2018. április 4. szerda

ápr. 4
7:26
Belföldi díjakon utalhatnánk pénzeket (vg.hu)
Véget­ vetne a „dinamikus valutaszámításnál” az ügyfelek lehúzásának az EU, amely az euróövezeten kívüli utalásoknál is eltörölné a konverziós utalások magasabb díját.
ápr. 4
7:27
Juhász és Torghelle: csak itthon divat a másik zsebében turkálni – lapszemle (Infostart)
Csak itthon divat a másik zsebében turkálni – mondta a Portfoliónak adott interjújában Juhász Roland és Torghelle Sándor. A hiányszakmákban átlagosan 30 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt évben – írja a Világgazdaság. A Pénzcentrum.hu eladósodott olvasóinak igyekszik segítséget nyújtani.
ápr. 4
7:33
BÉT sajtóközlemény a 2018 márciusi forgalomról (ProfitLine)
Márciusban, előbb lefelé korrigáltak a nemzetközi részvényindexek, majd a hónap végén felpattantak. Szerencsére a megelőző hónap trendje megismétlődött, és a Budapesti Értéktőzsde visszaesése és változékonysága mérsékeltebb maradt, mint például az amerikai, a brit, vagy a japán részvénypiac korrekciója. A március összességében 2,2 százalékos BUX-es
ápr. 4
7:33
Nem pörögsz a kávétól? Lehet rossz időben iszod! (Biztosító Magazin)
A kávéfogyasztás alapvetően hatástalan ébredés után, mert az éberséget az emberi testben a mellékvesekéreg által termelt kortizol hormon biztosítja. Kiderült az is, hogy mikor a legoptimálisabb először kávét inni a nap folyamán.
ápr. 4
7:39
A hungarikumok javítják az országimázst (AQUA)
Az elmúlt években több tucat nemzeti értékünkből lett hungarikum, számuk azonban csak jól átgondolt döntéseknek köszönhetően gyarapodhat.
ápr. 4
7:57
Megugrottak a bérek a hiányszakmákban (vg.hu)
Nagyot nőttek a fizetések a hiányszakmákban az elmúlt évben a Profession.hu legfrissebb felmérése szerint.
ápr. 4
7:57
Újabb egy évig Áldott Zoltán az INA igazgatóságának elnöke (NRGreport)
Az INA horvát olajipari vállalat szerdán megtartott felügyelőbizottsági ülésén újabb egy évre Áldott Zoltánt nevezték ki a vállalat igazgatóságának élére, valamint Nika Dalicsot, Ivan Kresicset, Horváth Gábort, Davor Mayert és Ratatics Pétert az igazgatóság tagjainak április 1-jétől.
ápr. 4
7:59
Beköszönt az igazi tavasz (vg.hu)
Változó képet mutatnak a világ piacai, egyedül a magyar tőzsde erős. A bitcoin gyengül, a forint stabil. Tovább melegszik az idő szerdán.
ápr. 4
7:59
Folytatódik a gázpiaci konszolidáció Európában (NRGreport)
Hogyan alakul Európa földgáz ellátottsága? Milyen változások zajlottak le a piacon? Gázellátásról, gázárakról és iparági hírekről beszélt a MET Magyarország kereskedelmi igazgatója, Szépfy Márton.
ápr. 4
8:01
Komoly összeget takaríthattunk meg (vg.hu)
Az előzetes becslések szerint március 31-ig a Könnyű közmű program 17 milliárd forintot csatornázott át a szolgáltatók extraprofitjából a kis- és középvállalkozásokhoz, valamint az emberekhez„ – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
ápr. 4
8:03
Több tízezer magyar kkv óriási problémája: mi lesz a megoldás? (Privátbankár)
A hazai családi vállalkozások tízezrei szembesülnek mostanában a cégutódlás kérdésével - a generációváltás azonban nehezen megy, nem véletlenül.
ápr. 4
8:03
Illatosítóval próbálta elterelni a gyanút magáról – nem sikerült (Adózóna)
Tizenöt kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy svájci nő autójában elrejtve Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.
ápr. 4
8:03
Negyedéves rekord az ingatlanpiacon- Duna House Tranzakciószám Becslés (ProfitLine)
A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 márciusában, országosan 13 426 ingatlan adás-vétel bonyolódott.
ápr. 4
8:03
Élesedik a helyzet az importvámok terén (vg.hu)
A kereskedelempolitikai fejlesztésekért felelős hivatala 25 százalékos pótvám kivetését javasolta 1300 kínai termékre, amelyek évente összesen 50 milliárd dollár értéket képviselnek.
ápr. 4
8:09
Éleződik a verseny a fix törlesztésű hitelek piacán (TőzsdeFórum)
Több bank is módosította a feltételeket a kiszámítható, több évig fix törlesztést garantáló lakáshiteleknél.
