A lengyel védelmi kiadások már 2024-ig elérhetnék a bruttó hazai termék (GDP) két és fél százalékát a tavalyi 2 százalék után - javasolta szerdán Andrzej Duda lengyel államfő a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából Varsóban rendezett...
Az elektromos autózás előtt álló fényes jövőre sok bizonyíték van, az egyik legújabb, hogy már a kiskereskedelmi multik is meglovagolnák a technológiát. Most a német Aldi látta meg az üzletet az e-mobilitásban.
A hidak forgalmától függően akár hetente hídellenőrzéseket, félévente hídszemlét tart, évente pedig hídvizsgálatot végez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felügyelete alatt álló Magyar Közút Nonprofit Zrt. – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Hozzátették: a karbantartási feladatokra 2018-tól nagyobb összeget fordít a kormány.
Az Alteo-Depónia Kft. adásvételi szerződést kötött az egyszemélyes Exim-Invest Biogáz Ipari és Szolgáltató Kft. tulajdonjogának átruházása tárgyában. Az 5,6 millió forint jegyzett tőkéjű Exim-Invest Biogáz még 2010-ben került...
A júliusban kezdődött szlovák V4 elnökség első agrárminiszteri ülésén a delegációvezetők egyetértettek abban, hogy az Európai Bizottság javaslata jó irány.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten az augusztus 20-i ünnepségek miatt, az első változások már 17-én életbe lépnek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint már...
Egy isztambuli bíróság elrendelte, hogy engedjék el a több mint egy éve fogva tartott Taner Kilicet, az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet törökországi tiszteletbeli elnökét - közölte az AI szerdán. Egy Törökország-szakértő...
Az elektromos autózás előtt álló fényes jövőre sok bizonyíték van, az egyik legújabb, hogy már a kiskereskedelmi multik is meglovagolnák a technológiát. Most a német Aldi látta meg az üzletet az e-mobilitásban.
A pitypangból készült gumiabroncsok öt év múlva készen állnak a sorozatgyártásra – mondta az InfoRádiónak a Continental Hungaria marketingvezetője. Musztrai Ferenc szerint a fejlesztések alatt a környezet védelme is fontos szempont.
Az alkotmánybíróság utasítására bevezetnek egy harmadik nemet Németországban a személyiségi jogi szabályozásban, az erről szóló törvénytervezetet a szerdai ülésén fogadta el a szövetségi kormány. A döntés azután érkezett, hogy...
Az utóbbi napok jelentős esése miatt szerdán elérte a 20%-ot az esés mértéke január végi tetőpontjához képest a legfontosabb feltörekvő piaci részvényindexnél, az MSCI EM-nél, így hivatalosan is beköszöntött a medvepiac - írja...
A tőzsdéken pocsék a hangulat, a rossz hírek mellett figyelmen kívül hagyták a jókat. A BUX is esett, de a Richternek hála az átlagnál sokkal kevésbé. A forint elég nagyot gyengült, de ez legalább régiós jelenség. Elintézték az olajat, a fémeket, zuhannak a bányarészvények, magához tért viszont a kriptopiac.
Több nagy befektetési alap és vállalat is közzétette, mibe fektettek az utóbbi időben, így fény derült Soros György és Warren Buffett legutóbbi lépéseire is.
A szerdai egyeztetés is megállapodás nélkül zárult a léalma kilogrammonkénti 13 forintos felvásárlási árának emeléséről az Austria Juice képviselőivel.
A katari emír 15 milliárd dolláros befektetésre tett ígéretet Törökországnak, miután találkozott Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfővel - jelentette szerdán a török állami hírügynökség. A katari emír, Tamím bin Hamád...
Továbbra sincs megállapodás a termelők és a felvásárlók között a léalma felvásárlási árának emeléséről, ezért a szabolcsi gazdák a jövő héten újabb feldolgozóüzemnél tartanak demonstrációt, és továbbra sem szállítanak gyümölcsöt az üzemekbe - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz).
Több tényező együttes hatására ma jókora, 1-1,5%-os esés bontakozott ki a vezető amerikai részvényindexeknél, miközben a dollár az euróval és a hat legfontosabb devizával szemben bő egyéves csúcsra ért a kockázatkerülő hangulatban....
Az uniós szabályok értelmében a támogathatóság feltétele az, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet kell végezni, ez pedig kizárja az elgyomosodottságot.
A törökországi helyzet kapcsán egyelőre nem sok jó sejthető, így amíg nem tisztul a kép, érdemes távol tartani magunkat a török eszközöktől. Erős azonban a fertőzésveszély, hiszen már az európai bankrendszer és a feltörekvő országok devizái is célkeresztbe kerültek, a földrajzi közelség miatt pedig a forint is veszélyben van – figyelmeztet a K&H Al
Közzétette első féléves számait az ANY Biztonsági Nyomda. A társaság bevétele közel 30 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest és eredményszinten is növekedésről számolt be a cég. A főbb első féléves számok:...
A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból, ha a támogatási szerv tudomására jut a nem megengedett mértékű fertőzöttség, például a helyszíni ellenőrzések során - közölte Nagy István agrárminiszter a parlament honlapján.
Az OVB Magyarország tapasztalatai szerint sok szülő nem tudja, hogy ezek a ráfordítások az önsegélyező pénztári megtakarításból is fedezhetőek, ráadásul az egyéni befizetések után élhetnek a 20%-os személyi jövedelemadó-visszatérítés lehetőségével, amely összeg teljes egészében akár az iskolakezdés finanszírozására is fordítható.
Felmérések szerint az utazás minden eddiginél fontosabb szempont a fiatal felnőttek számára: a magyar fiatalok megtakarítási céljai között a harmadik helyen szerepel az utazás.
Kiszorítják a líra likviditást a bankrendszerből és ezzel felnyomják a bankközi kamatokat, így kerülik el a hivatalos jegybanki kamatemelést és így állítják talpra mesterségesen a török lírát - lényegében ez rajzolódik ki azokból...
Lezárta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját és annak környékét hatósági vizsgálat miatt a katasztrófavédelem - közölte az MTI-vel a Budapest Airport szerda este. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
Több tényező együttes hatására ma jókora, 1-1,5%-os esés bontakozott ki napközben a vezető amerikai részvényindexeknél, amire két hónapja nem volt példa, Aztán nap végére kissé visszajöttek az indexek. Közben a dollár az euróval...