2018. március 30. péntek

márc. 30
14:33
Több mint 2000 vállalkozás nyert összesen 52 milliárd forintot a gazdaságfejlesztési programban (ProfitLine)
Több mint 2330 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 16 pályázati felhívásának keretében összesen 52 milliárd forintnyi támogatást versenyképességének erősítésére, kutatás-fejlesztési, illetve infokommunikációs tevékenységek támogatására, valamint foglalkoztatási programok megvalósításár
márc. 30
14:39
Nem biztos, hogy a drágábbal jobban jársz: segítünk, milyen fúrógépet vegyél (Pénzcentrum)
Nem biztos, hogy a legdrágább gép a legjobb. Ez derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének csavarozó- és fúrógép tesztjéből. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 53 fúró- és csavarozógépet tesztelt laboratóriumban nemzetközi...
márc. 30
14:39
Megfeleződött az állami devizaadósság (AQUA)
Az államadósságon belül a deviza részarányát 22 százalékra sikerült csökkenteni tavaly év végére a 2010-es 50 százalékról, és a tervek szerint az idei év végére elérhető a 20 százalék alatti arány.
márc. 30
14:45
Valóra válhat Trump rémálma - Veszélybe kerülhet az újraválasztása? (Portfolio)
Még két évig gond nélkül növekedhet az Egyesült Államok gazdasága, 2020-ban azonban megváltozhat a szélirány, ami akár recesszióba is taszíthatja a világ legnagyobb gazdaságát - véli Mark Zandi, a Moody's Analytics vezető közgazdásza....
márc. 30
14:54
Húsvétkor újra kifogható a csuka és a sebes pisztráng (Adózóna)
Jó hír a ragadozóhalak szerelmeseinek, hogy a húsvéti hosszú hétvégén újra kifogható a csuka és a sebes pisztráng. Továbbra is tart azonban a balin, a sügér, a fogassüllő és a kősüllő fajlagos tilalmi ideje, ezért esetükben a fogási tilalom betartására ügyelni kell! – írja a portal.nebih.hu.
márc. 30
15:03
Oroszország folytatja a nyugati diplomaták kiutasítását (Portfolio)
Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt...
márc. 30
15:15
Se várólista, se hálapénz: erre a megoldásra gondoltál már? (Privátbankár)
Magyarországon és az Európai Unióban is még mindig a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések számítanak a vezető halálozási okoknak, a statisztikák szerint hazánkban az utóbbi miatt közel 33 ezer ember vesztette életét csak 2016-ban. Mindezek ellenére még mindig nagyon alacsony nálunk az egészségbiztosítások elterjedtsége, a sze
márc. 30
15:33
Franciaországban egyre nagyobb a belpolitikai vita (ProfitLine)
Egyre nagyobb belpolitikai vita alakul ki a terrorizmus elleni küzdelemről Franciaországban - mondta el Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
márc. 30
15:45
Elképesztő összegbe kerül a húsvét (Infostart)
A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1-en.
márc. 30
16:03
Drágább lehet a budapesti taxizás: zöld utat kapott a tarifaemelés (Portfolio)
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) közleménye szerint zöld utat kapott a fővárosi taxis tarifaemelés, így most a fővárosi közgyűlésen a sor, hogy döntsön az ügyben - írja a Népszava. A tarifa díjának emelését megtárgyaló...
márc. 30
16:09
Veszélyben az OTP ügyfelei: ez a csalók legújabb módszere (Pénzcentrum)
Az OTP Bankra hivatkozva próbálnak ismeretlenek adathalászlevélben személyes adatokat megszerezni netbanki belépéshez. A csalók egy állítólagos biztonsági frissítésre hivatkozva kérnek el kényes információkat. A customerserviceinfo@otpbank.hu...
márc. 30
16:21
A használt lakások ára is jelentősen emelkedett egy év alatt (AQUA)
Jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
márc. 30
16:27
Így veri át a vevőket a megbízhatónak gondolt fejlesztő - Hiába minden óvatosság (Portfolio)
Egyre csak szaporodnak a horrorsztorik az újépítésű ingatlanvásárlásokkal kapcsolatban. A most megosztott történet bizonyítja, hogy még a legnagyobb körültekintés mellett is előfordulhat, hogy a fejlesztő átveri a vevőket. A mostani...
