2018. május 9. szerda

máj. 9
16:09
Már csak pár napig szavazhatsz a kedvenc könyvedre! (Márkamonitor)
A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díjakkal az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit tüntetik ki. A közönség május 10-ig szavazhat arról, hogy ki nyerje 2018-ban a Libri irodalmi közönségdíjat.
máj. 9
16:11
Trump felmondja az iráni atomalkut (NRGreport)
A The New York Times című lap értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök telefonon arról tájékoztatta Emmanuel Macron francia államfőt, hogy kedd délután bejelenti: az Egyesült Államok kivonul az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból - írja az MTI.
máj. 9
16:18
Jól megrángatták az árakat a magyar hipermarketek (Privátbankár)
Az áprilisi csúcsdöntés után májusban újra 20 ezer forint alá került egy átlagos családi nagybevásárlás ára a hazai hipermarketekben - a kisker-láncok most eltérő ütemezésben írják át az árakat a polcokon, egy komolyabb havi árcsökkentéssel az Interspar az élre is tudott ugrani. Tavalyhoz képest viszont mindenhol többet kell fizetnünk az élelmiszer
máj. 9
16:33
Nissanból sem lesz már sokáig dízel (NRGreport)
A japán gyártó fokozatosan kivezeti a dízelautói értékesítését Európából.
máj. 9
16:36
Így nőtt a nettó átlagbér Romániában (ProfitLine)
Márciusban 15,5 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi harmadik hónaphoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
máj. 9
16:36
A magyar kormány leállt, de a milliárdok tovább ömlöttek (Portfolio)
Bár az áprilisi választások miatt leállt idehaza a kormányzati munka, a fejlesztéspolitikai intézményrendszer rendületlenül ontotta magából az uniós pályázati döntéseket és főként a kifizetéseket - derül ki szokásos havi összefoglalónkból....
máj. 9
16:36
A legolcsóbbak között vannak a magyar kötelező biztosítások (TőzsdeFórum)
Idén az autósok közel háromnegyede már év közben válthat biztosítót.
máj. 9
16:36
Feledtette gyenge 2016-os számait az Emirates (vg.hu)
Több mint duplájára, 124 százalékkal nőtt az Emirates dubaji légitársaság adózott eredménye a március 31-ével zárult 2017-es pénzügyi évben az előző évihez viszonyítva – közölte a cég a honlapján.
máj. 9
16:38
Lassult a termelői árak növekedése az USA-ban (vg.hu)
Áprilisban a vártnál kisebb mértékben nőttek a termelői árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett kimutatása szerint.
máj. 9
16:40
Újabb sikert ért el egy japán autógyártó (vg.hu)
Rekordforgalom mellett nyereségrekordot ért el az elmúlt pénzügyi évben a jen árfolyamcsökkenésének köszönhetően a Toyota Motor Corp. japán autóipari konszern, de az idén már a tavalyinál alacsonyabb bevételre és nyereségre számít, bár autóeladásait növelni tervezi.
máj. 9
16:42
Imádjuk a repülést – milyen éve volt a légitársaságoknak? (Privátbankár)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség kimutatása szerint a légitársaságok az első negyedévben általában jobban teljesítettek, mint egy évvel korábban.
máj. 9
16:48
Szégyen, nem szégyen, kiállunk az utcára és áruljuk (Kreatív Online)
Az ex-magyar nemzetes György Zsombor, a kedden bemutatott Magyar Hang főszerkesztője nyilatkozott a Kreatívnak.
máj. 9
17:00
Ezt fontos tudni a reklámadó-mentességről (Adózóna)
A NAV tájékoztatót adott ki a de minimis támogatásnak minősülő reklámadó-mentességhez kapcsolódó nyilatkozat megjelenéséről.
máj. 9
17:00
Nyugdíjkatasztrófa közeleg: íme, fehéren-feketén a számok (Pénzcentrum)
Az Európai Unióban gyakorlatilag már évtizedek óta érlelődik a nyugdíjkatasztrófa. Magyarország helyzete ugyanakkor valamivel még jobb, mint az EU-s átlag, azonban az egyre súlyosasabb népesség elöregedési mutatók itthon is magasak....
máj. 9
17:00
Eleshet az iráni repülőgép-beszerzéstől az Airbus és a Boeing (hirado.hu)
A szankciók augusztusban lépnek életbe, számos gép gyártásába pedig már belekezdtek.
máj. 9
17:09
Szabályozási féket kap a pazarlás (vg.hu)
Az Európai Unió minisztertanácsának közelgő ülésén véglegesítik az épületek energiahatékonyságára vonatkozó irányelvek felülvizsgált csomagját, amelyet a napokban fogadott el az Európai Parlament. A cél, hogy az unióban lévő épületek kis vagy nulla energiafelhasználásúak legyenek 2050-re.
