2018. március 23. péntek

márc. 23
8:21
Mától drágábban tankolunk (vg.hu)
Emelte 4 forinttal a benzin literenkénti árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
márc. 23
8:23
Kapkodunk a kölcsönökért (vg.hu)
Olyan tempóban viszik az ügyfelek a személyi hiteleket, mint már nagyon rég – írja szakértőkre hivatkozva a pénteki Magyar Nemzet. Januárban nyolcvan százalékkal több ilyen típusú kölcsön talált gazdára, mint egy évvel korábban, az összege pedig elérte a 27,2 milliárd forintot.
márc. 23
8:25
Rengeteg húst eszünk az ünnep alatt (vg.hu)
Több mint 6700 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke meghaladja a 10 milliárd forintot – mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára a GfK adataira hivatkozva.
márc. 23
8:27
Háztartási gépet, bútort vennél? Vigyázz, ezzel a trükkel simán átverhetnek! (Pénzcentrum)
Örökre el kell felejteni azt a tévhitet, hogy egy futárnak nem kötelessége akár a 10. emeletre is felvinnie a megrendelt mosógépet vagy kanapét, vagy azt, hogy mindezt csak némi borravaló fejében "köteles" teljesíteni. Az előre kifizetett...
márc. 23
8:33
Egy ábrán a legfontosabb ingatlanpiaci startupok (Portfolio)
Az új technológia megjelenése gyakran sikeres startup-okon keresztül jut el az adott ágazat szereplőihez. Nincs ez másként az ingatlanpiacon sem, ahol már most több ezer kisebb-nagyobb cég dolgozik azon, hogy hatékonyabb legyen az adatközlés...
márc. 23
8:39
Jön Kína visszavágása Trump védővámjaira (Portfolio)
Kína 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre tervez vámot kivetni, hogy kiegyensúlyozza az Egyesült Államok kínai acél- és alumínium termékekre kivetett védővámjait - jelentette be pénteken a pekingi kereskedelmi tárca honlapján....
márc. 23
8:45
A kereskedelmi háború rengette meg a piacokat (Portfolio)
Nagyot estek az amerikai tőzsdék csütörtökön, a befektetőket szinte sokkolta Donald Trump bejelentése, miután az elnök aláírta a határozatot és importvámokkal sújt majd több kínai terméket is. Az irányadó amerikai indexek 2 százalék...
márc. 23
8:47
Putyin kevesebbet fog költeni a katonaságra (Portfolio)
Oroszország csökkenteni szeretné a védelmi kiadásokat a GDP-hez képest, és javítani akarja a kapcsolatait a Nyugattal a Kreml szerint. Oroszország csökkenteni fogja a védelmi kiadásokat a GDP-hez képest - jelentette be Dmitrij Peszkov...
márc. 23
8:51
Megvan, mennyit keres a nagy tőzsdei dobásán a Deutsche Bank (Portfolio)
Mintegy 1,4 milliárd eurót tehet zsebre a Deutsche Bank azzal, hogy alapkezelőjének egy részét tőzsdére vezeti, ez valamivel kevesebb, mint az eredetileg a tőzsdére vezetésből tervezett tőkegyűjtés - írja a Reuters. A bankokat érintő...
márc. 23
8:51
Lokális alját helyezheti nyomás alá a BUX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
37000 pontos támaszát vette célkeresztbe a tegnapi lefordulással a hazai index.
márc. 23
8:51
2018 első két hónapjában 579 milliárd forinttal ugrott meg a kormány adóssága (444.hu)
Február végére a központi kormányzat adóssága 27 325 milliárd forintra emelkedett.
márc. 23
8:53
Új támaszok felé tart a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Megerősített letörése után 5200 forintnál keresett legközelebb támaszt a gyógyszergyártó árfolyama.
márc. 23
8:54
Ingatlan-adásvételi szerződés felbontásának adójogi következményei (Adózóna)
Hogyan kezelendő a társaságok közötti ingatlan-értékesítés, majd e szerződés felbontása következtében az általános forgalmi adó? A NAV egy peres ügyet ismertetett honlapján.
márc. 23
8:54
Negatívan nyithatnak az európai piacok (vg.hu)
Jelentős mínuszban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken: a globális értékpapír- és pénzpiacokat erősen megrázták a globális kereskedelmi háború kirobbanásától való félelmek, miután Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a memorandumot, amelynek értelmében akár 60 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre vethetnek ki vámokat,
márc. 23
8:55
Megszokott értékein forgott az MTelekom - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Az elmúlt két hétben kialakított tartományban maradt csütörtökön is a távközlési vállalat árfolyama.
