Az OTP 2018. április 13-án megtartott közgyűlése a 2017. üzleti év eredménye után a bank törzsrészvényeire, a névértékre vetítve 219 százalék osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalékfizetés június 4-én kezdődik. Az...
A BMW Magyarország idén is rekordértékesítésre számít BMW és Mini modelljeinél - nyilatkozta Massimiliano Di Silvestre, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek, annak kapcsán, hogy bemutatták a Mini három modelljének új változatait a Balaton felvidéken.
Szijjártó május végén utazhat Washingtonba Mike Pompeohoz, Megyesy Jenő közben már találkozott is Trump új nemzetbiztonsági tanácsadójával - értesült az Index. Május végén találkozhat Mike Pompeo nemrég hivatalba lépett amerikai...
A mai EU – Nyugat-Balkán Csúcs kiszivárgott előzetes záróközleménye az infrastruktúrális elkötelezettségeken túl a bővítést illetően nem merészkedik stratégiai elkötelezettségeket tenni. Eközben magyar kormánypárti médiacégekhez köthető befektetők jelentek meg a korábbi, velejéig korrupt macedón miniszterelnököt támogató macedóniai médiavállalatokb
A tavalyinál nagyobb területen kívánnak új borszőlőt telepíteni a hazai szőlészek, de a beérkezett igények így sem érik el az Európai Unió által engedélyezett maximális területet – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Az amerikai államkötvényhozamok emelkedése tegnap nem rontotta el a hangulatot az amerikai tőzsdéken, emelkedéssel zártak az irányadó indexek. Ma reggel azonban a bizonytalanság érződik a piacokon, az ázsiai tőzsdéken jellemzően eséseket...
Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök megbeszélést folytatott az EU és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója előtt Szófiában - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök reggel...
Ma fizet osztalékot a BIF, a részvényenként 94 forintos osztalék alapján a vállalat részvényei közel 5 százalékos osztalékhozamot nyújtanak. Átalakulás alatt a BIF Tavaly nyáron módosította az Országgyűlés a szabályozott ingatlanbefektetési...
A Federal Reserve egyik felügyeleti vezetője csökkenteni szeretné a külföldi bankok tőkekövetelményeit - írja a Reuters. Randal Quarles, az amerikai jegybank felügyeleti ágának elnökhelyettese a Harvardon tartott beszédet, mely során...
Néhány éve még sok diáknak nem tudtak munkát adni az iskolaszövetkezetek, ma már jó eredmény, ha a vállalati partnerek igényeinek a 80 százalékát teljesíteni tudják - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
A szerda esti árfolyamához képest szűk sávban mozgott a forint árfolyama csütörtök reggelre a nemzetközi piacokon. A dollárral és a svájci frankkal szemben árnyalatnyit erősödött, az euróval szemben 22 fillérrel gyengült.
Az első negyedév végén 28 ezer milliárd forint felett volt az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága, ez három hónap alatt 684 milliárd forintos emelkedést jelent - derül ki a csütörtök reggel publikált...
Mérsékelt elmozdulásokkal indult a nap az európai tőzsdéken, a BUX 0,2 százalékos erősödéssel kezdte a napot. A Rába az egyik papír, ami kitűnik ma reggel a magyar piacon. Szárnyal a Rába árfolyama Tegnap, a tőzsde zárása után...
Vannak, akik azt gondolják, hogy az emelkedő kamatoktól nem is kell félni. Igazuk is lehet, ha valaki a megtakarítását akarja időről-időre kamatoztatni.
Nagyon korszerűek és teljesen biztonságosak lesznek az új paksi blokkok - mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában
Elindult a bruttó 155 ezer négyzetméteres Etele Plaza építése a Kelenföldi pályaudvar mellett. A Futureal-csoport legújabb kereskedelmi fejlesztése a főváros harmadik legnagyobb bérbeadható területtel rendelkező bevásárló- és szórakoztatóközpontja, egyben a budai oldal legnagyobb plázája lesz.
Tőzsdei bevezetésre készül a Canaan Creative, egy kriptobányászgépeket építő és értékesítő vállalat - írja a Bloomberg. Az IPO-val körülbelül 1 milliárd dollárnyi tőkét tervez bevonni a Canaan, a tőzsdei bevezetést a Morgan...
Valahogy pótolni kell a kieső kétkezi munkásokat, különben a nagyvállalatok Ukrajnába, Szerbiába vagy a Távol-Keletre viszik az alacsony hozzáadott értékű termelési egységeiket. A VOSZ-főtitkár szerint megoldás lehet a közmunkások bevonása.
Hektikus mozgást várnak az idei évre a Morgan Stanley szakértői. Ugyanakkor az elemzők szerint lesznek olyan részvények, amelyekkel jó hozamot lehet elérni.
Kedden több mint 2,25 milliárd dollárnyi argentin kötvényt vásárolt a Franklin Templeton, melynek kötvényalapjait az a Michael Hasenstab kezeli, akit egykor csak Magyarország megmentőjeként emlegettünk. A Financial Times értesülései szerint...
Két héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a hatályos rendelkezések szerint eljárva a munkáltatóknak utalják vissza. A BDO Magyarország alábbi összefoglalója röviden eligazít arról, hogy a…
A frankfurti DAX 0,03 százalékos, a londoni FTSE100 0,07 százalékos mínuszban, a párizsi CAC 0,11 százalékos emelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést.