2018. június 28. csütörtök

jún. 28
10:51
Tovább csökkent a munkanélküliség (Infostart)
A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer volt, 64 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal 69,1 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 28
10:54
Drágábbak lesznek az autók, ha eszkalálódik a kereskedelmi háború (Portfolio)
Az USA és Kína között kirobbant kereskedelmi háború eszkalálódása érzékenyen érinti majd az autógyártókat és a vásárlókat is mindkét oldalon - figyelmeztetett Li Shufu kínai autóipari mogul. Ahogy arról már korábban írtunk...
jún. 28
10:54
Bejött Musk számítása, az amerikai légierő az olcsó rakétát választotta (NRGreport)
bevezető jelenleg nem elérhető
jún. 28
10:57
Reménytelen állapotban a forint, kötvényhozamunk a görög szintet közelíti (Privátbankár)
Örökös mélyponton a forint, a magasban a 10 éves kötvényhozamunk. Ezúttal a cseh korona és a zloty is gyengült. A BUX alig mozdul, az OTP gyengül a Richter erősödik. Amerikában kiadós esést láthattunk, a Dow Jones indexben komoly támasz szint esett el.
jún. 28
11:00
Kisöprik a retrót a Balatonról, jönnek az új házak, és velük a drasztikus drágulás (Menedzsment Fórum)
Veszprém a legdrágább, Zalában várható a legnagyobb áremelkedés és Somogyban van a legtöbb építkezés a Balaton mentén. A drágulás mindenhol kiemelkedő, az új fejlesztések teljesen átrajzolják a piacot – derül ki az Otthontérkép Csoport friss elemzéséből.
jún. 28
11:00
Fontos figyelmeztetés: drágábbak lesznek az autók, ha eszkalálódik a kereskedelmi háború (Portfolio)
Az USA és Kína között kirobbant kereskedelmi háború eszkalálódása érzékenyen érinti majd az autógyártókat és a vásárlókat is mindkét oldalon - figyelmeztetett Li Shufu kínai autóipari mogul. Ahogy arról már korábban írtunk...
jún. 28
11:00
Tovább nőtt a foglalkoztatottság március-májusban (AQUA)
Az adott időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer volt, 64 ezerrel több, mint egy évvel korábban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
jún. 28
11:00
Új vezető a Deloitte Magyarország German Desk üzletágánál (Márkamonitor)
Manfred Siebkét nevezték ki a Deloitte Magyarország German Desk üzletága vezetőjének. A szakember érkezésével a részleg hangsúlyosabb szerepvállalásra készül a Magyarországon több mint 32 milliárd eurónyi beruházást megvalósító német, osztrák és svájci vállalatok számára nyújtott tanácsadási szolgáltatások piacán.
jún. 28
11:02
Lázár nekiállt TAO-t gyűjteni Makónak (Menedzsment Fórum)
A makói sportegyesület anyagi nehézségekkel küzd, mintegy 70 millióval tartozik az önkormányzatnak, 50 millióval pedig a sportcentrumot kivitelező cégnek.
jún. 28
11:06
Kopogtat az újabb válság? A feltörekvő piacokon már itt is van! (Portfolio)
A fejlődő piacok már válságban vannak, a feltörekvő piaci index dollárban 19%-ot esett az év eleje óta, vagyis egy lépésre van a medve piac - hangzott el egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Közben a pesszimista vélemények szerint...
jún. 28
11:08
Most kell lépnünk, hogy Magyarország felzárkózzon (Portfolio)
Szinte valamennyi elérhető előrejelzés szerint - amennyiben nem következik be komolyabb világgazdasági lassulás - a magyar gazdaság növekedése az idei évben magabiztosan meghaladja a 4 százalékot, amivel hazánk várhatóan az európai növekedési...
jún. 28
11:12
Megszólalt a kormány a forint történelmi mélypontjáról - Spekulálnak ellenünk! (Portfolio)
A magyar gazdaság állapota és teljesítménye nem ad okot a forint gyengülésére - mondta Kovács Zoltán, kormányszóvivő csütörtökön egy sajtótájékoztatón. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, "elképzelhető, hogy spekuláció"...
