Bár erős ellenállásba is ütközik, kellő garanciavállalás mellett Párizs kiszállhat a Renault-ból, utat nyitva a Nissannal való összeolvadáshoz, ezzel a világ legnagyobb autógyártójának létrejöttéhez.
Minden reggel, mikor a Marshall-szigeteken visszahúzódik a dagály, a helyiek leellenőrzik, hogy az otthonukat óvó fal bírja-e még a terhelést. Egyelőre még igen, de évek kérdése, és egyre többen kényszerülnek majd menekülésre, csakúgy, mint ahogy a háborús övezetekből is menekülnek a civilek. Mégis, a klímamenekülteknek szinte nincsenek jogai.
A közép-európai átlagon felül, 8 százalékkal nőtt a Lufthansa-csoport magyarországi járatain az utasforgalom tavaly az előző évihez képest, a német légitársasági csoportot 1,75 millióan választották, amely rekordnak számít - közölte Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője pénteken sajtótájékoztatón.
Napok óta erősödik a forint, ezen pedig még segíthetne, ha a Fitch ma késő este meglepetésre felminősítené Magyarországot. A dollár piacán a délutáni munkaerőpiaci adat okozott heves kilengéseket. Nem tudta a piac értelmezni a munkaerőpiaci...
Az Európai Bizottság új, 1 milliárd euró makropénzügyi támogatást hagyott jóvá Ukrajnának - jelentették be pénteken Brüsszelben. A támogatást Ukrajna kérte, és a jóváhagyást megelőzően a kérdésről személyesen egyeztetett Jean-Claude...
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést az ázsiai tőzsdék, miután az acél- és alumínium termékekre kivetett amerikai importvámokat háttérbe szorították a Trump elnök és az észak-koreai vezető májusi találkozójáról szóló...
Egységes szerkezetben, új intézkedésekkel is kiegészítve foglalja össze az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezési feladatokat az országos főállatorvos ez év március 8-án megjelent (1/2018-as) határozata - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
Az EU-ban várhatóan jelentősen szűkül majd a nők és férfiak közötti jövedelemkülönbség, ha az Egyesült Királyság kilép a közösségből. Magyarországon egész jó a helyzet ebből a szempontból. Az Eurostat Facebook-oldalán...
Az Európai Unió tagországainak igazságügyi miniszterei elfogadták álláspontjukat a nem készpénzes fizetőeszközökkel kapcsolatos csalás és hamisítás elleni küzdelemről szóló irányelvről.
Időlegesen leáll a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer, így nem lehet majd mobilfizetéssel parkolást indítani, autópálya-matricát vásárolni és használatarányos útdíjat fizetni sem – írja a Világgazdaság.
Érezhető erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést a Wall Street vezető indexei, a Nasdaq egyenesen új történelmi csúcsra ugrott. A hangulatot elsősorban a kora délután megjelent munkaerőpiaci adat befolyásolta, amit a jelek szerint...
Az Európai Bizottság 23 pontból álló cselekvési tervét mutatott be arról, hogyan lehetne kihasználni a pénzügyi szolgáltatásokban (FinTech) a technológia-alapú innováció által kínált lehetőségeket.
Az izraeli Eviation kis elektromos repülőgépeket fejleszt, a modelleket 2019-től tesztelnék. A cég az tervezi, hogy a nyilvánossághoz fordul az ötlet finanszírozásában.
Reménysugárnak nevezte Angela Merkel német kancellár pénteken Donald Trump amerikai és Kim Dzsong Un észak-koreai elnök előző nap bejelentett, tervezett csúcstalálkozóját.
Még az év vége előtt távozhat a cégtől Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezére, aki 12 év után hagyhatja ott a bankot - írja a CNBC a Wall Street Journal információira hivatkozva. A lap azt is tudni véli, hogy a Goldman két alelnöke Harvey...
2020-ig az amerikai palaolaj termelők elégíthetik ki a globális olajkereslet 80%-át, míg a maradék 20%-on Kanada, Brazília és Norvégia osztozhat, gyakorlatilag teljesen kiszorítva az OPEC termelőket a többletkereslet által létrehozott piacból.
A hazai webáruházak 93 százaléka használ valamilyen online marketing eszközt, szemben az offline megoldásokkal, amelyeket csak az online áruházak fele vesz igénybe.
Az izraeli Eviation kis elektromos repülőgépeket fejleszt, a modelleket 2019-től tesztelnék. A cég az tervezi, hogy a nyilvánossághoz fordul az ötlet finanszírozásában.
A magyar mezőgazdaság megerősödött, talpra állt az elmúlt években, mára az Európai Unió három leggyorsabban fejlődő agráriuma közé került - mondta a földművelésügyi miniszter Böhönyén pénteken.
Amerika szárnyal, a Nasdaq egyenesen új csúcsra is ért, emlékszik még valaki, mi volt egy hónapja? A hazai börze viszont esett, ugyanakkor a Mészáros-papírok jól szerepeltek, teljesen kiheverték a pánikot, ami szerdán összeomlásba taszította őket. Tartja erejét a forint, emelkedik az olajár.
A Bahamák, az Amerikai Virgin-szigetek és Szent Kitts és Nevis hamarosan hivatalosan is adóparadicsomnak minősülhetnek az Európai Unióban - tudta meg a Reuters. Ezzel együtt kilenc tagú maradhat az adóparadicsomok száma, hiszen mások kikerülhetnek....
Magyarország továbbra is kiáll azon álláspontja mellett, hogy a kiskereskedők azonos árréssel lássák el a magyar és az import árut, a külföldi termékek ne élvezzenek előnyt – hangsúlyozza a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteki közleményében.
Új Ikarus, egy 396.27 típusú távolsági autóbusz került a Közlekedési Múzeum tulajdonába - közölte az MTI-vel pénteken az intézmény, amely szerint a 300-as családba tartozó típusokat Európa legszebb hátfalú buszaiként tartották számon a nyolcvanas években.
Fontos, hogy a mezőgazdaság a következő időszakban is megkapja a versenyképességét biztosító támogatásokat, a magyar emberek méltányos áron juthassanak élelmiszerekhez – mondta Fazekas Sándor.
Érezhető erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést a Wall Street vezető indexei, a Nasdaq egyenesen új történelmi csúcsra ugrott. A hangulatot elsősorban a kora délután megjelent munkaerőpiaci adat befolyásolta, amit a jelek szerint...
Az amerikai hozamok emelkedése új stratégiát ébreszthet fel a befektetőkben, sokan ismét a biztonságos készpénz felé menekülhetnek - mondta a CNBC által megkérdezett szakértő. Az inflációs várakozások miatt az év eleje óta emelkednek...
Meddőséget okozhatnak az allergia kezelésére szedett antihisztaminok a férfiaknál - állapították meg argentin tudósok állatkísérletek alapján. A Reproduction című szaklapban közölt tanulmány készítői korábbi, a leggyakoribb...
Egységes szerkezetben, új intézkedésekkel is kiegészítve foglalja össze az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezési feladatokat az országos főállatorvos ez év március 8-án megjelent határozata – közölte pénteken a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
Az Európai Unió tagországainak igazságügyi miniszterei elfogadták álláspontjukat a nem készpénzes fizetőeszközökkel kapcsolatos csalás és hamisítás elleni küzdelemről szóló irányelvről – közölte az uniós miniszterek tanácsa pénteken.
Érezhető erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést a Wall Street vezető indexei, a Nasdaq egyenesen új történelmi csúcsra ugrott. A hangulatot elsősorban a kora délután megjelent munkaerőpiaci adat befolyásolta, amit a jelek szerint...