2018. augusztus 6. hétfő

aug. 6
14:02
Olcsóbb lesz a benzin (vg.hu)
Csökkenti 2 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol szerdán.
aug. 6
14:06
Új vezetők a Telenor Magyarország élén (TőzsdeFórum)
Frissül a Telenor Magyarország vezetői csoportja.
aug. 6
14:06
Partnerségi megállapodást kötött az ITM és a Siemens (AQUA)
A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. hétfőn.
aug. 6
14:06
64 milliárdba kerülhetett a magyar állam legújabb szerzeménye (NRGreport)
Közzétette féléves beszámolójában az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. eladási árát a vállalat korábbi tulajdonosa, a francia Engie. Az egykor GDF névre hallgató energiaipari csoport jelentése szerint a 23 ezer kilométernyi magyarországi gázvezeték-rendszert fenntartó érdekeltségért 147 millió eurót, azaz jelenlegi árfolyamon 47,4 milliárd forintot ka
aug. 6
14:12
Trump az összeomlás szélére taszítja Iránt? (Privátbankár)
Az újból bevezetett szankciók döntés elé állítják Iránt.
aug. 6
14:12
Kiderült: nem is a gazdagok veszik a legdrágább műtárgyakat (Portfolio)
Nem a műgyűjtők, hanem a múzeumok vásárolják meg a legtöbb árverésre bocsátott műtárgyat az Artprice, a világ vezető műkincspiaci adatbázisa szerint. 2018 első felében 18 százalékkal növekedtek a műtárgyak - festmények, szobrok...
aug. 6
14:18
Az európai gyógyszeripar is megérzi majd a Brexitet (Menedzsment Fórum)
A britek kilépésével Londonból Amszterdamba költözik az Európai Gyógyszerügynökség, mely dolgozói 30 százalékát is kirúghatja emiatt. Ez a testület hagyja jóvá az EU-ban forgalmazható gyógyszereket, de a tömeges leépítés komoly bizonytalanságot hozhat nekik középtávon.
aug. 6
14:18
Akár 150 ezerrel is többet kereshetsz, ha most váltasz - Itt vannak a boltos fizetések! (Portfolio)
150 ezer forintos különbség is van Magyarországon a kereskedelemben az egyes boltok között - mutatja be körképében a Blokkk.com. A fizetést számos tényező befolyásolja, de egy biztos: a külföldi diszkontláncok vezetik a sort. 2017-ben...
aug. 6
14:33
Shane Tusup nem lesz ott, amikor kimondják a válását Hosszú Katinkával (vg.hu)
Hosszú Katinka nemrég ismét elindította a válási folyamatot.
aug. 6
14:35
A gyulladt fogakra is rossz hatással van a hőség (vg.hu)
A krónikus gyulladásban lévő fogak a nagy melegben belobbannak, könnyebben feldagad az ember arca.
aug. 6
14:36
Luxus a köbön: Mészáros új stadionjában szaunából és jacuzziból is lehet meccset nézni (Menedzsment Fórum)
Augusztus elején elkezdődött az eszéki focicsapat új stadionjának építése, melynek költségeibe még a magyar állam is beszállt 6 millió euróval.
aug. 6
14:36
Letörési szintet tesztelt vissza a BMW (TőzsdeFórum)
Nehéz az autógyártó árfolyamának útja felfelé.
aug. 6
14:37
Irán szakít a kötött árfolyamrendszerrel (vg.hu)
Irán enyhíti a devizapiaci szabályozást és a kötött árfolyamrendszerről áttér az irányított lebegtetésre.
aug. 6
14:42
Gondok a BMW-nél: motorkigyulladás miatt százezer autót hív vissza Dél-Koreában (Adózóna)
Autókat hív vissza javításra a BMW a Dél-Koreában bekövetkezett tűzesetek miatt.
aug. 6
14:42
Továbbra is tartásra ajánlja a Zwack papírjait az OTP (Portfolio)
Megerősítette tartási ajánlását a Zwack részvényeire az OTP elemzője a társaság április elejétől június végéig tartó első pénzügyi negyedévét felölelő gyorsjelentés után. A részvényekre vonatkozó célárát 12-hónapos időtávon...
aug. 6
14:42
Megmenekült az amerikai atomenergia-óriás (NRGreport)
Lezárult a Westinghouse nukleáris energetikai társaság Brookfield Business Partners és egyéb intézményi befektetők részére történő értékesítése, valamint a cégnek az Egyesült Államok csődtörvénye 11. fejezetének előírásai szerinti átszervezése. A lépés egyelőre biztosíthatja a vállalat további működését.