márc. 30
16:33
Jelentős növekedés a Konzum Nyrt.-nél (ProfitLine)
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. 68 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel és 40,8 milliárd forintos saját tőkével zárja a 2017-es évet - derül ki a társaság által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált előzetes konszolidált beszámolójából.
márc. 30
16:33
Brexit: ha lenne második népszavazás, akkor sem biztos, hogy a britek maradnának (Portfolio)
A legfrissebb felmérés szerint a brit közvélemény egy évvel Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése előtt továbbra is nagyjából egyenlő arányban megosztott annak megítélésében, hogy helyes vagy rossz döntés született-e a brit EU-tagságról...
márc. 30
16:51
Elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember (Portfolio)
Elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember, a világ legnagyobb aranybánya vállalata, a Barrick Gold alapítója. Az üzletembert március 28-án, 90 éves korában Torontóban érte a halál. Lánya, Nina Munk elmondta, hogy édesapja...
márc. 30
17:15
Meghalt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember (Infostart)
Elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember, a világ legnagyobb aranybánya vállalata, a Barrick Gold alapítója. Az üzletembert március 28-án, 90 éves korában Torontóban érte a halál.
márc. 30
17:15
Az ország egyik legnagyobb naperőműve épül Pakson (NRGreport)
Pakson építi meg az MVM Hungarowind Kft. az ország egyik legnagyobb naperőművét, a 20,6 megawatt kapacitású erőmű alapkövét csütörtökön délelőtt rakták le néhány kilométernyire a paksi atomerőműtől.
márc. 30
17:33
Tovább nőtt a külkereskedelmi forgalom hiánya Szerbiában (ProfitLine)
Tovább nőtt a külkereskedelmi forgalom hiánya Szerbiában, az év első két hónapjában 748,9 millió eurót tett ki, az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva 27,7 százalékos volt a növekedés - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) pénteken.
márc. 30
17:39
Te mit teszel a gyereked jövőjéért? (Privátbankár)
Jókora ellentét van az öngondoskodási terveink, hajlandóságunk és a valóság között: míg a magyar szülők 81 százaléka mondja azt, hogy kiemelten fontos, hogy gyermeke minél hamarabb önálló legyen, ennek ellenére mindössze 19 százaléka tud rendszeresen félretenni gyermeke jövőjére.
márc. 30
18:03
Táppénz idejére jár-e szabadság? (Adózóna)
Egy 62 éves dolgozó 2017.08.27-től jelenleg is táppénzen van. Most, március 31-ével megszűnik a munkaviszonya, nyugdíjazás miatt. Jár-e neki a táppénzes időszakra szabadság, vagyis meg kell-e váltani a hét hónapra (augusztustól márciusig) eső szabadságát? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
márc. 30
18:21
Máris megugrott a 2024-es párizsi olimpia költségvetése (Portfolio)
Szeptember közepén ítélték Párizsnak a 2024-es nyári olimpiát, de máris félmilliárd euróval (156 milliárd forint) nőtt a rendezés költségvetése a francia kormány jelentése szerint. Az eredeti tervek szerint a rendezés összköltsége...
márc. 30
18:33
Egy év alatt a használt lakások ára is jelentősen nőtt (ProfitLine)
A használt lakások piacán is jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán pénteken.
márc. 30
19:09
Lakást vennél? Nincs jó hírünk: a használt lakások ára is az egekben (Pénzcentrum)
A használt lakások piacán is jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1...
márc. 30
19:15
Felvásárolhatják a chicagói tőzsdét (Portfolio)
A New York Stock Exchange (NYSE) tőzsdeüzemeltető előrehaladott tárgyalásokat folytat a chicagói tőzsde (CHX) felvásárlásáról, a végső megállapodást azonban egyelőre nem sikerült elérni - számolt be a Bloomberg a The Wall Street Journalra...
márc. 30
19:33
6 milliárd forint adózott nyereséget ért el az Opus Global (ProfitLine)
Az Opus Global Nyrt. 46,445 milliárd forint működési bevétel mellett majdnem 6 milliárd forint adózott eredménnyel zárta 2017-et a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált, nem auditált jelentés szerint - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
márc. 30
19:45
Különös harc tört ki a német kormányban (Portfolio)
Szokatlan konfliktus bontakozott ki a német kormányon belül arról, hogy melyik minisztérium - a gazdasági és energiaügyi minisztérium (BMWi) vagy a környezevédelmi tárca (BMU) - vezesse azt a nagy stratégiai fontosságú, a közeljövőben...
