Idén 45 fogvatartott készült fel az érettségi vizsgákra a büntetés-végrehajtási intézetekben, és további 149 fogvatartott szerzi meg az OKJ szakvizsga bizonyítványát – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP).
Izgatott az olajpiac Irán miatt, meg is lett a négy éves csúcs az árban. Az OTP 11 ezer forint alatt van, a trend szempontjából döntő, hogy vissza tud-e kapaszkodni fölé. Néhány kisebb részvényt felfüggesztettek a BÉT-en. Emelkedik a Mol és a Telekom, Ázsiában a kínai részvényeket vették.
Négy vendéglátóhelyen indul el a HEINEKEN Hungária „műanyagpohár mentes május” mozgalma, amelynek keretében szakítanak a megszokott műanyag söröspoharakkal és lebomló, növényi alapú poharakban kínálják majd söreiket.
Jelentkezzen most, és ismerje meg a GDPR, az új adatvédelmi rendelet legfontosabb előírásait! Az Adózóna képzések rendezvénye segít a még hiányzó feladatok felismerésében, végrehajtásában. A felkészülés utolsó perceit velünk hatékonyan töltheti el. A résztvevők megkapják az „Adatvédelem a gyakorlatban” című, most megjelent HVG-kiadványt.
Újabb fertőzött vaddisznót találtak Heves megyében, április 21. óta összesen öt tetemnél mutattak ki afrikai sertéspestist (ASP) - mondta el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos főállatorvosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Évről évre nő az öngondoskodás iránti igény a mezőgazdaságban, a szélsőséges időjárás okozta károk ellen a legtöbb termelő köt valamilyen agrárbiztosítást.
Áprilisban 109 millió euróval emelkedtek a jegybank devizatartalékai a márciusi 502 millió euró növekedés után – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn megjelent legfrissebb adatokból. Az idei első négy hónapban 201 millió euróval csökkentek az MNB nemzetközi tartalékai és április végén 23,168 milliárd eurót tettek ki 1,210 milliárdd
A barátságkutatásról szóló szövegértési feladatsor, míg a műelemző feladatok között József Attila és Szabó Lőrinc versei, illetve Balázs Béla meséje szerepelt az idei középszintű magyar írásbeli érettségin az eduline.hu oktatási szakportál információi szerint.
Az olasz elnök bejelentette, hogy mivel két hónap alatt nem sikerült a pártoknak kormányt alakítani, így amennyiben a mai utolsó egyeztetés sem jár sikerrel, akkor ő fogja kinevezni a miniszterelnököt.
Három év múlva már uniószerte csak olyan házak épülhetnek, amelyeknek szinte nulla az energiafogyasztásuk. Az építőipar még csak ízlelgeti a passzívház fogalmát, de máris megjelent a még fejlettebb technológia.
Korábban foglalkoztunk egy álláshirdetéssel, amelyben informatikust kerestek a rendőrségre. Felvetődött, hogy nem okoz-e majd bérfeszültséget az állományban, hogy viszonylag magas fizetésért, 394 ezres bruttóval kerestek kezdő kollégát....
Egyebek mellett az átláthatóság és a felügyelet, illetve a megfelelő szabályozás hiánya miatt a termékek csomagolásán elhelyezett öko- és egyéb környezetvédelmi címkék alig bírnak hitességgel, különösen a tengeri élelmiszerek...
A chatbotok egyre népszerűbbek az ügyfélkommunikációban, ugyanakkor nagyon gyakran idegesítőek lehetnek, és nem is mindig hasznosak. Éppen ezért ha csak a hype miatt fontolgatjuk a bevezetését, akkor inkább felejtsük el. Hasonló témákról...
Csaknem 400 millió forintos beruházással bővítette budapesti képzési központját a GE Healthcare. Vámos Tamás ügyvezető igazgató lapunknak elmondta, a fejlesztésből a hazai egészségügy is profitál.
Megkezdődött a kémiai szúnyogirtás, amely ezen a héten 70 ezer hektárt érint - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Borús gyorsjelentés után nagyot estek pénteken az Air-France KLM részvényei, a zuhanás hétfőn azonban folytatódott, miután a sikertelen bérmegállapodás után lemondott a légitársaság vezérigazgatója, a szakszervezet pedig további sztrájkokat...
Azok után, hogy nemrég az Európai Unió Bírósága (EUB) jelentősen újraértelmezte a zárt végű pénzügyi lízing fogalmát, egy friss főtanácsnoki vélemény újabb „áfabombát” dobott az eddigi gyakorlatra. Míg ugyanis a pénzügyi lízing díját már hosszú évek óta áfás és áfamentes részre bontják a lízingbeadók, addig a főtanácsnok véleménye szerint a díjat egységesen, áfásan kellene kezelni. Ennek komoly…
Huszonöt bázisponttal, 2,50 százalékra emelte a román jegybank az alapkamatot, az új kamatszint keddtől lesz érvényes - közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank. A román jegybank igazgatótanácsa az idén már harmadszor növeli az irányadó...
Azok után, hogy nemrég az Európai Unió Bírósága jelentősen újraértelmezte a zárt végű pénzügyi lízing fogalmát, egy friss főtanácsnoki vélemény újabb „áfa-bombát” dobott az eddigi gyakorlatra. Míg ugyanis a pénzügyi lízing díját már hosszú évek óta egy áfás és egy áfa-mentes részre bontják a lízingbeadók, addig a főtanácsnok véleménye szerint a díj
Ahhoz képest, hogy a pénzügyi lízing régóta meghatározó finanszírozási formája az európai gazdaságoknak, meglepően bizonytalan ennek áfa-kezelése – írta közleményében a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Itt az osztálykirándulások időszaka, a kisebbek egy, a nagyobbak akár 2-3 napos kirándulásokra indulnak a legnépszerűbb helyszínekre. A gyerekek élvezik az önállóságot, hogy kapnak egy kis költőpénzt, amit maguk oszthatnak be. A szülőknek ekkor érdemes az új, mindennapi pénzügyi élethelyzetekre is felkészíteni a pénzhez jutó gyereket. A K&H Vigyázz
A mérsékelten pozitív befektetői hangulat közepette kiemelkedik ma a Mol, a magyar blue chipek között felülteljesítőként 1,5 százalékos pluszban is járt a részvény. A céggel kapcsolatban hír nem látott ma napvilágot, ami a szektorra...
Tavaly több százan pályáztak a súlyosan mozgáskorlátozottak gépkocsibeszerzésre kiírt Autóplusz 2018 pályázaton meghirdetett 50 millió forintra. Idén megint kiírtk a pályázati lehetőséget, de csupán a tavalyi összeg kétszerese...
Huszonöt éve, 1993. május 7-én avatták fel Antall József miniszterelnök és a japán gyártulajdonos, Szuzuki Oszamu jelenlétében a Magyar Suzuki Részvénytársaság esztergomi gyárát.
Zajlik a negyedik ipari forradalom a korábban érintetlen pénzügyi szektorban is; a bankok kenyerére pályáznak a fintechcégek mellett az olyan tech-óriások, mint az Amazon vagy a Facebook. Utóbbiak hatalmas ügyfélbázissal rendelkeznek, ráadásul...
Közvetve javítja a magyar gázellátás biztonságát is, és mérsékli az orosz függőséget az a szlovák-lengyel gázvezeték, amelynek lefektetéséről megállapodtak a felek. Lassan kiépül az EU észak-déli gázfolyosója.
A magyar lakossági fogyasztók jutnak hozzá legolcsóbban a földgázhoz a vizsgált uniós fővárosok közül – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi ár-összehasonlító kimutatása szerint.
Csaknem 400 millió forintos beruházással bővítette budapesti képzési központját a GE Healthcare. Vámos Tamás ügyvezető igazgató lapunknak elmondta, a fejlesztésből a hazai egészségügy is profitál.
A legtöbbet a görögök, a legkevesebbet az olaszok töltik képernyő előtt a szabadidejüket. Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el e tekintetben – derült ki az Eurostat jelentéséből.
Idén júniusban lesz 98 éve annak, hogy aláírták a trianoni békeszerződést, mely következtében Magyarország elvesztette területének mintegy kétharmadát. A műtárgy.com friss ajánlójában most két különleges történeti dokumentumot...
A Magyar Pékszövetség évek óta szorgalmazza a sütőipari termékek, mint az egyik legalapvetőbb élelmiszerek áfájának csökkentését. Az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek szerint Fazekas Sándor leköszönő földművelésügyi miniszter és Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy az áfacsökkenté