Nehéz lenne olyan új építésű lakásokról az elmúlt fél-egy évben írt cikket találni a neten, amely ne érintené a munkaerőhiány, illetve az ebből következő késedelmes átadások problémáját. Nincs mit szépíteni a helyzeten, ezzel...
Az elmúlt időszakban, a magas bérleti díjak miatt egyre növekedett a befektetési céllal lakást vásárlók aránya, különösképpen a fővárosban. Nem mindegy azonban, hogy melyik környéken vásárolunk és adunk ki lakást, egy olcsóbb...
Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői – derül ki az EY felméréséből (EY Growth Barometer), aminek keretében 21 országból 2766 felsővezetőt kérdeztek meg. A válaszadók az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tartják a fellendülés hajtóerejének.
Az UniCredit bejelentette: 300 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött az elektromosjármű-akkumulátorok gyártása területén vezető Samsung SDI-vel magyarországi üzemének bővítésére. Az UniCredit Bank Hungary Zrt. általános ügynökként és az UniCredit Bank AG hongkongi fióktelepével közösen eredeti hitelezőként biztosítja a projekt teljes fin
Az OPEC döntése nem nyugtatta meg a kedélyeket, az elmúlt napok eseményei rámutattak a kínálati oldal problémáira. Eközben a WTI ismét a 71 dollárt ostromolja. A helyzet fokozodhat, látszik, hogy a drasztikus kereslet és az alacsony beruházási aktivitás miatt lassan elfogynak a világ termelőinek tartalékai.
A Richter csütörtökön bejelentette, hogy 185 187 darab saját részvényt adott át a társaság Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezet részére. A Richter csütörtöki bejelentése szerint, hogy a társaság Munkavállalói Résztulajdonosi...
Az OPEC döntése nem nyugtatta meg a kedélyeket, az elmúlt napok eseményei rámutattak a kínálati oldal problémáira. Eközben a WTI ismét a 71 dollárt ostromolja. A helyzet fokozodhat, látszik, hogy a drasztikus kereslet és az alacsony beruházási aktivitás miatt lassan elfogynak a világ termelőinek tartalékai.
A cégek számtalan olyan helyzettel szembesülnek, amikor rajtuk kívül álló okokból sem a követelésükhöz, sem annak áfatartalmához nem jutnak hozzá. Az adóhatóság ugyanis sokszor akkor sem engedi meg az áfa visszaigénylését, ha azzal a költségvetést nem érné kár. Az Európai Unió Bíróságának (EUB) közelmúltbeli ítéletei alapján azonban több ilyen esetben is visszaszerezhető az áfa – írja…
A gyerekes családok több mint kétharmadának lakásában van gyerekszoba, többségüknél egy – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. A hazai gyerekszobahelyzetet vizsgáló felmérés eredményei alapján jellemzően 7-16 négyzetméteres egy ilyen helyiség, és a legtöbben a jelenleginél nagyobbat szeretnének. A szakértő szerint gyerekszoba k
Július 16-án, hétfőn Helsinkiben találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be csütörtökön a Kreml Moszkvában és a Fehér Ház Washingtonban. Az orosz elnöki hivatal által kiadott közlemény rámutatott...
A cégek számtalan olyan helyzettel szembesülnek, amikor rajtuk kívül álló okokból sem a követelésükhöz, sem annak áfa-tartalmához nem jutnak hozzá. Az adóhatóság ugyanis sokszor akkor sem engedi meg az áfa visszaigénylését, ha azzal a költségvetést nem érné kár. Az Európai Unió Bíróságának (EUB) közelmúltbeli ítéletei alapján azonban több ilyen ese
A demográfia munkaerő-piaci hatásainak orvoslásáról, az alkalmazható állami eszközökről beszélgetett az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinjának legutóbbi adásában Baksay Gergely, az MNB költségvetési igazgatója és Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke.
Az utóbbi időkben sok rossz hír lát napvilágot: argentin válság, török valutaválság, kereskedelmi háború, a hazai részvények esése, és persze leginkább a forint örökös mélypontja. Van azonban egy pont, amíg sok kellemetlenség lehet, de a piacok összességében nem omlanak össze úgy, ahogy egy kiadós eső trendben szoktak.
Eredményesnek nevezte az agrárminiszter az elmúlt tíz év környezetvédelmi erőfeszítéseit; Nagy István csütörtökön sajtótájékoztatón leszögezte, hogy Magyarországon a "környezetügy" jó irányba halad.
A Budapesti Értéktőzsde és hat hazai kibocsátó is részt vesz a rangos befektetői konferencián, a Spring Europe MidCap Event-en Párizsban. A szerdán kezdődő, kétnapos rendezvényen az ANY Biztonsági Nyomda, a Duna House, a Konzum, az Opus...
2019-től az IKEA visszaadja az áruházaiban elköltött pénzünket az ott vásárolt, használt bútorainkért cserébe - értesült a Pénzcentrum. A kezdeményezés nem véletlen, hiszen Magyarországon komoly piaca van a használt lakberendezési...
A francia Bolloré ipari-szolgáltató vállalat bejelentette, hogy beszünteti a rendkívül népszerű Autolib’ szolgáltatást, vagyis július végéig 4000 elektromos autó tűnik el Párizsból, és az agglomerációból. A versenytársak csak erre vártak.
