11 százalékkal nőtt a vezérigazgatók jövedelme, míg az átlagos munkavállalók még az inflációt követő bért sem kapták meg a válság óta Nagy-Britanniában.
Veszteségben álltak a főbb ázsiai börzék csütörtök reggel, mínuszban zárt New York és Európa is. Csak néhány helyen zavarhatja eső a napsütést. VG-reggel.
Idén is folytatódhat a több éve tartó turisztikai rekordsorozat, ugyanis az év eddigi részében jelentős forgalom- és bevétel-növekedést tapasztaltak a szállodaipar szereplői a tavalyi évhez képest. Augusztusban több fővárosi hotel...
Nettó 2,49 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Főmterv Zrt. az M1-es metró fejlesztésének kiviteli tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése kapcsán.
A katari emír 15 milliárd dolláros befektetésre tett ígéretet Törökországnak, miután találkozott Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfővel - jelentette szerdán a török állami hírügynökség.
A két önkéntes nyugdíjpénztár egyesülésével az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár megerősítette második helyét az önkéntes nyugdíjpénztári piacon, taglétszáma megközelíti a 184 ezer főt, kezelt vagyona pedig a 194 milliárd forintot.
Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő digitális piac Európában. Átlag feletti növekedési dinamika, kedvező gazdasági lehetőségek és kulturális környezet teszi vonzóvá a régiót az exportra készülő hazai vállalkozások számára. Viszont az idő sürget.
Elképesztő akciót hirdetett az áruházlánc törzsvásárlói számára, amin akár 40 milliárd forintot is bukhat a cég. A 24.hu járt utána a számoknak. Az akció lényege a következő: "a klubkártya használata melletti vásárlásoknál...
A washingtoni igazságügyi minisztérium megerősítette érvényében a Royal Bank of Scotland (RBS) bankra a 2008-as pénzügyi válságot megelőzően a jelzálog-alapú származékos befektetési eszközökkel végzett szabálytalan műveletek miatt...
Az ajánlatkérő pedig a BKK , amely szolgálati keretmegállapodást kötött a Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítésére. A mostani megbízás a teljes vonalat érinti, tehát mintegy 5 kilométert.
Lendületesen tovább bővült a hazai benzinkutak forgalma az idei első félévben; az autósok összesen 8,2 százalékkal több üzemanyagot vásároltak Magyarországon 2018 első hat hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában a Magyar...
Az idén több melegrekord is megdőlt, az időjárás pedig a lakáspiacra is hatással van, a klímás lakások ugyanis sokkal keresettebbek - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely az eladásra kínált, légkondicionálóval felszerelt fővárosi panel- és téglalakások piacát vizsgálta.
Éles fordulat látszik a devizapiacon csütörtök reggelre, a török líra további erősödéséhez ma már csatlakoztak a régiós devizák is. Emellett az euró is erősödésbe kapcsolt a dollárral szemben. Napközben továbbra is elsősorban...
Július 26-tól megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos mértékű különadója, már a 2018. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre sem kell alkalmazni – hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján szerdán közzétett tájékoztatóban.
A Deutsche Bank kötvénypiaci tréderei 35 millió dollárt kerestek az elmúlt két hétben a török válságon - írja piaci információkra hivatkozva a Bloomberg. Úgy tudni, hogy a törökök gyengélkedéséből jókora profitot generáló tréderek...
Mégis van valaki, aki a teljes pénzügyi összeomlás széléről visszaránthatja Törökországot? Úgy tűnik, igen: mégpedig Sejk Tamim ibn Hamad ibn Halífa Al Táni. A katari emír egy nagy szívességet viszonoz Erdogan elnöknek, kérdés, hogy a felajánlott 15 milliárd dollár milyen gyorsan ég el, ha csak a tüneteket kezelik, az összeomlást kiváltó okokat nem
100 millió dolláros befektetői tőkére tett szert a Deposit Solutions, egy hamburgi nyílt bankolással foglalkozó startup, melyet 2011-ben alapítottak. Ezzel a fintechcég értékeltsége mintegy 500 millió dollárra ugrott - írja a Financial...
Nagy eséssel indult a szerdai nap a tengerentúli tőzsdéken, miután a befektetőket a török krízis, és annak esetleges továbbterjedése, illetve az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa aggasztotta. Bár a kereskedés második felére sikerült...
Magyar idő szerint ma délután 3 órakor kezdődik az a gigantikus telefonkonferencia, amelyen Berat Albayrak török pénzügyminiszter magyarázza el a befektetőknek világszerte a török gazdasági vezetés álláspontját a helyzetről és a kilátásokról...
Elképesztő akciót hirdetett az áruházlánc törzsvásárlói számára, amin akár 40 milliárd forintot is bukhat a cég. A 24.hu járt utána a számoknak. Az akció lényege a következő: "a klubkártya használata melletti vásárlásoknál...
Oroszország szeptembertől 5,4 dollárral, tonnánként 130 dollárra csökkenti a kivitelre szánt kőolaj exportvámját. Ez még így is jóval magasabb, mint az egy évvel ezelőtti 84,1 dolláros szint. Oroszországban a kormány havonta vizsgálja...
Nagy eséssel indult a szerdai nap a tengerentúli tőzsdéken, miután a befektetőket a török krízis, és annak esetleges továbbterjedése, illetve az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa aggasztotta. Bár a kereskedés második felére sikerült...
Az atomerőmű augusztus 15-i munkavállalói fórumán Bártfai-Mager Andrea és Süli János miniszterek hangsúlyozták az együttműködés és az atomenergia hazai alkalmazásának fontosságát. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a fórumon megköszönte Hamvas István vezérigazgatóként végzett munkáját és bemutatta a Paksi Atomerőmű új veze
Az elemzői várakozásoknál jobb negyedéves eredményekről számolt be a Cisco a zárás után közzétett gyorsjelentésében és a folyó negyedévre is optimista várakozásokat fogalmazott meg a menedzsment. A társaság részvényei több mint...
A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés - közölte a Pénzügyminisztérium...