2018. március 23. péntek

márc. 23
12:15
Üzent az EU: ez a válasz Trump háborújára (Privátbankár)
Az uniós vezetők nem elégednek meg az ideiglenes mentességgel.
márc. 23
12:15
Tudtad? Ebből az ételből egyetlen darab fedezi a napi cukorszükségletet (ProfitLine)
Néhány kávézókban és boltokban kapható áfonyás muffinnak jóval nagyobb a cukortartalma, mint a felnőtteknek ajánlott napi cukormennyiség - derítette ki egy Nagy-Britanniában végzett kutatás.
márc. 23
12:16
Eladási rekordot döntött a Scania (vg.hu)
A Scania Hungária Kft. beszámolója szerint tavaly az előző évihez képest 12 százalékkal 90,7 ezerre növelte járműeladásait, ami új rekord.
márc. 23
12:18
Vasárnaptól csökken a rezsi (vg.hu)
Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 25-én – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk az óráinkat. Az óraátállítással villamos energiát spórolunk, egyúttal pedig évi 4-5 milliárd forintot takarítunk meg – írja közleményében a Magyar Vill
márc. 23
12:27
11 milliárd forintnyi CSOK pörgött ki két év alatt (Menedzsment Fórum)
A lakásokhoz való állami támogatás igénylése március 15-től vált egyszerűbbé. A konstrukció népszerűségét jelzi, hogy az indulás óta 11,2 milliárd forint értékben folyósított támogatást a K&H. Az igénylések több mint negyede Budapestről és Pest megyéből érkezett, a harmadik helyen Bács-Kiskun megye áll, a legkevesebb kérelmet pedig Nógrád megye
márc. 23
12:33
Nem elég az EU-nak az átmeneti vámmentesség (TőzsdeFórum)
Állandó mentességet kellene kapnia az Európai Uniónak az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámok hatálya alól.
márc. 23
12:39
Uniós vezetők: állandó mentességet kell kapnia az EU-nak az amerikai importvámok hatálya alól (Infostart)
Állandó mentességet kellene kapnia az Európai Uniónak az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámok hatálya alól - írták az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozatban, miután az Egyesült Államok kormányzata bejelentette, egyelőre mentesítik az EU országait a vámok alól.
márc. 23
12:39
Közlekedési gondok Romániában (ProfitLine)
Több mint 40 vonatjáratot töröltek, négy főutat, nyolc megyei utat és egy autópálya-szakaszt is lezártak pénteken Románia déli részén, ahol a csütörtök délután óta hullott kiadós mennyiségű hóból torlaszokat emel az erős szél.
márc. 23
12:42
Jövőre a világ legstabilabb pénzpiacai közé tartozhat​​​​​​​unk (hirado.hu)
A várakozásokat alulmúlva, 197 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg többlete a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 897 millió euróról.
márc. 23
12:42
Megkezdődött a téli rezsicsökkentés jóváírása (NRGreport)
A Nemzeti Közművek 3,2 millió földgázfogyasztójának márciusi számláján szerepel a 12 ezer forintos jóváírás.
márc. 23
12:45
Használt, helybeli, hibrid: így vásárolnak autót a magyarok (Menedzsment Fórum)
12 000 válaszadó részvételével készült kutatás a gépjárművezetők szokásairól.
márc. 23
12:45
Nem kapósak a jelzálog­hitele­k (vg.hu)
Közel 58 milliárd forintnyi új, szabad felhasználású jel­záloghitelt helyzetek ki a háztartásoknak tavaly a pénzügyi szolgáltatók, csak 5,7 százalékkal többet, mint az előző évben. Az állomány rohamosan zsugorodik.
márc. 23
12:47
Túszokat ejtettek egy franciaországi szupermarketben (Menedzsment Fórum)
A fegyveres elkövető azt mondta, az Iszlám Állam nevében lép fel.
márc. 23
12:47
Fegyveres túszejtés egy francia szupermarketben (vg.hu)
Aude megye prefektúrája a Twitteren megerősítette, hogy „rendőrségi akció van folyamatban” Trebes-nél. Rendőrségi források szerint legalább két ember meghalt.
márc. 23
12:49
Fokozódik az árvízi készültség (vg.hu)
Az eddiginél is több szakaszon rendelt el árvízi és belvízi készültséget az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Balaton vízszintjét pedig csökkentik.
márc. 23
12:51
Túszdráma Franciaországban: egy halott, elengedték a túszokat (Privátbankár)
Egy fegyveres ejtett túszokat egy szupermarketben, terrortámadásként kezelik.
márc. 23
12:57
Egy államot kellett megsemmisíteni a nyomok eltüntetéséhez? (Privátbankár)
Újra feltépődnek a régi sebek a Kadhafi-rendszer politikai adományairól. Pénz ide, vagy oda, a Sarkozy vezette Párizs aztán a líbiai állam szétverésében élen járt. Marine Le Pen szerint az ügy háborúról és egy állam megsemmisítéséről szól.
