A kihívások ellenére a biztosítótársaságok 90 százaléka biztos benne, hogy meg fog felelni az IFRS előírásoknak a 2021. január 1-es hatályba lépésig. A Deloitte legfrissebb kutatása szerint a globális biztosítótársaságok több mint...
A jövő technológiájának kikiáltott dolgok közül első pillantásra az arcfelismerés tűnik a leginkább működőképes. Segít megcímkézni a képeinket, de a bankba is elég jó?
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 475 ezer volt az április-júniusi időszakban, azaz a második negyedévben, 55 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 69,3 százalékra emelkedett - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző háromhónapos időszakkal, március-m
Az atomenergia ellenzői megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy a fejlett országok lemondanak az atomenergiáról, vége az atomkorszaknak, hiszen nem éri meg atomerőműveket építeni a világban és az atomenergia 10-15 éven belül eltűnik az energiamixből. A zöld univerzumon kívüli világ azonban egészen mást mutat.
Javulnak a régiós valuták, a kötvényhozamok is csökkentek, megszűnt a tőkekiáramlás. Emelkedik a Mol és az OTP, az európai tőzsdék is jó formában vannak. Nagyot zuhant tegnap a Facebook, de csúcsra került a Google. Ma az Amazon negyedéves jelentésének piaci fogadtatása lesz a fő attrakció.
Jövőre folytatódik az életpályamodellek kidolgozása, a kormány rendezi a köztisztviselői béreket és a szülés utáni munkába való visszatérést is segíti.
Az E.ON nemrég indította az éjjel-nappal rendelkezésre álló Chat Botit, a tanulékony chatbotot. Az ügyfeleket kiszolgáló chatelő robot még viccet is tud mesélni, a bejövő üzenetek, kérdések alapján automatikusan tanul, és a mesterséges...
Nem könnyű az autógyártók helyzete akkor, ha egy évek óta meglévő modellt szeretnének továbbfejleszteni ráadásul úgy, hogy az külső-belső kinézetében és vezetési élményében is fejlődni tudjon a korábbi változathoz képest. Mindezt...
Nagy átalakuláson megy keresztül a hazai távközlés, egymást érik a tranzakciók, az iparági konszolidációból az Invitel-csoport is kivette a részét, amelynek a lakossági üzletágát a Digi vásárolta meg, a vállalati üzletága pedig...
Szeretnél ilyen varázslatot? Ingyen látogatók a weboldalra. Persze úgy ingyen, hogy először befektetsz abba, hogy jöjjenek is. A címben leírt összehasonlítást azért is írtam, hogy sokkal jobban el tudd képzelni majd, hogy miről van szó. Szóval reklámozzunk! Egy olyan módszert mutatok be, ami azért is jó, mert a konkurenciád elé is tudsz kerülni ezz
Az Európai Unió előtt álló kihívásokról, így például a 2020 utáni uniós költségvetés - az úgynevezett többéves pénzügyi keret - tervezésének állásáról, vagy éppen az USA-EU-vámháború elkerülésének esélyeiről osztják...
A szakmabeliek többsége tisztában van a környezetében zajló változási folyamatokkal, és jórészt szükségét is érzi ezeknek. Jövőjük szempontjából a legveszélyesebbnek a szakemberek közös fellépésének hiányát értékelik, egyéni alkalmazkodási stratégiájukkal elégedettebbek. Minden második könyvelő foglalkozik azzal a kérdéssel, mi lesz, ha megszűnik a
A nyarat hagyományosan holt szezonnak tekintik a befektetők, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy nyáron is alakulnak azok a tényezők, amelyek nagy mértékben meghatározzák a piacokat - ezekből szedtek össze néhány kifejezetten fontosat a Saxo Bank szakértői.
Az adótanácsadó és könyvviteli szolgáltatóknak leginkább az ellenőrzésekhez kapcsolódó új adminisztrációs kötelezettségekkel összefüggő terhelés jelenti a legnagyobb nehézséget - közölte a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete a 2018 tavaszán végzett felmérésük megállapítását pénteken.
Közel egymillió fontot fizet a BBC brit közszolgálati műsorszóró Cliff Richard énekesnek azzal az üggyel kapcsolatban, amelyben alig egy hete több százezer font kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság.
A Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) 2018 júliusától Ágoston István irányítja a Forrásbevonási és Likviditáskezelési Igazgatóságot, míg a Kontrolling és Pénzügyi Támogató Központ Igazgatóság élére dr. Számely Gábor kerül -...
Háromezer fiatal élhet az önkéntes munka lehetőségével egy ötmilliárd forintos pályázati támogatásnak köszönhetően, a szakmai képzés mellett az önkénteseknek a fogadó szervezetek ingyenes nyelvtanfolyamot, illetve autóvezetői képzést biztosítanak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken
Az atomenergia ellenzői megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy a fejlett országok lemondanak az atomenergiáról, vége az atomkorszaknak, hiszen nem éri meg atomerőműveket építeni a világban és az atomenergia 10-15 éven belül eltűnik az energiamixből. A zöld univerzumon kívüli világ azonban egészen mást mutat.
A kiépített gázhálózattal rendelkező településeken élő, de fával és szénnel fűtő háztartások is meg fogják kapni a téli rezsicsökkentést - adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.
Ketyeg az óra Brexit-ügyben: jelen állás szerint Nagy-Britannia jövő tavasszal akkor is kilép az EU-ból, ha nem állapodik meg Brüsszellel a távozás feltételeiről. Mivel az álláspontok továbbra sem közelednek, a rendezetlen Brexit egyre valósabb veszély.
Ukrajna ezentúl csak az afrikai sertéspestis (ASP) betegséggel érintett Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származó sertés eredetű termékek kivitelét tiltja - értesítette dr. Bognár Lajos országos főállatorvost ukrán kollégája, dr. Borisz Kobal. A döntéssel, a növényi eredetű takarmányok és állateledelek múlt heti engedélyezése után, újabb ki
Fél év alatt az egész évre tervezett útdíjbevételek 60 százalékát beszedte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató, 162 milliárd bevétel jutott a költségvetésbe.
Nem könnyű az autógyártók helyzete akkor, ha egy évek óta meglévő modellt szeretnének továbbfejleszteni ráadásul úgy, hogy az külső-belső kinézetében és vezetési élményében is fejlődni tudjon a korábbi változathoz képest. Mindezt...
Jelentősen javul az árvízi biztonság a Közép-Tisza térségében az Európai Unió és a magyar állam csaknem 9 milliárd forintos támogatásával - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) pénteken az MTI-vel.
Te mit tapasztaltál itthon? Könnyű találni vízvezetékszerelőt, tetőfedőt, vagy egyéb munkákra szakembert? A Minner olvasók többsége nagyon rossz tapasztalatokról számol be, sőt egybehangzó vélemény, hogy még a meglévő szakemberkereső oldalak (Jószaki, Fix24, Mesterke) sem szolgálja ki megfelelően az igényeket. Mi ez a cégkitalálós játék? És milyen
Saját tapasztalat hiányában másokhoz fordulunk – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár kutatásából. A felmérés eredményei alapján a teljes hazai aktív korú lakosság 35 százaléka, az Y generációként is ismeretes fiatal felnőtt korosztály 40 százaléka egy idősebb tapasztalt személy segítségében bízik, ha fontos döntés előtt áll az életében. Ez az érték még