A következő négy év gazdaságpolitikájának legfontosabb feladata a növekedés magasabb fokozatra kapcsolása – jelentette ki Varga Mihály Magyarország 2018 és 2022 közötti konvergenciaprogramját ismertetve.
Az MKB Bank 3,7 százalékról 4 százalékra emelte idei GDP-növekedési prognózisát, 2019-es előrejelzését pedig 3,5 százalékra a korábbi 3,2 százalékról – olvasható a pénzintézet legújabb elemzésében, amely a honlapjukon érhető el.
A kereskedelmi háború réme múlt hónapban vetődött fel, amikor az amerikai elnök a kínai acél-, és alumíniumtermékekre védővámot javasolt, továbbá jelezte, hogy 50 milliárd dollárnyi egyéb terméket sújtanának vámmal. Kína is elsorolta, mi lesz a válasz, meg is ijedtek a kereskedők, és már nem Amerikából hozzák a szóját Kínába. A termelők bajban lehe
Egyre több alternatív hajtású autót vásárolnak a németek: az újonnan forgalomba helyezett autókból az első negyedévben már minden huszadik alternatív hajtással rendelkezett.
Az Európai Unióban (EU) és az euróövezetben a gazdasági növekedés üteme 2017-ben felülmúlta a várakozásokat, 2,4 százalékkal tízéves csúcsot ért el. A fellendülés az új kockázatok ellenére is folytatódik, 2018-ban várhatóan erős, 2,3 százalékos marad - közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben, az unió
A 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal számol, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után 2018-ban 4,3 százalékkal, 2019-ben 4,1 százalékkal, 2020-ban 4 százalékkal emelkedik, majd gyorsabb ütemre kapcsol, 2021-ben 4,2, 2022-ben pedig 4,1 százalékkal nő.
Az ingatlanpiaci fellendülés részeként egyre több nyaraló, üdülő talál új tulajdonosra. Másfél milliós horgásztanyától kezdve százmillió forintos "kacsalábon forgó" balatoni palotáig minden kapható.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra...
Ukrajna is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében talált vaddisznótetemben kimutatott afrikai sertéspestisre (ASP) hivatkozva – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön.
A magyar bankrendszer az idén kerülhet normális pályára, az új kormánytól kiszámíthatóságot remél, és a versenyképesség növelését várja, nem látja túlfűtöttnek a hazai hitelpiacot, és bizalmi alapon győzné le a bankrendszeren kívüli pénzügyi szolgáltatókat - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-ve
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A mai napon pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az OPUS-csoport kizárólagos és teljes körű i
Hajó elleni robotrepülőgépeket és föld-levegő rakétákat telepített Kína a Dél-kínai-tengeren található három helyőrségére az elmúlt hónapban – jelentette a CNBC amerikai hírtelevízió az amerikai hírszerzéshez közel álló forrásokra hivatkozva.
Az MKB Bank 3,7 százalékról 4 százalékra emelte idei GDP-növekedési prognózisát, 2019-es előrejelzését pedig 3,5 százalékra a korábbi 3,2 százalékról - olvasható a pénzintézet legújabb elemzésében, amely a honlapjukon érhető el.
Tovább vizsgálódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a mérgező gyomnövénnyel, csattanó maszlaggal szennyezett fűszerkömény ügyében, a hatóság azt már kiderítette, hogy az eddig fellelt őrlemények egyiptomi származásúak voltak – közölte a Nébih csütörtökön az MTI megkeresésére.
A következő négy év gazdaságpolitikájának legfontosabb feladata a növekedés magasabb fokozatra kapcsolása - jelentette ki az MTI-nek Varga Mihály Magyarország 2018 és 2022 közötti konvergenciaprogramját ismertetve. A nemzetgazdasági...
Március elején nyitotta meg kapuit a legújabb budai boutique hotel, a Clark Hotel, az egykori Budai Takarékpénztár helyén. Ezzel egy "városi tájseb" gyógyult be az ország legfrekventáltabb turisztikai gócpontján, a Vár alatt, a Budavári...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A mai napon pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az Opus-csoport kizárólagos és teljes körű i
Vlagyimir Putyin orosz elnököt június elején Bécsbe várják - közölte csütörtökön szófiai látogatásán Alexander Van der Bellen osztrák államfő. Van der Bellen a nap folyamán bolgár kollégájával, Rumen Radevvel folytatott megbeszéléseket...
Egyelőre fikciónak kell tekinteni az uniós támogatások jogállamisághoz kötését, a szubjektív kritériumok bevezetése ellentétes lenne az uniós szerződésekkel - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön...
Ukrajna is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében talált vaddisznótetemben kimutatott afrikai sertéspestisre (ASP) hivatkozva - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön.