márc. 23
13:03
Ennyi pénzt spórolunk az óraátállítással (ProfitLine)
Március 25-én kezdődik a nyári időszámítás, vasárnap hajnali 2-kor kell 3 órára állítani az órákat; az átállítással áram, egyúttal évi 4-5 milliárd forint takarítható meg - hívta fel a figyelmet a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. pénteken.
márc. 23
13:06
Adatkezelési hibák munkahelyen, honlapokon: így tegyünk rendet! (Adózóna)
A vállalkozások többsége személyes adatokat kezel, ám az esetek nagy részében ezt nem megfelelően teszi. Cikkünkben a munkahelyi, a marketingcélú, valamint a vállalati honlapokhoz kötődő helyes adatkezeléshez nyújtunk fogódzót, tekintettel arra, hogy május 25-én hatályba lép az európai unió általános adatvédelmi rendelete, a GDPR, s azt követően akár a vállalkozás további működését is…
márc. 23
13:15
Soha nem látott nyereség a magyar Raiffeisennél (Portfolio)
Történetének legjobb eredményét érte el 2017-ben a magyar Raiffeisen - jelentették be a társaság mai sajtótájékoztatóján. A 28,5 milliárd forintos adózás utáni eredmény több mint a fele a céltartalék-visszaírásoknak köszönhető...
márc. 23
13:18
Nagy terveket szövöget a Raiffeisen (vg.hu)
A nem teljesítő hitelek aránya rekord alacsony, mindössze 8 százalékos volt a Raiffeisen Banknál tavaly. A következő időszakban elsősorban a lakossági hitelezés lesz fókuszban – mind a lakáshitel, mind pedig a személyi kölcsönök folyósítása már 2017-ben jelentősen növekedett. A bank vállalati és kkv hitelállománya is a piacnál erőteljesebben nőtt.
márc. 23
13:21
Már két halottja van a franciaországi túszdrámának (Menedzsment Fórum)
Sajtóértesülés szerint az egyik áldozat a szupermarket alkalmazottja.
márc. 23
13:21
Öt éves csúcsra lőheti az aranyat Donald Trump (TőzsdeFórum)
A kereskedelmi háborúban a dollár, mint menedékdeviza, nem erősödik, vagyis ezúttal nem fékezi az arany és az ezüst felértékelődését.
márc. 23
13:33
Megerősítették Vlagyimir Putyin győzelmét (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a szavazatok 76,69 százalékával nyerte meg az orosz elnökválasztást - közölte pénteken Moszkvában a központi választási bizottság.
márc. 23
13:36
Védjegyet alapítottak a magánegészségyi szolgáltatók (Márkamonitor)
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben a PRIMUS Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete közölte, a védjegy megszerzéséhez és megtartásához a jelentkezőknek évente független szakmai auditorok által elvégzett tanúsítási folyamaton kell átmenniük.
márc. 23
13:42
Reneszánszát éli Budapest (AQUA)
Budapest és a megyei jogú városok nagy ívű fejlesztései mellett a lakás- és irodapiac kedvező kilátásairól is szó esett csütörtökön egy szakmai konferencián.
márc. 23
13:42
Megkezdődött a téli rezsicsökkentés jóváírása (NRGreport)
A Nemzeti Közművek 3,2 millió földgázfogyasztójának márciusi számláján szerepel a 12 ezer forintos jóváírás.
márc. 23
13:51
Nagyobb szerepre tör a magyar piacon a lengyel légicég (vg.hu)
Magyar üzemelési engedélyt is szerezne, illetve magyar leányvállalatot alapítana a LOT lengyel légitársaság, amely májusban indít közvetlen járatokat Budapestről New Yorkba és Chicagóba.
márc. 23
13:53
E-autó forradalmat robbantana ki a Nissan (vg.hu)
A tervek szerint évi egymillió teljesen vagy részben elektromos autót értékesítene, és nyolc új teljesen elektromos modellt mutat be 2022-ig a japán Nissan Motor Co. autógyár.
márc. 23
13:57
A nap képe: félelmetes, ahogy összedől egy gyárkémény (Privátbankár)
A volt győri olajgyár 60 méter magas, 107 évvel ezelőtt épült kéményének robbantással történő bontása az MTI képén.
márc. 23
14:03
Nagyot lépett a magyar bank: 1,5 milliós hitelt kaphatsz napon belül (Pénzcentrum)
2017-ben a valaha volt legjobb eredményét érte el a Raiffeisen Bank - mondta el Zolnai György, a bank vezérigazgatója. A nem teljesítő hiteleket sikerült jelentősen ledolgozni - 8 százalékos az arányuk. A kamatbevétel csökkenését bőven...
márc. 23
14:09
Vasárnap kevesebbet alszunk – megszűnhet valaha az óraátállítás? (Privátbankár)
Ismét jön az óraátállítás: hiába utáljuk, ha egyszer ennyit spórolunk vele.
márc. 23
14:09
Megállíthatatlanul közeledik a technológiai forradalom, amely felforgatja az ingatlanpiacot (Portfolio)
Az ingatlanpiac új hívószava a PropTech, ami egyre többször, egyre több helyen hangzik el. De miért beszélünk róla ennyit és mit is jelent valójában? Korábban már a Portfolio Ingatlan is foglalkozott a kérdéssel, most viszont egyetlen...
