Átmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher-növelést eredményező, rugalmas áfa- és illetékszabályozást, köztük az eladói illeték bevezetését javasolja a lakásépítésekre a legnagyobb ágazati szereplőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület. Csak fokozatosan lenne szabad emelni a terheket, legfeljebb 20 százalékig - kü
A legfontosabb hazai fejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), mint kiemelt szakmai érdekképviselő szervezet, 12 pontban foglalta össze az 5%-os lakásáfa által hozott lakáspiaci fellendüléssel kapcsolatos álláspontját...
Drágult az olaj hétfőn délelőtt, miután a friss adatok szerint Szaúd-Arábia termelése júliusban meglepetésre csökkent, a tengerentúli palaolaj-termelés bővülése pedig a jelek szerint, legalább is átmenetileg stagnáló szakaszba léphetett. Az árfolyamok emelkedését támogatja az is, hogy a piac várakozásai szerint hétfőn újabb bejelentésre kerül sor W
320 körül kezdi a forint a napot az euróval szemben, ez minimális elmozdulást jelent hétfőhöz képest. Közben a török líra tegnap este egészen hihetetlen zuhanásba kapcsolt, 5,4-nél is járt a dollárral szemben, majd onnan ma másfél...
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke kedvezőnek tartaná, ha már jövő januártól csökkenne 2 százalékponttal a szociális hozzájárulási adó (szocho), így nagyobb mértékben nőhetne a minimálbér, ugyanakkor Rolek Ferenc teljesíthetetlennek tartja azt a szakszervezeti elvárást, hogy 2019-ben az átlagkereset, a minimálbér és a szakmunkás minimálbér is kétszámjegyű…
Hamarosan elkezdődik az új tanév, várhatóan idén is az első osztályosok beiskolázása jelenti majd a legnagyobb anyagi megterhelést a szülőknek - írja a Pénzcentrum.
A Reuters 227 millió eurós elemzői konszenzusát jócskán meghaladó, 272 millió eurós adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben a Commerzbank. Bár a működési költségek most nőttek, a társaság közleménye szerint jól...
Drágult az olaj hétfőn délelőtt, miután a friss adatok szerint Szaúd-Arábia termelése júliusban meglepetésre csökkent, a tengerentúli palaolaj-termelés bővülése pedig a jelek szerint, legalább is átmenetileg stagnáló szakaszba léphetett. Az árfolyamok emelkedését támogatja az is, hogy a piac várakozásai szerint hétfőn újabb bejelentésre kerül sor W
Az USA elnöke szerint Irán csak a változás után térhet vissza a világgazdaság körforgásába, különben továbbra is a gazdasági elszigetelődés útját járja.
A hétfői piacnyitást követő átmeneti bizonytalanság után a vevők ragadták magukhoz az irányítást a tengerentúli tőzsdéken, az amerikai részvényindexek végül 0,2-0,6 százalékos emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést. A távol-keleti...
Felfüggesztettek munkájából egy svájci ismertebb vagyonkezelőt, amiért többek között megszegte a cég ajándékelfogadási és levelezőrendszerre vonatkozó politikáját. A hírre a befektetők jelentősebb tőkekivonási igényt nyújtottak...
Folytatódhat az erősödés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények fontos ellenállási pontokat érhetnek el - mondták az MTI-nek nyilatkozó szakértők kedden.
Mivel a kereslet változatlanul erős, így továbbra sincs gond a budapesti lakóingatlanok eladásával. Ugyanakkor a szakértők szerint az átlagos értékesítési idő növekedni látszik.
Júniusban az ipari termelés volumene 1,2%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Az egy évvel korábbihoz képest szerény növekedés figyelhető meg, 3,1%-os indexet jelentett a KSH. Az idén az ipari termelés havi számai nem igazán magasak...
A Népszava szerint azért állítják le a kormánylapot, hogy helyet csináljanak a hamarosan ismét kormánylapként újrainduló Magyar Nemzetnek. Ugyanazt fogják tudni, felesleges belőlük kettő.
A hétfői piacnyitást követő átmeneti bizonytalanság után a vevők ragadták magukhoz az irányítást a tengerentúli tőzsdéken, az amerikai részvényindexek végül 0,2-0,6 százalékos emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést. A távol-keleti...
A magyar gazdaság erősen támaszkodik a folyamatosan bővülő autóiparra, hazánk a régió fontos központjának számít, a nagy autógyártók szívesen fektetnek a magyarországi gyártásba. Az autóiparban elkezdődött drasztikus változások – az ipar 4.0, az elektromos és hidrogénhajtású autók – azonban kihívások elé állíthatják az országot. Még inkább szüksége
Továbbra is az egyik legalacsonyabb a magyarországi háztartási energiaszolgáltatások ára Európában. Kelet-Európában csak a szlovéniai háztartások számára jelent kisebb terhet az áram- és gázszámla kifizetése, mint a magyar családoknak;...
Nem jellemző, hogy az emberek ragaszkodnának egy kerülethez lakásvásárlás esetén. Ugyanakkor a családalapításhoz közeledve egyre többen szeretnének ott élni, ahol felnőttek.
2018 júniusában az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett.
Átmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher növelést eredményező, rugalmas áfa- és illetékszabályozást, köztük az eladói illeték bevezetését javasolja a lakásépítésekre a legnagyobb ágazati szereplőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a javaslatcsomagot a szervezet eljuttatta a kormánynak is.
Facebookos csoport szerveződött egy a jelek szerint ingatlanokban utazó csaló, B. Judit megállítására, akit Bróker Marcsira hajazó elnevezéssel egymás között csak Kéró Juciként emlegetnek. Kéró Juci azt ígérte, ügyfelei 100 százalékos...