2018. március 13. kedd

márc. 13
16:12
Az amerikai inflációs adat rángathatja meg a dollárt (Portfolio)
Minimális elmozdulásokkal indult a keddi nap a devizapiacokon, a forint kicsit visszakapaszkodott a tegnapi gyengülés után. Nagy mozgásokat a délutáni amerikai inflációs statisztika sem váltott ki: a dollár kis gyengüléssel reagált az adat...
márc. 13
16:12
Trump kirúgta Rex Tillersont (TőzsdeFórum)
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.
márc. 13
16:15
Gyarapodott a lakossági állampapír állomány (vg.hu)
A lakossági forint állampapírok teljes állománya 103 milliárd forinttal 7111 milliárd forintra emelkedett februárban – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
márc. 13
16:17
Világszerte ismertté tennék a Kárpát-medencében elért eredményeket (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencében elért agrárkutatási és innovációs eredményeket az MNKH a külpiaci kapcsolatai révén világszerte ismertté tegye.
márc. 13
16:18
Folytatódhat az erősödés a magyar tőzsdén - A Molra külön érdemes figyelni (Portfolio)
Kedden csak rövid ideig folytatódott az erősödés a magyar tőzsdén, a déli órákhoz közeledve az eladók ragadták magukhoz az irányítást, így a BUX értéke már a negatív tartományban tartózkodik. Idehaza az sem hozta meg a befektetők...
márc. 13
16:20
Átvette az Allee irányítását a magyar ingatlanpiac legújabb szereplője (Portfolio)
A páneurópai, teljes mértékben integrált kiskereskedelmi ingatlan-szolgáltatással foglalkozó Multi Corporation lett az Allee Bevásárlóközpont vagyon- és ingatlankezelője. A cég bevásárlóközpontokra specializálódott menedzsment-csapata...
márc. 13
16:24
Téli rezsicsökkentés: itt vannak a részletek (hirado.hu)
Hátralék csökkentésére is felhasználható az intézkedés összege.
márc. 13
16:36
Az OECD tart egy kereskedelmi háborútól (ProfitLine)
A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de a protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra, és egy kereskedelmi háború veszélybe sodorhatja a növekedést - erre figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
márc. 13
16:36
Az amerikai inflációs adat rángathatja meg a dollárt (Portfolio)
Délután érkeztek el az izgalmak a devizapiacokra. A dollár gyengülésbe váltott, miután Donald Trump elbúcsúzott külügyminiszterétől.Esik a dollár 2018.03.13 16:29Piaci beszámolók szerint az amerikai külügyminiszter távozásának váratlan...
márc. 13
16:36
Feldarabolják az Elmű-Émász csoport német anyavállalatát (NRGreport)
Feldarabolják az Elmű-Émász társaságcsoport német tulajdonosát, az Innogy nevű céget - írták a német lapok.
márc. 13
16:42
Hamarosan üt a britek órája – mi lesz a kilépéssel? (Privátbankár)
Sürgősen meg kéne állapodni, hogy mi legyen a Brexittel.
márc. 13
16:48
Hullanak az elnök emberei - ki lesz a következő? (Privátbankár)
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, és kinevezte helyére Mike Pompeo CIA-vezetőt. Tillerson komoly diplomata volt: addig tárgyalt mindenhol, amíg eredményre nem jutott, és Lavrov orosz külügyminiszterrel is jól kijöttek, bár egyébként Oroszországgal szemben szigorúbb volt, mint maga az elnök.
márc. 13
16:48
Horst Seehofer leköszönt bajor kormányfőként (vg.hu)
Befejezte kedden Münchenben bajor miniszterelnöki munkásságát Horst Seehofer, a német tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió elnöke, aki szerdától az új szövetségi kormány belügyminisztereként folytatja pályafutását.
márc. 13
16:50
Költözködik a SET Group (vg.hu)
A BÉT-en jegyzett SET Group Részvénytársaság folyamatos fejlődésének biztosítása érdekében áthelyezte a székhelyét egy irodaházba, ahol egy egész emeletet bérbe vett – jelentette be a cég.
márc. 13
16:54
Brexit: Junckernek fogy a türelme (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről és a jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések felgyorsítását sürgette az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
márc. 13
17:00
Kiemelt turisztikai fejlesztési térség lehet Etyek és a Velencei-tó (hirado.hu)
Eddig több mint három milliárd forintból fejlesztették a térségeket.
márc. 13
17:06
Bővült az EU adóparadicsomokról összeállított feketelistája (ProfitLine)
Újabb három állammal bővült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistája, amelyről ezzel párhuzamosan három másik ország lekerült - közölte kedden az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata.
