2018. március 9. péntek

márc. 9
14:42
Nagyon erős lett az amerikai munkaerő-piaci adat (Portfolio)
Februárban 313 ezerrel nőtt az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki a munkaügyi hivatal ma közzétett, átfogó statisztikájából. Az elemzők többsége ennél lényegesebben alacsonyabb számra...
márc. 9
14:45
3 milliárd forintból építenek geotermális erőművet Mosonmagyaróváron (Menedzsment Fórum)
A kormány zászlóshajóként tekint a beruházásra, adtak is rá 2,1 milliárdnyi támogatást.
márc. 9
14:45
Tovább növelte a profitot a Budapest Bank (TőzsdeFórum)
A Budapest Bank csoport 2017-ben 14,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el és 3,5 százalékkal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest.
márc. 9
14:45
Elhelyezték a Bethesda Gyermekkórház új épületszárnyának alapkövét (AQUA)
Bethesda Gyermekkórház új épületszárnya a tervek szerint mintegy hat és fél milliárd forintból legkésőbb 2021 végére készül el.
márc. 9
14:48
Már reggel beindult a forint (Portfolio)
Határozottan indította a pénteki kereskedést a forint, mely után fokozatos leértékelődés következett. A fordulatot a délutáni tengerentúli adatok hozták el.Csapkodás a dollár piacon 2018.03.09 14:41Az amerikai makroadatok megjelenését...
márc. 9
14:50
Felpörgött a napenergia-forradalom - Roham indult a támogatásokért (Portfolio)
Az év elején ismét megugrott a megújuló, zömmel napelemes kiserőművek létesítésére irányuló bővítési kedv. Az év első két hónapjában beérkezett, feldolgozás alatt lévő METáR-kérelmek által igényelt támogatási igény már...
márc. 9
14:51
Mészáros Lőrinc vasúti céget vett a tolmácsától (444.hu)
Az ügyletet kezdettől Mészáros és Simicska üzleteként könyvelték el a piacon, a Vasútautomatika Kft. most hivatalosan is a felcsúti polgármesteré lett.
márc. 9
14:54
Átadták a 8-as főút várpalotát elkerülő szakaszát (Infostart)
A 8-as főút Várpalotát elkerülő szakaszának megvalósulását a rendszerváltás utáni időszak kimagasló fejlesztésének nevezte a város polgármestere az útátadás alkalmából tartott pénteki ünnepségen.
márc. 9
14:54
Fellélegzés a piacokon (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést az ázsiai tőzsdék, miután az acél- és alumínium termékekre kivetett amerikai importvámokat háttérbe szorították a Trump elnök és az észak-koreai vezető májusi találkozójáról szóló...
márc. 9
14:57
Kriptovaluta, ICO-k és még ingyen sör is? (TőzsdeFórum)
A CoinBroker.hu alapítóját, Pataki Gábort kérdeztük a soron következő március 13-án az A38 Hajón tartandó Meetup előkészületei kapcsán, amit online is közvetíteni fognak.
márc. 9
14:57
Szijjártó: Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási környezete (hirado.hu)
A gazdasági fejlődés üteme pedig tartósan 4 százalék feletti, miközben a munkanélküliség 3,8 százalék.
márc. 9
15:03
LED-gyár épülhet Zalaegerszegen (hirado.hu)
Marokkói-kanadai tulajdonú, LED-lámpatesteket gyártó cég települne Zalaegerszegre - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
márc. 9
15:06
Az új rezsicsökkentést az oroszok fizetik? (Privátbankár)
Európa-szerte két éve csökkennek a gázárak a nagykereskedelemben és a lakossági fogyasztóknál egyaránt, vajon a sok évvel ezelőtti rezsicsökkentés után lemaradtunk? Úgy tűnik, nem, a 2010 végi állapothoz képest legalábbis még mindig nálunk a legnagyobb a mérséklődés.
márc. 9
15:06
A szennyezési háború megváltoztathatja a világot (NRGreport)
Kína korábban soha nem tapasztalt környezetszennyezéssel küzd. Válasza egy olyan új zöldpolitika, amely hatásai világszerte érezhetőek, számos területet átalakít az elektromos járművektől az árupiacokig.
márc. 9
15:12
Ekkora lett a Budapest Bank nyeresége tavaly (ProfitLine)
A Magyar Fejlesztési Bank csoportjához tartozó Budapest Bank csoport tavaly 14,6 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 12 százalékkal haladta meg az előző évit - mondta Lélfai Koppány, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 9
15:12
Uniós szabályozás készül a bitcoinról és társairól (Portfolio)
Az Európai Unió tagországainak igazságügyi miniszterei elfogadták álláspontjukat a nem készpénzes fizetőeszközökkel kapcsolatos csalás és hamisítás elleni küzdelemről szóló irányelvről - közölte az uniós miniszterek tanácsa...
márc. 9
15:12
Lefelé tart a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 78,63 pontos nyitás után gyengült pénteken kora délutánig.