ápr. 4
8:09
Leminősítették a Teslát, nőtt az USA olajkészlete (NRGreport)
Tovább estek a Tesla részvényei a negatív hírfolyam közepette, amit a fontos 290 dolláros szint letörése csak súlyosbított kedden.
ápr. 4
8:30
Beköszönt az igazi tavasz (vg.hu)
Változó képet mutatnak a világ piacai, egyedül a magyar tőzsde erős. A bitcoin gyengül, a forint stabil. Tovább melegszik az idő szerdán.
ápr. 4
8:32
Lövöldözés volt a YouTube székházában (vg.hu)
Feltehetőleg magánéleti vita miatt lövöldözött egy nő kedden a YouTube kaliforniai székházában. Megsebesített három embert, köztük feltehetőleg a barátját, aki ott dolgozott, majd öngyilkosságot követett el – jelentették hírügynökségek.
ápr. 4
8:33
Lövöldözés a YouTube székházában, sérültek (Privátbankár)
Egy nő támadott rá a technológiai vállalat dolgozóira, majd magával is végzett.
ápr. 4
8:33
Osztrák hotelek kerültek a Konzumhoz (Portfolio)
A decemberben bejelentett és előzetesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés második lépését valósítja meg a Konzum, a ma közzétett ügylet eredményeként a vállalat tulajdonába kerül az Egerszalóki Saliris Resort, valamint két...
ápr. 4
8:33
Amerika tovább borzolja a kedélyeket (TőzsdeFórum)
Az amerikai kormányzat emelte a tétet kedden a Kínával kialakult kereskedelmi vitában és a kölcsönös büntető vámintézkedések terén.
ápr. 4
8:33
Egyesíti autómegosztó szolgáltatását a BMW és a Daimler (NRGreport)
Összevonja autómegosztó vállalkozásait és egyesíti a többi nagyvárosi mobilitási szolgáltatását a BMW és a Daimler - közölte a két német autóipari csoport.
ápr. 4
8:34
Így váltanak generációt a vállalkozások (vg.hu)
A családi vállalkozások tulajdonosainak kis százaléka gondolkodik a cégeladáson a vállalatnál történő generációváltás formájaként – derül ki a BDO Magyarország és az Opten közös felméréséből.
ápr. 4
8:39
Veszteséges zárás után pozitív kezdés várható az európai tőzsdén (ProfitLine)
A keddi veszteséges nap után pozitív kezdés várható szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
ápr. 4
8:39
Osztrák hotelek kerülnek a Konzumhoz (Portfolio)
A decemberben bejelentett és előzetesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés második lépését valósítja meg a Konzum, a ma közzétett ügylet eredményeként a vállalat tulajdonába kerül az Egerszalóki Saliris Resort, valamint két...
ápr. 4
8:39
Ennyi: Ha megéljük a nyugdíjas kort, a túlélés kockázatát is kezelni kell (Biztosító Magazin)
A Biztosító Magazin vendége Kali József, személyes pénzügyi tanácsadó volt, akivel a lehetséges megoldásokról beszélgettünk.
ápr. 4
8:41
Törékeny jókedv a tőzsdéken, a kereskedelmi háború aggasztja a piacokat (Portfolio)
A hétfői esés után felpattanás következett az amerikai tőzsdéken kedden, az irányadó részvényindexek magabiztos emelkedéssel zárták a hét második napját. Az ázsiai kereskedésben ismét a kereskedelmi háború legfrissebb fejleményei...
ápr. 4
8:51
Őrült összeg ment el a TAO-ra eddig (Menedzsment Fórum)
522 milliárd forint társaságiadó-bevétel (tao) ment az állam helyett a sportszövetségek és a klubok kasszájába 2011 óta – ez derül ki a szövetségek adataiból, amelyeket a 24.hu kért ki.
ápr. 4
8:51
Dagad a kisgömböc: lassan már csak Mészárosnál lehet nyaralni? (Privátbankár)
Tőkét emeltek a Konzumnál, három új szálloda került Mészáros érdekeltségébe.
ápr. 4
8:51
Új gigaalapkezelő jöhet létre Európában (Portfolio)
Stratégiai megállapodást kötne, sőt, még egy kisebbségi részt is eladna alapkezelőjéből az Intesa Sanpaolo egy nagy riválisnak, hogy lépést tartson versenytársaival és a technológiai felfutással - számol be a hírről a Financial Times....
ápr. 4
8:51
Csatornájának tetejét tesztelheti a BUX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
38000 pontnál találhat ellenállást a felfelé fordulást követően a hazai index.
ápr. 4
8:53
A világ egyik legnagyobb áruházlánca betör a bankok piacára (Portfolio)
A Walmart négy éve indította el Walmart2Walmart nevű pénzküldési szolgáltatását az Egyesült Államokban, most ezt a rendszert terjesztik ki mintegy 200 országra Walmart2World néven - írja a CNBC. Az elektronikus fizetéseket felforgató...
