760 ezer gyémánt adatait töltötte fel a kínai ZsongAn biztosító egy blockchain-alapú rendszerbe - számol be a Coindesk. A hongkongi tőzsdén kereskedett biztosító kedden indította el a Diamsledger nevű drágakő-követő alkalmazását...
A lakásvásárlásra, építésre vonatkozó lakossági kilátások 2008 elején voltak utoljára olyan derűlátóak, mint most, ugyanis azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót 25 százalékpontos, a valószínű szándékúak körében pedig 43 százalékpontos növekedés következett be az előző negyedévhez képest
Emelkedéssel zárult a hét második napja a tengerentúli tőzsdéken, míg az S&P500 csupán néhány maradt el a januári történelmi csúcsától, az amerikai részvényindexek végül 0,3-0,5 százalékos emelkedéssel fejezték be a hét második...
A legnagyobb olasz bank, az UniCredit március óta nem hirdet a Facebookon, ugyanis kiverte náluk a biztosítékot Cambridge Analytica botrány - írja a Wall Street Journal. Gary Cohn, a Goldman Sachs elnöke szerint a bankok 2008-ban felelősségteljesebben...
Az Állami Számvevőszék folytatja az egészségügyi szervezetek - kórházak és szakrendelő gazdasági társaságok - ellenőrzését. Ennek keretében kedden lezárult három szakrendelő ellenőrzése és jelenleg is folyamatban van a szekszárdi...
Több olyan nagyobb, külföldi cégcsoport van, amely még mindig nem továbbítja a számlázási adatokat a NAV-nak, holott ezzel számlánként félmillió forintos bírságot kockáztatnak.
A legnagyobb olasz bank, az UniCredit március óta nem hirdet a Facebookon, ugyanis kiverte náluk a biztosítékot Cambridge Analytica botrány - írja a Wall Street Journal. Gary Cohn, a Goldman Sachs elnöke szerint a bankok 2008-ban felelősségteljesebben...
Az Appeninn szerdán bejelentette, hogy 513 millió forintért megvásárolt Miskolcon egy kereskedelmi fejlesztésre alkalmas ingatlant, mindemellett szerződést kötött további két ingatlanra Egerben és Biatorbágyon, a három ingatlannal kapcsolatban...
Átlagosan 388 millió dollárt takarítottak meg csak az idei évben az amerikai bankok a republikánusok adócsökkentésének köszönhetően, a hitelezés ütemében és az alkalmazottak számában viszont mégis visszaesés figyelhető meg - írja...
Emelkedéssel zárult a hét második napja a tengerentúli tőzsdéken, míg az S&P500 csupán néhány maradt el a januári történelmi csúcsától, az amerikai részvényindexek végül 0,3-0,5 százalékos emelkedéssel fejezték be a hét második...
Az amerikai értékpapír-piaci felügyelet terve szerint megvágnák a brókeri jutalékokat és ösztönzőket, vagy legalábbis jelentősen korlátoznák annak érdekében, hogy azok ne a saját, hanem az ügyfeleik érdekeit szolgálják. Csakhogy...
Júliusban éves alapon 3,4%-kal emelkedtek a fogyasztói árak - derült ki a KSH ma közzétett adataiból. A Portfolio által megkérdezett szakértők 3,3%-os, a Magyar Nemzeti Bank 3,4%-os éves árindexet várt, így az adat az elemzői várakozásokhoz...
Kedd éjféltől 1746 MW-ra csökkent a Paksi Atomerőmű termelése a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatai szerint. Ez egy nap alatt közel 40 MW-os csökkenést jelent a paksi termelésben, amit a Duna vízhőmérsékletének...
513 millió forintos vételáron megvásárolt Miskolcon egy kereskedelmi fejlesztésre alkalmas ingatlant és szerződést kötött további kettőre Egerben és Biatorbágyon az Appeninn Holding. A három ingatlannal kapcsolatban a vállalat hosszú távú bérleti szerződésekről tárgyal az ALDI-val.
Az MNB várakozása jött be, 3,4 százalék lett az infláció - 2013 eleje óta nem láttunk ekkora áremelkedést. Az üzemanyagok drágultak a legtöbbet, csak itt látszik érdemben a forint gyengülése.
Nincs uborkaszezon az ingatlanbefektetési piacon! Alighogy megjött a hír arról, hogy az Erste Ingatlan Alaphoz került a Promenade Gardens irodaház, megérkezett az újabb hír, miszerint a Skanska az Erste Alapkezelőnek értékesítette a Mill...
A villamos energia, illetve a földgáz ára több fővárosban emelkedett júliusban, Magyarország ugyanakkor változatlanul jó helyezéssel szerepel a MEKH nemzetközi árösszehasonlító vizsgálatában.
Háromszor annyi 65 és 74 év közötti amerikai jelent csődöt ma, mint 1991-ben, miközben a 24-35 év közötti fiatalok körében ugyanezen időszak alatt harmadára esett vissza a csődbejelentők száma - írja a Világgazdaság a Consumer Bankruptcy...
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére nem számítanak jelentős elmozdulásra a Budapesti Értéktőzsde szerdai kereskedési napján az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A keddi tőzsdei kereskedés során szinte felrobbant a Tesla-részvények árfolyama, miután a cégvezető Elon Musk kilátásba helyezte, hogy felvásárolja a vállalatot.
Emelkedéssel zárult a hét második napja a tengerentúli tőzsdéken, míg az S&P500 csupán néhány maradt el a januári történelmi csúcsától, az amerikai részvényindexek végül 0,3-0,5 százalékos emelkedéssel fejezték be a hét második...
Az amerikai kormány a terveknek megfelelően bevezeti további kínai portékákra 16 milliárd dollár értékben a 25 százalékos vámtarifákat – erősítette meg kedden, helyi idő szerint a kora esti órákban Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.
Több mint 81 ezer családnak segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) három év alatt, a 2015. júliusi bevezetése óta – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár.
Két nagy uniós fejlesztési program tartalmi módosítását is jóváhagyta még július végén a kormány, így azok most brüsszeli jóváhagyásra várnak és most az egyik program módosításának hátteréről is kapott tájékoztatást a Portfolio....
A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.