márc. 9
15:14
Több ország is támadásnak ítélte Trump rendeletét (vg.hu)
Az Egyesült Államok szövetségesei és vetélytársai egybehangzóan a szabadkereskedelem elleni szabályszerű támadásnak és egyértelmű protekcionista fordulatnak nevezték pénteken, hogy Donald Trump amerikai elnök aláírta az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló nyilatkozatokat, egy nemzetközi kereskedelmi háború kirobbanását koc
márc. 9
15:16
Erste: hitel és a gazdasági növekedés mindig együtt jár (vg.hu)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentősen növekedtek a kisvállalkozások az elmúlt egy évben az Erste Bank tapasztalatai szerint, a hitelszerződések összegének növekedése az országos átlag feletti, ami kiemelkedő gazdasági teljesítményre utal – mondta pénteken Erdei Zsuzsa, az Erste Bank kisvállalkozási területének vezetője a pénzintézet miskolci fió
márc. 9
15:18
Olyan nincs, hogy a nyugdíjasok ne kapják meg időben a választási utalványt! (Privátbankár)
Március végéig muszáj kézbesítenie a postának.
márc. 9
15:27
Nem élvezhetnek előnyt a külföldi termékek a kiskereskedelemben (AQUA)
Az ország továbbra is kiáll azon álláspontja mellett, hogy a kiskereskedők azonos árréssel lássák el a magyar és az import árut, a külföldi termékek ne élvezzenek előnyt.
márc. 9
15:33
Nyűg a biztosítóknak a lassú uniós szabályalkotás (AQUA)
Jelentős terhet jelentenek a legújabb uniós előírások a biztosítótársaságoknak. Az iparági szereplőket tömörítő szervezet szerint viszont így is eleget tesznek a hazai társaságok az elvárásoknak.
márc. 9
15:36
Erősen nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban (ProfitLine)
A várakozásokat jóval meghaladó mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban februárban.
márc. 9
15:36
Fellélegzés a piacokon (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést az ázsiai tőzsdék, miután az acél- és alumínium termékekre kivetett amerikai importvámokat háttérbe szorították a Trump elnök és az észak-koreai vezető májusi találkozójáról szóló...
márc. 9
15:36
Kiszámoltuk: tömegeknek jár csak 269 forint rezsicsökkentésként (Pénzcentrum)
Ma reggel megjelent a legújabb rezsicsökkentésről szóló rendelet, amely alapján nagyot koppanhatnak, akik társasházban laknak. Ha már fejben elköltötted a 12 ezer forintot, szokd a gondolatot, hogy inkább csak pár száz forint lesz belőle. Ma...
márc. 9
15:39
Nem kapnak béremelést a könyvtárosok, levéltárosok és múzeumi dolgozók (Menedzsment Fórum)
Szakszervezetük kétszer is tárgyalt az Emmivel, de eredménytelenül. Átverésről beszélnek, de a korábban belengetett sztrájkot egyelőre még jegelik.
márc. 9
15:39
Egy-egy irodalmár személyisége vagy életútja fog meg (Kreatív Online)
A fotográfus Kóti Réka írt Kultúrterrort a Kreatívnak.
márc. 9
15:39
Újabb multinál lobbiztak ki komoly béremelést (Adózóna)
Az öt országban jelenlévő, a közép-európai régió egyik legfontosabb logisztikai vállalatnál, a Hopi Hungária Kft.-nél december óta folytak a bértárgyalások a munkáltató és a gépkocsivezetőket képviselő szakszervezet között – derül ki a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének közleményéből.
márc. 9
15:39
Orbán: Agyonnyomná a fejlesztéseinket, ha bevándorlóországgá válnánk (hirado.hu)
A kormányfő is részt vett pénteken a 8-as főút Várpalotát elkerülő szakaszának átadásán.
márc. 9
15:39
Már javában üzemel Szalai Ádám válogatott csatár új fémmegmunkáló gyára (444.hu)
Nem minden focista piálja el a pénzt, Szalai olyan ügyes tőkés, hogy nagyot tudott fejleszteni.
márc. 9
15:41
FM: Nem élvezhetnek előnyt a külföldi termékek a kiskereskedelemben (hirado.hu)
Magyarország továbbra is kiáll azon álláspontja mellett, hogy a kiskereskedők azonos árréssel lássák el a magyar és az import árut, a külföldi termékek ne élvezzenek előnyt - hangsúlyozza a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteki közleményében.
márc. 9
15:42
Kivégez egy újabb óriást az online kereskedelem (Infostart)
Nem kizárt, hogy a csődvédelem alatt álló legnagyobb amerikai játékáruházlánc, a Toys "R" Us bezárja összes üzletét az Egyesült Államokban, mert szerinte külső pénzügyi támogatás nélkül értelmetlen belekezdeni egy szerkezetátalakításba - közölte a The Wall Street Journal jól értesült forrásokra hivatkozva.