márc. 23
8:56
Az óraátállítás a vonatmenetrendet is érinti (vg.hu)
Az óraigazítás hajnalán azok a belföldi vonatok, amelyek kettő óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően, legfeljebb 60 perccel később érkeznek a következő állomásra.
márc. 23
8:57
Fogy a magyar, de hány gyerek született? (Privátbankár)
Kevesebben haltak meg januárban, így valamivel lassult a természetes fogyás.
márc. 23
8:57
Nem tudta tesztelni ellenállását az OTP - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem vitte el a lendület a mindenkori csúcsig a bankpapírt.
márc. 23
8:57
Bitcoinos alapokat kezdett vizsgálni a felügyelet (Portfolio)
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) körülbelül 100 kriptodevizákkal foglalkozó hedge fundot tervez megvizsgálni a Wall Street Journal forrásai szerint. A kriptopénzekről is szó lesz a Financial IT and Disruptive Technologies 2018 konferenciáján....
márc. 23
8:57
Adósság kápéban? Na, neeee... (Márkamonitor)
A postai csekkes befizetések aránya eközben tavaly 60%-ról 55%-ra mérséklődött. Budapesten, Zala és Csongrád megyében viszont már 50%-nál nagyobb a banki átutalások aránya – derült ki az EOS Csoport kutatásából.
márc. 23
8:59
Lokális alja felé fordult a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem tudta leküzdeni 50 és 200 napos mozgóátlagát az olajvállalat árfolyama.
márc. 23
9:03
Minden amerikai index pirosba borult - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
725 pontos szakadás az amerikai DOW 30 indexben. Tegnap este minden amerikai index pirosba borult: DOW (-2,96%), Nasdaq (-2,43%), S&P (-2,52%), ez bizony igazán csúf, visszatért a vérengzés a tőzsdékre.
márc. 23
9:09
BÉT: Ma is csökkenés várható? (ProfitLine)
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt további csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
márc. 23
9:09
Emelkedett a benzin ára (hirado.hu)
Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 359 forintra nőtt, a gázolaj ára 363 forint maradt.
márc. 23
9:11
Slágerré vált a személyi kölcsön (hirado.hu)
Rég nem látott ütemben nő a személyi hitelek állománya.
márc. 23
9:15
Bámulatos digitális embert mutatott be az Epic Games: jön Siren - videó (Menedzsment Fórum)
Az Epic Games, a CubicMotion, a 3Lateral, aTencent és a Vicon bámulatos digitális embert (digital human) hozott létre, Siren néven. A demo egy nő, akit valós időben renderelnek az Epic Unreal Engine 4 nevű technológiájával.
márc. 23
9:15
Amíg ezek megvannak, pörög a magyar gazdaság (Infostart)
A Pénzügykutató Zrt. 3,9 százalékra javította idei növekedési előrejelzését a korábban prognosztizált 3,7 százalékról. Várhegyi Éva tudományos tanácsadó elmondta, hogy a lendület mérséklődő dinamikával 2019-ben is kitarthat.
márc. 23
9:27
A Richter 68 forintos osztalékot javasol részvényenként (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a 2017. évi eredmény terhére a törzsrészvényekre 68 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésén - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett közgyűlési meghívóból.
márc. 23
9:27
Zsiday: Trumpnak igaza van, Kína csal (Portfolio)
Trumpnak igaza van a védővámokkal, bármennyire is nem tetszik ez a szabadkereskedelem híveinek, Kína ugyanis csal - írja friss bejegyzésében Zsiday Viktor. A befektetési szakértő szerint a világ azért vette be Kínát a Világkereskedelmi...
márc. 23
9:27
A kereskedelmi háború híre ismét pirosba vitte az indexeket (TőzsdeFórum)
A BUX csak minimálisan gyengült csütörtöki záró értékéhez képest.
márc. 23
9:27
Ennyit érnek majd a Richter papírjai (vg.hu)
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a 2017. évi eredmény terhére a törzsrészvényekre 68 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésén – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett közgyűlési meghívóból.
márc. 23
9:27
Kereskedelmi háború árnyékában zuhannak a piacok (NRGreport)
Az olajár emelkedik, a tőzsdék zuhannak. A globális értékpapír- és pénzpiacokat erősen megrázták a globális kereskedelmi háború kirobbanásától való félelmek.
márc. 23
9:29
A forintot nem sodorta el a kereskedelmi háború szele (Portfolio)
Stabil maradt a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben, miközben a kereskedelmi háború esetleges kirobbanása miatt komoly eséseket láthatunk a részvénypiacokon. Péntek reggel nem változott érdemben a forint árfolyama, az euróval...