jún. 28
11:24
Vigasztal a NAV: visszamenőleg nem szed bevándorlási különadót (Adózóna)
Augusztus végén életbe lépnek a „Stop Soros”-törvénycsomagban szereplő adójogi változások – írja sajtóközleményében a NAV. Az adóhatóság emlékeztet rá: bevándorlási különadót kell fizetni az olyan szervezeteknek, amely segítséget nyújtanak külföldiek magyarországi letelepüléséhez vagy külföldön népszerűsíti a Magyarországon történő letelepedést.
jún. 28
11:24
Bridgestone gumikkal kerül forgalomba a Ferrari Portofino (Márkamonitor)
A Bridgestone szállíthatja a defekttűrő abroncsokat a Ferrari új, 2+2 üléses, 600 lóerős, lenyitható tetejű Ferrari Portofino sportkocsijához. A Potenza S007 defekttűrő abroncsokat a Ferrari maranellói gyárában szerelik a sportautóra 245/35ZRF20 (91Y) és 285/35ZRF20 (100Y) méretben.
jún. 28
11:27
Sajtófőnököt cserélt a Barátok közt (Kreatív Online)
A Story Extra című magazinműsortól érkezik Polgár Emese utódja.
jún. 28
11:29
Forródrótot indít felvételizőknek a szegedi egyetem (Kreatív Online)
Felhívhatják az SZTE jelenlegi hallgatóit, hogy milyen a valódi egyetemi élet.
jún. 28
11:42
Történelmi mélypontja közelében ébredt a forint (Portfolio)
Tegnap kialakult történelmi mélypontja közelében kezdte a napot a forint az euróval szemben csütörtök reggel. Aztán már a kereskedés korai óráiban újabb rekord érkezett, és stabilan 328 fölötti kurzus alakult ki.Ugrott az éves állampapír...
jún. 28
11:42
Varga Mihály: tovább csökkenhet a munkanélküliség (AQUA)
Varga Mihály üdvözölte, hogy a kedvező irány fennmaradt, és ha lassabb ütemben is, de folytatódik a javulás, a munkanélküliség pedig történelmi mélypontra került.
jún. 28
11:48
Történelmi mélyponton a forint! (ProfitLine)
Tegnap, 328,22 forintos euró árfolyammal történelmi mélypontra süllyedt a forint.
jún. 28
11:48
Minigarzon: szükségmegoldás vagy újfajta életstílus? (Portfolio)
Hüvelykujj-szabály ugyan nincs rá, de a piacon minigarzonként általában a 15 és 25 négyzetméter közötti összkomfortos lakásokat értik. A minigarzonok manapság különösen a befektetők körében keresettek, így nem véletlen, hogy...
jún. 28
11:50
Így költenek Magyarországon a külföldi turisták (Portfolio)
Tavaly 5,5 milliárd eurót költött el Magyarországon az ide látogató 16 millió turista. A Magyarországon elköltött teljes összeg mintegy 60 százalékát bankkártyával fizették az ide látogatók - közölte a Mastercard. A Magyarországot...
jún. 28
11:54
A sírból visszahozott áfa (Portfolio)
A cégek számtalan olyan helyzettel szembesülnek, amikor rajtuk kívül álló okokból sem a követelésükhöz, sem annak áfa-tartalmához nem jutnak hozzá. Az adóhatóság ugyanis sokszor akkor sem engedi meg az áfa visszaigénylését, ha azzal...
jún. 28
12:00
„Válaszd meg a saját harcodat!” (Márkamonitor)
Farkas Vilmos, a Leo Burnett, a Saatchi & Saatchi, valamint a Publicis reklámügynökség kreatív igazgatója a Creative Mornings rendezvényén beszélt az elkötelezettségről.
jún. 28
12:06
Így húzhatnák ki a bajból Matolcsyék a magyar családokat: miért nem lépnek? (Pénzcentrum)
Történelmi mélypontra esett a forint az euróval és a dollárral szemben is, ami a nyár beköszöntével súlyosan érinti azokat a magyar családokat, akik nyaralni indulnak, de azok is bőrükön fogják érezni a gyengélkedő forint hatását...
