2018. augusztus 9. csütörtök

aug. 9
17:54
Csak három szektorban nő a cégek száma Magyarországon (NRGreport)
Alapvetően gyorsan cserélődnek a cégek Magyarországon, de az irányban nagyok a különbségek ágazatonként. Növekedést csak az építőipari és az energetikai cégek között láthatunk, írja az Opten.
aug. 9
18:00
Változó energiaárak Európában (NRGreport)
A villamos energia, illetve a földgáz ára több fővárosban emelkedett júliusban, Magyarország ugyanakkor változatlanul jó helyezéssel szerepel a MEKH nemzetközi árösszehasonlító vizsgálatában.
aug. 9
18:06
Meddig tartalék, és mikortól befektetés? (ProfitLine)
Biztonság és hozam? E két kívánalom nehezen fér meg egymás mellett. A K&H Alapkezelő segítséget nyújt abban, hogy mekkora biztonsági tartalékban érdemes gondolkodni, és mikortól járunk jobban, ha befektetjük pénzünket.
aug. 9
18:12
Áttörést értek el a hidrogén-üzemanyag terén (NRGreport)
Nagy áttörést értek el az energiaforrásként szolgáló hidrogén szállításában az ausztrál kormány tudományos ügynökségének (CSIRO) kutatói – írja az MTI nyomán az Index.
aug. 9
18:18
Visszaélések a német családi pótlékkal? (Adózóna)
Egyre nagyobb gondnak tartják Németországban a családi pótlék megszerzését célzó migrációt, csütörtökön megjelent kormányzati adatok szerint már több mint 260 ezer olyan gyermek után fizetnek családi pótlékot a német adófizetők pénzéből, aki nem Németországban nevelkedik. Polgármesterek tömeges visszaélésről beszélnek és reformot sürgetnek, a kormány közös európai megoldásra törekszik.
aug. 9
18:18
A forint is megijedt a rubel és a líra hanyatlásától (Portfolio)
Amerika nagyon belendült a szankciós fenyegetésekkel Törökország és Oroszország irányába és ma ez váltott ki a két országban 2,5-3,5%-os árfolyamzuhanást a dollárral szemben, ami nyilvánvalóan a forintra is visszahatott: kissé visszagyengült...
aug. 9
18:30
Milliárdos kötbért kapott Székesfehérvár, mert elcsúszott a pláza építése (Portfolio)
Kifizette a négymillió eurós kötbért a francia Klepierre cég a székesfehérvári önkormányzatnak a Pláza 2 beruházás miatt, amely nem készült el határidőre - közölte a város az MTI-vel csütörtökön. Közleményükben felidézték...
aug. 9
18:30
Kiemelt projekt lehet több naperőmű-beruházás (NRGreport)
Újabb naperőmű-beruházásokat, illetve a beruházásokkal összefüggő ügyeket nyilváníthat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé a kormány a szaktárca javaslata alapján.
aug. 9
18:36
Az albérletben élők nem is tudják, mekkora bajba kerülhetnek (Privátbankár)
Egy friss felmérés kiábrándító eredményeket hozott az albérletek biztosítottságáról: míg a lakástulajdonosok háromnegyede védi otthonát biztosítással, az albérleteknek csak kétharmada biztosított. Az ingóságoknál még rosszabb az arány - sokan nem is tudják, hogy attól még hogy nem a saját lakásukban élnek, simán köthetnének biztosítást a cuccaikra.
aug. 9
19:12
Új gazdasági vezető a Masterplastnál (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Masterplast Nyrt. a mai piaczárást követően azt közölte, hogy 2018. augusztus 9. napjától a Társaság gazdasági igazgatói tisztségét Lenkei Péter, eddigi kontrolling vezető tölti be, mellyel egyidejűleg...
aug. 9
19:30
Na ez már az összeomlás fázisa Törökországban (Portfolio)
A csütörtök esti kereskedésben tovább fokozódott a török líra zuhanása: már 5% feletti a mozgás mértéke tegnap estéhez képest a dollárral szemben. Ekkora egynapi esésre 2008 óta nem volt példa, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ez...
aug. 9
19:42
Űrhadsereg felállításába kezd Amerika (Portfolio)
"Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét" - hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök. Pence vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai...
