Sokáig csak erős találgatások voltak arról, hogy milyen funkciót fog betölteni a Csalogány utcai foghíjtelek, ami több ével ezelőtt a Lidl üzletlánc tulajdonába került. A legutóbbi tervek alapján a kiskereskedelmi egység felett irodaterület...
Megszerezte a Politico a ma nyilvánosságra kerülő 2021-2027-es uniós költségvetési terv főbb számait és a Portfolio gyors összesítése szerint a felzárkóztatási forrásoknál változatlan áron kb. 10%-os forráscsökkenés látszik, míg...
Lassult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is az idei első negyedévben éves és havi összevetésben – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből, amelyben az első becslés alapján készült adatokat ismertetik.
A Lantern Capital Partners befektetőcsoport tette a legkedvezőbb, 310 millió dolláros vásárlási ajánlatot a The Weinstein Co. megvásárlására – jelentette be a csődeljárás alatt álló produkciós cég kedden.
Hajnalban tűzriadó volt abban a madridi hotelben, amelyben a Bayern München labdarúgócsapata szállt meg a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntős mérkőzés előtt és után.
Két díjat nyert A Viszkis című alkotás a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban: Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta.
A döntés hivatalos adatok szerint mintegy 39 ezer magyar gyereket is érint. Szijjártó Péter a döntést méltánytalannak és tisztességtelennek nevezte a magyar emberekkel szemben.
Német értesülések alapján a Tesla is csatlakozna az Ionity „buliba”, azaz az új ultragyors villámtöltőhálózat fejlesztésébe, amelyet a BMW, a Mercedes-Benz, a Volkswagen és a Ford összefogása alkotott meg.
Az előzetes terveknek megfelelően a napokban megjelent az M8-as gyorsforgalmi útnak az M7-es autópálya és Kecskemét közötti szakaszára kiírt tervezési közbeszerzése.
Minden sokkal kényelmesebb, ha nem kell miatta besétálni a bankfiókba. Úgy tűnik, a Mastercard az ujjlenyomatolvasós bankkártyák regisztrációját is megoldotta így.
Az elmúlt tizenkét hónap legalacsonyabb szintjére csökkent áprilisban a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajkitermelése, nem utolsó sorban a venezuelai olajipar mélyrepülése és az afrikai olajexport visszaesése miatt....
Választási szövetségre lép négy török ellenzéki párt a június 24-én esedékes előrehozott parlamenti választások előtt – mondta el szerdán az ellenzék vezető erejének számító Köztársasági Néppárt (CHP) egyik tisztségviselője.
Az USA 10 éves, nagyszabású projektje keretében az ABB nagy teljesítményű Terra HP elektromosjármű-töltőit telepítik az amerikai autópályák mentén – jelentette be a társaság.
Gyakran hallani, hogy a szépség relatív, függ a szemlélő megítélésétől. A zöldségek és gyümölcsök harmada azonban sosem kerül a vásárló szeme elé, mert nem jutnak el a termelőtől a boltokba.
Nemcsak pénzügyi giga-buborékok miatt ajánlott a maximális óvatosság, hanem a térségünket is érintő geogazdasági és geopolitikai fejlemények miatt. A kereskedelmi és katonai konfliktusok kéz-a-kézben járnak, aki ezt nem látja, az semmit sem tanult a történelemből. Pompeo és Bolton nemcsak az iráni atomalku felrúgása mellett állnak, hanem egyenesen
A személyi jövedelemadóról szóló törvény rögzíti, hogy ha a jövedelem után a magánszemély kötelezett a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho), illetve az ugyanekkora mértékű százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) megfizetésére (kivéve, ha az költségként elszámolható, vagy azt számára megtérítették), a megállapított jövedelem 84 százalékát kell jövedelemként figyelembe…
Véget ért a középfokú felvételi eljárás általános szakasza: a nyolcadikosok 97 százaléka felvételt nyert valamilyen középiskolába - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.
Elindult első tengeri útjára szombaton a sok bírálatot kiváltó, orosz úszó atomerőmű. A Lomonoszov Akadémikus nevű úszó erőművet a szentpétervári hajógyárban építették meg, és onnan bocsájtották vízre - írja az Index.
