2018. március 26. hétfő

márc. 26
18:45
Tőzsdén landol a dróngyártó (vg.hu)
Megcélozza a tőzsdét a kínai DJI Technology, a világ legnagyobb dróngyártó társasága, előbb azonban még „felkészülésképpen” fél- és egymilliárd dollár közötti tőkebevonást hajt végre.
márc. 26
18:47
Zuhan a Facebook árfolyama (vg.hu)
Meredek csökkenésnek indult a Facebook árfolyama hétfőn a New York-i tőzsdén, miután a fogyasztóvédelemért is felelős amerikai hatóság megerősítette, hogy vizsgálatot folytat a világ legnagyobb közösségi hálózatát üzemeltető vállalatnál a személyes adatok kezelésének ellenőrzésére.
márc. 26
18:49
Kevesebb bárány utazik külföldre (vg.hu)
A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem éri el az értékesítéshez szükséges mértéket – mondta a Juh Terméktanács elnökhelyettese.
márc. 26
18:51
Még mindig London a világ pénzügyi központja, de fenyegeti a Brexit (Portfolio)
A legújabb globális befektetői felmérés szerint továbbra is London a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központja, de már csak egyetlen ponttal előzi meg a második helyezett New Yorkot. A felmérésbe bevont intézményi befektetők...
márc. 26
18:51
Nagy drágulás jön a kutakon (vg.hu)
Emeli 6 forinttal a benzin, és 5 forinttal a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol.
márc. 26
18:53
Pirosban zártak a főbb európai börzék (vg.hu)
Fél százalék körüli mínuszban fejezték be a napot a vezető európai tőzsdemutatók hétfőn.
márc. 26
18:57
Összefog a nyugati világ Putyin ellen: sorra utasítják ki az orosz diplomatákat (Portfolio)
Minden idők legnagyobb orosz diplomata-kiutasítási hulláma alakult ki ma a március eleji nagy-britanniai idegmérges támadás hatására, amelyben a nyugati szövetségesek igyekeznek demonstrálni elkötelezettségüket, hogy nem tűrik a második...
márc. 26
19:03
Együttműködést kötött az E.ON és az Anna Grand Hotel (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást írt alá az E.ON a balatonfüredi Anna Grand Hotellel, melynek keretében az energiaszolgáltató vállalat komplex energetikai szolgáltatást nyújt a szállodának.
márc. 26
19:15
Folytatja a vetőburgonya fokozott ellenőrzését a Nébih (hirado.hu)
Újabb 10 tonna gumórontó fonálféreggel fertőzött vetőburgonyát ellenőrzött a Nébih.
márc. 26
19:18
Ezzel a géppel eszébe ne jusson levágni a szakállát (vg.hu)
Visszahívta egyik haj- és szakállvágó készülékét a TARGA GmbH, mert az esetlegesen hibásan gyártott termék töltés, illetve használat során kigyulladhat és szétrobbanhat – közölte honlapján a Lidl Magyarország.
márc. 26
19:20
MNB: a pénzügyi stabilitást nem kockáztathatja pártpolitika (vg.hu)
Az MNB – már csak a hírben szereplő összeg nagyságrendje miatt is – nyilvánvalóan alaptalannak, ugyanakkor a pénzügyi stabilitás veszélyeztetésére alkalmasnak tartja az egyik politikai napilap ma megjelent, ezermilliárdos pénzmosási ügyletekre, állítólagos hasonló nagyságrendű készpénzfelvételekre célzó írását. A pénzügyi rendszer, az ügyfelek bizt
márc. 26
19:21
Mi lesz velünk, ha azok megegyeznek? Sok havi mélyponton az index (Privátbankár)
Az amerikai indexek szép emelkedése mellett a Facebook és a Tesla nagy pofonokat kapott. A német DAX éves, a brit FTSE 15 havi mélyponton van, a BUX viszont szépen felpattant. Négyből három nagy papírunk emelkedni tudott, a forint viszonylag gyengécske. Csúnyán néznek ki a kriptodevizák és a török líra.
márc. 26
19:22
Huszonegymilliárdos üzletet kötöttek Matolcsyék (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn egy és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyen 21 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1528 milliárd forintra emelkedik.
márc. 26
19:24
Netezni tudunk, de jobb oktatás kellene még a kitöréshez (FinTechRadar)
Európa új tigrisei címem készített jelentést a Paypal és a Deloitte a közép-kelet-európai régióról. Megnéztük mit írnak Magyarországról!
márc. 26
19:24
A frankot és a dollárt is legyűrte a forint (vg.hu)
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő kora estére a reggeli értékekhez képest.
