2018. március 9. péntek

márc. 9
20:06
Hamarosan új gazdája lehet a félbehagyott balatoni szállodának (Privátbankár)
Hamarosan lehet Marcalinak gyógyfürdője.
márc. 9
20:06
Ekkora Szerbia államadóssága (ProfitLine)
A szerb államadósság januárban a bruttó hazai termék (GDP) 57,2 százalékát tette ki, 22,91 milliárd euró (7138 milliárd forint) volt - közölte a pénzügyminisztérium pénteken.
márc. 9
20:06
Nőnap: A K&H; női ügyfelei körében kapósak lettek a bankkártyák (Biztosító Magazin)
A nők havonta átlagosan 10 alkalommal, összesen közel 67 ezer forintért vásároltak bankkártyával tavaly, ami több mint 23 százalékos emelkedést jelent éves szinten - derült ki a K&H nemzetközi nőnapra készített összeállításából.
márc. 9
20:09
Fazekas Sándor: A magyar mezőgazdaság megerősödött (vg.hu)
A magyar mezőgazdaság megerősödött, talpra állt az elmúlt években és mára az Európai Unió három leggyorsabban fejlődő agráriuma közé került – mondta a földművelésügyi miniszter Böhönyén pénteken.
márc. 9
20:36
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat (ProfitLine)
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat, így az eddigi 7,5 órás menetidő néhány éven belül 3,5-4 órára csökkenhet. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a két ország illetékes minisztere pénteken Belgrádban írta alá az erről szóló egyetértési megállapodást.
márc. 9
20:45
Hogy áll most az e-kereskedelem? (TőzsdeFórum)
A hazai webáruházak 93 százaléka használ valamilyen online marketing eszközt, szemben az offline megoldásokkal, amelyeket csak az online áruházak fele vesz igénybe.
márc. 9
20:48
Olcsóbb lett a gázolaj (NRGreport)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
márc. 9
20:54
Puhul Trump szigora: kivételek jöhetnek a védővámok alól (Portfolio)
Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter pénteken egy interjúban kijelentette: akár több ország is mentesülhet a csütörtökön Donald Trump elnök által aláírt védővámok kivetése alól. A pénzügyminiszter a CNBC televíziónak nyilatkozva...
márc. 9
21:06
Tüntetést tartottak Pozsonyban (ProfitLine)
Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg.
márc. 9
21:06
Tavasztündér benéz hozzánk: várható időjárás szombat estig (Biztosító Magazin)
Közepesen, majd az éjszakai óráktól egyre inkább erősen felhős idő várható, csak délnyugaton lesz fátyolfelhős az ég. Reggelre az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön helyenként köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet.
márc. 9
21:09
Több ország is mentesülhet az amerikai vámtarifák alól (hirado.hu)
Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter pénteken egy interjúban kijelentette: akár több ország is mentesülhet a csütörtökön Donald Trump elnök által aláírt védővámok kivetése alól.
márc. 9
22:12
Indul a Soproni Tavaszi Napok programsorozata (ProfitLine)
A megújulás jegyében rendezik az idei Soproni Tavaszi Napok rendezvénysorozatát, amely Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című dámájának előadásával kezdődik szombaton a Liszt központban. Április 2-ig további színházi előadások, koncertek, kiállítások és családi programok várják az érdeklődőket Sopronban.
márc. 9
22:12
Nincs megállás, 400 pontos szárnyalás Amerikában (Portfolio)
Gyakorlatilag a nap eleje óta 1% feletti erősödést mutattak a Wall Street vezető indexei, a Dow Jones végül 450 pontos pluszban zárt, de a többi mutató sem maradt le mögötte. Jól megy az olajnak is 2018.03.09 20:36Az általános piaci optimizmus...
márc. 9
22:14
Nincs felminősítés, a Fitch sem foglalkozott Magyarországgal (Portfolio)
Változatlanul BBB mínusz szinten hagyta a magyar adósbesorolást pénteken a Fitch pozitív kilátás mellett, vagyis idén másodszor kellett csalódniuk azoknak, akik felminősítésben bíztak. Három hete az S&P hagyta változatlanul a magyar...
márc. 9
22:21
Megerősítette a magyar adósosztályzatot a Fitch ratings (AQUA)
Megerősítette változatlan pozitív kilátással Magyarország „BBB mínusz” befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings.
márc. 9
22:21
A kormány döntött a téli rezsicsökkentésről (vg.hu)
A kormány határozatot hozott a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséhez szükséges intézkedésekről; a határozat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
márc. 9
22:24
Megerősítette a magyar adósosztályzatot a Fitch ratings (Infostart)
Megerősítette változatlan pozitív kilátással Magyarország "BBB mínusz" befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings.
márc. 9
22:33
Megerősítette a magyar adósosztályzatot a Fitch Ratings (hirado.hu)
Megerősítette Magyarország devizában és forintban fennálló hosszú futamidejű államadósságának BBB mínusz szintű, befektetési ajánlású besorolását pénteken a Fitch Ratings.
márc. 9
22:54
Nincs megállás, 400 pontos szárnyalás Amerikában (Portfolio)
Gyakorlatilag a nap eleje óta 1% feletti erősödést mutattak a Wall Street vezető indexei, a Dow Jones végül 450 pontos pluszban zárt, de a többi mutató sem maradt le mögötte. Csak a Verizon ragadt be 2018.03.09 22:50A Dow-komponensek közül...
márc. 9
22:54
Nem nyúlt a magyar adósbesoroláshoz a Fitch (vg.hu)
Megerősítette Magyarország devizában és forintban fennálló hosszú futamidejű államadósságának BBB mínusz szintű, befektetési ajánlású besorolását pénteken a Fitch Ratings.
márc. 9
23:12
Fejlesztik a pécsi távhőrendszert (ProfitLine)
Két és félmilliárd forintos beruházással - fele részben európai uniós forrásból - fejleszti a baranyai megyeszékhely távhőrendszerét - közölte a Pécsi Távfűtő Kft. (Pétáv) szolgáltató pénteken az MTI-vel.
márc. 9
23:36
Elemzői vélemények a Fitch Ratings Magyarországra vonatkozó döntéséről (Infostart)
Megfelelt az elemzői várakozásoknak, hogy az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Fitch Ratings pénteken nem módosította Magyarország államadós-besorolását.

Keresés