Az osztrák koalíciós kormány döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz kötéséről szerdán. Az új jogszabály várhatóan 2019-től lép életbe, és évente mintegy 100 millió eurót (több...
Az AccorHotels megállapodást írt alá a Mövenpick Holdinggal és a Kingdom Holdinggal a Mövenpick Hotels & Resorts megvásárlásáról, 560 millió svájci frank – 482 millió euró – készpénzért.
Magyarország valamennyi megyeszékhelyén megnyitják kapuikat a jegybanki támogatással működő pénzügyi tanácsadó irodák. Az eddig már 13 megyeszékhelyen jelen lévő irodahálózat ugyanis a következő napokban új kaposvári, szekszárdi, székesfehérvári, szombathelyi és veszprémi kirendeltségekkel bővül.
Lassult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is az idei első negyedévben éves és havi összevetésben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből, amelyben az első becslés alapján készült adatokat ismertetik.
A mai napon az osztrák kormány döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz kötéséről. A törvénytervezet hivatalos adatok szerint majd 39 ezer magyar gyereket érint. Korábban a Pénzcentrum...
Gond van a magyarországi lakásszerkezettel, hiszen meghaladta a félmilliót az üres lakások száma. Többségük romos állapotú, és elnéptelenedő falvakban található.
Német értesülések alapján a Tesla is csatlakozna az Ionity „buliba”, azaz az új ultragyors villámtöltőhálózat fejlesztésébe, amelyet a BMW, a Mercedes-Benz, a Volkswagen és a Ford összefogása alkotott meg.
Magyarország valamennyi megyeszékhelyén megnyitják kapuikat a jegybanki támogatással működő pénzügyi tanácsadó irodák. Az eddig már 13 megyeszékhelyen jelen lévő irodahálózat ugyanis a következő napokban új kaposvári, szekszárdi, székesfehérvári, szombathelyi és veszprémi kirendeltségekkel bővül.
Nagyot lehetett szakítani a legnépszerűbb kriptovalutával a tavalyi év végén, ám a nyereségből ugyanúgy be kell dobni a közösbe, mint minden más jövedelem után.
Kedden jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, 315 felett is járt a jegyzés, majd onnan nagy lendülettel kezdett ismét erősödni a magyar deviza, ez a folyamat azonban ma megakadt. Közben a dollár szép lassan majdnem idei csúcsára...
A levegőminőség évtizedeken át tartó javulása után, az elmúlt hét évben jelentősen veszített lendületéből a légszennyezettség ellen vívott harc az Egyesült Államokban – figyelmeztetnek kutatók.
118 villámtöltő-állomás építése indul meg hamarosan a közép-és kelet-európai térség átjárhatóságát biztosítva hét országban. A CEUC (Central European Ultra Charging) elnevezésű projekt keretében Ausztriában, Csehországban, Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában, Olaszországban, és szerencsére Magyarországon is működésbe lépnek majd a töltők, ezzel e
Minek köszönhető a kkv-hitelezés robbanásszerű növekedése? Hogy hatnak az EU-pénzek a banki finanszírozásra? Mennyire készülnek a cégek a kamatkörnyezet emelkedésére? Miben más a kkv-szolgáltatások területén az OTP, mint a versenytársai?...
Közeledik július 1-je, amikortól bekötik a számlázóprogramokat a NAV adatbázisába. Jelenleg sok gazdálkodó a kiállított „készpénzes” számlák ellenértékét a fizetés napján a pénztárgépbe is beüti.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az osztrák kormány legutóbbi döntése a családi pótlékokról méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben. Szijjártó Péter az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében...
Lassult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is az idei első negyedévben éves és havi összevetésben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből, amelyben az első becslés alapján készült adatokat ismertetik.
Az Erste Bank Hungary a hitelállomány jelentős növekedését tervezi a mikro-, kis és középvállalati üzletágban - mondta Erdei Zsuzsa, az Erste Bank kisvállalkozási üzletág-vezetője szerdán Budapesten a hitelintézet sajtóbeszélgetésén....