A közlemény szerint a BKIK egyik legfontosabb külgazdasági célja volt az elmúlt időszakban a visegrádi négyek fővárosi kamaráinak szorosabb együttműködése és az ebből létrejövő V4/C4 csoport megalakítása.
Minimális mértékben felülteljesített a harmadik gazdasági negyedévében a Procter & Gamble miután 16,3 milliárd dolláros árbevételen 1 dolláros tisztított EPS-t jelentett.
A FuturAqua Nyrt. ma arról tájékoztatta a Budapesti Értéktőzsdén a nyilvánosságot, hogy a FORRÁS Nyrt. lényeges részvénytranzakciót bonyolított le és ezért a szavazati küszöbértékeknél is fontos fejlemény történt. Egy másik közleményben...
A Facebook 1,5 milliárd felhasználóját a kaliforniai központhoz "költözteti", mivel az Egyesült Államokban az adatvédelmi törvények kevésbé szigorúak. Ez komoly versenyelőnyt biztosít a vállalat számára, hiszen az európai cégeknek nagy összegeket kell költeniük, hogy megfeleljenek az uniós szabályozásnak.
Szinte minden tizedik európai halfajt a kihalás szélére sodorják a nyugat-balkáni térség folyóira tervezett vízierőművek a Grazi Egyetem kutatói vezetésével készült nagyszabású tanulmány szerint.
Széleskörű esés mutatkozott csütörtöki amerikai részvénypiaci kereskedés első kétharmadában, aztán a záráshoz közeledve emelkedés bontakozott ki. A jelek szerint egy a technikailag fontos 50 napos mozgóátlag felett tud majd maradni...
Több mint félmillió eurót játszott el Olaszországban egy pap egyházközsége pénzéből – jelentette a helyi sajtó a katolikus egyház forrásaira hivatkozva csütörtökön.
Még a nagy bitcoin bányász farmoknak is legalább 8600 dollárnál kezdődik a profittermelő működése, így tehát ha rövid távon nem megy efölé a piaci ár, akkor a farmok veszteséget termelnek, aminek további iparági kihatásai lesznek...
Cockpit kamera és hangfelismerő szoftver azonosítja a vezetőt. A Bosch járműkommunikációs technológiája minden szabványnak megfelel és a világ minden részén alkalmazható. Különleges biztonsági szoftver ismeri fel és elemzi a hálózatba kapcsolt járművek elleni potenciális kibertámadásokat
Főként a technológiai szektor vezette csütörtökön az amerikai részvénypiaci esést, és a kereskedés végére az is csak kicsit tudott szépíteni a helyzeten, hogy kiderült: Donald Trump amerikai elnök egyelőre továbbra sincs a különleges...
Napjaink egyik legnagyobb munkaerőpiaci problémája az elképesztő méreteket öltő fluktuáció. Mi az oka? Miért vándorolnak ide-oda munkavállalók tömegei? És mi kell ahhoz, hogy maradjanak? Ezekre a kérdésekre keresett választ a HR-Evolution Kft. reprezentatív fluktuáció kutatása.
Az OTP Bank adatai szerint 2017-ben mintegy 620 ezer alkalommal használták készpénzbefizetésre a hitelintézet okos ATM-jeit, míg a befizetett összeg megközelítette a 80 milliárd forintot. A szolgáltatás a fiatalabb generáció képviselői között az egyik legnépszerűbb. A 24 év alattiak és a pályakezdők esetében az ATM-es befizetések darabszáma már meg
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai egy internetes hirdetés alapján nagy értékű hamis ruhát és parfümöt foglaltak le.