Emelte bruttó hat-hat forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 375 forintra, a gázolajé 383 forintra nőtt. Az üzemanyagok ára legutóbb...
Az okos szerződések elleni legkomolyabb érv még mindig az, hogy egy papíros szerződést a bíróság elé lehet cibálni, de egy programhiba nagyon hülyén fest a tárgyalóteremben vádlottként.
A japán jegybank (BoJ) folytatja a laza monetáris politikát, miközben továbbra is távolinak tartja a 2 százalékos inflációs cél elérését. A BoJ monetáris bizottságának pénteki kamatdöntő ülése után kiadott közlemény szerint...
Gondolkoztál már azon, hogy az újonnan megvásárolt lakásod hogyan készült el az ötlettől az átadásig? Milyen fázisokon ment keresztül és mennyi időt vett igénybe a teljes folyamat? Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy mi történik...
Az Index úgy tudja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal azt vizsgálja a műtrágya-piacon indított eljárása keretében, hogy az értékesítők nem fogtak-e össze árkartellben például területfelosztással és az árak magasan tartásával a vevőikkel...
250 millió dollárnyi befektetői tőkét szerzett a Revolut, ezzel a fintech startup már 1,7 milliárd dollárt ér - számol be a CNBC. A londoni startup fő vonzereje egy prepaid-kártya, melynek segítségével bankközi árfolyamon lehet devizát...
Az NN Biztosító felmérésében megkérdezett szülők 73 százaléka érezte fontosnak, hogy gyermeke továbbtanuljon, 81 százalékuk szerint a gyereknek minél hamarabb önállónak kellene lennie, viszont a szülőknek csupán 19 százaléka tesz félre ezekre a célokra - mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.
Egy hiba miatt átmenetileg elérhetetlenné vált a megújuló energia támogatási rendszer (METáR KÁT) kérelmeket befogadó elektronikus rendszer; az ügyfeleknek lehetősége lesz az április 26-i határidőn túl is beküldeni a kérelmeket -...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) élén Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója váltja Balog Zoltánt a hamarosan megalakuló új Orbán-kormányban – írta pénteki lapszámában a Magyar Idők, kormánypárti körökből származó információkra hivatkozva. A lap azt is megtudta, hogy három nő is államtitkári posztot visz majd az Emmi-b
A szakértők által vártnál nagyobb volt a Mattel amerikai játékgyártó forgalma az idei első negyedévben, miután megugrott a kereslet több vezető terméke, így például a Barbie babák és a Hot Wheels autómodellek iránt.
Minden bizonnyal csökkenhetnek majd az uniós keretköltségvetésből Magyarországnak jutó pénzek a következő hétéves ciklusban - fejtették ki elemzők az InfoRádiónak.
Emelkedéssel zárult a hét negyedik napja a tengerentúlon, jól teljesítettek a technológiai részvények csütörtökön, az amerikai indexek végül 0,9-1 százalékos emelkedéssel zártak, míg a Nasdaq 1,6 százalékkal került feljebb. Ázsiában...
Az 50 napos mozgóátlagtól látott felfelé fordulás után a 3000 forintos ellenállási szintet próbálhatja ismét nyomás alá helyezni az olajvállalat árfolyama.
Lettországban hadjáratot indítottak a bankok átláthatatlan, kétes ügyletei ellen azért, hogy az ország pénzintézetei ismét tudjanak dollárban üzletelni - írja a Bloomberg. Maris Kucinskis miniszterelnök úgy véli, hogy az ország kereskedelmét...
A héten folyamatosan szivárogtak a hírek az új Orbán-kormány lehetséges tagjairól. Mostanra teljesen összeállt a miniszteri névsor, viszont államtitkári szinten is van egy új név: Dr. Nagy Anikó lesz az egészségügyért felelős államtitkár....
Optimista nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
A hét elején látott gyengülés után korrekció mutatkozik a forint piacán, péntek reggel már bőven 313 alatti euróárfolyamot látunk. Pedig most a dollár kapcsolt rá, korábban pedig az volt a megszokott, hogy a forint az euróval mozgott...
A tervek szerint a jelenlegi bruttó 748 ezer forintos képviselői alapilletményt 1 millió forint körüli összegre emelnék - írja a Blikk. A lap információi szerint a jelenlegi bruttó 748 ezer forintos (nettó 500 ezer) képviselői...
Az első negyedévben tovább nőtt a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélkülieké 2017 azonos időszakához képest. A december-februári három hónaphoz képest azonban nem látunk javulást, ez viszont szezonális hatásokkal magyarázható....
Az MKB vezére szerint az új kormány elgondolkozhat további járulékcsökkentésen - a hitelezés felfutását nem tartja veszélyesnek, átfogó tőkeprogramot szeretne mellé.
