A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
Ugyan több mint 2 év van még addig (a hivatalos tervek szerint), hogy 2021-ben átadják Magyarország legmagasabb, 120 méteres épületét, a MOL Campus-t, a MOL új székházát, a tetején lévő "skydeck"-kel együtt, mi már ma megmutatjuk, hogy...
A cég a kialakult EU-szabályozási gyakorlatnak megfelelően várhatóan péntek éjjel, az európai és a New York-i piaci zárások után jelenti be döntését Londonban.
A török vezetés csak lassítani tudja az elmúlt napok viharos pénzpiaci eseményeit, így a líra értékvesztését is - mondta a ReggelInfóban Korányi G. Tamás szakértő. Szerinte több strukturális problémával is küld az ország, és az alapkamat emelése helyett pedig más, a gazdaságot hűtő monetáris intézkedéssel élhetnek.
Magyarországon is szerveződik egy pertársaság a dízelbotrány károsultjainak. A Volkswagen-csoport megtévesztő dízelmotor tesztjeinek lebukását követően a német cég dollármilliárdokat fizetett az átvert autósoknak az USA-ban. Kérdés: kapnak-e autónként 3 millió forintot a magyar károsultaknak is?
Az Alteo-Depónia Kft. adásvételi szerződést kötött az egyszemélyes Exim-Invest Biogáz Ipari és Szolgáltató Kft. tulajdonjogának átruházása tárgyában - olvasható a BÉT közleményében.
Teljes mellszélességgel támogatja a gazdák akcióját az agártárca, nem hagyhatjuk, hogy az élelmiszerlánc leggyengébb szereplői kiszolgáltatottá váljanak-mondta a Kossuth Rádió 180 perc műsorában Nagy István agrárminiszter.
Az elmúlt napokban több olyan elemzés is megjelent, amely a török gazdaság problémái és líra mélyrepülése okán a potenciális veszélyeket elemezték. Egy-két nap izgalom után egyre több higgadtabb analízis is napvilágot lát.
Az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt kötött lakásbérleti szerződések száma, egyre több bérbeadó fordul közjegyzőhöz a nagyobb biztonság és a későbbi pereskedés elkerülése érdekében – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara adataiból. A bérbeadók elsősorban a nem fizető, és az ingatlant elhagyni nem akaró bérlők ellen kívánják
Az utóbbi hetekben végzett fővárosi és balatoni ellenőrzéseken tapasztaltak nyomán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyolc pontban összegyűjtötte azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek ismerete segíti az online pénztárgépet használókat, hogy betartsák a vonatkozó szabályokat. A plusz egy tudnivaló pedig a mulasztás következményeire hívja fel a figyelmet – írja honlapján a NAV.
A németországi újszülötteket hamarosan nem csak fiúkként vagy lányokként, hanem „különböző” neműekként is regisztrálhatják a szüleik. A német kormány szerint az ezt lehetővé tévő törvénnyel azokat védik, akik nem érzik magukat sem nőnek, sem férfinak. Az új szabályozás ugyanakkor számos kérdést vet fel.
Az online vásárlás legfontosabb pillanata, amikor a vevő a kezébe veheti a megrendelt terméket. De ez persze a kereskedőnek és a kiszállítást lebonyolító szolgáltatónak komoly feladatot jelent. Az Olcsóbbat.hu utánanézett, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a hazai webáruházaknak, hogy a vevők minél gyorsabban és minél kényelmesebben megkaphassá
Az elmúlt fél napban ugyanarról a témáról jelent meg cikk a New York Timesban és a Bloombergen, amelyek szerint miután júniusban telefonon beszélt egymással Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő, irányváltás történt...
OTP részvényeket vásárolt a Csányi Sándorral szoros kapcsolatban álló szingapúri alap, a Sertorius Global Opportunities Fund szerdán 90 000 darab OTP részvényt vásárolt 890,19 millió forint értékben. Az OTP csütörtöki tájékoztatása...
Előnyös a Magyarországon működő nagyvállalatoknak a hazai beszállítók megbízása, ugyanakkor ezeknek a vállalkozásoknak egyre több szempontnak kell megfelelniük.
2018. őszén újra elindul az E.ON EnergiaKözösségek háztartás zöldítő programja, ahol családok/háztartások csoportjai dolgoznak azon, hogy beruházás nélkül ki tud több (minimum 9%) energiát megtakarítani otthonában.
Lendületesen tovább bővült a hazai benzinkutak forgalma az idei első félévben; az autósok összesen 8,2 százalékkal több üzemanyagot vásároltak Magyarországon 2018 első hat hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint.
A török feszültség átmeneti enyhülésével párhuzamosan az európai börzék felfelé kapaszkodnak, a hangulatot tovább javíthatták azok a beszámolók is, amelyek szerint az USA és Kína folytatja az egyeztetéseket a két ország kereskedelmi...
Nagy István elmondta: szeretnék, hogy ez az előírás valamennyi felvásárlóra kötelező legyen, és a gazdák ne szenvedjenek kárt a gazdaságilag erősebb szereplők tisztességtelen magatartása miatt.
A vártnál nagyobb mértékben, két százalékkal emelkedett az Aegon NV holland biztosító egyszeri tételek nélkül számított, adózás előtti féléves nyeresége.
Az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt kötött lakásbérleti szerződések száma, egyre több bérbeadó fordul közjegyzőhöz a nagyobb biztonság és a későbbi pereskedés elkerülése érdekében - derül ki a Magyar Országos...
Veiszer Alinda szerint várható volt, hogy Simicska Lajos feladja médiabirodalmát. A még a Hír TV előző vezetése által elbocsátott műsorvezető korábban arra is utalt, hogy anno politikai okok miatt rúghatták ki.
Ugyan több mint 2 év van még addig (a hivatalos tervek szerint), hogy 2021-ben átadják Magyarország legmagasabb, 120 méteres épületét, a MOL Campus-t, a MOL új székházát, a tetején lévő "skydeck"-kel együtt, mi már ma megmutatjuk, hogy...
Kilőtt a Wal-Mart árfolyama a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését. Az árfolyam 10 százalékos pluszba ugrott, ha így nyit a papír, csak a Wal-Mart részvénye 60 ponttal emelheti...
Augusztus 15-én számoltunk be arról, hogy egy budapesti fodrászat-láncnál akár már egy kezdő is kereshet 300 ezer forintot egy hónapban. Ez első hallásra nagyon jól hangzik, viszont úgy tűnik, hogy a hazai fodrász szakmának azért megvannak...
Bár láthatóan csökken az állampapírok növekedési üteme a háztartások értékpapírvagyonán belül, továbbra is ez a legnépszerűbb kategória a magyaroknál: június végén közel 5300 milliárd forintnyi vagyont tartottak a háztartások...
2018. szeptember 18-án, 10:00-kor rendkívüli közgyűlést tart a Kulcs-Soft, melynek helyszíne: 1022 Budapest, Törökvész út 30/A. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés azonos helyszínen és azonos napirenddel, 2018. szeptember...
A beszerzett szuperszámítógép teljesítménye ötszöröse a korábbinak, és nemcsak a jégkármérséklő rendszert szolgálja ki, hanem tovább javítja majd a meteorológiai előrejelzések gyorsaságát is.
Folyamatosan bővül a hazai személyautó-abroncs piac. Az első félévben közel 1,5 millió darab gumiabroncsot adtak el a gyártók, ez 80 ezerrel több a tavaly ilyenkori számnál.