márc. 13
17:06
Örülhettek a fiatalok: ők is megérezték a tavalyi fizetésemeléseket (Pénzcentrum)
A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott...
márc. 13
17:12
Feldarabolják az Elmű-Émász csoport német anyavállalatát (NRGreport)
Feldarabolják az Elmű-Émász társaságcsoport német tulajdonosát, az Innogy nevű céget - írták a német lapok.
márc. 13
17:15
Adótanácsadók: jelenteni kell az agresszív adótervezést (Adózóna)
Megállapodtak az uniós pénzügyminiszterek az Ecofin keddi ülésén arról, hogy módosítják az adózás területén kötelező automatikus információcserét szabályozó irányelvet – tájékoztatta Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár az MTI-t. A tanácsülésen az Európai Bizottság bemutatta a tagállamokról készült országjelentéseket is.
márc. 13
17:21
Sebességet váltott a Volkswagen profitja (vg.hu)
A Volkswagen konszern tavaly eladásai és bevétele növelése mellett megduplázta nyereségét az előző évihez képest, sőt, a dízelbotrány előtti évinél, a 2014-esnél is nagyobb nyereséget ért el.
márc. 13
17:23
Rekord pénzdíjak a 2020-as foci Eb-n (vg.hu)
Tíz millió euró ütheti a 2020-as labdarúgó Eb győztesének markát, de már maga a kijutás is jól fizet azoknak a csapatoknak, akik kvalifikálták magukat a tornára.
márc. 13
17:24
Örülni fognak az áprilisi számlának a távhősök (Portfolio)
Megjelent a Magyra Közlönyben az a kormányrendelet, amely a gázszámlák havi egyszeri, 12 ezer forintnyi jóváírásáról rendelkezik. A rendelet főbb pontjai: Az egyszeri, 12 ezer forintnyi juttatást a szolgáltató az áprilisi számlákon...
márc. 13
17:33
Egyre több fiatalnak van fizetése, de a szülői támogatás is fontos (Menedzsment Fórum)
A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást.
márc. 13
17:36
Folytatódhat az erősödés a magyar tőzsdén - A Molra külön érdemes figyelni (Portfolio)
A keddi kereskedés második felében elromlott a nemzetközi befektetői hangulat azt követően, hogy Donald Trump elbúcsúzott külügyminiszterétől. A külföldi eseményektől a magyar tőzsde sem tudta függetleníteni magát, a BUX eséssel...
márc. 13
17:36
Hivatalos: ekkor üti a magyar családok markát a 12 ezres rezsicsökkentés (Pénzcentrum)
A távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását - közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten. Kósa Lajos...
márc. 13
17:42
Visszatérhet az Uber Barcelonába (TőzsdeFórum)
Az Uber négy év szünet után keddtől ismét megkezdi működését Barcelonában - közölte a társaság.
márc. 13
17:45
Hol van már a dízelbotrány? (Márkamonitor)
A Volkswagen konszern tavaly eladásai és bevétele növelése mellett megduplázta nyereségét az előző évihez képest, sőt, a dízelbotrány előtti évinél, a 2014-esnél is nagyobb nyereséget ért el.
márc. 13
17:48
Négy év után ezért tud visszatérni az Uber Barcelonába (NRGreport)
Az Uber négy év szünet után keddtől ismét megkezdi működését Barcelonában - közölte a társaság.
márc. 13
17:51
CIB Bank: Ezer forint felett van az átlagos heti zsebpénz Magyarországon (Biztosító Magazin)
Rendhagyó tanórákon beszéltek tíz-tizenhét éveseknek a pénzügyi tudatosság számukra leginkább releváns aspektusairól a CIB Bank munkatársai. A bank közelmúltban végzett, témához kapcsolódó kutatásának eredményeiből kiderül, hogy mik a szülők legfontosabb céljai a gyermekek pénzügyi nevelésében.
márc. 13
17:54
Naperőmű építésébe kezd az Alteo a Balatonnál (Portfolio)
A domaszéki és a monori naperőműprojektek után újabb projektbe vág bele az Alteo: a tervek szerint Balatonberény külkerületén húznának fel egy napelemes kiserőművet. Az Alteo megvette a Péberény Ingatlanhasznosító Kft. 100 millió forintnyi...
márc. 13
17:54
Majdnem minden negyedik budapestire jut egy cég (vg.hu)
Az ezer lakosra jutó regisztrált vállalkozások tekintetében Budapest vezet 226 darabbal, a legkevesebb nyilvántartott cég Borsodban volt 2017 végén a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
márc. 13
17:56
Elképesztő összegért kelt el a világ legnagyobb gyémántja (vg.hu)
A valaha talált ötödik legnagyobb, 910 karátos, drágakő minőségű gyémántot hétfőn egy tenderen értékesítették Belgiumban.