márc. 9
15:45
Ők a világ legfiatalabb milliárdosai (TőzsdeFórum)
A Forbes ismét összeállított egy top listát a világ milliárdosairól, és van valami igazán feltűnő ezen a rangsoron, mégpedig a fiatalok felülreprezentáltsága.
márc. 9
15:45
Friderikusz feladta a rádiózást (444.hu)
Rövid volt a Music FM-es kaland.
márc. 9
15:45
Beszakadt a bitcoin (vg.hu)
Három és fél heti mélypontra, kilencezer dollár alá gyengült a bitcoin árfolyama péntek kora délután.
márc. 9
15:47
Fellép a pénzügyi visszaélésekkel szemben az EU (vg.hu)
Az Európai Unió tagországainak igazságügyi miniszterei elfogadták álláspontjukat a nem készpénzes fizetőeszközökkel kapcsolatos csalás és hamisítás elleni küzdelemről szóló irányelvről – közölte az uniós miniszterek tanácsa pénteken.
márc. 9
15:48
Fellélegzés a piacokon (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést az ázsiai tőzsdék, miután az acél- és alumínium termékekre kivetett amerikai importvámokat háttérbe szorították a Trump elnök és az észak-koreai vezető májusi találkozójáról szóló...
márc. 9
15:50
Egymilliárd eurót kap az EU-tól Ukrajna (Portfolio)
Az Európai Bizottság a mai napon javaslatot fogadott el arra vonatkozóan, hogy Ukrajna 1 milliárd euró összegű uniós támogatásban részesüljön a gazdasági stabilizáció és a strukturális reformok előmozdítása céljából. Az új makroszintű...
márc. 9
15:57
Megparancsolták a postásoknak, hogy még a választás előtt vigyék ki az Erzsébet-utalványokat (Menedzsment Fórum)
A bónok legalább egy része alapból csak április közepén landolna a postaládákban, de a kormány nem hagyja magát.
márc. 9
16:06
Geotermális erőművet építenek Mosonmagyaróváron (ProfitLine)
Hárommilliárd forintból építenek geotermális erőművet Mosonmagyaróvár dél-nyugati részében. A beruházásra a kormány zászlóshajóként tekint, ezért támogatja 2,1 milliárd forinttal - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az erőmű alapkőletételén.
márc. 9
16:06
A szennyezési háború megváltoztathatja a világot (NRGreport)
Kína korábban soha nem tapasztalt környezetszennyezéssel küzd. Válasza egy olyan új zöldpolitika, amely hatásai világszerte érezhetőek, számos területet átalakít az elektromos járművektől az árupiacokig.
márc. 9
16:06
Az OTP az ép fogakért (Márkamonitor)
Az első ingyenes fogorvosi szűrést vasárnap végzik a Veszprém Arénában.
márc. 9
16:09
Orbán: Agyonnyomná a fejlesztéseinket, ha bevándorlóországgá válnánk (hirado.hu)
A kormányfő is részt vett pénteken a 8-as főút Várpalotát elkerülő szakaszának átadásán.
márc. 9
16:12
Összes amerikai üzletét bezárhatja a Toys R Us (Portfolio)
Elképzelhető, hogy a csődvédelem alatt álló legnagyobb amerikai játékáruházlánc, a Toys R Us bezárja összes üzletét az Egyesült Államokban, mert a társaság szerint külső pénzügyi támogatás nélkül nem érdemes belekezdeni egy...
márc. 9
16:18
Másfél milliárdból épülhet LED-gyár Zalaegerszegen (vg.hu)
Marokkói-kanadai tulajdonú, LED-lámpatesteket gyártó cég települne Zalaegerszegre – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
márc. 9
16:24
Ütik a kriptotőzsdéket - 20 százalékot esett a bitcoin a héten (Portfolio)
A hét elején még 11500 dollárt egy bitcoin, azonban mostanra már csak 9100 dollár körül kereskednek egy egységével. A bő 20 százalékos esésben egy sor hír szerepet játszhatott. Ma mélyen 9000 dollár alatt, 8500 dolár környékén...
márc. 9
16:27
Összekapta magát a forint (TőzsdeFórum)
Az ipari termelési index januárban 1,5 százalékkal emelkedett havi szinten, az előző év azonos időszakához képest 6,9 százalékkal növekedett.
márc. 9
16:30
Geotermális erőmű épül Mosonmagyaróváron (NRGreport)
Hárommilliárd forintból építenek geotermális erőművet Mosonmagyaróvár dél-nyugati részében. A kormány 2,1 milliárddal járul hozzá a projekthez.
márc. 9
16:42
Amerikai importvámok: az EU-ra is kiterjesztik a vámmentességet? (Adózóna)
Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos pénteken reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok az Európai Uniót is kivonja az importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok alól.
márc. 9
16:48
Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek (ProfitLine)
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken a vártnál jobb foglalkoztatottsági adatoknak köszönhetően.

Keresés