aug. 6
14:48
Jött egy jó hír az autósoknak (Infostart)
A Mol Nyrt. csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
aug. 6
14:48
Büntetik a fontot a legújabb Brexit-hírek miatt - 11 hónapos mélyponton az árfolyam (Portfolio)
11 hónapos mélypontra esett a brit font a mai kereskedésben az amerikai dollárral szemben. A zöldhasú általános erősödése mellett a brit külkereskedelmi miniszter tegnapi interjúja állhat a háttérben, pontosabban az, hogy egyre valószínűbbnek...
aug. 6
14:50
15%-kal esett az első félévben az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma (Portfolio)
Mintegy 15 százalékkal csökkent az Európai Unió tagországaiban benyújtott menedékkérelmek száma az idei év első felében 2017 azonos időszakához képest - írta hétfőn közzétett jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási...
aug. 6
14:54
Hivatalos: Patyi András bíróként visszatér a Kúriára (Menedzsment Fórum)
Augusztus közepén döntenek az utódjáról az NKE-n.
aug. 6
14:54
Új szereplő a kötelezettségszegési eljárásban - a svédek is Orbánék ellen fordultak (Privátbankár)
Álláspontjuk szerint a civil társadalom nélkülözhetetlen előfeltétele a demokratikus fejlődésnek és a jogállamiságnak.
aug. 6
14:54
Megújuló energiára térnek át az anglikán templomok (NRGreport)
Megújuló energia használatára tért át több mint 5500 templom az Egyesült Királyságban. Kisebb templomok épp úgy, mint nagy székesegyházak, köztük híres katedrálisok: Salisbury, Southwark, Liverpool és St Albans katedrálisa.
aug. 6
14:56
Gyengül a valuta? Csukjunk le pár embert! (Privátbankár)
Irán változatos módon dacol a gazdasági törvényszerűségekkel: először hivatalos, rögzített valutaárfolyammal próbálta meggátolni a leértékelődést - azon persze senki nem kötött, a feketepiac virágzott. Most lecsuktak pár tucat embert, köztük jegybankárt is, hogy ők vigyék el a balhét, majd megnyitották újra a piacot.
aug. 6
15:00
Könyvben is kiadják Trump tweetjeit (Kreatív Online)
Az amerikai Daily Show csapata a kiállítás után újabb akcióval jelentkezik.
aug. 6
15:00
Szembemegy Trump akaratával az EU: nem mond le az iráni olajról (Portfolio)
Továbbra is "hatékony pénzügyi csatornákat" fognak fenntartani Iránnal, és nem fog leállni a földgáz- és kőolajimport a közel-keleti országból - fogalmazott az Európai Unió külügyi főképviselője Federica Mogherini a brit, a francia...
aug. 6
15:06
Friss kutatás: valóban a nők lógnának többet a telefonon? (Pénzcentrum)
8 százalékkal több mobiltartozás köthető a nőkhöz, mint a férfiakhoz - derült ki egy friss kutatásból. Az EOS Csoport több százezer, 2017-ben kezelt ingatlanfedezet nélküli tartozást vizsgált meg kutatásában, amelyből többek...
aug. 6
15:06
Fontos megállapodás született (vg.hu)
A duális szakképzés reformjára szóló négy éves partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Siemens Zrt. hétfőn.
aug. 6
15:06
Már nem utálja annyira a szélerőműveket a kormány (NRGreport)
Bár a negyedik Orbán-kormány nem bocsátott meg a nem fideszes médiának, a civileknek vagy az ellenzéki pártoknak, azért van egy olyan régi ellenség, aki, úgy tűnik, elnyerheti a megbocsátást: a szélenergia. Kaderják Péter, az újonnan alakult Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára ugyanis azt nyilat
aug. 6
15:08
Csúnyán leégett a BMW Dél-Koreában (vg.hu)
Autókat hív vissza javításra a BMW a Dél-Koreában bekövetkezett tűzesetek miatt.
aug. 6
15:18
Ék alakzat fordította az RWE-t (TőzsdeFórum)
Erőtlen lett a kitörési kísérlet a lokális csúcs fölé a német energiaszolgáltatónál.
aug. 6
15:30
Drágulhat a sertéshús (Infostart)
A kevesebb gabona és a dráguló búza hatására növekedhet a sertéshús ára - közölte az InfoRádióban a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára.
aug. 6
15:30
Motorkigyulladás miatt 106 ezer autót hív vissza a BMW (Portfolio)
Dél-Koreában január és július között több BMW motorja gyulladt ki, amelynek következtében az illetékes hatóságok vizsgálatot indítottak az autógyár helyi érdekeltségénél. A BMW Group hétfőn bejelentette, hogy a tűzesetek miatt...
aug. 6
15:39
Megingott az olasz kötvénypiac (vg.hu)
Elszálltak az olasz államkötvényhozamok a hét végére, mert a jövő évi költségvetés tervezete nem kedvez az államadósságnak.