Gondolkoztál már azon, hogy az újonnan megvásárolt lakásod hogyan készült el az ötlettől az átadásig? Milyen fázisokon ment keresztül és mennyi időt vett igénybe a teljes folyamat? Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy mi történik...
Ki ne akarna vállalkozást indítani fiatalon? Látjuk a példákat előttünk, a nagy startupokat, a sikereket. Mégis nagyobb vagyongyarapodással kecsegtet, mint az alkalmazotti lét, meg a szabadság érzése…. Na igen, de ott vannak a kockázatai is. Mi van, ha nem jön be, illetve nem véletlen írtam az előbb a szabadság érzését, mert lehet vállalkozóként cs
Az egyik amerikai szabályozó hatóság szerint a Lending Club hamisan állítja, hogy nincsenek rejtett költségeik, melyeket az ügyfelekre terhelnek. Valójában több száz, de akar ezer dollár feletti folyósítási díjat szednek, amiről nem...
A múlt évben konszolidálódás jeleit mutatta magyarországi lakáspiac, ez részben abból látható, hogy az adásvételek száma az előzetes adatok alapján 2,2 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi 9 százalékos bővülés után – derül ki az ingatlan.com KSH legfrissebb – előzetes – jelentésén és saját adatokon alapuló elemzéséből.
Mostantól akár 15 éves kamatperiódusú lakáshiteleket is nyújthatnak a bankok. Megjelent ugyanis az ezt szabályozó új kamatváltoztatási mutató, amely megmutatja, hogy változhat az ügyfél kamata a 15 éves kamatperiódus végén. A mutató...
Négy év alatt 7,5-ról 7,1 százalékra csökkent a 60 napnál hosszabb ideig rendezetlen közműszámlák díjösszegének aránya, vagyis fokozatosan javul a lakosság díjfizetési fegyelme – derül ki a Díjnet elemzéséből, amely a legnagyobb budapesti közüzemek számlaadatait dolgozta fel.
Lettországban hadjáratot indítottak a bankok átláthatatlan, kétes ügyletei ellen azért, hogy az ország pénzintézetei ismét tudjanak dollárban üzletelni - írja a Bloomberg. Maris Kucinskis miniszterelnök úgy véli, hogy az ország kereskedelmét...
Emelkedés, pattanás a 24000 pontról az amerikai DOW 30 indexben (+238 pont). Technikailag ez egy nagyon fontos momentum, mert így a rövidtávon kialakult gyenge sáv 24000 és 25000 pont között továbbra sem esett el.
A 2018. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 435 ezer fő volt, 67 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 29 ezer fővel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent a Központi Statiszti
Lettországban hadjáratot indítottak a bankok átláthatatlan, kétes ügyletei ellen azért, hogy az ország pénzintézetei ismét tudjanak dollárban üzletelni - írja a Bloomberg. Maris Kucinskis miniszterelnök úgy véli, hogy az ország kereskedelmét...
Megjelentek a legfrissebb lakáspiaci számok, melyek alapján 2017-ben a teljes lakáspiaci forgalom növekedése várhatóan nem éri el az egy évvel korábbi 9,1 százalékot. A használt lakások eddigi áremelkedése után 2017-ben mérséklődött...
Ahogy a bankszektor egésze számára, úgy az MKB-nak is a tavalyi év nagyon jól alakult, idén pedig az a terv, hogy ezt az eredményt alulról megközelítsék - mondta Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója a Trend FM honlapjára pénteken...
Akció, dráma, vígjáték vagy mese? A Telekom MoziKlub szolgáltatásával több mint 4000 film, sorozat és gyermekműsor közül válogathatnak a kikapcsolódni vágyók. Ráadásul 2018. április 20-tól az új MoziKlub előfizetés havi díja az 1. hónapban 0 Ft, ezt követően pedig fixen 990 Ft.*
Partnerségre lép a Barclays és a PayPal - a bank és a fizetésekkel foglalkozó startup kombinálni szeretné szolgáltatásait - írja a CNBC. A terv szerint az amerikai Barclays-ügyfelek a PayPalüket használhatják a bank webes és mobilos platformján...
"Mindenhatóvá" válhat Törökországban Recep Tayyip Erdogan, ha újra elnökké választják a júniusra előre hozott választásokon - mondta Hóvári János volt ankarai nagykövet pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az Európai Központi Bank elnöke bízik az euróövezet gazdaságának erejében, de arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy a kereskedelmi feszültségek növekedése ronthatja az üzleti bizalmat és hátráltathatja a gazdasági növekedést.
Kim Dzsong Un átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és kezet rázott Mun Dzse In dél-koreai elnökkel; a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére...