2018. március 22. csütörtök

márc. 22
14:33
A lengyel kormánypárt két ponton módosítana az Európai Bizottság által vitatott bírósági törvényeken (hirado.hu)
Az Európai Bizottság által vitatott bírósági törvények módosítását jelentette be a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), a párt képviselői kétféle változást ismertettek csütörtöki parlamenti sajtóértekezletükön.
márc. 22
14:39
Egyetértés nem volt, de végül nem nyúlt a kamathoz a Bank of England (Menedzsment Fórum)
Megosztott volt a kérdésben a monetáris tanács.
márc. 22
14:39
Nagy a versenyfutás az uniós ingyenhitelekért (Portfolio)
Magyarország éllovas a régióban a visszatérítendő EU-források terítése szempontjából - mondja Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója. Interjúnkban a Budapest Bank eladásáról, a lakossági energiahatékonysági...
márc. 22
14:41
Budapesten a telekárak is elszálltak (Menedzsment Fórum)
Többségében jól jártak, akik évekkel ezelőtt budai üdülőövezetekben vásároltak telket, az átminősítések után nagyon megugrott ezek értéke. Ugyanakkor azok sem jártak rosszul, akik építési telekbe fektettek, hiszen ezek is jelentősen felértékelődtek az utóbbi időben.
márc. 22
14:41
Nagyhatalmi játszma miatt nem vehet bankot az OTP? (Portfolio)
A múlt héten sokak meglepetésére nem hagyta jóvá az OTP romániai bankvásárlását a román jegybank. Indoklás nem volt, ezért is indultak el a találgatások arról, mi állhat a furcsa döntés mögött. A bankvásárlás meghiúsulását...
márc. 22
14:45
A lengyel kormány eleget tesz a brüsszeli kérésnek (Portfolio)
Az Európai Bizottság által vitatott bírósági törvények módosítását jelentette be a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), a párt képviselői kétféle változást ismertettek csütörtöki parlamenti sajtóértekezletükön....
márc. 22
14:45
Nem emelt kamatot a Bank of England (vg.hu)
A várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést idei második kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
márc. 22
14:47
A digitalizáció segít az adatvédelmi rendelet betartásában (vg.hu)
Nagyjából két hónapja maradt felkészülni a magyar vállalkozásoknak az európai uniós adatvédelmi rendelkezések hatályba lépésére. Az új rendelkezéseknek nem könnyű megfelelni, de a digitális dokumentumkezelés sokat segíthet mindebben – közölte a Netlock Kft.
márc. 22
14:49
Könnyű finanszírozáshoz jutni az ingatlanpiacon (vg.hu)
A bankok között leginkább az önerőt és az elvárt előértékesítést nézve van inkább verseny az ingatlanpiacon, semmint a kamatoldalon – hangzott el a Világgazdaság ingatlanpiaci konferenciájának finanszírozásról szóló panelbeszélgetésén.
márc. 22
14:51
Választások után megszorítások – nyugdíjakon és menekülteken spórolna a jobboldal (Privátbankár)
Az osztrák kormány jó helyzetben veszi át a költségvetést, a gazdasági növekedés, a magas foglalkoztatás, az alacsony kamatok sokat hagytak a kasszában. Magas a nyugdíjkassza bevétele is. De spórolnának is, az időseken, a menekülteken, a külföldi munkavállalók gyerekein, a munkanélkülieken, az államapparátuson, a hadseregen.
márc. 22
15:03
Bíróságra megy Magyarország – megtámadjuk Brüsszel döntését (Privátbankár)
A kötelezettségszegési eljáráshoz nyújtunk be ellenkérelmet.
márc. 22
15:03
Itt van az OTP osztalékjavaslata (Adózóna)
Az OTP Bank menedzsmentje várhatóan 61,320 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2017. évi eredményéből, amely részvényenként 219 forintos osztalék kifizetését jelenti a részvénytulajdonosoknak – közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön az április 13-án tartandó közgyűlés előterjesztései között.