2018 áprilisától az automata vészhívó rendszer kötelező felszerelés lesz minden új típus esetében. Ezzel a funkcióval csökken a reakcióidő, ezáltal kevesebb halálos baleset következhet be, a telematikai egységnek köszönhetően...
Az adatvédelmet erősítő funkció és a randizást segítő szolgáltatás is szerepelt a Facebook fejlesztői konferenciáján bejelentett újdonságok között, illetve új információk derültek ki az Oculus Góról is.
Az újabb geopolitikai és kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak a háttérbe szorították a vállalati gyorsjelentéseket a tengerentúli részvénypiacokon. 1 százalékos eséseket láthatunk az amerikai részvényindexeknél. A Dow Jones...
Az újabb geopolitikai és kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak a háttérbe szorították a vállalati gyorsjelentéseket a tengerentúli részvénypiacokon.A nap egyik legnagyobb vesztese 2018.05.03 18:258% feletti mínuszban jár már...
A magyar rajongok örömére, új európai turnéjuk során ismét hazánkba látogat a világhírű Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox. A nagyszabásúkoncert 2018. május 17- én este 8 órától lesz élvezhető a Papp László Budapest Sportarénában.
Varga Csaba, a Pécs Plaza és a Pécs Árkád McDonald’s éttermek vezetője nyerte el idén a gyorsétterem-lánc legjobb étteremvezetőinek járó nemzetközi Ray Kroc Díjat. A McDonald’s alapítójáról elnevezett elismerést kétévente ítélik oda, és a világ 36 ezer McDonald’s étteremvezetőjének legkiválóbb 1 százaléka kaphatja csak meg.
Heteken belül elkészül az új vezetésű német szövetségi belügyminisztérium átfogó programja - úgynevezett mesterterve - a menekültügyi rendszer hatékonyságának növeléséről, és nyár végén hozzálátnak a reformokhoz - mondta...
Uniós bírósági főtanácsnok szerint vizsgálhatja nemzeti bíróság a devizahiteleknél az árfolyamkockázatot a kölcsönt felvevőre terhelő, jogszabályban rögzített feltétel tisztességtelenségét, ha a szerződésben nem világosan...
Az újabb geopolitikai és kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak kezdetben a háttérbe szorították a vállalati gyorsjelentéseket a tengerentúli részvénypiacokon. Aztán jött a fordulat a piacokon.Itt a vége, vegyes lett 2018.05.03...
Hamar pozitív meglepetést tudott okozni a Teva, azt követően, hogy 2017 novemberétől Kare Schultz átvette a vállalat irányítását. Első negyedéves gyorsjelentésében 0,94 dolláros tisztított EPS-t ért el a cég a várt 0,67 dollárral szemben.
A magyar juh- és kecsketenyésztőknek kedvező az Európai Parlament csütörtökön elfogadott jelentése, amely szinte minden magyar javaslatot tartalmaz – jelentette ki Erdős Norbert fideszes EP-képviselő.
A régi ezer forintos bankjegyek nagyobbik fele már újakra cserélődött, a többivel október végéig fizethetünk, de a bank- és postafiókokban még három évig díjmentesen átválthatók maradnak, a jegybank lakossági pénztárában pedig még azután is – derül ki a Magyar Nemzeti Bank közleményéből.
A 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal számol, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után 2018-ban 4,3 százalékkal, 2019-ben 4,1 százalékkal, 2020-ban 4 százalékkal emelkedik, majd gyorsabb ütemre kapcsol, 2021-ben 4,2, 2022-ben pedig 4,1 százalékkal nő.
Rossz a hangulat az óceán mindkét partján, esnek az árak, ez már a májusi végkiárusítás? A BUX is akkorát esett, mint a német DAX, majdnem egy százalékkal, ezúttal az OTP húzta le. A forint viszont kissé visszaerősödött. A kriptodevizák nagyon megindultak, még a legkevésbé a bitcoin.
Nem okoztak nagy meglepetést a Tesla első negyedéves számai, miután 3,4 milliárd dolláros árbevételen 3,35 dolláros tisztított egy részvényre jutó veszteséget ért el a cég.
Harvey Weinstein producer A Gyűrűk Ura forgatására készülő Peter Jacksont arra akarta kényszeríteni, hogy csak egyrészes filmet készítsen, különben lecseréli Quentin Taratinóra vagy John Maddenre – írta meg csütörtökön a The Guardian a brit filmes szakíró, Ian Nathan új könyve nyomán.
A hétvégén is folytatódik a nyárisan meleg idő, többfelé 30 fok körüli maximumokkal. Sok lesz a napsütés, de elszórtan záporokra, zivatarokra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.