máj. 9
17:12
Nagyot emelkedtek szerdán az olajcégek részvényei (Portfolio)
Az amerikai elnök által kedden felmondott iráni nukleáris egyezmény és az Iránnal szembeni szankciók hatására az olajár emelkedett, amely kedvezően hatott az európai és az amerikai olajvállaltok részvényeire, a negatív kivételt a Mol...
máj. 9
17:18
Komolyan folynak a koalíciós tárgyalások Olaszországban (Portfolio)
További egy nap haladékot kért a szakértői kormány kinevezésére készülő Sergio Mattarella államfőtől az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldalt vezető Liga szerdán Olaszországban. Ez arra utal, hogy a két párt minden korábbi...
máj. 9
17:18
Kibővített eszköztárral a laza monetáris kondíciókért (TőzsdeFórum)
A monetáris tanács ellenszavazat nélkül döntött az alapkamattartásáról legutóbbi kamatdöntő ülésén.
máj. 9
17:24
Ötvenmilliós gumibeszerzés (AQUA)
A beszerzés fontos részlete, hogy mivel a NAV az ország minden pontján jelen van, így a gumiszolgáltatónak is országos hálózattal kell rendelkeznie.
máj. 9
17:27
A béremelés mellett a jó szállás az egyik legfontosabb megtartóerő (Márkamonitor)
Egy jó minőségű munkásszállás komoly megtartó erővel bír a kékgallérosok körében – vélik a Staff House Zrt. által megkérdezett humánerőforrás-szakemberek.
máj. 9
17:33
Ez egy jó befektetés – Szerezz svájci diplomát! (Liner)
A SEG (Swiss Education Group / Svájci Oktatási Csoport) fennállása óta a második exkluzív vendéglátóipari, turisztikai menedzserképző szakmai nyári táborát szervezi 2018. Június 29-Július 1. között Budapesten. Olyan fiatalok jelentkezését várják a 3 napos programra, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy közelebbről megismerkedjenek a vendéglátóiparral, g
máj. 9
17:36
Tőkét emeltek Mészáros Lőrincék (Privátbankár)
Újabb tőkeemelés zajlott le a Konzumban.
máj. 9
17:36
Nőtt az áru- és utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren (ProfitLine)
Jelentősen, mintegy 24 százalékkal nőtt áprilisban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezelt áru mennyisége az előző év azonos időszakához viszonyítva, az utasforgalom ismét kétszámjegyű bővülést produkált.
máj. 9
17:36
Kéz a kézben halad a célok felé a magyar és a kínai tőzsde (TőzsdeFórum)
A BÉT újabb lépést tett a dinamikusan növekvő kínai tőkepiaccal való szorosabb együttműködés kiépítése felé.
máj. 9
17:42
Alaptőkét emel Mészáros Konzumja (Menedzsment Fórum)
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 9
17:42
Tőkét emel a Konzum PE Magántőkealap a Konzum Nyrt.-ben (Infostart)
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 9
17:42
Nagy sikert aratott Cannes-ban a magyar versenyfilm (vg.hu)
Nagy érdeklődés mellett mutatták be Szilágyi Zsófia első játékfilmjét a 71. cannes-i filmfesztiválon. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova az 1100 benevezett mű közül mindössze hét ígéretes tehetség filmje kapott meghívást.
máj. 9
17:44
Tőkét emel a Konzum (vg.hu)
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le – tette közzé a Konzum a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 9
17:45
Megújulók adták idén az új energiatermelő kapacitás javát az USA-ban (NRGreport)
Idén már szinte kizárólag megújuló alapú energiatermelő rendszereket telepítettek az USA-ban. Az összes újonnan beépített kapacitás 95 százaléka ilyen volt.
máj. 9
17:48
Letarolják az iráni szankciók az amerikai adóreform jótékony hatásait (Portfolio)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaság is megérezheti Donald Trump elnök döntését arról, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményből, mivel ha a szankciók újbóli...
máj. 9
18:06
Ilyen volt a történelem érettségi (ProfitLine)
A feleletválasztós feladatsor nehezebb, az esszékérdések könnyebbek voltak a szerdai középszintű történelem érettségi a vizsga után az MTI-nek nyilatkozó diákok és pedagógusok szerint. A rendelkezésre álló időt mindenki elegendőnek ítélte.
máj. 9
18:06
Tönkreteszik az iráni szankciók az amerikai adóreform jótékony hatásait (Portfolio)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaság is megérezheti Donald Trump elnök döntését arról, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményből, mivel ha a szankciók újbóli...
máj. 9
18:06
Ezzel a trükkel 6 millióval is többet érhet a házad, lakásod (Pénzcentrum)
Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten...
