Hatalmas felvásárlás készülődik a gyógyszerszektorban. A japán Takeda Pharmaceutical megegyezett, hogy 45,3 milliárd fontért megveszi brit szektortársát, a Shire-t. Ha a részvényesek is támogatják a felvásárlást és megvalósul, akkor...
Újabb és újabb sokéves csúcsokat megdöntve tovább tart az olaj drágulása a nemzetközi piacokon, az árfolyamok legutóbb 2014-ben látott szinteken tartózkodnak. Az olajár folytatódó emelkedését pedig a hazai üzemanyagárak is követik...
Sopron, Székesfehérvár és Kecskemét került fel a képzeletbeli dobogóra az új építésű lakások átlagárait tekintve, vagyis a megyeszékhelyek közül ezekben a városokban a legdrágábbak az új lakások - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből....
A tőzsdén jegyzett Altera Nyrt. igazgatósága nem javasolja a cég részvényeseinek, hogy a Wallis Asset Management Zrt. részvényvételi ajánlatát elfogadják, azonban a Wallis által kidolgozott működési tervet üdvözli – közölte az Altera a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Jelentős növekedést ért el a lakáshitelpiac az első negyedévben: az új szerződések összege 169,2 milliárd forintot tett ki, ez 35 százalékos emelkedést jelent. A kiszámítható, több mint 1 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták a piac 70 százalékát az első negyedévben. Márciusban pedig még magasabb, 76 százalékos volt az arányuk. Az 1-5 évi
Közel minden ötödik állampolgár 65 évnél idősebb az Európai Unióban, összesen már közel 100 millió emberről beszélünk - közölte a friss, 2017-es adatokat az Eurostat. Ezzel az időskori függőségi ráta tovább emelkedett, ami újabb...
Az év első négy hónapjában meghaladta az ezer milliárd forintot az államháztartási hiány, áprilisban 209 milliárdos volt a deficit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölt adatai szerint. Az egész évre tervezett hiány közel nyolcvan százalékát már április végére elérte a büdzsé.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 209,4 milliárd forint, az év első négy hónapjában 1081,4 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 1119,5 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 7,0 milliárd forint hiánnyal zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 45,1 milliárd forintos többletet mu
Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek újfent sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyit lehet keresni". Amikor...
Kedden hajnalban tette közzé első negyedéves számait a Richter Gedeon Nyrt., reggel pedig a társaság vezérigazgatója, Orbán Gábor sajtótájékoztatón ismertette a számokat és beszélt a kilátásokról is.
Stagnáló árbevételt vár 2018 egészére a Richter Gedeon Nyrt. a devizaárfolyamok változatlanságát feltételezve, és nem számítva az Esmya készítmény forgalmának alakulását.
Újabb munkahelyteremtő beruházásokra, a mobilitás ösztönzésére és a felnőttképzés erősítésére lenne szükség, hogy mérsékelni lehessen a 3,9 százalékos munkanélküliségi rátát.
A WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt., Európa vezető vállalata a komplett rakományok (FTL) fuvarozásának piacán, ma ismertette a 2018. március 31-én zárult három hónap pénzügyi eredményeit.
Összeütközött egy személyszállító- és egy tehervonat hétfő este a bajorországi Aichach helység közelében, az Ingolstadtot Augsburggal összekötő vonalon, a balesetben ketten meghaltak és 14-en megsérültek – közölték a hatóságok.
Stagnáló árbevételt vár 2018 egészére a Richter Gedeon Nyrt. a devizaárfolyamok változatlanságát feltételezve, és nem számítva az Esmya készítmény forgalmának alakulását - mondta Orbán Gábor, a vállalat vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.
A gyermekek betegsége kapcsán nyújtható ellátások két csoportba sorolhatók. Az egyik csoportba a természetben nyújtott ellátások, míg a másikba a pénzbeli ellátások tartoznak. Az alábbi cikkben a gyermekek betegsége esetén adható pénzbeli ellátásokról – azaz az ápolási díjról, a gyermekápolási táppénzről, a magasabb összegű családi pótlékról és a gyermekgondozást segítő ellátásról – adunk…
Távozik az Alteo kontrolling igazgatója - tette közzé a társaság. Kósa András kontrolling igazgató 2018. május 11. napjával távozik a cégtől - olvasható a közelményben. 2015. június 1. napja óta munkavállalója a társaságnak...
2016-ról 2017-re hirtelen 33-ról 44 százalékra nőtt azon idősek aránya, akiknél valamilyen formában a mindennapok részévé vált az internethasználat. Ha folytatódik a mostani trend, a hatvan éven túliak fele hónapokon belül netezni fog...