márc. 22
15:03
Folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
A kiskereskedelmi forgalom már 55 hónapja folyamatosan bővül - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
márc. 22
15:03
Megérkeztek a Masterplast részvények (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde csütörtökön arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a Masterplast alaptőkeemeléséből származó, 858 318 darab, egyenként 100 forintos névértékű, 85 831 800 összértékű törzsrészvényét a tőzsdei kereskedésbe...
márc. 22
15:03
Mutatjuk, hány százalékot spórolhatsz a lakásárból ezzel az egyszerű trükkel (Pénzcentrum)
70 százalékkal nőtt tavaly hazánkban a mobilinternet-forgalom, ami a lakáskeresési szokásokat is átalakította. A keresési idő ugyanis az otthonkereső mobilapplikációk segítségével lerövidült. A gyorsabb keresés pedig pénzben is kifejezhető...
márc. 22
15:05
Csattanó maszlag volt a köményben (Adózóna)
Csattanó maszlaggal szennyezett fűszerkömény tételeket hívott vissza az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság. A csattanó maszlag fogyasztása akut (azonnali) panaszokat okozhat – közölte a Nébih.
márc. 22
15:09
Kapunk egy kis plusz pénzt: neked kevesebb lesz a gázszámlád (Privátbankár)
Jóváírták a téli rezsicsökkentést a gázszámlákon.
márc. 22
15:15
Eldobják az aranyat és részvényeket vesznek az egyik legnagyobb országban (Privátbankár)
India szegény ország volt a közelmúltig, de most gyors növekedésnek indult, így a vagyonképződés is zajlik. Eddig az aranyra esküdtek, most azonban felfedezik a részvénypiacokat.
márc. 22
15:18
Tovább gyengélkedik a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 50,60 pontos nyitás után tovább csökkent csütörtökön kora délutánig.
márc. 22
15:20
Befektetőknek is érdemes SZIT-re fókuszálni (vg.hu)
A tőzsde klasszikus funkciója a finanszírozás, forrásbevonás – mondta Szalay Rita, a Budapesti Értéktőzsde kibocsátói igazgatóságának vezetője a Világgazdaság ingatlanpiaci konferenciáján.
márc. 22
15:22
Jövő héttől már a csökkentett gázszámlát kapjuk (vg.hu)
Az ügyfelek jövő héttől már a 12 000 forinttal csökkentett számlát kapják a Nemzeti Közművek tájékoztatása szerint.
márc. 22
15:27
Kimondta a brit miniszterelnök: Oroszország megtámadott minket (Portfolio)
Oroszország "meggondolatlan és arcátlan" támadást intézett az Egyesült Királyság ellen Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésével - jelentette ki a brit miniszterelnök az európai uniós vezetők csütörtöki...
márc. 22
15:27
Bajban van Zuckerberg (TőzsdeFórum)
A Facebook kész arra, hogy a kitört botrány következtében tanúskodjon a Kongresszus előtt, és amellett vannak, hogy a techvilág alapos szabályozásra szorul.
márc. 22
15:33
Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében (ProfitLine)
Zala megyében 6 százalékkal mérséklődött februárban az álláskeresők száma a tavalyi év azonos időszakához képest - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya csütörtökön az MTI-t.
márc. 22
15:45
Lényeges, hogy kiszámítható legyen a lakásfinanszírozás (AQUA)
Pozitív trend, hogy tovább emelkedik a hosszú, 8-10 éves futamidejű termékek iránti kereslet az ingatlanvásárlásra készülők között.
márc. 22
15:51
Több amerikai kért munkanélküli segélyt (vg.hu)
A washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a segélykérelmek száma háromezerrel, az előző heti 226 ezerről, 229 ezerre nőtt a március 17-én zárult héten.
