Csaknem 11 ezer bedőlt hitel mögött álló lakóingatlant kellett tavaly értékesíteni - írja a csütörtöki Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
Több előnye származik Magyarországnak abból, hogy kimarad az eurózónából, mint abból, ha belépne, véli Eric Maskin, a Harvard Egyetem Nobel-díjas kutatója. Magyarországnak még nem érdemes bevezetnie az eurót - mondta a Figyelőnek...
Az Egyesült Államokban több mint 1,9 millió energetikai iparhoz kapcsolódó álláshelyet tartanak nyilván. Ezen belül 26,7 százalékos a részesedése az olajiparnak, 19,4 százalék pedig a napenergia felhasználásához kapcsolódik.
A Paks II. Zrt. hivatalosan átadta a munkaterületet a fővállalkozó Roszatom konszernhez tartozó ASE Engineering Company számára az első felvonulási létesítmények építéséhez kedden.
A mínuszok nem csupán a hazai időjárásban, de a világ tőzsdéin is eluralkodtak. A forint árfolyama stabil, a bitcoin ismét tízezer dollár fölött. A mai napon több fontos esemény is várható, többek között sajtótájékoztatót tart az Európai Beruházási Bank.
Ismét lefordultak szerdán az amerikai tőzsdék, a tengerentúli piaczárás felé közeledve az eladói nyomás fokozódott, majd a Dow és az S&P500 is jelentős eséssel zárta a napot. Az ázsiai tőzsdék is estek csütörtökön, a pozitív kivételt...
Megveszi a német HSH Nordbankot néhány amerikai magántőkealap. A pénzintézetért egymilliárd eurót fizethetnek majd - írja a Financial Times. A HSH Nordbank egy Landesbank, vagyis állami, önkormányzati tulajdonban lévő pénzintézet, jelenleg...
Egy hajszállal 314 alatt kezdi a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, azonban továbbra is belátható távolságra van a több mint másfél éves mélypont a magyar deviza számára. A kérdés már csak az, hogy a következő időszakban...
Az elektromos autók népszerűségének egyik legfontosabb eleme az, hogy károsanyag-kibocsátásuk nulla. Ez azonban nem teljesen igaz, de az minden tényezőt figyelembe véve is az, hogy használatukkal jóval kevesebb szennyezés jut a levegőbe, mint a hagyományos meghajtású járműveknél.
Az első negyedév extrém hideg időjárása ellenére jó évet zárt az ALTEO NYrt. 2017-ben: 1,8 milliárd forintos EBIDTA, 18,5 milliárd forintos árbevétel és a tavalyinál 12 százalékkal magasabb, 923 millió forintos nettó eredmény a tavalyi...
Összeolvadhatnak Kína pénzügyi felügyeleti szervei- állítják a South China Morning Post bennfentes forrásai. Első körben beolvaszthatják a kínai biztosítók felügyeletével foglalkozó CIRC-t a bankfelügyeletbe, a CBRC-be. Míg előbbinek...
Februárban 57,4 pontra esett a magyar beszerzési menedzser index. A mutató januárban még 61,1 ponton állt, a friss adat féléves mélypontnak felel meg. Ugyanakkor a bmi még így is bőven a növekedést jelző tartományban, 50 pont felett áll....
Ismét lefordultak szerdán az amerikai tőzsdék, a tengerentúli piaczárás felé közeledve az eladói nyomás fokozódott, majd a Dow és az S&P500 is jelentős eséssel zárta a napot. Az ázsiai tőzsdék is estek csütörtökön, a pozitív kivételt...
Nyolc Nógrád megyei település összesen 606 millió forintot nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, a pénzből bölcsődei, óvodai fejlesztések, energetikai beruházások valósulnak meg – közölte a megyei önkormányzat elnöke.
A szervezett bűnözés és a politika összejátszását vizsgáló máltai és szlovák oknyomozó újságírók halála után nem maradhat tétlen Brüsszel. A Bloomberg szerint az EU-nak nem sikerült érvényre juttatnia kinyilvánított értékeit a keleti periférián és ha most újabb tagokat vennének fel, az csak még inkább felvizezné a normákat. Ezekben a hetekben a rom
Az ipari és a logisztikai ingatlanállomány 5,6 százalékkal bővült 2017-ben Budapesten, az üresedési ráta pedig 4,01 százalék volt. Ez jelentős javulás az előző évhez képest, amikor ez a ráta még 8 százalék volt – irja a Cushman & Wakefield által, a közép-kelet-európai régió ipari ingatlanállományáról készített tanulmány.
