2 és 14,4 százalék között. Mi lehetett ennek az oka? Miért baj az, ha valakinek túl sok pénze van?
Magyarországon az egyik legmagasabb a benzinüzemű személyautók aránya, míg a dízeleké az egyik legkisebb az Európai Unióban az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat 2016-os adatai szerint.
Elindult a „kék-sárga” baleseti bejelentő egységes digitális verziója, amelynek segítségével mostantól az Allianz ügyfelei gyorsan, egyszerűen online, okostelefonról is intézhetik kötelező-gépjármű felelősségbiztosításukhoz (kgfb) kapcsolódó kárbejelentésüket.
A megkötött konstrukciótól függ, hogy fizet-e a biztosító azoknak, akik a hóban rekedtek - nyilatkozta az InfoRádiónak a CLB Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója, miközben éppen a hóval elzárt ausztriai település felé tartott, hogy a magyar turistákat tájékoztassa a lehetőségeikről.
Az új blokkok építésének kezdete beláthatatlan, az oroszok által javasolt 2019 októberi indulás pedig teljesen irreális most már. 2030 előtt nem lesz ez kész - már ha egyáltalán.