aug. 6
15:41
Meghalt Joël Robuchon, az évszázad szakácsa (vg.hu)
Hetvenhárom éves korában meghalt Joël Robuchon francia séf, a világon a legtöbb Michelin-csillaggal rendelkező éttermek tulajdonosa.
aug. 6
15:45
Olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj (Adózóna)
Bruttó 2 forinttal csökkenti a Mol Nyrt. a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
aug. 6
15:48
Szilárd a román-magyar gazdasági kapcsolat (hirado.hu)
A román külügyminiszter az Adevarul portálnak adott interjút.
aug. 6
15:48
Szerencsejátékkal erősítene Tokió (AQUA)
A japán parlament döntése nyomán a szigetországban is nyílhatnak kaszinók a jövőben, a hatalmas létszámú, vásárlóképes kereslet átrendezheti az ágazatot az egész távol-keleti régióban.
aug. 6
15:54
Tömegek ábrándultak ki a bitcoinból (Portfolio)
Érdekes összefüggésre bukkantunk, amikor a Google keresési statisztikáit és a bitcoin árfolyamát összevetettük: úgy tűnik, hogy idén nagyon sokan kiábrándultak a sztoriból. Következtetésünk szerint ez amiatt lehet, mert a többséget...
aug. 6
15:54
Szép a fordulat a Lufthansánál (TőzsdeFórum)
A 20 eurónál kialakított bázis után egy füles csésze alakzat.
aug. 6
15:54
Az Origónál már egy színes bőrű kisfiú fotója is elég a rasszista hisztériához (444.hu)
A Németországban született, német válogatott focista Jérôme Boateng gyerekkori fotója került egy csokoládéra Németországban, az Origónál pedig ezt nem vették jó néven.
aug. 6
16:06
Svájcban olvad az aszfalt (ProfitLine)
Éjszakai szolgálatra vezényelték át a páncélos egységeket a svájci hadseregben, mert a harckocsik sok utat tönkre tennének a megolvadt aszfalt miatt - tudatta hétfőn a svájci haderő egyik szóvivője.
aug. 6
16:06
Átrendeződött a brókersorrend a magyar tőzsdén (Portfolio)
Gyenge volt a forgalom júliusban a magyar tőzsdén, több brókercég BÉT-forgalma felére-harmadára esett vissza, eközben a Concorde egyértelmű piacvezető, az Equilor pedig szépen feljött a dobogóra. Az látszik, hogy a független magyar brókercégek...
aug. 6
16:12
Szokatlanul korán koccinthatunk az első idei borral (Privátbankár)
A nagy meleg miatt már augusztus elején elkezdik a szőlőszüretet a korai fajtákkal, de a középérésű fajtákat is a szokásosnál három héttel előbb szüretelik a gazdák.
aug. 6
16:12
Közel 13 milliárdot költöttünk már kuponos oldalakon (vg.hu)
A Bónusz Brigád 8 év alatt már több mint 30 milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak.
aug. 6
16:14
Csökkent Ferenc pápa népszerűsége (vg.hu)
Nyolcvannyolcról hetvenegy százalékra csökkent Ferenc pápa népszerűsége az olaszok körében 2013-as megválasztása óta.
aug. 6
16:24
Megpihent a Deutsche Bank (TőzsdeFórum)
11 euró fölötti értékektől húzódott vissza az elmúlt hónap menetelését követően a bankpapír.
aug. 6
16:36
Kiemelt ellenállás közelében a Mol, nagyot ment ma a PannErgy (Portfolio)
Bár az európai részvényindexek lefelé kanyarodtak a hétfői kereskedés második felében, a kereskedelmi háborús aggodalmak nem fogták vissza a hazai tőzsdét, és a BUX esetében továbbra is a vevők diktálják az ütemet. A hazai blue chipek...
aug. 6
16:36
Ingyenes országos marketing előadás. Gyere el a Marketing Roadshow-ra szeptemberben! (Liner)
A Minner.hu Marketing Roadshow-ja 2018-ban is több magyarországi helyszínen kerül megrendezésre a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságával karöltve. Azzal a céllal jött létre a Marketing Roadshow, hogy szerte az országban a vállalkozások, marketingesek és leendő gazdasági területen dolgozók még jobb képet kapjanak a marketing lehetőségek
aug. 6
16:42
Szárnyaszegett fapados légitársaságok (AQUA)
Az idei nyár sok európai családnak a pihenés helyett a reptéri várakozásról, alternatív útvonalak kereséséről szólt, és úgy tűnik, ez vár sokakra az előttünk álló héten is.
aug. 6
16:45
Zöld után ismét zöldet húztak (vg.hu)
Miskolcon talált egymásra a geotermia és az elektromobilitás: a PannErgy geotermikus hőszolgáltatással segíti a japán akkumulátorgyártó üzemet.

Keresés