Soha nem volt még ilyen erős az évkezdet a felvásárlások és fúziók tekintetében, mint az idei - derült ki a Thomson Reuters adataiból. Az első negyedévben összesen 1200 milliárd dollár értékben jelentettek be tranzakciókat globálisan....
Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég, a 2019-re elkészülő üzem alapkövét szerdán helyezték el.
Az államadósságon belül a deviza részarányát 22 százalékra sikerült csökkenteni tavaly év végére a 2010-es 50 százalékról, és a tervek szerint az idei év végére elérhető a 20 százalék alatti arány - mondta Barcza György, az Államadóság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója az M1-en.
Az államadósságon belül a deviza részarányát 22 százalékra sikerült csökkenteni tavaly év végére a 2010-es 50 százalékról, és a tervek szerint az idei év végére elérhető a 20 százalék alatti arány - mondta Barcza György,...
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a speciális étrendbe is beilleszthető, illetve bio- és reformélelmiszerek. A boltok polcai dugig vannak a glutén- és laktózmentes élelmiszerekkel, bőven akad választék cukormentes termékekből is...
A decemberi Inflációs jelentés óta beérkezett adatok alapján kedvezőbb fogyasztási és beruházási folyamatokat, valamint enyhén erősebb exportnövekedést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői, emiatt az előző jelentéshez képest rövid távon magasabb, 3,9 százalék helyett 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak erre az évre a csütörtökön
Oroszország Szarmat típusú hadászati ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet - közölte pénteken a védelmi minisztérium. A rakétatesztre nagyon kényes időpontban került sor, hiszen az utóbbi hetekben jelentősen romlottak Oroszország...
Sértve érzi magát a közszolgálati televízió, szerintük a „vélemény- és sajtószabadsághoz fűződő jogát” sértette meg a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria, amikor megbüntette, mert a reggeli műsorban nem szerepeltek ellenzékiek.
Ha a húsvéti nagybevásárlás után úgy érzed, hogy nagyon elszálltál a kiadásokkal, akkor a vásárolt mennyiséggel, vagy egyéb termékek kosárba csúszásával lehet a baj, nem a gyors áremelésekkel. A Portfolio húsvéti körképében...
A használt lakások piacán is jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1...
Több mint 2330 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 16 pályázati felhívásának keretében összesen 52 milliárd forintnyi támogatást versenyképességének erősítésére, kutatás-fejlesztési, illetve infokommunikációs tevékenységek támogatására, valamint foglalkoztatási programok megvalósításár
Nem biztos, hogy a legdrágább gép a legjobb. Ez derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének csavarozó- és fúrógép tesztjéből. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 53 fúró- és csavarozógépet tesztelt laboratóriumban nemzetközi...
Az államadósságon belül a deviza részarányát 22 százalékra sikerült csökkenteni tavaly év végére a 2010-es 50 százalékról, és a tervek szerint az idei év végére elérhető a 20 százalék alatti arány.
Még két évig gond nélkül növekedhet az Egyesült Államok gazdasága, 2020-ban azonban megváltozhat a szélirány, ami akár recesszióba is taszíthatja a világ legnagyobb gazdaságát - véli Mark Zandi, a Moody's Analytics vezető közgazdásza....
Jó hír a ragadozóhalak szerelmeseinek, hogy a húsvéti hosszú hétvégén újra kifogható a csuka és a sebes pisztráng. Továbbra is tart azonban a balin, a sügér, a fogassüllő és a kősüllő fajlagos tilalmi ideje, ezért esetükben a fogási tilalom betartására ügyelni kell! – írja a portal.nebih.hu.
Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt...
Magyarországon és az Európai Unióban is még mindig a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések számítanak a vezető halálozási okoknak, a statisztikák szerint hazánkban az utóbbi miatt közel 33 ezer ember vesztette életét csak 2016-ban. Mindezek ellenére még mindig nagyon alacsony nálunk az egészségbiztosítások elterjedtsége, a sze
Egyre nagyobb belpolitikai vita alakul ki a terrorizmus elleni küzdelemről Franciaországban - mondta el Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1-en.
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) közleménye szerint zöld utat kapott a fővárosi taxis tarifaemelés, így most a fővárosi közgyűlésen a sor, hogy döntsön az ügyben - írja a Népszava. A tarifa díjának emelését megtárgyaló...
Az OTP Bankra hivatkozva próbálnak ismeretlenek adathalászlevélben személyes adatokat megszerezni netbanki belépéshez. A csalók egy állítólagos biztonsági frissítésre hivatkozva kérnek el kényes információkat. A customerserviceinfo@otpbank.hu...
Jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Egyre csak szaporodnak a horrorsztorik az újépítésű ingatlanvásárlásokkal kapcsolatban. A most megosztott történet bizonyítja, hogy még a legnagyobb körültekintés mellett is előfordulhat, hogy a fejlesztő átveri a vevőket. A mostani...
