A tervek szerint 2050-re minden EU-s otthon energiatakarékos lenne. Ezzel nem csak a fűtésszámla csökken, hanem az üvegházhatású gázok kibocsátása is. A magyar feliratos videóban láthatja a részleteket.
Liptai Kálmán megmagyarázta azt is, miért normális, ha egy médiatanszék által egy médiatermékről szervezett tudományos tanácskozásról kitiltja a sajtót.
A Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, Fasimon Sándort javasolja a Mol az INA igazgatóságának új elnökévé - jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
A napokban megkezdik az osztrák főváros első önjáró elektromos autóbuszának tesztelését. A sofőr nélküli buszt először a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien leopoldaui garázsában próbálgatják, majd ősztől tesztelik forgalomban. Menetrendszerűen 2019-től szállíthat utasokat.
2018 februárjában a mezőgazdasági termelői árak 4,9 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 6,2, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből tevődik össze.
Történelmi csúcsra, 10,6 millióra emelkedett a Németországban élő külföldi állampolgárok száma 2017-ben, a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki adatai szerint a növekedés legfőbb oka az Európai Unióhoz (EU) 2004 óta csatlakozott országokból érkező bevándorlás.
A május 1-jén induló országos jégkármérséklő rendszer az egész Kárpát-medencében működhet majd – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön Szekszárdon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 27 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Safis-EVO Zrt.-re visszafizetendő pénzeszközök nyilvánosságtól történő engedély nélküli elfogadása miatt. A társaság visszafizetési kötelezettség vállalása mellett üzletszerűen kínált - nyereség részesedési jogként reklámozott - befektetési lehetőséget ügyfeleinek -
Már nemcsak a Preziről és a LogMeInről szól a magyar start-up világ, számtalan cég futott be nemzetközi szinten is úgy, hogy a székhelyüket mindvégig Budapesten tartották. Egy mai sajtóbeszélgetésen elmondták, hogyan sikerült Budapestről...
Néhány perc alatt 6800 dollárról 8000 dollár közelébe ugrott a bitcoin-árfolyam. Hírt nem találtunk a hirtelen árfolyammozgás mögött, de azért lehet már találni magyarázatokat. A kriptodevizáktól már megszokhattunk, hogy heves...
A meghirdetett mennyiségnél 27 milliárd forinttal nagyobb összegben, 97 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Néhány perc alatt 6800 dollárról 8000 dollár közelébe ugrott a bitcoin-árfolyam. Konkrét hír nincs az árfolyammozgás mögött, de azért lehet már találni magyarázatokat. A kriptodevizáktól már megszokhattunk, hogy heves árfolyammozgásokra...
A Mol közgyűlése elfogadta az igazgatóság 94 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, eszerint a társaság részvényenként 127,5 forint teljes osztalékot fizet a 2017-es üzleti évre vonatkozóan.
Az adatkiszivárgási botrány komolyan megrázta a Facebookot, igaz, a működési mechanizmus miatt ez csak idő kérdése volt. Nem lehet bármennyit reklámozni, viszont a cég abból él: ha nem akarjuk, hogy személyre szóló reklámot kapjunk, fizetnünk kell. Lehet-e egyszerre biztonság és ingyenesség?
Meglepte a Goldman Sachs vezérigazgatóját, hogy nem lett drámaibb hatása a Brexitről szóló népszavazásnak, de úgy gondolja, az összes következményét még nem látjuk. Hasonló témákról is szó lesz Hitelezés 2018 konferenciánkon...
Tavalyhoz képest, idén márciusban 16 százalékponttal csökkent a 20-30 és 30-40 éves korcsoportba tartozó vevők aránya, míg az idősebb korosztályoké nőtt - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Budapesten a 30 év alatti vásárlók...
Februárban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett - erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a Központi Stat
A Portfolio járműipari konferenciájának második szekciójában kiderült, hogy bár fontos, az önvezető autó csak egy a számos fejlesztés közül, amelyek alapjaiban forgatják fel az iparágat 2-3 éven belül. Azok a vállalatok pedig, amelyeknek...