márc. 23
9:29
Jelentősen mérséklődött a népességfogyás (vg.hu)
Az előzetes adatok szerint idén januárjában közel azonos számú gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma jelentős mértékben visszaesett a kiugróan magas tavaly januári értékhez képest – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 23
9:31
Hónapokig nehezebb lesz a közlekedés az M3-ason (vg.hu)
Zajvédőfal építése miatt nehezebb lesz közlekedni az M3-as autópályán Gödöllő térségében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint.
márc. 23
9:33
Nem áll le az amerikai kormányzat (Menedzsment Fórum)
Sikerült megállapodást kötni a határidő lejárta előtt, így az amerikai kormányzat pénzügyi okokból nem áll le.
márc. 23
9:33
Sokkal több új lakásra lenne szükség (Infostart)
Az elmúlt években 150 ezer új lakás épült a szükséges 350 ezer helyett, és csak 150-180 ezret újítottak fel, holott 400 ezret kellett volna - olvasható a pénteki Világgazdaságban.
márc. 23
9:39
Blockchaines startupot alapíthat a JP Morgan (Portfolio)
A JP Morgan Chase a blockchain technológiai projektjéből egy különálló céget alapíthat, így nagyobb esélyét látják, hogy szélesebb körben is elterjed a fejlesztésük - írja a Financial Times. Május 15-ei Financial IT and Disruptive...
márc. 23
9:39
Kábítószer-kereskedőt fogtak el Szegeden (hirado.hu)
Kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök Szegeden, a férfi otthonában tartott házkutatás során egy kilogramm marihuánát foglaltak le – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
márc. 23
9:39
Kedvező a magyarországi üzleti környezet megítélése (AQUA)
A vállalati szférában tapasztalt jó hangulat egybecsengett a német és a magyar gazdaságra vonatkozó legújabb előrejelzésekkel.
márc. 23
9:51
68 forintot fizetne a részvényeseknek osztalékként a Richter (Menedzsment Fórum)
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a 2017. évi eredmény terhére a törzsrészvényekre 68 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésén - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett közgyűlési meghívóból.
márc. 23
9:51
Hiába minden, tovább nőtt a világ széndioxid-kibocsátása (Portfolio)
Nőtt a globális energiakereslet és szén-dioxid-emisszió 2017-ben; a világ tavaly 2,1 százalékkal fogyasztott több energiát, és 1,4 százalékkal bocsátott ki több szén-dioxidot, mint 2016-ban - közölte a Nemzetközi Energiaügynökség...
márc. 23
9:53
A Nissan is beszáll az elektromos autók versenyébe (Menedzsment Fórum)
A japán gyár is ráfekszik az elektromos és a hibrid járművekre, az új modellek már ilyen hajtást is kapnak.
márc. 23
9:57
Több mint 4 milliárd forint a csapadékvíz-gazdálkodás fejlesztésére (Adózóna)
Több mint 4 milliárd forintot nyert el belterületi csapadékvíz-gazdálkodásuk fejlesztésére, korszerűsítésére 26 Pest megyei önkormányzat – mondta el Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. Hozzátette: a Pest megye fejlesztését szolgáló program negyedik felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az…
márc. 23
9:57
Többet kell fizetni a benzinért (Portfolio)
Emelte bruttó 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 359 forintra nőtt, a gázolaj ára 363 forint maradt. A benzin ára legutóbb...
márc. 23
10:00
Jelentősen mérséklődött a népességfogyás (vg.hu)
Az előzetes adatok szerint idén januárjában közel azonos számú gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma jelentős mértékben visszaesett a kiugróan magas tavaly januári értékhez képest – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 23
10:02
Röpködtek a mínuszok az európai piacokon nyitáskor (vg.hu)
Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken.
márc. 23
10:03
Fidelity: Növekvő optimizmus Európában (ProfitLine)
Az európai vállalatok számára véget értek a költségellenőrzés és a konszolidáció évei, és most a globális növekedés szelétől duzzadó vitorlákkal igyekeznek kihasználni az ultraolcsó finanszírozás, a növekvő nyereségesség és a stabil mérlegek előnyeit; technológiai és tőkeberuházásokat hajtanak végre és igyekeznek „megjutalmazni” a részvényeseiket.
márc. 23
10:03
Közgyűlést tart a Richter, döntenek az osztalékról (Portfolio)
A Richter 2018. április 25-én 15:00 órakor tartja majd éves rendes közgyűlését, amelynek helyszíne: 1143 Budapest, Stefánia út 34 (MH Művelődési Ház). A közgyűlés időpontja: 2018. április 25., szerda 15:00 óra A helyszín: 1143...
márc. 23
10:03
Megvolt a Nemzeti Otthonteremtési Közösség első sorsolása (Biztosító Magazin)
Szerdán lezajlott az első hazai Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) első nyilvános kiválasztása. Öt tag sorsolás, 18 tag pedig licit útján szerzett jogosultságot lakásvásárlásra.

Keresés