márc. 26
19:26
Újabb repülőjárat száll fel hazánkból (vg.hu)
Elindította új, közvetlen repülőjáratát Budapestről az észak-spanyolországi Santanderbe a Ryanair ír diszkont légitársaság hétfőn.
márc. 26
19:33
Robot vagy kobot? Válaszok, amiket nem tudtál (TőzsdeFórum)
A mai világ társadalmának egyik legnagyobb félelme az, hogy a robotok elveszik az emberek elől a munkát. Az ismeretlentől való félelmet, és magának a változásnak a tényét egyes gyártóknak és alkalmazottaknak elsőre valóban nehéz lehet elfogadni. Azonban a
márc. 26
19:36
5 cikk, melyek új szintre emelik, felpörgetik a vállalkozásodat (Liner)
A sok tartalom között elvész a lényeg. Ugye? Több olyan cikket is találsz a Minneren, ami vállalkozás fejlesztéssel, vagy szorosan a vállalkozás működéséhez kapcsolatban ad inspirációt, tippeket, ötleteket. Ezeket gyűjtöttem most össze és írtam hozzá hozzájuk összefoglalót, hogy így segítsem a tartalomfogyasztásodat. Ezeket a tartalmakat a Minner v
márc. 26
19:45
Vegyesen mozgott a forint (ProfitLine)
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő kora estére a reggeli értékekhez képest.
márc. 26
19:51
Rekordáron kelt el Faruk király órája (vg.hu)
Több mint 912 ezer dollárért (230 millió forintért) cserélt gazdát az utolsó egyiptomi király, Faruk egykori arany karórája a Christie's aukciósház hétvégi árverésén Dubajban.
márc. 26
19:53
Bőven van még tartalék a hozamokban (vg.hu)
Stabilizálhatja az árakat, aszályos években pedig hirtelen áremelkedést is okozhat, hogy már 2,5 millió tonna kukorica ipari feldolgozására van kereslet Magyarországon – áll A Falu című folyóiratban megjelent tanulmányban. A hozamokon viszont még van javítanivaló.
márc. 26
20:09
Példátlan! Kim Dzsong Un Kínába látogatott (Portfolio)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Kínába látogatott - jelentette a Bloomberg hírügynökség hétfőn névtelenséget kérő három forrásra hivatkozva. Közben egy vezető észak-koreai politikus is nyilatkozott és arra szólította fel az Egyesült...
márc. 26
20:15
Magyarország is kiutasít egy orosz diplomatát! (Portfolio)
Az Európai Tanács ülésén elhangzottak alapján Magyarország kiutasít egy orosz diplomatát, aki hírszerző tevékenységet is végez - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára hétfőn közleményben...
márc. 26
20:15
Milliomosok városa lett Hongkong (TőzsdeFórum)
Hongkongban tavaly átlépte a legvagyonosabbak száma az egymillió főt.
márc. 26
20:18
A közép- és kelet-európai országok „Európa új tigrisei” (AQUA)
Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP növekedése meghaladja az EU átlagát.
márc. 26
20:24
Varga Mihály: Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez (AQUA)
Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez, csak azok szerint van kevés, akik bevándorlókkal oldanák meg a munkaerőhiány kérdését a nyugati országrészen.
márc. 26
20:24
A profitot maximalizálná az első szerb digitális gazdaság (vg.hu)
A magyar befektetői csoport által működtetett Krivaja Kft. birtokán Ana Brnabic miniszterelnök avatta fel az első szerbiai digitális farmot. A vállalat 2350 hektáron termeszt szántóföldi növényeket.
márc. 26
20:33
Nem károsodtak a szőlőültetvények (ProfitLine)
A rendhagyó tél, benne a szokatlanul meleg hónapok, majd a fagyos tavaszkezdet nem okozott károkat a szőlőültetvényekben a mátrai és az egri borvidéken, sőt a hideg márciusi idő gyéríthette a kora tavasszal támadó kártevőket is.
márc. 26
20:39
A kirakatban kiabálnak, a színfalak mögött tárgyalnának az amerikaiak (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, hogy a Donald Trump elnök által bevezetett védővámok tárgyalóasztalhoz ültethetik az USA legnagyobb kereskedelmi partnereit. Az persze kérdés, hogy az amerikaiak mit tudnak kicsikarni belőlük.
márc. 26
20:39
Így teljesített a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,68 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 37 087,05 ponton zárt hétfőn.
márc. 26
20:45
Hihetetlen bírsággal néz szembe a Facebook, miközben szárnyal Amerika (Portfolio)
Miközben adatvisszaélési botránya miatt elméletileg akár hihetetlenül nagy mértékű bírsággal is szembe néz a Facebook, a többi technológiai papír árfolyama ma már nem esik, hanem a piac többi szegmensével együtt fellélegzési raliban...