aug. 9
19:48
Durván ütik a fontot, de a forint jó periódusban van (Infostart)
Több világszerte is meghatározó valuta gyengélkedik, a török líra mélyponton van, az angol font és az orosz rubel is rossz helyzetben van - mondta az InfoRádióban a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője.
aug. 9
19:48
Nagy tervei vannak az olaj- és gázszektorban Kínának (NRGreport)
A kínai belföldi gáz- és olajkutatás és -termelés fokozását ígérik az ország állami energiaóriásai; különösen a gázellátást kívánják növelni. Az elhatározásra nem teljesen maguktól jutottak a nagyvállalatok vezetői, sokkal inkább Hszi Csin-ping elnök instrukcióinak köszönhetően.
aug. 9
20:06
Az Y generáció legnagyobb kihívása a monotonitás (ProfitLine)
Monotonitás-tűrés, információ áradat és az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása az Y generáció legnagyobb kihívásai – derül ki az Adecco Csoport CEO for 1 Month gyakornoki programjából, amiből nem csak az Y, de az X generáció is sokat tanulhat. A magyarországi kiválasztott, Iváncsics Gergely a program végén egyhónapos szakmai tapasztalattal és 1,8
aug. 9
20:06
A Duna emelkedő hőmérséklete miatt romlik a Paksi Atomerőmű teljesítménye (NRGreport)
Az erőmű ettől függetlenül biztonságosan üzemel, a szakemberek szerint semmi nem indokolja, hogy a blokkokat leállítsák.
aug. 9
20:24
Bírósági ítélet szerint törvénytelen volt a horvát légitársaság munkavállalóinak sztrájkja (Adózóna)
Törvénytelennek nyilvánította a Croatia Airlines (CA) horvát légitársaság pilótái, utaskísérői és technikusai sztrájkját a zágrábi megyei bíróság azzal az indokkal, hogy a szakszervezet nem jóhiszeműen járt a vállalattal folytatott kollektív szerződések megújítására vonatkozó tárgyalások során – közölte az N1 horvát hírcsatorna csütörtökön.
aug. 9
20:30
Csúcsközelben ragadt Amerika, esik a Tesla (Portfolio)
Történelmi csúcsa közelében ragadt ma a világ talán leginkább figyelt részvényindexe, az S&P 500, illetve vele együtt a technológia-túlsúlyos Nasdaq is, miközben a minap nagy felfordulást okozó Tesla árfolyama 5% feletti esésben jár...
aug. 9
21:18
Rekordév az idei a magyar turizmusban (Infostart)
A növekedés motorja a belföldi turizmus.
aug. 9
21:27
Kártérítés sztrájk miatti járattörlés esetén (Adózóna)
A sztrájk miatti járattörlés esetén is járhat a légiutasoknak kártérítés az unió vonatkozó szabályai szerint. Magyarországon a Fővárosi Kormányhivatal V. Kerületi Hivatala dönti el, hogy rendkívüli oknak minősül-e a munkabeszüntetési akció.
aug. 9
21:36
Egyre több amerikai földgázt fog venni az EU (Portfolio)
Megállapodás született arról, hogy augusztus 20-án Juncker elnök kereskedelmi tanácsadója és egy kereskedelemmel foglalkozó vezető uniós tisztviselő Washingtonba utazik, hogy találkozzanak amerikai kollégáikkal, és folytassák a július...
aug. 9
22:06
Élő adásban szólt be csúnyán a főnöke a kötvénykirálynak (Portfolio)
"Továbbra is hisz a fundamentális nézetében, de nem volt igaza, nagyon nem volt igaza rövid távon. És ezért felelnie kell és mindannyian felelünk érte" - lényegében ezekkel a szavakkal szólt be elég csúnyán a kötvénykirálynak is nevezett...
aug. 9
22:06
A Duna emelkedő hőmérséklete miatt romlik a Paksi Atomerőmű teljesítménye (NRGreport)
Az erőmű ettől függetlenül biztonságosan üzemel, a szakemberek szerint semmi nem indokolja, hogy a blokkokat leállítsák.