jún. 28
12:12
Ugrott az éves állampapír aukciós hozama (Portfolio)
Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján. Az ÁKK 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre diszkont kincstárjegyet. Az elsődleges forgalmazók...
jún. 28
12:12
Tudásbázis épül a hazai startupokról (Márkamonitor)
Folyamatosan frissülő tudásbázis épül a startupok tevékenységéről a Startupinfo.hu weboldalon. A Filter innovatív hírszűrő platform motorjával működő oldal szerkesztett formában, témák szerint rendszerezve gyűjti össze a startupvilág magyar és angol nyelvű információit. Az érintett cégek aktívan is bekapcsolódhatnak a tudásanyag bővítésébe.
jún. 28
12:18
Az elektromos autózás felé nyit a brit olajcég (Portfolio)
A BP megvásárolja az Egyesült Királyság legnagyobb elektromos autó töltőket előállító cégét, a Chargemastert, és a vállalat tervei szerint az akvizíciót követő 12 hónap folyamán a BP 1200 brit benzinkútját elektromos autó gyorstöltőkkel...
jún. 28
12:27
Olyan újdonságot tesztel a Facebook, amitől még szemellenzősebbek lehetünk (Menedzsment Fórum)
Kulcsszavak megadásával egész témaköröket szűrhetünk ki a jövőben a hírfalunkról és a csoportjainkból. Pro: megszűnhet a spoilerezés az oldalon. Kontra: még jobban elszaporodhatnak a véleménybuborékok.
jún. 28
12:27
Forradalom a kereskedelemben: ilyen a jövő bevásárlása (Privátbankár)
Már az otthonunkat sem kell elhagyni, hogy valós környezetben nézzük meg új bútorainkat.
jún. 28
12:29
Megint fellángolt a Varga-Matolcsy háború (Menedzsment Fórum)
Máshogy látják a magyar gazdaság növekedési esélyeit.
jún. 28
12:30
Szabadlábra helyeztek egy életfogytiglant kapott török újságírót (Kreatív Online)
Azért ítélték el, mert a bíróság szerint tudott a 2016-os puccskísérletről és egy tévéadásban tudatalatti üzeneteket küldött más újságírókkal együtt.
jún. 28
12:30
Budapesti felhőkarcolók jövőjéről döntöttek a politikusok (Portfolio)
Változtatásokat fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága (TAB) a magasházak építési szabályainak módosítására benyújtott kormányzati javaslaton csütörtökön. Ezek között szerepel, hogy a toronyházépítési tilalom...
jún. 28
12:32
Kreatívügynökséget választott a Coca-Cola (Kreatív Online)
Közel tíz év után cserélik le a McCann Ericksont.
jún. 28
12:45
Hétfőtől tilos lesz munkanapon napközben a Népligetben parkolni (Menedzsment Fórum)
Esténként és hétvégén továbbra is biztosítják a behajtást.
jún. 28
12:45
Soha nem találnád ki, mi lesz a józsefvárosi pályaudvar helyén (Privátbankár)
Nagyot álmodtak a területre.
jún. 28
12:48
Hatékonyan működik az első hazai energiatároló egység (NRGreport)
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. üzemelteti az országban az első hálózati energiatároló egységet, az új eszközt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek községben tesztelték, ahol már sok napelem működik. Az E.ON szerint a közcélú energiatároló egységek a jövő villamosenergia-hálózatának alapját jelenthetik, mivel az egyre terjedő megújuló energ
jún. 28
12:51
Mi állíthatja meg a forintzuhanást? Nyakunkon-e a következő válság? (Privátbankár)
A forint sokkal rosszabbul teljesített mostanában, mint a cseh vagy lengyel deviza. Részben az MNB esetleges lépéseitől, részben a nemzetközi tőkepiaci hangulattól függ, hogy merre megy. A Brexit-tárgyalások helyben topognak, talán soha sem érnek véget, a kereskedelmi háború hosszabb távon senkinek sem szokott jó lenni – mondják a Concorde Értékpap
jún. 28
12:54
Nagy István: jó irányba halad a környezetügy (AQUA)
Környezetvédelmi szempontokat nemcsak a zöld tárcán belül, hanem a társminisztériumok munkájában is lehet érvényesíteni, sikeresek voltak tehát a kormány törekvései.