Az eurázsiai tengely és az angolszász térség közötti feszültség tovább eszkalálódott az elmúlt napokban. Az amerikai haditengerészet váratlan bejelentése illeszkedik az idei Nemzeti Védelmi Stratégiához. Washington és Brüsszel eközben Pekinget súlyos nyomás alá helyezte a kereskedelem- és befektetés-politikában.
A kedvezőtlen befektetői hangulatban a magyar papírokat sem kímélik ma, a blue chipek közül a Mol nagyot esett, 3 százalékos mínuszban járt a magyar olajcég árfolyama. Esik a Mol A Mol az egyik leggyengébben teljesítő papír ma a BÉT-en....
Mindent megtesz a vállalat vezetője, hogy ne essen a Tesla árfolyama, most éppen saját vagyonából vásárolt részvényeket. Más kérdés, hogy a múlt héten a flegmasága is közrejátszott az esésben.
Áprilisban a márciusi 2%-ról 2,3%-ra emelkedhetett az éves inflációs ütem Magyarországon - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez ugyan az elmúlt hónapok árszínvonal-változásához képest látványos ugrás lenne, a szakértők...
Féléves lett a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK egyesület kísérleti angyalképző tréningje. Az angyalbefektetők között ma még elvétve lehet találni hölgyeket, így az egyesület azt tűzte ki célul, hogy minél több nő válassza ezt a befektetési formát. Miközben a nők bevonására az innovációs döntésekbe koncentrálnak, az érdeklődő férfiakat is szívesen látják. Valljá
A magyar közúti fuvarozók versenyképességének további erősítésére stratégiai megállapodást kötött a Mol Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE).
Az Avtovaz, a legnagyobb orosz autógyártó, 109 800 LADA személygépkocsit adott el az idei első négy hónapban, ami 25,1 százalék növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az áprilisi eladás 16,6 százalékkal 30 ezer 700-ra nőtt.
Feltehetően ismét Kínában tárgyalt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, nyilvánvalóan azért, hogy tovább erősítse országa kapcsolatát hagyományos szövetségesével, mielőtt találkozik Donald Trump amerikai elnökkel – jelentették hírügynökségek meg nem nevezett forrásokra hivatkozva és bizonyos jelek alapján. Az észak-koreai diktátor alig egy hónap alat
A magyar lakossági fogyasztók továbbra is Európa egyik legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhatnak. Áprilisban először fordult elő, hogy Budapesten a legolcsóbb a földgáz az uniós fővárosok közül. Villamos energiában is a legolcsóbb három ország közé tartozunk.
A családok további támogatása, az egészségügyi ellátás minőségének javítása, az oktatási rendszer értékalapú átalakítása, a hazaszeretetre nevelés és a munkaalapú társadalom erősítése - sorolta a tervezett intézkedéseket...
A Magyar Értékelemzők Társasága (MÉT) szerint Magyarországon értékelemzéssel több száz milliárd forint megtakarítást értek el a cégek az elmúlt évtizedekben, ami azt mutatja, hogy a módszertan alkalmazása eredményes, hasznot hoz a megbízónak.
Tíz témában, négy korábbi sorozatot folytatva, valamint két új sorozatot indítva összesen tizenhét emlékérmét tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank.
Stratégiai megállapodást kötött a Mol Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) a magyar közúti fuvarozók versenyképességének további erősítése érdekében.
Botladozva kezdte a hetet a forint az euróval szemben, a régióban a lengyel zlotyval karöltve gyengültünk. Kedden is folytatódik a rossz hangulat a régiós devizákkal kapcsolatban. Powell szavaira 1,19 alá ment a dollár 2018.05.08 10:39Kedd...
Kedden hajnalban tette közzé első negyedéves beszámolóját a Richter, a Jefferies pedig rövid elemzői kommentárjában értékelte a gyógyszergyártó teljesítményét, az elemzőház szakértői tartásra ajánlják a Richter részvényeit...
Botladozva kezdte a hetet a forint az euróval szemben, a régióban a lengyel zlotyval karöltve gyengültünk. Kedden is folytatódik a rossz hangulat a régiós devizákkal kapcsolatban. Megy a dollár, ki tudja, hol áll meg? 2018.05.08 13:54Kedd...
A világturizmus az eddig hittnél jobban károsítja a klímát, az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 8 százalékáért felel egy jelentés szerint - írja az MTI.
A Deloitte Magyarország második alkalommal készítette el IFRS felmérését, hogy feltérképezze, miképp gondolkoznak a cégek az IFRS áttérésről, annak időzítéséről és legnagyobb kihívásairól.