márc. 30
19:45
Húsvéti időjárás: Változékony és bolondos lesz a hétvége (Biztosító Magazin)
Éjszaka megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, kezdetben északkeleten, majd délnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, zápor. Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte délkeleten, keleten, délután nyugaton felszakadozhat a felhőzet.
márc. 30
20:09
A használt lakások ára is jelentősen emelkedett egy év alatt (Adózóna)
A használt lakások piacán is jelentős volt az áremelkedés a fővárosban és a nagyvárosokban az elmúlt egy év alatt, de a drágulás üteme folyamatosan csökken – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1-en.
márc. 30
20:15
Hajóipari behemót születik Kínában (Portfolio)
A kínai kormány azt tervezi, hogy kombinálja két legnagyobb hajóépítő vállalatát és egy olyan iparági óriást hoz létre, amely méretben messze meghaladná dél-koreai riválisait. A kormány a Bloomberg értesülései szerint már meg...
márc. 30
20:21
Michelin-csillagos étteremtől búcsúzik Budapest (Portfolio)
Bezár egy korábbi Michelin-csillagos étterem Budapesten. A budai Tanti pénteken jelentette be, hogy áprilisban már nem nyitnak ki. A Tanti 2015-ben és 2016-ban is megkapta a Michelin-csillagot, a nemzetközi gasztronómia egyik legfontosabb...
márc. 30
20:33
Nem volt sikere a cseh himnusz új feldolgozásának (ProfitLine)
Nem aratott sikert a cseh himnusz új hangszerelése és feldolgozása, amelyet szerdán mutattak be Prágában. A bemutató után kibontakozó vitában eddig gyakorlatilag senki sem állt ki a himnusz új változata mellett, és a reagálások lényegében csak a bírálatok intenzitásában különböznek.
márc. 30
21:09
"Megbélyegezték" a kávét a tengerentúlon (Portfolio)
Egy kaliforniai bíró csütörtökön kimondta, hogy a szövetségi államban működő kávéforgalmazóknak fel kell hívniuk a fogyasztók figyelmét a kávé rákkeltő kockázatára a pörkölési folyamatban keletkező mérgező anyagok miatt...
márc. 30
21:33
Sürgősségi szívműtéten esett át Arnold Schwarzenegger (ProfitLine)
Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre az után, hogy sikertelennek bizonyult katéteres úton történő aortabillentyű cseréje - adta hírül pénteken a TMZ amerikai celebhírportál.
márc. 30
21:51
Erősödik az ellenállás a Magyarország számára kiemelten fontos gázprojekttel szemben (Portfolio)
Azt követően, hogy az elmúlt évek stagnálását követően úgy látszott, elhárultak az akadályok és 2019-re megépülhet a Magyarország számára is nagy jelentőségű horvátországi LNG-terminál, most úgy tűnik, további csúszást szenvedhet...
márc. 30
21:57
Erősödik az ellenállás a Magyarországnak kiemelten fontos gázprojekttel szemben (Portfolio)
Azt követően, hogy az elmúlt évek stagnálását követően úgy látszott, elhárultak az akadályok és 2019-re megépülhet a Magyarország számára is nagy jelentőségű horvátországi LNG-terminál, most úgy tűnik, további csúszást szenvedhet...
márc. 30
22:33
Tojásfestés és mézeskalács-díszítés lesz Budapesten (ProfitLine)
Mézeskalács-díszítéssel, tojásfestéssel és a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó egyéb népszokásokkal és hagyományokkal ismerkedhetnek meg a látogatók a húsvéti hétvégén a Budapesti Tavaszi Vásáron, a belvárosi Vörösmarty téren.
márc. 30
23:33
Brexit: A megállapodás legnagyobb problémája az északír-ír határ (ProfitLine)
Egedy Gergely Nagy-Britannia-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint az Észak-Írország és Írország között húzódó határ a legnagyobb akadály a Brexit-megállapodás útjában.

Keresés