jún. 28
13:03
Akkora házat építesz, amekkorát akarsz – csak egy feltétele van (Privátbankár)
A toronyházépítési tilalom nem vonatkozik a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra.
jún. 28
13:06
Leépítik a közmunkaprogramot: mi lesz így a melósokkal? (Pénzcentrum)
A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 223 ezer ember dolgozott közmunkásként, míg 2018 első négy hónapjában már csak 150 ezer fő. Ez 33 százalékos létszámleépítést jelent, azaz több, mint 73 ezer munkást - írja elemzésében...
jún. 28
13:06
Öt pályázatból alakul ki az országmárka (AQUA)
A széles körű társadalmi egyeztetés után a szakmai zsűri őszig kiválasztja Magyarország következő években használatos, egységes turisztikai logóját és a hozzá kapcsolódó szlogent.
jún. 28
13:06
A Google a bankoktól is friss tartalmat vár (FinTechRadar)
Ha valakinek kalapácsa van, minden probléma szögnek tűnhet. De mi történik, akkor ha ennek a valakinek keresőmotorja van?
jún. 28
13:09
Ilyen lesz a jövő étterme? Megérkezett a pizzarobot (Privátbankár)
A háromkarú gép háromszor annyi pizzát képes elkészíteni, mint embertársai.
jún. 28
13:12
Készülj a gigadugókra az M1-esen! (Portfolio)
Július elején megkezdődik az M1-es autópálya Bicske és Tatabánya közötti szakaszának felújítása, csütörtöktől építik ki a munkálatokhoz szükséges terelést - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t. Az autópálya...
jún. 28
13:18
Magyar gazdaság: a csúcsról csak lefele vezet az út? (NRGreport)
A magyar gazdaság idei növekedése meghaladhatja a 4 százalékot, ám a kedvezőtlen világgazdasági folyamatok, a globális kereskedelmi háború veszélye és az uniós pénzek gyors felélése miatt valószínűleg ez jelenti a hazai konjunktúraciklus csúcsát – és innen már csak lefelé vezet az út.
jún. 28
13:21
Hiába van mélyponton a munkanélküliség, a gazdaságunk pusztán ettől még nem fog fejlődni (Menedzsment Fórum)
A munkanélküliségi ráta tovább esett, a foglalkoztatottak száma pedig nőtt, ugyanakkor a munkaképes korú népesség 49 ezer fővel csökkent. Szerkezeti változásokra, például a közmunkások magánszektorba terelésére, valamint a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka térnyerésére van szükség ahhoz, hogy a munkaerőpiac jobban hozzájáruljon a gazdasági
jún. 28
13:30
Kata: ezek a várható változások (Adózóna)
Az új adócsomag pontosítaná a bevétel, valamint a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatás fogalmát, és az adóalanyiság keletkezésére, szünetelésére, megszűnésére, illetve az áttérésre vonatkozó szabályokban is változásokat hozna.
jún. 28
13:42
Eséssel indul a csütörtöki kereskedés az európai tőzsdéken (Portfolio)
A csütörtöki kereskedést eséssel kezdeték az európai börzék, bár ezt követően erőtlen felpattanás következett, a kontinens részvényindexei ismét lefordultak, miután a befektetőket továbbra is a globális kereskedelmi háború aggasztja....
jún. 28
13:42
Áramtároló berendezést tesztelt az E.ON (AQUA)
A megújuló energiaforrások integrációját célzó hagyományos hálózati beruházások nagyon költségigényesek, így az energiatárolás versenyképesebb műszaki megoldássá válhat az elkövetkezendő években.
jún. 28
13:48
Az angolok és a belgák eldönthetik, kivel akarnak játszani (Portfolio)
Zárul a csoportkör az oroszországi foci-vb-n, a pénteki szünnap előtt csak egy igazi kérdés maradt nyitva: Japán, Szenegál és Kolumbia közül melyik két csapat jut a nyolcaddöntőbe. Papíron az ázsiaiak vannak a legjobb helyzetben, de...

Keresés