márc. 23
14:12
Orosz propagandát tol a kormányközeli média (Kreatív Online)
A Korrupciókutató Központ 1 millió cikk elemzése alapján jutott erre a következtetésre.
márc. 23
14:12
Ez az egyház feltalálta a digitális perselypénzt (FinTechRadar)
Fintech fejlesztéseket nem az egyháztól várunk többnyire. Az anglikán egyház azonban mégis képes volt erre.
márc. 23
14:15
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét (ProfitLine)
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.
márc. 23
14:15
Berobbanhat a technológiai forradalom, amely felforgatja az ingatlanpiacot (Portfolio)
Az ingatlanpiac új hívószava a PropTech, ami egyre többször, egyre több helyen hangzik el. De miért beszélünk róla ennyit és mit is jelent valójában? Korábban már a Portfolio Ingatlan is foglalkozott a kérdéssel, most viszont egyetlen...
márc. 23
14:15
Tovább hevítheti a piacot a Fed (TőzsdeFórum)
Az átlagbér januárban 13,8 százalékkal növekedett éves viszonylatban. Az átlagos havi kereset januárban bruttó 310.800 forintra nőtt. Az amerikai központi bank (Fed) 25 bázisponttal emelte a kamatokat
márc. 23
14:24
Új modellekkel erősít itthon a Lada (vg.hu)
Két új autómodellt vezet be a hazai piacra a Lada, amely a korábbi évekhez hasonlóan 1100 körüli új autóeladással számol idén Magyarországon.
márc. 23
14:26
Az EU átmeneti vámmentessége nem jelent megoldást (vg.hu)
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozójukon sajnálkozásukat fejezték ki az amerikai védővámok bevezetése kapcsán és kinyilvánították, hogy nem tartják elfogadható megoldásnak az Európai Unió átmeneti mentesítését a vámrendelkezések alól.
márc. 23
14:33
A botrány nem rengette meg a tojáspiacot (Infostart)
A vásárlókat nem befolyásolta jelentősen a tavalyi tojásbotrány – derül ki egy felmérésből.
márc. 23
14:33
Mennyire biztonságos Magyarország? (ProfitLine)
Magyarország mára a világ 15. legbiztonságosabb államává vált a kormányzat, az Országgyűlés és a rendőrség közös erőfeszítései nyomán - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, amikor 570 új szolgálati autót adott át a Készenléti Rendőrség központi objektumában.
márc. 23
14:39
Megenyhült Erdogan? Eltörölt egy korábbi megszorítást (Privátbankár)
Újranyitották a légteret az észak-iraki repülőjáratok előtt.
márc. 23
14:45
A kereskedelmi háború rengette meg a piacokat (Portfolio)
Nagyot estek az ázsiai tőzsdék pénteken azt követően, hogy a befektetőket szinte sokkolta Donald Trump bejelentése, miután az elnök aláírta a határozatot és importvámokkal sújt majd több kínai terméket is. Az európai részvényindexek...
márc. 23
14:48
Vasárnaptól nyári időszámítás (NRGreport)
Az órákat vasárnap hajnalban kell átállítani. A nyári időszámításra átállással a Mavir számításai szerint évi 4-5 milliárd forintot takarítunk meg.
márc. 23
14:51
Salah Abdeslam társának elengedését követelhette a Trébes-i túszejtő (Menedzsment Fórum)
A franciaországi túszdráma legtöbb részlete egyelőre nem tisztázott. Sajtóértesülések szerint a támadó egy 30 év körüli, marokkói származású férfi.
márc. 23
14:54
Valós idejű gumiabroncs-figyelő rendszer a Continentaltól (Márkamonitor)
A Vodafone közleménye szerint a ″dolgok internete″ (IoT) egyik legújabb gyakorlati megvalósulásaként létrehozott ContiConnect szolgáltatás valós időben teszi lehetővé a flottakezelőknek, hogy figyelemmel kísérjék járműveik gumiabroncsainak fontosabb fizikai paramétereit - abroncsnyomás, hőmérséklet -, és szükség esetén beavatkozzanak.
márc. 23
14:56
Ötödször is a régió legjobb reptere lett a Budapest Airport (Márkamonitor)
A Skytrax londoni székhelyű légiközlekedési tanácsadó cég évente állítja össze a légitársaságok és repülőterek globális és regionális ranglistáját utasok megkérdezése alapján.
márc. 23
14:57
Trump politikája megbolygatja a befektetői portfóliókat (vg.hu)
A kereskedelmi háború fenyegető kilátása és a mind harciasabban viselkedő ​​Trump-kormány ismét az arany felé tereli a befektetőket – írja a Handelsblatt német üzleti napilap. A nemesfém egyre drágább.
márc. 23
14:59
Benézett 37 000 pont alá a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,71 pontos nyitás után tovább gyengült pénteken kora délutánig.

Keresés