2019-től az IKEA visszaadja az áruházaiban elköltött pénzünket az ott vásárolt, használt bútorainkért cserébe - értesült a Pénzcentrum. A kezdeményezés nem véletlen, hiszen Magyarországon komoly piaca van a használt lakberendezési...
Június 27-28-án a Budapesti Értéktőzsde és hat hazai kibocsátó is részt vesz a rangos befektetői konferencián, a Spring Europe MidCap Event-en Párizsban. Az ANY Biztonsági Nyomda, a Duna House, a Konzum, az Opus, a Pannergy és a Waberer’s is kétoldalú megbeszéléseket folytattak a rendezvényen jelenlévő közel 150 nyugat-európai, főként francia, néme
Több mint 120 ezren csatlakoztak már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online számlarendszeréhez, az érintetteket júniusban adózói fórumok tájékoztatják a számlabekötési kötelezettség részleteiről – mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakfőigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Csökkentette a Zwack részvényeire vonatkozó célárát az OTP elemzője a népegészségügyi adó kiterjesztésének fényében. A részvényekre vonatkozó ajánlása továbbra is tartás. A múlt héten beterjesztett 2019-es adócsomag egyik...
Zajlik a győri Széchenyi István Egyetem bővítése, jelenleg három épületen dolgoznak, amelyből az egyik a szerkezetépítési munkák befejezésével elérte legmagasabb pontját - szerepel a WHB csoport közleményében. A Széchenyi István...
Egyre nagyobb szelet jut a piacon a nagyvállalatoknak, szemben a látszólag lemaradó kisebb cégekkel, és úgy tűnik, a szereplőknek jogértelmezési nehézségekkel is szembe kell nézniük.
Ömlik az országba az EU-pénz, dübörögnek a beruházások, a lakosság pedig őrült mód költekezik, vagyis összességében padlógázzal hasít a magyar gazdaság, miközben a Magyar Nemzeti Bank - egyre inkább a globális trendekkel szembe...
Strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas.
A forint folytatódó gyengülése és rekord gyenge árfolyama egyre kényelmetlenebb az MNB-nek, így küszöbön állhat az igazi monetáris politikai fordulat - olvasható a Commerzbank csütörtöki elemzésében. A jelenlegi előrejelzésünk az...
Csalók vadásznak a CIB bank ügyfeleinek adataira - figyelmeztet a pénzintézet a mobilapplikáción és honlapján is. Érdemes résen lenni, és hiába érkezik valódiank látszó e-mail, nem megadni az azonosító adatokat. Olvasónk jelezte...
Csalók vadásznak a CIB bank ügyfeleinek adataira - figyelmeztet a pénzintézet a mobilapplikáción és honlapján is. Érdemes résen lenni, és hiába érkezik valódiank látszó e-mail, nem megadni az azonosító adatokat. Olvasónk jelezte...
A hétvégén is marad a változékony idő: esőre, napsütésre is készülni kell. Ezzel együtt június utolsó napjaiban sem várható kánikula, július elsején pedig néhol 20 fokig sem melegszik a hőmérséklet.
Domokos László a digitalizáció jelentette új kihívásokról is beszélt, amely jövőbeli gazdasági nehézségekkel kapcsolódhat össze, hatást gyakorolva a magyar exportra.
A kormány még tavaly bejelentette, hogy jelentősen le akarja építeni a közmunkarendszert, és távlati céljuk szerint 150 ezer főt kívánnak foglalkoztatni. A 2016-os létszám-csúcshoz képest az év első négy hónapjának adatai alapján már 73 ezerrel dolgoznak kevesebben ebben a rendszerben.
A magyar autóipar növekedését egyre inkább korlátozza a munkaerőhiány a PwC Magyarország autóipari beszállítói felmérése szerint. A vállalatoknak már számos alkalommal kellett visszautasítaniuk megbízást, mert nem volt elegendő dolgozójuk...
Kiemelkedően sok, összesen 216 logó és szlogen érkezett a Magyar Turisztikai Ügynökség országmárka pályázatára, amelyeket a szakmai zsűri és a közönség is értékelt az elmúlt két hétben. A szakmai zsűri véleménye szerint több beérkezett pályamű mögött is kimagaslóan jó ötletek és tervek vannak, ezért úgy döntöttek: nem győztest hirdetnek, hanem az ö
A Ticketmaster nevű online jegyvásárlási portáltól mintegy 40 ezer ügyfél adatait lophatták el már tavaly szeptembertől kezdődően múlt szombatig, pedig a céghez már korábban érkezett jelzés arról, hogy meghackelték a rendszerüket....
Az Apollo-programnak köszönhetően a Holdról van eredeti kőzetünk és porunk, a Wild–2 üstökösből a Stardust amerikai űrszonda gyűjtött némi anyagot, amely 2006-ban érkezett a Földre.
Esnek csütörtökön az európai tőzsdék, miután a befektetők továbbra is a kereskedelmi háború miatt aggódnak, a hazai részvényindex is lefordult délután, az OTP egyre távolodik a lélektani 10 000 forintos szinttől, míg a Mol az elmúlt...