Mintegy 94 millió forinttal járul hozzá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület több mint ezer hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermek életkörülményeinek javításához – közölte a szervezet.
Két óta alatt közel 6 ezerrel ugrott az "Átjelentkezéssel, külképviseleten és levélben szavazók beérkezett borítékjainak száma" a valasztas.hu-n, és egy másik adattábla szerint ez kizárólag a külföldön levélben leadott (levél)szavazatok...
Január-februárban 7 százalékkal nőtt a román ipari termelés 2017. azonos időszakához mérten – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Nemrég kiderült, hogy a Facebook 87 millió felhasználó adatait osztotta meg a Cambridge Analytica nevű adatelemzési céggel, ennek kapcsán sokunkat érdekelheti, hogy pontosan milyen adatokat tárol rólunk a népszerű közösségi oldal. Van...
A monetáris tanács megítélése szerint a 3 százalékos középtávú inflációs cél eléréséhez a laza monetáris kondíciók, az alacsony kamatszint tartós fenntartása szükséges.
A napokban megkezdik az osztrák főváros első önjáró elektromos autóbuszának tesztelését. A sofőr nélküli buszt először a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien leopoldaui garázsában próbálgatják, majd ősztől tesztelik forgalomban. Menetrendszerűen 2019-től szállíthat utasokat.
Kibővített valósággal, azaz egymásra fésült valós és virtuális elemekkel kísérletezik az OTP. Nem várják, hogy a közeljövőben elterjed a technológia, de jobb ismerni, mint meglepődni rajta.
Az előző évi húsz forint helyett huszonhárom forint osztalékot fizet az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként, miután a csütörtökön megtartott éves közgyűlésen a részvényesek elfogadták az erről szóló előterjesztést. A részvényesek döntése értelmében újabb három évre Pintér István vezérigazgatót választották meg az igazgatóság elnökének.
A folyó fizetési mérleg többlete, elsősorban az erős belföldi kereslet miatt, a GDP 3 százaléka alá mérséklődött, miközben az EU-transzferek jelentős növekedése és a továbbra is nagymértékű működőtőke-beáramlás mellett folytatódott a GDP-arányos nettó és bruttó külső adósság számottevő csökkenése. A gazdaság külső sérülékenysége így 2017-ben is csö
Megszavazta 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2017-es eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön, ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 127,50 forint.
Szünetel az úthasználati jogosultságok – az e-matrica és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj – értékesítése április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között rendszerfejlesztés és karbantartás miatt – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ).
2018. március 13-án mutatták be a "Középkori magyar aranyforintok" emlékérme-sorozat ötödik tagját, Habsburg Albert aranyforintját, melyet most a műtárgy.com prezentál a műgyűjtőknek. A Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott és a Magyar...
Tovább pörög a magyar ipar: februárban a termelés 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - közölte a KSH. A feldolgozóipar termelése 3,8 százalékkal nőtt, az energiaiparé pedig 2,7 százalékkal emelkedett. A járműgyártás...
Kétharmados törvényeket kell megváltoztatni hazánkban az uniós új adatkezelési szabályok májusi bevezetése kapcsán. A szükséges lépésekhez a vállalatok kaphatnak iránymutatást.
A Mol közgyűlése elfogadta az igazgatóság 94 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, eszerint a társaság részvényenként 127,5 forint teljes osztalékot fizet a 2017-es üzleti évre vonatkozóan.
Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította, hogy még inkább kiszolgálja a megváltozott fogyasztói igényeket. A modernizációs programjára 2018-ban eddig több mint 2,1 milliárd forintot fordított a cég
A közgyűlés előtt bő egy héttel kötvényeit részvényre cserélő Zsiday Viktor 28,45 százalékos tulajdonosként támogatja az osztalékjavaslatot, s továbbra is a Plotinus tőzsdei kivezetésének híve.
Már 66 százalék feletti a látra szóló és folyószámlabetétek aránya a lakosság betétein belül, ami újabb rekordot jelent. Közben a két éven túli időtávra lekötött forintbetéteknél is egy százalék alá süllyedt az átlagos kamat.
Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.