aug. 9
22:08
Az USA kőolajtermelése csökkent májusban – vajon mi áll ennek a hátterében? (NRGreport)
Az USA energiahivatalának (EIA) havi statisztikái ellentmondtak a heti becsléseknek, ami különösen szembeötlő volt az idei májusi USA olajtermelésre vonatkozóan. A múlt héten publikált havi statisztikák szerint ugyanis napi 30 ezer hordóval kisebb termelés volt idén májusban, mint a megelőző hónapban, míg a korábban közzétett heti statisztikák szer
aug. 9
22:12
Csúcsközelben ragadt Amerika, esik a Tesla (Portfolio)
A zárás előtti percekben távolodott el történelmi csúcsától a világ talán leginkább figyelt részvényindexe, az S&P 500, illetve vele együtt a technológia-túlsúlyos Nasdaq is, igaz nem volt nagy az esés. Közben a minap nagy felfordulást...
aug. 9
22:18
Október óta nem volt ilyen parádés sorozata az amerikai Nasdaqnak (Portfolio)
A zárás előtti percekben távolodott el történelmi csúcsától a világ talán leginkább figyelt részvényindexe, az S&P 500, illetve vele együtt a technológia-túlsúlyos Nasdaq is, igaz nem volt nagy az esés és utóbbi index sorozatban...
aug. 9
22:36
Még mindig nagy üzlet a foci (ProfitLine)
Rekordszámú mezértékesítés húzta az Adidast.
aug. 9
23:18
Ellenállás közelében a Mol, nagyot ment ma a PannErgy (NRGreport)
Bár az európai részvényindexek lefelé kanyarodtak a hétfői kereskedés második felében, a kereskedelmi háborús aggodalmak nem fogták vissza a hazai tőzsdét, és a BUX esetében továbbra is a vevők diktálják az ütemet. A hazai blue chipek közül a Mol kiemelt ellenállás közelébe érkezett meg, az OTP is fontos szintet tört át, azonban a jelentős emelkedé
aug. 9
23:48
Felülmúlta a várakozásokat a Raiffeisen (ProfitLine)
A Raiffeisen ma reggel a piaci várakozásokat felülmúló negyedéves eredményt tett közzé.

2018. augusztus 10. péntek

aug. 10
0:00
A GDPR hatásai a toborzásra (HR Portál)
HR konferenciákon és kerekasztal beszélgetéseken többször elhangzott már, hogy a május 25-én életbe lépett EU GDPR a HR-en belül talán a toborzási folyamatokra van a legnagyobb hatással - interjú Nagy Zoltánnal, a hrfelho.hu Kft. üzletágvezetőjével.
aug. 10
1:36
Mire jöttek rá? Az Európa előtt álló demográfiai kihívásról rendeztek konferenciát Rigában (ProfitLine)
Az Európa előtt álló demográfiai kihívásról, a lehetséges családközpontú megoldásról rendeztek nemzetközi konferenciát Rigában. A tanácskozásról Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár telefonon tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.
aug. 10
2:12
Csak három szektorban nő a cégek száma Magyarországon (NRGreport)
Alapvetően gyorsan cserélődnek a cégek Magyarországon, de az irányban nagyok a különbségek ágazatonként. Növekedést csak az építőipari és az energetikai cégek között láthatunk, írja az Opten.
aug. 10
3:30
Négymillió euró kötbért kapott a székesfehérvári önkormányzat (ProfitLine)
Kifizette a négymillió eurós kötbért a francia Klepierre cég a székesfehérvári önkormányzatnak a Pláza 2 beruházás miatt, amely nem készült el határidőre - közölte a város az MTI-vel csütörtökön.
aug. 10
4:30
Magasabb forgalom mellett csökkent a Hankook eredménye a második negyedévben (ProfitLine)
Növelte forgalmát a második negyedévben a dél-koreai Hankook Tire gumiabroncs-gyártó konszern, működési eredménye azonban egy új üzem egyszeri költségei miatt csökkent - tájékoztatta csütörtökön a Hankook Tire Magyarország Kft. az MTI-t.
aug. 10
5:36
Íme a NAV által elszámolható üzemanyagárak szeptemberre (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban szeptemberben alkalmazható üzemanyagárakat.
aug. 10
5:48
Ezeket a strandbüféket, vendéglőket messzire kerüld el: veszélyes lehet! (Pénzcentrum)
Nagyon meg kell válogatni, hova ülünk be ebédelni-vacsorázni a nyaralás alatt. Nyáron a nagy melegben ugyanis sokkal könnyebben belefuthatunk egy-egy romlott ételbe vagy italba. Főként, hogy a nagy tömeg miatt a kevésbé rutinos vendéglátósok...
aug. 10
5:51
Jó hír a nyugdíjasoknak (Adózóna)
Korábban – 10-én, pénteken – érkezik augusztusban a nyugdíj azok számára, akik bankszámlára kérik ellátásukat.
aug. 10
5:54
Minden ágazatban nőttek a bérek (AQUA)
Átlagosan bruttó 30-40 ezer forinttal nőttek a fizetések májusban az egy évvel korábbihoz képest a különböző ágazatokban. A legnagyobb mértékű az egészségügyben ment végbe.
aug. 10
6:12
Komoly veszély az élelmiszeriparban (Infostart)
Az aszályos idő és a kevesebb búzatermés hajthatja fel az árakat, de még nem tudni, hogy mennyivel - mondta az Erste Agrárközpontjának vezető agrárszakértője. Az iparág nagyon érzékenyen fogadna egy nagyarányú áremelést.
aug. 10
6:12
Lenin városában majdnem kész Európa legmagasabb épülete (Privátbankár)
Meglepő, de a nagy októberi szocialista forradalom városában, az egykori Leningrádban épül a kapitalizmus egyik legfőbb szimbóluma, Európa legmagasabb épülete, és már el is érte végső magasságát. Ráadásul a következő legmagasabb épületek Moszkvában vannak, de Szentpétervár most átveszi a vezetést.
aug. 10
6:12
Rekordprofit az OTP nevű pénzgyárnál (Portfolio)
Az első dolog, amit megnézünk egy friss OTP-gyorsjelentésben, hogy mekkora profitot ért el a bank, és az magasabb lett-e, mint amire az elemzők számítottak. Most különösen érdekes volt ez az adat, mert előzetesen arra lehetett számítani...
aug. 10
6:18
Ördögi készpénzes csapdában Magyarország, itt a kormány mentőterve (Portfolio)
Megjelent a kormány készpénzmentesítő terve, mely szerint a nagyvállalatoknál és állami intézményeknél a bérkifizetéseket elektronikus útra terelik, az állami intézményekbe bankkártya-terminálok kerülnek, korlátozzák a vállalatok...
aug. 10
6:24
Dávid Ferenc: Akkor most elmondom, mi történt (Menedzsment Fórum)
Május közepén érlelődött meg benne a döntés a távozásról.
aug. 10
6:36
Sokan rugalmas munkarendre vágynak (Infostart)
Magyarországon az alkalmazottak kevesebb mint harmada dolgozik csak rugalmas munkarendben, de várható, hogy osztrák mintára hamarosan a munkavállalói csoportok javasolják majd a munkáltatónak a munkaidő-beosztás megváltoztatását. Addig is a munka törvénykönyvéből levezetve munkahelyenként igyekeznek a számukra kedvező munkarend kialakítására - írta
aug. 10
6:36
Újabb rekordévre számítanak a német idegenforgalomban (ProfitLine)
Újabb rekordévre számítanak a németországi idegenforgalomban az idei első fél év csütörtökön megjelent adatai alapján, amelyek szerint a belföldi és a külföldi vendégek száma is jelentősen emelkedett a szálláshelyeken.
aug. 10
6:54
A munkaviszony megszűnése után kifizetett jövedelmek adózási szabályai (Adózóna)
Gyakran előfordul, hogy különböző okok miatt a munkabért vagy más járandóságot csak a munkaviszony, biztosítási jogviszony megszűnését követően fizetik ki. Ilyen jövedelem lehet az utólagosan kifizetett prémium, jutalom vagy teljesítménybér, illetve a – jellemzően a munkaügyi bíróság által megítélt – jövedelempótló kártérítés is.
aug. 10
7:12
Megvan, melyik repülőjáratok nem indulnak ma el Budapestről (Portfolio)
Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a légitársaságnál pénteken, több országban zajló munkabeszüntetés miatt. A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint az ír fapados légitársaság pénteken 21 budapesti járatot üzemeltet...
aug. 10
7:18
Ne lepődjön meg, ha ma megjön a nyugdíja (Menedzsment Fórum)
A hétvége miatt hamarabb jön a pénz.
aug. 10
7:30
Meglepően magas nyereséget ért el az OTP (Infostart)
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 89,5 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 38 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási sta
aug. 10
7:36
Megkéselte munkatársát egy férfi Újpesten (HR Portál)
Az újpesti járőrök tíz percen belül elfogták azt a férfit, aki egy metróállomáson megszúrta egyik munkatársát - írja a police.hu.

Keresés