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. 68 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel és 40,8 milliárd forintos saját tőkével zárja a 2017-es évet - derül ki a társaság által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált előzetes konszolidált beszámolójából.
A legfrissebb felmérés szerint a brit közvélemény egy évvel Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése előtt továbbra is nagyjából egyenlő arányban megosztott annak megítélésében, hogy helyes vagy rossz döntés született-e a brit EU-tagságról...
Elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember, a világ legnagyobb aranybánya vállalata, a Barrick Gold alapítója. Az üzletembert március 28-án, 90 éves korában Torontóban érte a halál. Lánya, Nina Munk elmondta, hogy édesapja...
Elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember, a világ legnagyobb aranybánya vállalata, a Barrick Gold alapítója. Az üzletembert március 28-án, 90 éves korában Torontóban érte a halál.
Pakson építi meg az MVM Hungarowind Kft. az ország egyik legnagyobb naperőművét, a 20,6 megawatt kapacitású erőmű alapkövét csütörtökön délelőtt rakták le néhány kilométernyire a paksi atomerőműtől.
Tovább nőtt a külkereskedelmi forgalom hiánya Szerbiában, az év első két hónapjában 748,9 millió eurót tett ki, az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva 27,7 százalékos volt a növekedés - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) pénteken.
Jókora ellentét van az öngondoskodási terveink, hajlandóságunk és a valóság között: míg a magyar szülők 81 százaléka mondja azt, hogy kiemelten fontos, hogy gyermeke minél hamarabb önálló legyen, ennek ellenére mindössze 19 százaléka tud rendszeresen félretenni gyermeke jövőjére.
Egy 62 éves dolgozó 2017.08.27-től jelenleg is táppénzen van. Most, március 31-ével megszűnik a munkaviszonya, nyugdíjazás miatt. Jár-e neki a táppénzes időszakra szabadság, vagyis meg kell-e váltani a hét hónapra (augusztustól márciusig) eső szabadságát? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Szeptember közepén ítélték Párizsnak a 2024-es nyári olimpiát, de máris félmilliárd euróval (156 milliárd forint) nőtt a rendezés költségvetése a francia kormány jelentése szerint. Az eredeti tervek szerint a rendezés összköltsége...
A használt lakások piacán is jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán pénteken.
A használt lakások piacán is jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1...
A New York Stock Exchange (NYSE) tőzsdeüzemeltető előrehaladott tárgyalásokat folytat a chicagói tőzsde (CHX) felvásárlásáról, a végső megállapodást azonban egyelőre nem sikerült elérni - számolt be a Bloomberg a The Wall Street Journalra...
Az Opus Global Nyrt. 46,445 milliárd forint működési bevétel mellett majdnem 6 milliárd forint adózott eredménnyel zárta 2017-et a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált, nem auditált jelentés szerint - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Szokatlan konfliktus bontakozott ki a német kormányon belül arról, hogy melyik minisztérium - a gazdasági és energiaügyi minisztérium (BMWi) vagy a környezevédelmi tárca (BMU) - vezesse azt a nagy stratégiai fontosságú, a közeljövőben...
Éjszaka megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, kezdetben északkeleten, majd délnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, zápor. Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte délkeleten, keleten, délután nyugaton felszakadozhat a felhőzet.
A használt lakások piacán is jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1-en.
A kínai kormány azt tervezi, hogy kombinálja két legnagyobb hajóépítő vállalatát és egy olyan iparági óriást hoz létre, amely méretben messze meghaladná dél-koreai riválisait. A kormány a Bloomberg értesülései szerint már meg...
Bezár egy korábbi Michelin-csillagos étterem Budapesten. A budai Tanti pénteken jelentette be, hogy áprilisban már nem nyitnak ki. A Tanti 2015-ben és 2016-ban is megkapta a Michelin-csillagot, a nemzetközi gasztronómia egyik legfontosabb...
Nem aratott sikert a cseh himnusz új hangszerelése és feldolgozása, amelyet szerdán mutattak be Prágában. A bemutató után kibontakozó vitában eddig gyakorlatilag senki sem állt ki a himnusz új változata mellett, és a reagálások lényegében csak a bírálatok intenzitásában különböznek.
Egy kaliforniai bíró csütörtökön kimondta, hogy a szövetségi államban működő kávéforgalmazóknak fel kell hívniuk a fogyasztók figyelmét a kávé rákkeltő kockázatára a pörkölési folyamatban keletkező mérgező anyagok miatt...
Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre az után, hogy sikertelennek bizonyult katéteres úton történő aortabillentyű cseréje - adta hírül pénteken a TMZ amerikai celebhírportál.
Azt követően, hogy az elmúlt évek stagnálását követően úgy látszott, elhárultak az akadályok és 2019-re megépülhet a Magyarország számára is nagy jelentőségű horvátországi LNG-terminál, most úgy tűnik, további csúszást szenvedhet...