15 560 GWh-nyi elektromos áramot termeltek Nagy-Britannia szélfarmjai 2018 első három hónapjában, ami mintegy 30 GWh-val több, mint amit az ország nyolc atomerőműve generált ez idő alatt.
A várakozásoknak megfelelően a mai ülésén a monetáris tanács nem változtatott sem az "irányadó" rátán (0,9%), sem pedig az egynapos betéti (-0,15%) és a hitel (0,9%) kamatszinten. A fő kérdés azonban nem ez, hanem hogy a jegybank miként...
Emmanuel Macron államfővé választása óta harmadik alkalommal szólították fel Franciaországban kedden a szakszervezetek a közalkalmazottakat sztrájkra és tüntetésre a közszféra tervezett reformjai ellen.
Nagyon gyenge az új Tesla fékje, gyakorlatilag nem a mai autók színvonalán van. Ami nem lenne baj, ha még csak fejlesztés alatt lenne az autó, de a Model 3-at már javában értékesítik. Kérdés, sikerül-e szoftveresen annyit javítani rajta...
Az európai tőzsdék minimális emelkedése mellett a BUX az irányt keresi a hosszú hétvége után, a blue chipek közül az OTP és a Richter is kulcsszintek közelében jár kedden, a midcapek közül az FHB fontos támaszt tört le, míg a kispapíroknál...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
Sokunkra ráijesztett hétfőn a forint, amikor szinte megállíthatatlanul menetelt a 320-as kulcsszint felé, aztán a nap második felében meggondolta magát, és egészen 318 alá kapaszkodott vissza. Ma minden szem a Monetáris Tanácsra szegeződik...
Cifra a helyzet Olaszországban: egy volt alkotmánybírónak kell most államfőként döntenie arról, hogy a koalícióra készülő kormánypártok összességében alkotmányellenesnek tűnő költségvetési terveire rábólint-e és kinevez-e egy...
Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben; ez a szám háromszázzal haladja meg az előző évit - közölte az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány kedden az MTI-vel.
Míg egy évvel ezelőtt még rendkívül borús kilátásokat fogalmaztak meg az észak-európai szélenergia-termelő iparág számára a régió legjelentősebb hitelezői, ezzel szemben a fejlesztők most sokkal inkább új beruházásokra készülnek, mintsem az esetleges csődökre. A villamos energia árak emelkedése és a zöld támogatások terén történt kedvező változások
Már megkezdődött a legkorábbi cseresznyefajták szedése. Idén hirtelen felmelegedéssel jött a tavasz, ami felgyorsította a cseresznye fejlődését és érését. A március eleji erős lehűlések elsősorban a Dunántúlon és a Dél-Alföldön okoztak kisebb fagykárokat, de azok lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a barackféléknél, és elsősorban a korai fajtákat
Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a világszinten jelentkező kereskedelmi viták semmilyen módon se torkolljanak kereskedelmi háborúba, hanem minél hamarabb megegyezésekkel záródjanak le - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben, az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek, illetve kereskedelmi és fejlesztési ügyekkel foglalkozó képviselői
Az 1980-as években született generációnak számos olyan kihívással is szembe kell néznie, melyekkel az idősebb korosztályoknak nem kellett. Ennek következtében nem kizárt, hogy ezek az emberek egy "elveszett generációt" fognak alkotni:...
A Richter keddi tájékoztatója értelmében a társaság 2018. május 22-én maximum 350 000 darab saját részvény vásárlására adott utasítást a Budapesti Értéktőzsdén, amelyet a társaság a Munkavállalói Résztulajdonosi Programjához...
Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán küldik el a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján - közölte a Magyar Posta kedden....
A kamatok szinten tartásáról döntött mai ülésén a jegybank monetáris tanácsa. A piac érdeklődve figyeli az MNB kommunikációját, hiszen az elmúlt egy hónap zajosra sikerült a tőkepiacokon. A forint ingadozik, de egyelőre nem gyengül....
Az államháztartás központi alrendszere 209,4 milliárd forint hiánnyal zárta áprilist, a deficit az év első négy hónapjában elérte az 1081,4 milliárd forintot - erősítette meg az előzetes adatokat kedden a Pénzügyminisztérium (PM) a honlapjára kitett részletes jelentésében.
"A jelenlegi volatilis pénzügyi piaci környezetben a magyar gazdaságot változatlanul stabil fundamentumok jellemzik, külső adóssága jelentősen csökkent, finanszírozási képessége továbbra is magas. A fiskális folyamatok fenntarthatóak...
Varga Mihály a testület ülését követően elmondta: az első ülés legfontosabb témája a költségvetés tervezése volt, ami a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is tavasszal történik.