márc. 22
15:53
A fosszilis energiahordozókra épít Szerbia stratégiájában (vg.hu)
A tervezett hagyományos erőművi beruházásokat és a fogyasztási trendeket vizsgálva 2030-ig nem kell áramhiánytól tartani Szerbiában – hangzott el a Kell-e Szerbiának atomerőmű című, a napokban megrendezett tudományos konferencián.
márc. 22
16:06
Nőtt az üzletek forgalma (Adózóna)
7,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatással igazított adatok alapján egyaránt, így már 55 hónapja folyamatos az ágazat erősödése – jelezte közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
márc. 22
16:09
Csoportos perek indulnak a Facebook ellen, a felhasználók és a befektetők is kiakadtak (Menedzsment Fórum)
Néhány óra eltéréssel két keresetet is beadtak Mark Zuckerberg cége ellen.
márc. 22
16:15
Megszűnhetnek a készpénzes befizetések (TőzsdeFórum)
A befizetések alig több mint fél százaléka érkezik készpénzben.
márc. 22
16:21
Az utolsó pillanatban döntöttek: több ország megúszhatja Trump vámjait (Portfolio)
Az Egyesült Államok külkereskedelmi tárgyalója gyakorlatilag az utolsó pillanatban, csütörtökön jelentette be, hogy több ország is felmentést kap az acél- és alumíniumtermékek importvámja alól. A sarcot megússzák az EU tagállamai...
márc. 22
16:24
Szerencsi borlabor vizsgálja a magyar nedűket (vg.hu)
A szerencsi Diagnosticum Zrt. borászati laboratóriumának munkatársai készítik el az ország eredetmintázati bortérképét, a mintegy 1,7 milliárd forintos laboratóriumi fejlesztéshez és a bortérkép elkészítéséhez 879 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a cég.
márc. 22
16:26
Keresik a protekcionizmus ellenszerét a cégek (vg.hu)
Ötből három cég szerint világszerte erősödik a bezárkózó gazdaságpolitika, ennek ellenére háromnegyedük optimista a növekedést illetően az HSBC friss felmérése szerint.
márc. 22
16:27
Ismét éves csúcs közelében a WTI ára, az elemző elmondja merre mehet tovább az olajár (NRGreport)
Az elmúlt napokban ismét emelkedni kezdett a WTI árfolyama és megközelítette a januári csúcsokat. A befektetők kezdik észrevenni, hogy a bull olajpiac pillérei továbbra is stabilan állnak - Pletser Tamás elemzése.
márc. 22
16:28
Bejött a keleti nyitás a bécsi biztosítónak (vg.hu)
A Vienna Insurance Group adózás előtti nyeresége tavaly 443 millió euróra emelkedett, 8,8 százalékkal nőtt egy év alatt – közölte a cégcsoport csütörtökön.
márc. 22
16:33
Ennyivel nőtt a Vienna Insurance Group nyeresége (ProfitLine)
A Vienna Insurance Group adózás előtti nyeresége tavaly 443 millió euróra emelkedett, 8,8 százalékkal nőtt egy év alatt - tájékoztatta az MTI-t a cégcsoport csütörtökön.
márc. 22
16:39
Elmúlt a kormányváltó hangulat? Lefújtak egy óriási tüntetést (Privátbankár)
Mégis csak elégséges a szlovák kormány fejcseréje.
márc. 22
16:39
Ez a leleplező ábra buktathatja le a Facebook vezérét (Portfolio)
Durván felpörögtek a bennfentes részvényeladások a Facebooknál a Cambridge Analytics-botrány kirobbanását megelőzően, különösen Mark Zuckerberg kezdte aktívan eladogatni részvényeit február-március környékén. A cég beismerte, hogy...
márc. 22
16:45
Ez az ábra buktathatja le a Facebook vezérét (Portfolio)
Durván felpörögtek a bennfentes részvényeladások a Facebooknál a Cambridge Analytics-botrány kirobbanását megelőzően, különösen Mark Zuckerberg kezdte aktívan eladogatni részvényeit február-március környékén. A cég beismerte, hogy...
