A "Felejtsünk el mindent, amit az inflációról hittünk?" című elemzés után egy globális megatrenddel, a globalizációval és annak inflációs hatásával foglalkozunk. A globalizáció két fő csatornán keresztül hat az árakra: egyrészt...
Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein.
A meleg, napos idő már a balatoni szálláshelyeknek kedvez, a pünkösdi hosszú hétvégén útnak indulók körében Siófok a legnépszerűbb. A forgalom egy átlagos májusi hétvége több mint másfélszerese, tavalyhoz képest pedig 41 százalékos a növekedés. Nyári előrejelzés: már 4 hónappal előre foglalunk szállást, a fürdővárosok és a népszerű strandok élen já
Idén tizenegyedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. Az újHÁZ Centrum immár nyolcadik alkalommal nyerte el e kitüntetést a független szakemberekből álló zsűritől.
Az ECE új bevásárlóközpont építését tervezi Budapesten. A projektterület a főváros északnyugati részén, Óbudán, a Dunához közel, az egykori Budapesti Harisnyagyár területén helyezkedik el.
Budapesten rendezi éves konferenciáját az IOSCO, az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szövetsége. Izgalmas témák kerülnek terítékre, hisz mint már többször láthattuk, a globálissá vált befektetési piacon sok olyan kérdés vetődik fel, ami túlnyúlik a nemzeti felügyeletek hatáskörén, így lényeges a felügyeletek együttműködése, együttes útkeresése.
Magyarország kikerülhet az amerikai vízummentességi programból útlevélcsalási problémák miatt - írja a 444. Nyugtalanító jelzésre figyeltek fel az amerikai belbiztonsági minisztérium munkatársai tavaly, amikor egy férfi Magyarországról...
Bár megmarad az NGM államtitkári pozíciójában, de a Magyar Idők értesülései szerint elveszik Tállai Andrástól az adóügyeket. Azt egyelőre nem tudni, a NAV-elnöki pozíciót is bukja-e a kormány mezőkövesdi csodafegyvere – írja a lap információra hivatkozva a hvg.hu.
Márciushoz képest 0,3 százalékponttal 2,3 százalékosra emelkedett idén áprilisra az infláció elsősorban az üzemanyag árak emelkedése nyomán - mondta csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.
Új, ezüst és színesfém emlékérméket bocsát ki névértéken a Magyar Nemzeti Bank május 10-én a Szózat megzenésítésének 175. évfordulójára. A különlegesen nagyméretű érmék ráadásul már rövid időn belül is többet érhetnek...
A Gazdasági Versenyhivatal feltételek és kötelezettségek előírása mellett járult hozzá ahhoz, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t. A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) 2017....
Nagy rössel jelentették be szerdán, hogy új bevásárlóközpont épülhet Óbudán. Szatmáry Kristóf kereskedelmi biztos azonban a Világgazdaságnak tisztázta, hogy ebben a formájában biztosan nem fog pláza épülni.
Több mint 26 ezer darab gyógyszert próbált autójában elrejtve Magyarországra csempészni egy szerb férfi Röszkénél - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
Becslések szerint 2020-ra az ügyfelek és a vállalatok közötti interakciók 85 százaléka teljesen automatizált lesz, a rendszerek jelentős részét pedig mesterséges intelligencia alapú algoritmusok segítik majd.
A Xapó nevű bitcoinos startup adta ki annak idején az első bitcoin alapú hitelkártyát, de nem csak ezért érdemesek a figyelemre. Olyan trezorhálózatot üzemeltetnek, amilyen nincs még egy a világon.
Összesen 128 milliárd forintnyi új fogyasztási hitelről kötöttek szerződéseket a háztartások az első negyedévben, ez közel másfélszerese az egy évvel korábbi mennyiségnek. A bővülés egyértelműen a személyi kölcsönöknek köszönhető.
Egyre több vállalat támogatja munkavállalói nyaralását. A legnépszerűbb cafeteriaelem a Szép-kártya, de ma is számos cég biztosít saját üdülőjében pihenési lehetőséget dolgozói számára.
Megszületett Budapest első klímastratégiai programja, amely a 2018–2030-as időszakra szól, a Fővárosi Közgyűlés pedig rá is bólintott a 170 oldalas tanulmányra. A stratégia céljainak és jövőképének megvalósítására 49 specifikus intézkedést határoztak meg. Az intézkedések között van a budapesti épületek korszerűsítése, a kerékpárút-hálózat és a közö
A Királyréti Kisvasúti Pikniken bemutatták szombaton a Vili 2. elnevezésű napelemes motorkocsit, mely zéró helyi kibocsátású járműként szállítja a kirándulókat a Márianosztra-Nagyirtás közötti szakaszon - írja az MTI.
Elöregedés, klímaváltozás, negyedik ipari forradalom - ezek mind olyan problémák, kihívások, melyek hosszú távon gyökeresen megváltoztatják az emberiség életét. Vannak viszont, akik hasznot húznak az ilyen trendekből és kiválasztják azokat az értékpapírokat, melyekkel a leginkább meg lehet lovagolni akár a rák, akár a globális felmelegedés elleni k
Jó hangulatban telt a csütörtöki kereskedés Ázsiában, a távol-keleti indexek emelkedése után Európában is feljebb kerültek a tőzsdék a nap első felében, kora délután azonban elromlott a hangulat, a kontinens börzéi előző napi záróértékeik...
Az amerikai elnök által kedden felmondott iráni nukleáris egyezmény és az Iránnal szembeni szankciók hatására az olajár emelkedett, amely kedvezően hatott az európai és az amerikai olajvállaltok részvényeire, a negatív kivételt a Mol papírjai jelentették, miután a magyar tőzsde ma alulteljesített.
A feleslegessé vált dolgoktól rendszeresen vagy alkalmanként szabadulnak meg a magánszemélyek, de vannak olyan esetek is, amikor a magánszemélyek adnak-vesznek rendszeresen. A két tevékenység adózás szempontjából elkülönül egymástól, mivel ez utóbbi eset gazdasági tevékenységnek minősülhet és a bevétel adójogi megítélése 600 ezer forint feletti bevétel esetében eltérő.
Hiába elérhető sokak számára az internet, normális internetes munkáról nem nagyon hallani. Ha rá is keresel, akkor hamar rájössz, hogy valami átverésbe, vagy MLM dologba akarnak “behúzni”…. Sajnos a megfelelő platformok sem jöttek létre ahhoz, hogy a cégek így szervezzék ki a munkát. Ha lenne egy ilyen portál, akkor könnyebb lenne a helyzet. Jah, h
Szatmáry Kristóf, kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos beszélt a Világgazdaságnak arról, hogy mit gondolnak Baldauf László, a CBA alapító-tulajdonosának lépéseiről, aki sorra válik meg üzleteitől, és adja át az üzemeltetési...
Oroszország készül az idei katonai hadi parádéjára, ahol majd külön csapatot képeznek az emberek nélküli robottankok. Az oroszok ilyenkor szeretnek olyan haderőt mutogatni, ami már éles akcióban is működött, ennek kapcsán jelentették be, hogy az Uran-9 nevű robottankjuk, amit a katonai parádén is bemutatnak majd, már megjárta Szíriát, működik, hala
A régióban egy év alatt 35 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékának mennyiségét a Tesco és csaknem 7 ezer tonna élelmiszer-adományt juttatott a rászorulóknak - derül ki az áruházlánc tavalyi pénzügyi évre vonatkozó jelentéséből.