márc. 13
17:57
Megkedveltük a saját márkás cikkeket (Márkamonitor)
Új lendületet kapott a kereskedelmi márkák térnyerése a globális kiskereskedelmi piacok értékesítését tekintve. Magyarországon 2017-ben mintegy 1 százalékpontot nőtt a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése: a több mint 1700 milliárdos forgalom közel 29 százalékát hasítottak ki.
márc. 13
18:06
Trump elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert (ProfitLine)
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.
márc. 13
18:12
Közgyűlést tart a Pannergy (Portfolio)
Pontosan egy hónap múlva tartja a Pannergy éves rendes közlegyűlését - derül ki a társaság legfrissebb közleményéből. Április 13-án, budapesti székhelyén tartja éves rendes közgyűlését a Pannergy, a megismétlet közgyűlést pedig...
márc. 13
18:18
Rekord növekedést vár, de kereskedelmi háborútól tart az OECD (Adózóna)
A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de a protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra, és egy kereskedelmi háború veszélybe sodorhatja a növekedést – erre figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma közzétett időközi gazdasági előrejelzésében.
márc. 13
18:18
Egy napon tart közgyűlést az OTP és a Pannergy (Portfolio)
Pontosan egy hónap múlva tartja az OTP és a Pannergy is éves rendes közlegyűlését - derül ki a társaságok legfrissebb közleményéből. Április 13-án, budapesti székhelyén tartja éves rendes közgyűlését a Pannergy, a megismétlet...
márc. 13
18:18
Ezt érdemes tudnod az utasbiztosításról (TőzsdeFórum)
Az idei esztendő a hosszú hétvégékről szól: egyre többen vághatnak neki a néhány napos utazásoknak, legközelebb például a március 15-i 4 napos ünnep kínál erre lehetőséget.
márc. 13
18:27
Felavatták a világ első blokklánc emlékművét (vg.hu)
A szlovéniai Kranj városában állítottak a világon elsőként emlékművet a digitális devizák mögött álló blokklánc technológiának.
márc. 13
18:29
A Magyar Telekom teljesített a legjobban (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,98 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 38 663,67 ponton zárt kedden.
márc. 13
18:30
Jó hír az Etyeken és a Velencei tó környékén élők számára (Infostart)
A Pannónia szíve fejlesztési program révén Etyek és a Velencei tó környéke kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé válhat - mondta Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője kedden Etyeken, sajtótájékoztatón.
márc. 13
18:30
Távfűtéses lakásban laksz? Mutatjuk, mikor írják jóvá a 12 ezres rezsicsökkentést (Pénzcentrum)
A távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását - közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten. Kósa Lajos...
márc. 13
18:31
Veszteségbe fordultak Európa tőzsdéi (vg.hu)
Vegyes kezdés után veszteségbe csúsztak zárásra a főbb európai értékpapírpiacok.
márc. 13
18:33
Nigéria helyett Magyarországot választja Otigba (vg.hu)
Kihirdette első, 37 tagú keretét Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott belga szövetségi kapitánya, a csapatban Otigba Kenneth és további visszatérők is szerepelnek.
márc. 13
18:36
Jó kezdés után veszteségbe fordultak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyes kezdés után veszteségbe csúsztak zárásra a főbb európai értékpapírpiacok.
márc. 13
18:42
A Volkswagen nem viccelt: tényleg hatalmas dobásra készülnek az elektromos autózás területén (Portfolio)
A Volkswagen éves beszámolójából és a menedzsment tagjainak prezentációiból kiderült, hogy a cégcsoportnál teljes sebességgel folyik már a korábban meghirdetett átalakítási stratégia végrehajtása. Ennek eredményeként, illetve...
márc. 13
19:00
Petrezselymes torta került a zsűri asztalára (vg.hu)
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny a zsűri asztalára kivétel nélkül izgalmas kreációk kerültek, mint például a hársfavirágos vagy akár petrezselymes cukrász remekművek – közölte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.
márc. 13
19:02
Újabb naperőművel erősít az Alteo (vg.hu)
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a domaszéki és a monori naperőmű projektek után balatonberényi erőművel bővíti naperőműves portfólióját.
márc. 13
19:06
Javulnak a brit gazdaság kilátásai (ProfitLine)
A brit pénzügyminiszter szerint javulnak a brit gazdaság növekedési kilátásai.

Keresés