márc. 22
16:45
Mészáros Lőrinc üzlettársa a Telenor-felvásárló egyik üzlettársa (444.hu)
A HWSW szerint a Telenor cégeit felvásárló Petr Kellner üzlettársa az a cseh ügyvéd, akinek az energetikai cége a felcsúti polgármester cégével együtt szerezte meg a Mátrai Erőművet.
márc. 22
16:57
Gumifigyelő rendszer jön a Continentaltól (vg.hu)
A Vodafone mobil IoT-platformjára épülő gumiabroncsállapot-figyelő rendszerrel segíti a járműflotta üzemeltető vállalatok gazdálkodását a Continental – jelentette be a Vofafone.
márc. 22
16:59
Mentesül Európa Trump védővámjaitól (vg.hu)
Az Európai Unió és további hat ország egyelőre mentességet kap az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett vámok megfizetésére – jelentette be az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője csütörtökön.
márc. 22
17:01
Ösztöndíjpályázatot hirdetett a Diákhitel Központ (vg.hu)
Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ harmadik alkalommal hirdeti meg Ösztöndíj Pályázatát minden olyan 45 év alatti, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik.
márc. 22
17:03
Káosz Franciaországban - Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel (Portfolio)
Nantesban összecsaptak egymással a tüntetők és a rendőrök, akik vízágyút és könnygázt is bevetettek, miután az országban sztrájksorozatot hirdettek a közalkalmazottak Emmanuel Macron gazdasági reformjai ellen. Párizsban sem maradt békés...
márc. 22
17:03
Nem emeltek kamatot a britek - frissítve (TőzsdeFórum)
A várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést idei második kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
márc. 22
17:03
Nyolc százalékkal nőtt a Vienna Insurance Group nyeresége (Biztosító Magazin)
A Vienna Insurance Group ma délelőtt sajtótájékoztatón ismertette a cégcsoport 2017. évre vonatkozó előzetes eredményeit.
márc. 22
17:09
Uniós kiküldetési irányelv módosítása: a V4-országok ellenzik (Adózóna)
A V4-országok kormányai nem értenek egyet az Európai Bizottság azon javaslatával, amely a kiküldetésről szóló irányelv módosítását célozza, nevezetesen azzal, hogy azt terjesszék ki a nemzetközi közúti közlekedésre, a szállítmányozási ágazatra – mondta Varga Mihály nemzetgazdaság miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, a V4-államok munkaügyi miniszteri találkozóját követően.
márc. 22
17:09
Érdekes piaci reakciók a Fed kamatdöntésére (ProfitLine)
A vártnak megfelelően 25 bázisponttal, az 1,5-1,75 dolláros sávra emelte az alapkamatot a Fed. Idénre noha szorosan is, de továbbra is további két kamatemelést várnak a jegybankárok, azonban 2019-re az eddigi kettő helyett három kamatemelést várnak.
márc. 22
17:15
Nagyot fordult a világ - Veszélyben az eddig ismert Németország (Portfolio)
A társadalom elöregedése nagyon komoly kihívások elé állítja Németországot, hiszen az elmúlt években tapasztalt dinamikus gazdasági növekedés következtében már így is óriási hiány van szakképzett munkaerőből, a helyzet pedig folyamatosan...
márc. 22
17:30
Amerikában is szerényebb növekedést mértek (vg.hu)
Csakúgy, mint az euróövezetben, az Egyesült Államokban is jelentősen lassult, de még így is erős maradt a magánszektor növekedésének üteme márciusban az IHS Markit londoni gazdaságkutató intézet feldolgozóipari és szolgáltatóipari gazdasági szereplők körében végzett, csütörtökön ismertetett felmérése szerint.

Keresés