Törökországnak várhatóan további súlyos gazdasági problémákkal kell megküzdenie a közeljövőben. Egyes szakértők szerint a Nyugattól és az Európai Uniótól való további eltávolodás is reális kimenetel.
Idén egy számjegyű lehet az ANY profitnövekedésének az aránya. Az exportban a tavalyi erős bázis ellenére is lehet potenciál, míg a választási bevételek az első fél évet erősíthetik.
Brüsszelben tárgyal jövő kedden az iráni atomprogramról kötött 2015-ös megállapodás jövőjéről Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kezdeményezésére a megállapodást aláíró három uniós ország és Irán külügyminisztere - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata pénteken.
A lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a 2017-es 13,8 százalékos áremelkedéshez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci...
Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a "Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára" elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Jóval többet kellene tenniük és költeniük az energiavállalatoknak az egyre gyakoribb kibertámadások elleni védekezés keretében - derül ki egy, az Egyesült Államok energiaszektorának gyakorlatilag teljes palettáját felölelő kutatásból. Az iparág folyamatos digitalizálódása egyre nagyobb támadási felületet biztosít a hackereknek, a cégvezetők pedig g
Az iráni gazdaság eddig sem élvezett annyi előnyt az atomalkuból, amennyit reméltek, Kína és Oroszország pedig enyhítheti az amerikai szankciók negatív hatását.
Mahathir Mohamad, mint Malajzia miniszterelnökének nevével meglehetősen sokat találkozhattunk egykor, különösen az 1997-es ázsiai válság idején. Uralma aztán 2003-ban véget ért, de most elképesztő módon aggastyánként ismét övé a poszt, bár azt ígéri, hogy nem sokáig.
A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
Az Eurostat készített egy friss ábrát, amin azt mutatják meg, hogy a különböző tagállamok mekkora részt adnak a teljes EU gazdasági teljesítményéből. Ha Magyarország eltűnne, lehet, észre sem vennék. Három ország, Németország...
Rengeteg baleset lenne megelőzhető, ha az autósok, motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is tisztában lennének a tehergépjárművek holtterének méreteivel.
Az ismert kínai autómágnás, Li Shufu újabb nagy dobásra készülhet azt követően, hogy néhány hónappal ezelőtt a Daimler fő részvényesévé vált. A legfrissebb pletykák ugyanis arról szólnak, hogy a Volvo tulajdonosa három befektetési...
642 ezer fontos bírságot (kb. 230 millió forint) kapott a Barclays vezérigazgatója, amiért megpróbált utánajárni annak, hogy ki volt az, aki egy szenior kollégáját kritizálta a pénzintézet anonim belső visszaélés-bejelentő rendszerében....
Londoni pénzügyi elemzők szerint a valószínűsíthető enyhe lassulás ellenére is változatlanul robusztus, jóval 4 százalék feletti éves ütemben növekedhettek a közép-európai EU-gazdaságok, köztük a magyar gazdaság az idei első negyedévben.
A lakáspiac kínálati oldalán több súrlódás is azonosítható, amelyek visszafogják a lakásépítések egészséges felfutását. Egyrészt az új lakások kedvezményes áfakulcsa körüli bizonytalanság miatt nehezen terveznek a lakásfejlesztők, másrészt az építőiparból mintegy 40 ezer szakképzett munkás hiányzik, ami növeli a kapacitások szűkösségét – írja az mnb.hu.
Emelkedést mutatnak a mai kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek - ha kitart a pozitív hangulat, rég nem látott optimizmussal zárhatják a hetet a tengerentúli tőzsdék. A befektetők főleg az emelkedő olajárak miatt veszik a részvényeket.Lenyomná...
Nem változott az amerikai fogyasztók hangulata májusban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Továbbra is messze Németország az Európai Unió legnagyobb gazdasága, egymagában több mint ötödét adja a huszonnyolc tagállam összesített bruttó hazai termékének (GDP) - írta friss jelentésében az uniós statisztikai hivatal (Eurostat).
Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a beruházást, mivel mindig is probléma volt a csatornán felúszó pontyok és harcsák védelmének biztosítása.
Ázsiában emelkedtek a a tőzsdék pénteken, az európai tőzsdék vegyesen teljesítenek, a magyar tőzsde azonban szárnyalt, amely elsősorban az OTP-nek köszönhető, miután a bank ma hajnalban a vártnál kedvezőbb gyorsjelentést tett közzé....
A látványos GDP-növekedés egy igen sebezhető gazdaságot rejt Romániában, a legnagyobb gondot a meglóduló infláció miatt megugró bankközi kamatok jelentik.
Összeáll az Apple és a Goldman Sachs, hogy egy hitelkártyát dobjanak piacra 2019 elején - értesült a Wall Street Journal. A korábban csak vagyonosabb ügyfeleket kiszolgáló Goldman ezzel újabb lépést tesz a szélesebb lakosság felé, míg...
Jóval többet kellene tenniük és költeniük az energiavállalatoknak az egyre gyakoribb kibertámadások elleni védekezés keretében - derül ki egy, az Egyesült Államok energiaszektorának gyakorlatilag teljes palettáját felölelő kutatásból. Az iparág folyamatos digitalizálódása egyre nagyobb támadási felületet biztosít a hackereknek, a cégvezetők pedig g
A Bank of America becslése szerint jövőre elképzelhető, hogy eléri a 100 dollárt az olaj hordónkénti ára, miután az iráni és venezuelai készletekkel kapcsolatos kockázatok felhajtják az árakat. Legutóbb 2014-ben láthattuk 100 dollár vagy afelett az olaj árfolyamát - írja a Bloomberg.