márc. 26
20:48
Drágul a benzin és a gázolaj (Adózóna)
Bruttó 6 forinttal emeli a benzin, és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásból az MTI.
márc. 26
20:57
Jócskán drágul szerdától Magyarországon az üzemanyagok ára (Portfolio)
Emeli bruttó 6 forinttal a benzin, és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból hétfőn az MTI. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 365 forintra, a gázolajé...
márc. 26
21:03
Emelkedik a benzin és a gázolaj ára (ProfitLine)
Emeli bruttó 6 forinttal a benzin, és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból hétfőn az MTI.
márc. 26
21:21
Itt a bejelentés: az egyik magyar étterem már két Michelin-csillaggal büszkélkedhet! (Portfolio)
Az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme. A Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha megőrizte egy-egy Michelin-csillagát. Az elismeréseket hétfő este gálaműsor keretében adták át Budapesten, a Várkert...
márc. 26
21:33
Hétfőn lezárta a téli üzemeltetés a közútkezelő (ProfitLine)
Hétfőn lezárta a téli üzemeltetési időszakát a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely fennállása óta a legnagyobb mennyiségű útszóró sót és kalcium-klorid oldatot használt fel síkosságmentesítési munkáihoz az elmúlt télen.
márc. 26
21:51
Figyelmeztetés Londonból: a forint is megsínylené a kereskedelmi háborút (Portfolio)
Általános és erőteljes kockázatkerülést váltana ki a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon az, ha a most még csak kereskedelmi csetepaté háborúvá fajulna Kína és az Egyesült Államok között, amelyet a forint is megsínylene - ez derül...
márc. 26
21:51
Hornung: Ha pénzügyileg tudatos a lakosság, annak kedvező hatása makroszinten is érződik (hirado.hu)
A kormány tavaly decemberben stratégiát fogadott el a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésére.
márc. 26
21:54
Rémséges időjárásra figyelmeztetett a Meteorológiai Szolgálat (Biztosító Magazin)
Pusztító vihar, özönvízszerű esőzés, orkán erejű szél és 42 Celsius-fokos meleg is szerepel az Országos Meteorológiai Szolgálat 2050. július 10-re prognosztizált időjárás-jelentésében, amellyel a klímaváltozás hatásaira hívják fel a figyelmet.
márc. 26
22:03
Ingyen áram aludobozból? (ProfitLine)
Akár egy 30.000 fős kisváros éves áramfogyasztásának költsége is megtakarítható lenne a jelenleg a lerakókra kerülő alumínium italdobozok teljes körű újrahasznosításával. Sajnos azonban a Magyarországon forgalomba kerülő 1 milliárd darab alumínium italdoboz mintegy 58%-a, vagyis közel 8.900 tonna alumínium a kommunális hulladékban vagy hulladékéget
márc. 26
22:09
Hihetetlen bírsággal néz szembe a Facebook, miközben szárnyal Amerika (Portfolio)
Miközben adatvisszaélési botránya miatt elméletileg akár hihetetlenül nagy mértékű bírsággal is szembe néz a Facebook, a többi technológiai papír árfolyama ma már nem esett, hanem a piac többi szegmensével együtt fellélegzési raliban...
márc. 26
22:33
Fokozott ellenőrzik a vetőburgonyát (ProfitLine)
A külföldről származó vetőburgonya országos szintű, fokozott ellenőrzését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) többszöri gumórontó fonálféreg fertőzés miatt; az akció keretében újabb 10 tonna, Romániából származó vetőburgonyában azonosították a károsítót - tette közzé a hivatal hétfőn a honlapján.
márc. 26
22:33
Adták-vették ma a Masterplast részvényeit a nagyobb tulajdonosok (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsdén hétfő este megjelent közlemény szerint Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. igazgatósági elnöke ma eladott, míg korábbi részvényei mellé Sinkó Ottó és Lakatos Péter vásárolt papírokat. Utóbbi két személy...
márc. 26
23:03
London a világ vezető pénzügyi központja (ProfitLine)
A legújabb globális befektetői felmérés szerint továbbra is London a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központja, de már csak egyetlen ponttal előzi meg a második helyezett New Yorkot. A felmérésbe bevont intézményi befektetők szerint a brit EU-tagság megszűnése továbbra is komoly bizonytalansági forrás.
márc. 26
23:33
Robbanásveszélyes szakállvágót hívott vissza a Lidl (ProfitLine)
Visszahívta egyik haj- és szakállvágó készülékét a TARGA GmbH, mert az esetlegesen hibásan gyártott termék töltés, illetve használat során kigyulladhat és szétrobbanhat - közölte honlapján a Lidl Magyarország.

Keresés