A DVM group bejelentette, hogy vállalkozási csapata vezetésével Simon Andreát bízta meg. Az új vállalkozási igazgató feladata a potenciális megbízások elemzése szakmai és pénzügyi szempontból, ajánlatkészítések koordinálása és ellenőrzése, valamint a megbízókkal való hatékony kapcsolattartás.
Folyamatosan csökken a munkanélküliségi ráta az EU-ban, miután a gazdaság dinamikusan növekszik. A tagállamok között azonban nagy különbségeket láthatunk. Magyarország az élvonalban van, érdemes azonban az adatok mögé nézni. Az...
Moszkva, Teherán és Ankara már regionális biztonságpolitikai tengelyt alkot és világosan demonstrálja Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyását a Közel-Keleten. Szaúd-Arábia és Izrael pontosan érzékelik, hogy a hatalmi dinamika ellenük dolgozik a térségben, ezért stratégiai szintre emelik kétoldalú együttműködésüket. Rijád közben Moszkvá
Az elmúlt hónapok nagy befeketést kapott vagy felvásárolt startupjai voltak a fő szenzációk az idei SMART konferencián. A Barion, a Balabit és Aimotive vezetői a sikersztorik mellett az iparági kihívásokról is beszéltek, utóbbi, vezetéstámogató-rendszereket...
Az Irinyi terv részeként a kormány mintegy 250 millió forint támogatást ad Genevation Aircraft Kft. részére új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására.
Tovább fejlesztette a parkolásra és e-matrica vásárlásra használt mobilfizetési alkalmazását a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., az applikáció legújabb verzióját új design, átlátható menü-struktúra és a használatot megkönnyítő új funkciók jellemzik – közölte a társaság.
A műszaki cikkek forgalma még mindig nem érte el a 2006-os szintet, pedig 2017-ben már másfélszer annyit költünk rájuk, mint 2010-ben – derül ki a blokk.com közleményéből.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Az erről szóló nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a bevallás részeként vagy önálló nyilatkozatként a "17EGYSZA" lapon - közölte a NAV szerdán
Felvételt hirdet leendő első osztályos, valamint felsőbb osztályokba járó, zene iránt fogékony fiúk és lányok részére a Magyar Rádió Gyermekkórusának otthont adó Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola.
Az autógyártás maga a pokol, nyilatkozta nemrég Elon Musk, a Tesla vezére. Ezen a kijelentésen nincs mit csodálkozni azok után, hogy az elektromosautó-gyártóval kapcsolatban csak úgy záporoztak a rossz hírek az elmúlt hetekben, amelyek...
„Munkaidőnek” kell tekinteni a munkavállaló otthoni készenléti idejét, ha rövid időn belül köteles reagálni munkáltatója hívásaira, és meg kell jelennie a munkavégzés helyén – mondta ki az Európai Unió Bírósága a C-518/15. számú ügyben hozott ítéletében. A hatályos magyar munka törvénykönyve mindössze annyit tartalmaz, hogy a készenlétet teljesítő munkavállaló haladéktalanul köteles rendelkezésre…
Jövőre meg kell hirdetnünk a Modern falvak programot, hogy megerősítsük a kistelepüléseket - írta a polgármestereknek küldött levelében Orbán Viktor miniszterelnök. Fontosnak tartja, hogy a falvak megtartsák a lakóikat. Szeretném...
Nem elég, hogy az 1929-33-as nagy gazdasági világválság óta nem kezdett évet ilyen gyatrán Amerika, most még az elnök is beszólt. Vajon milyen hatással lesz még a piacra Trump?
Több mint kilenc éve a legalacsonyabbra csökkent februárban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint. A magyarországi munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb az EU-ban.
Fel kell készülni a hullámvasútra, a nagy technológiai cégek árfolyama nem biztos, hogy mentes lesz a volatilitástól – véli Debreczeni Csaba, az MKB Bank elemzője.
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. a decemberi előrejelzését megtartva, a GDP 4 százalékos bővülését várja 2018-ban, inflációs prognózisa sem változott, a decemberi előrejelzéséhez hasonlóan, 2,5 százalékos pénzromlást vár 2018-ban.
Múlt hónapban is kitartott a hazai vállatok növekedésbe vetett bizalma, a cégek beruházási hajlandóságát és jövőképét mérő mutató meghaladta a korábbi évek márciusi átlagát.
A kirobbanni készülő amerikai-kínai kereskedelmi háború hatással lesz az amerikai fogyasztók pénztárcájára is. Kínai termékek sorára vetett ki importvámot Donald Trump, Kína pedig szinte azonnal válaszolt rá. A vámok ipari termékekre...
Kína szerdán közzétette azoknak az amerikai termékeknek a listáját, mintegy 50 milliárd dollár értékben, amelyekre megemelt, 25 százalékos importvámot vetne ki.
Kína szerdán közzétette azoknak az amerikai termékeknek a listáját, mintegy 50 milliárd dollár értékben, amelyekre megemelt, 25 százalékos importvámot vetne ki.
A kedvező növekedést produkáló világgazdaság helyett a jegybankok mozgatják a piacokat - és ezzel a befektetőket is. Az irány azonban homlokegyenest más: az Európai Központi Bank még tartja támogató politikáját, az amerikai jegybank viszont magasabb fokozatba kapcsolt, és tovább emelkedő kamatpályára lehet számítani. A K&H befektetési szakember
A hatékony közigazgatás erősíti a versenyképességet, az eddig elért eredmények a jövő növekedésének alapjait teremtették meg - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) Irányító és Logisztikai Központjának átadásán.
Feszült figyelemmel várják a piacok, milyen eredménnyel zárul május elején a görög stresszteszt. A bankrendszer valamelyest vissza tudta szorítani a nem teljesítő hitelállományát.
A nemzetgazdaság teljesítmény- és hatékonyságjavulásának alapja a digitalizáció sikerre vitele, egy gazdaság eredményességét nagymértékben befolyásolja, hogy milyen mértékben és milyen gyorsan sikerül a digitális forradalmat vagy evolúciót lebonyolítani – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelő
Új védjegyet vezet be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes magyar élelmiszerek megkülönböztetésére - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán sajtótájékoztatón...
Oroszország kiutasított szerdán egy magyar diplomatát válaszul arra, hogy a Szkripal-üggyel kapcsolatban, a Nagy-Britanniával való szövetségi szolidaritás jegyében Magyarország kiutasított egy orosz diplomatát. Az orosz külügyminisztérium...
Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök az ankarai államfői palota előtt tartott rendezvény keretében videóüzenetben "rakta le" az első törökországi atomerőmű alapkövét.
Miután az 50 milliárd dollárnyi kínai terméket érintő amerikai vámokra ma hasonló válaszlépéssel reagált Kína, Donald Trump egy Twitter-bejegyzésben ismét véleményt nyilvánított a két ország közötti kereskedelmi konfliktus ügyében....
A CBRE 2018-as Befektetési Reggelijén a magyar kereskedelmi ingatlanpiac vezető vállalatainak képviselői meglehetősen optimisták voltak a szektor idei kilátásait illetően és legfeljebb a finanszírozási lehetőségek esetleges romlása, illetve a kevés eladásra kínált ingatlan miatt éreznek némi bizonytalanságot.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május 22-éig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Az erről szóló nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a bevallás részeként vagy önálló nyilatkozatként a „17EGYSZA” lapon – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Az OTP Romániában vásárolna bankot, a román jegybank azonban nem engedélyezte a Banca Romaneasca megvásárlását. Az OTP fellebbezett. Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese és Florova Anna, a bank ügyvezető igazgatója is beszélni...