máj. 9
18:12
Vonzó az okos autó, de hatalmas kockázatokat rejt (TőzsdeFórum)
Sok esetben maguk a tulajdonosok nem kérik a gyártók által kínált drága extrákat és helyettük az interneten vadásznak nem hivatalos megoldásokat, amelyek nagymértékű kockázatot jelenthetnek.
máj. 9
18:15
Záráskor is gyengült a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 576,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel, 36 588,26 ponton zárt szerdán.
máj. 9
18:17
Ordító különbségek az európai férfiak és nők között (vg.hu)
A nők nagyobb arányban folytattak felsőfokú tanulmányokat a férfiaknál, és minél több gyerekük született, annál nagyobb arányban foglalkoztatták őket. Fizetésük ugyanakkor jelentősen kevesebb volt, mint a férfiaké – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2016-ra vonatkozó felméréséből.
máj. 9
18:18
Most tényleg meg lehet üzenni Brüsszelnek, mit kíván a magyar nemzet (Menedzsment Fórum)
Az Európai Bizottság online konzultációt indít az EU jövőjéről.
máj. 9
18:19
Javuló eredmények a légitársaságoknál (vg.hu)
A légitársaságok az első negyedévben általában jobban teljesítettek, mint egy évvel korábban, de tőzsdei értékük mégis közel 5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség kimutatásai szerint.
máj. 9
18:21
Nagyot bukott az Alibabán a japán SoftBank (vg.hu)
Rekordbevétel és működési eredményének növekedése mellett két éve első alkalommal csökkent a japán SoftBank Group Corp. távközlési és internet szolgáltató konszern nyeresége a márciussal zárult pénzügyi évben.
máj. 9
18:24
Tőkeemelésről döntött a Konzum (TőzsdeFórum)
A zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le.
máj. 9
18:30
Fontos ügyfelétől eshet el a Boeing és az Airbus (Portfolio)
Eleshet a több száz darabos, Irán által korábban leadott repülőgép-megrendeléstől az Airbus és a Boeing is, miután Donald Trump szankciókat jelentett be Iránnal szemben. A Reuters hírügynökség forrásaira hivatkozva azt írta, hogy...
máj. 9
18:36
Együttműködési megállapodást kötött a BÉT és a sanghaji tőzsde (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a világ egyik legnagyobb börzéjével, a Sanghaji Értéktőzsdével, a két intézmény többek között a magyar, illetve a kínai befektetők által elérhető új termékek kidolgozásán dolgozik majd együtt - közölte a BÉT az MTI-vel.
máj. 9
18:36
Bejegyezte a cégbíróság az Appeninn tőkeemelését (Portfolio)
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága mai végzésével elrendelte, hogy az Appeninn korábban bejelentett tőkeemelése közhiteles cégnyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. A tőkeemelés új részvények forgalomba hozatalával történik....
máj. 9
18:45
Utolérik az ATM-ek a bankfiókokat (Márkamonitor)
A K&H valamennyi fiókjában működik készpénzbefizetésre is alkalmas automata
máj. 9
18:48
Javítana számain a Mitsubishi Motors (vg.hu)
Eladásai 14 százalékos és működési eredménye 12 százalékos növekedését várja a folyó pénzügyi évben a Mitsubishi Motors Corp., a hetedik legnagyobb japán autóipari konszern, elsősorban ázsiai értékesítési sikereinek köszönhetően.
máj. 9
18:50
Jó negyedévet zárt a Siemens (vg.hu)
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a Siemens AG profitja a március végével záródott pénzügyi év második negyedében elsősorban egy egyszeri tétel miatt.
máj. 9
18:51
NN kutatás: A szülők kevesebb mint fele voksol a különórákra (Biztosító Magazin)
A szülők kevesebb mint fele tartja helyesnek, ha a kötelező iskolai elfoglaltságok mellett a gyermek különórára is jár – derül ki az NN Biztosító friss felméréséből.
máj. 9
19:00
Már 315,50 az euró, Trump olajár-robbanást okozott? (Privátbankár)
Az iráni atommegállapodás felmondása után az olajárak elszálltak, de a részvénypiacokon szerényen optimista a hangulat. Itthon a BUX szembe ment az árral, aminek az oka a gyorsjelentésekben és az olajban keresendő. A forint gyengécske, ma már 315,50 körül jár az euró. A török líra magához tért, mikor Erdogan értekezletet hívott össze róla.
máj. 9
19:00
Új gyártócsarnokot adott át a Jabil Magyarországon (Portfolio)
Egészségügy technológiai termékeket gyártó üzemcsarnokot adott át vásárlói jelenlétében az amerikai érdekeltségű Jabil Magyarország Kft. szerdán Tiszaújvárosban, a beruházás saját forrásból, 200 ezer dollárba került. A Nypro...

Keresés