Az első fél évben a CIB csoport 11,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 9,5 milliárd forinttal. A bank mérlegfőösszege 16,1 százalékkal 1836,8 milliárd forintra emelkedett június végére - közölte a bank.
A Duna House Cégcsoport 2018. második negyedévében szintén jelentősen meghaladta a megelőző év azonos időszakában elért teljesítményét és a menedzsment várakozásai szerint teljesít. A negyedév során folytatódott a 86 lakásos Reviczky Liget ingatlanfejlesztési projekt lakásainak átadása, valamint tovább erősödött a Cégcsoport ingatlan-, és hiteltevé
Az észak-koreai állami napilap azt sejti, hogy az Egyesült Államok kettős játszmát folytat, és miközben széles mosollyal tárgyal velük, a háttérben háborút készít elő ellenük - írja az Index. Észak-Korea arra reagált, hogy vasárnap...
Jó minőségű és nagy mennyiségű szőlőtermést várnak idén a szakemberek - mondta Domján Erika, FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
A Duna House cégcsoport árbevétele 2018. második negyedévében 1,92 milliárd forintot tett ki, ami éves szinten 57 százalékos növekedés, az adózott eredménye 533 millió forint volt, 85 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Új poggyászszabályokat vezetett be a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság, a kézipoggyász méretű csomagokat ezután csak extra díj fejében lehet a kabinban szállítani.
Jelentősen emelkedtek az amerikai részvényindexek, miután a kereskedelempolitikával kapcsolatos feszültségek oldódnak Észak-Amerikában. Az S&P 500 és a Nasdaq új történelmi csúcsra került.Szárnyalt Amerika 2018.08.27 22:02Nagyot emelkedtek...
A hőség miatt az elmúlt hetekben amúgy is kevesebb áramot termelt a szokottnál a paksi atomerőmű, lehetett volna azonban ennél sokkal rosszabb is a helyzet. A Duna ugyanis – többek között az alacsony vízállás miatt – olyan mértékben melegedett fel, ami már az atomerőmű kérdéseinkre adott válasza szerint is „adminisztratív korlátot jelent a blokkok
Oroszországban egy év alatt jelentősen megerősödött az idegenellenesség - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont egy hétfőn megjelent felméréséből.