ápr. 4
8:53
Trendvonalon lépett át a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
A meredek feburári trendvonal áttörésével nyílhat meg a lehetőség a gyógyszergyártó árfolyama előtt a további korrekcióra.
ápr. 4
8:55
A sávtető felé törekszik az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Újabb lépést tett mindenkori csúcsa felé a bankpapír.
ápr. 4
8:57
Csatornájában maradt az MTelekom - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem tudott tovább emelkedni a megelőző két nap teljesítményét követően a távközlési vállalat árfolyama.
ápr. 4
8:59
Mérsékelt forgalommal emelkedett a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem került sor a 2700-nál található lokális alj tesztjére az olajvállalat árfolyamánál.
ápr. 4
9:03
Alig mozdult a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizapiacon.
ápr. 4
9:03
1000%-ot szárnyaltak egy fintechcég részvényei, csalást gyanít a felügyelet (Portfolio)
Vizsgálni kezdett az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) egy fintechcéget, a Longfint, a hírre 31%-ot esett a vállalat részvényeinek árfolyama. A Longfin akkor került reflektorfénybe, amikor tavalyi IPO-jukat követően mindössze két nap alatt...
ápr. 4
9:03
Újabb szállodák kerülnek a Konzum tulajdonába (TőzsdeFórum)
A decemberben bejelentett és előzetesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés második lépését valósítja meg a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.
ápr. 4
9:03
Magához térhet az európai piac (vg.hu)
A keddi veszteséges nap után pozitív kezdés várható szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
ápr. 4
9:05
A Konzum vette az Appeninnt, elszállt az árfolyam (Portfolio)
Tegnap nagyot emelkedett az Appeninn árfolyama, most már tudjuk, hogy ezt részben a Konzum vásárlásai okozták. Tegnap 615,8 forintos átlagáron 200 ezer darab Appeninn-részvényt vásárolt a Konzum. A megvásárolt részvények összértéke...
ápr. 4
9:05
Négycsillagos kategóriában bővíti hotelportfolióját a Konzum (vg.hu)
A decemberben bejelentett és előzetesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés második lépését valósítja meg a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. – jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A szerdán közzétett ügylet eredményeként a Konzum Nyrt. tulajdonába kerül az Egerszalóki Saliris Resort, valamint két kreischberg
ápr. 4
9:06
Így zajlik a generációváltás a családi vállalkozásokban (Adózóna)
A magyar családi vállalkozások tulajdonosainak 74 százaléka a tulajdon megtartásával szeretné átadni a cégvezetést, 47 százalékuk családtagnak, 17 százalékuk cégen belüli, míg 10 százalékuk külső vezető szakembernek, és csak 18 százalékuk gondolkodik a cég eladásán – derült ki a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég, valamint az Opten céginformációs szolgáltató közös felméréséből.
ápr. 4
9:07
Hivatalos: sokkal jobb lett a 2017-es deficit (Portfolio)
Fontos államháztartási adatokat tett közzé szerda reggel a Központi Statisztikai Hivatal és küldte el Brüsszelbe ezeket. A költségvetés tavalyi GDP-arányos hiánya 2% volt, ami lényegesen jobb a 2,4%-os kormányzati célnál. Az is eldőlt...
ápr. 4
9:07
Vegyesen alakult a forint árfolyama (vg.hu)
A meghatározó devizákhoz képest vegyesen alakult, de alig változott a forint árfolyama szerdára virradóra a nemzetközi devizapiacon.
ápr. 4
9:09
Mészáros átpakolta pár hotelét egyik zsebéből a másikba (Menedzsment Fórum)
A Konzum Nyrt.-é a négycsillagos egerszalóki Saliris Resort, és a szintén négycsillagos Alpenblick Hotel, valamint a Hotel Relax Resort.
ápr. 4
9:09
Eltűntek a kék metrók Budapestről (Márkamonitor)
A budapesti metró M3 vonalán már kizárólag korszerűsített szerelvények közlekednek
ápr. 4
9:09
Nagy mozgás jöhet a forintnál és a dollárnál (Portfolio)
Bár az utóbbi napokban csak kisebb mozgásokat láttunk a világ legfontosabb devizakeresztjében, az euró/dollárban, de ez is elég volt ahhoz, hogy az árfolyam közel kerüljön egy fontos trendvonalhoz, ami akár nagy mozgást is hozhat a következő...
ápr. 4
9:09
Appeninn részvényeket vásárolt a Konzum (vg.hu)
A Konzum tulajdonában lévő Appeninn részvények darabszáma ezzel 8 860 027-re nőtt.
ápr. 4
9:11
Nőtt a kormányzati szektor hiánya tavaly (vg.hu)
A kormányzati szektor tavalyi hiánya az előzetes adatok szerint 746,3 milliárd forint, a GDP 2 százaléka volt. Az egyenleg 2016-hoz képest 156,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,3 százalékponttal romlott. A hiány növekedése a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű bővüléséből adódott – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Keresés