Ismét lefordultak szerdán az amerikai tőzsdék, a tengerentúli piaczárás felé közeledve az eladói nyomás fokozódott, majd a Dow és az S&P500 is jelentős eséssel zárta a napot. Az ázsiai tőzsdék is estek csütörtökön, a pozitív kivételt...
Az Immofinanz AG felügyelő bizottsága és igazgatósága úgy döntött, hogy továbbra is szünetelteti a jelenleg folyamatban lévő egyeztetéseket a CA Immobilien Anlagen AG (CA Immo) és az Immofinanz közötti esetleges összefonódásról annak...
Sok országban fog emelkedni a nyugdíjkorhatár az elkövetkezendő években. A folyamat összhangban van a várható élettartam emelkedésével, illetve ennek segítségével válhat anyagilag fenntarthatóvá a nyugdíjrendszer.
Tegnap újra megmutatta brutális arcát az ESÉS. Estek ismét az amerikai indexek, 380 pontot gyengült a DOW 30 index, ez két nap alatt már 700 pont feletti esés és újra megérkeztünk a 25000 pontos értékhez.
Az olajpiacron az európai tőzsdék nyitásakor vegyes volt a kép, az értékpapírtőzsdéken mérsékelt mínuszokkal indult a nap. A piacok hangulatát továbbra is az új Fed elnök keddi nyilatkozata határozza meg.
Az olajpiacron az európai tőzsdék nyitásakor vegyes volt a kép, az értékpapírtőzsdéken mérsékelt mínuszokkal indult a nap. A piacok hangulatát továbbra is az új Fed elnök keddi nyilatkozata határozza meg.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 57,4, az index kisebb a januári (61,1) értéknél. A korábbi februárokkal összevetve azonban az idei a második legmagasabb februári érték, holtversenyben 1999 második hónapjával, meghaladja a hosszú távú februári átlagot (52,6), és az elmúlt három év átlagát (56,0) is -
A globális gazdaságban az informatikai ismeretek és az angoltudás kábé ugyanaz, mint 100 éve az írás-olvasás tudás: ezek nélkül el lehet lenni, de rendes állást kapni nehéz (kivétel persze a politikusi karrier).
Ismét lefordultak szerdán az amerikai tőzsdék, a tengerentúli piaczárás felé közeledve az eladói nyomás fokozódott, majd a Dow és az S&P500 is jelentős eséssel zárta a napot. Az ázsiai tőzsdék is estek csütörtökön, a pozitív kivételt...
Kétszámjegyű profitnövekedésről számolt be a Duna House 2017 negyedik negyedévére az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi év után részvényenként 176 forintos osztalékot javasol a vezetőség, ami 4 százalék feletti osztalékhozamnak...
A külföldről hazatérő magyarok is igényelhetik a vissza nem térítendő milliókat, bevezetik a nyilatkozati elvet, adóstársként pedig szülőt vagy más közeli hozzátartozót is be lehet majd vonni.
A Neuberger Bergman portfóliómenedzsere, Steve Eisman úgy gondolja, hogy a '90-es évek óta nem voltak ilyen jó formában a bankok. Eisman korábban arról vált híressé, hogy megszedte magát a 2008-2009-es válságon, a Big Short (A nagy dobás)...
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján - mondta el Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában....
Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján - mondta el Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Új építési szabályzatot fogadott el a Hegyvidék önkormányzatának képviselő-testülete, ami a Testnevelési Egyetem területére tervezett épületeket is érinti - írja a Hegyvidek.hu. Emellett egy látványterv is kikerült arról, hogy várhatóan...
Előbb-utóbb Budapesten is terítékre kerül a dízelautók kitiltásának kérdése - írja az Index. Tarlós István főpolgármester elmondása szerint hamarosan ki kell adni egy előzetes jelzést, hogy az emberek gondolják meg az ilyen autók...
Bankon kívül és belül is jól felhasználható brandgondolatot talált az Erste Bank, amikor a márkamegújítás szolgálatába állította a „Higgy magadban” headline-t. Szabó Andrea, a bank PR- és marketingigazgatója szerint tudatosan kettébontották a márka- és a termékkommunikációt – az ATL-megoldásokat a brandépítésre használják.