A tervezett 30 helyett csak 20 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet értékesített csütörtökön az ÁKK, emellett 7,5 milliárdnyi változó kamatozású kötvény is elfogyott. A meghirdetett 30 milliárdnyi 12 hónapos kincstárjegyre...
Januárban 192,8 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlése szerint.
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás – közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói fórum.
Idén már fejenként 1 242 000 forint rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie annak a 25 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató cégnek, amelyik nem alkalmaz megfelelő számú megváltozott munkaképességű személyt. A cégek viszont egyre nehezebben találnak alkalmazható megváltozott munkaképességű személyeket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehet az Európai Unió legversenyképesebb adóhivatala - jelentette ki Varga Mihály Egerben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetői értekezletén. Az NGM közleménye szerint a tárcavezető elmondta, hogy két éve...
Az emelkedő ingatlanárak és lakásbérleti díjak nemcsak nálunk, hanem Európa szinte minden nagyvárosában kihívást jelentenek a diákoknak és a bérből és fizetésből élőknek. Ennek következtében egyre népszerűbb trend az összeköltözés - olyanok is egy fedél alá költöznek, akik előtte egyáltalán nem ismerték egymást. Ilyen esetben persze kiemelten font
Újabb sikeres éven v annak túl az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetséghez (ÖPOSZ) tartozó pénztárak. Mind nominálisan, mind reálértékben hozamot értek el.
Számos üzlet nyitvatartását korlátozza a munkaerőhiány, emiatt egyre több helyen húzzák le a rolót a települések ellátásért felelős boltok. Egy új magyar fejlesztés segíthet a problémán.
Két hónapon belül másodszor állt le a kőolajszállítás Nagy-Britannia legfontosabb vezetékén a Forties hálózaton. Az elöregedő csővezeték infrastruktúrájával komoly gondok vannak, a Brent árfolyamára is hatással lehet a meghibásodás, naponta 9 milliárd forint a kár.
Több szabálysértést tárt föl az ÁSZ a 2014-es választási időszak ellenőrzésekor a korábbiakhoz képest – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Két hónapon belül másodszor állt le a kőolajszállítás Nagy-Britannia legfontosabb vezetékén a Forties hálózaton. Az elöregedő csővezeték infrastruktúrájával komoly gondok vannak, a Brent árfolyamára is hatással lehet a meghibásodás, naponta 9 milliárd forint a kár.
Korlátozzák Szlovéniában a kamionok forgalmát: nem engedik be az országba a 7,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárműveket csütörtökön este 9 óráig – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Összesen húsz jelentősebb pénzügyi intézmény – hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások – általános szerződési feltételeit tekintette át a jegybank az elmúlt időszakban a fogyasztókra hátrányos egyes szerződéses gyakorlatok megszüntetése érdekében.
Tizennégy és fél kilométer hosszan, 19,5 milliárd forint európai uniós és hazai költségvetési forrásból kétszer kétsávosra bővítik 2020 tavaszára az M15-ös autóutat az M1-es autópálya és a magyar-szlovák határ között – hangzott el a beruházás alapkőletételén csütörtökön Rajka közelében.
A lakásárak tavalyhoz hasonlóan az idén is országosan 5-10 százalékkal nőhetnek, a fővárosban ennél nagyobb, míg a kisebb településeken inkább 5 százalékos átlagos növekedés várható – derül ki az FHB legújabb lakásárprognózisából.
A piaci várakozásoknál kisebb, de így is története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette 2017 negyedik negyedévéről az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla.
Nem felel meg a valóságnak, hogy az önkormányzati rendszer leépítését terveznénk, amerikaiasan szólva ez fake news, álhír - mondta csütörtökön Veszprémben Orbán Viktor a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén....
Spar-üzleteket vásárol az Appeninn, összesen 18 ingatlant vesznek meg 4,5 milliárd forintért az Erste két befektetési alapjától. A hírre szárnyalni kezdtek az Appeninn-részvények a magyar tőzsdén. Az Erste Alapkezelő Zrt. felügyelőbizottsága...
Az adózás terén eddig elért eredményeinket igazolja az EU egyik vezető és független gazdasági kutatóintézetének a tanulmánya is, amely szerint az unió tagállamai közül Magyarországon csökkent 2010 és 2017 között a legnagyobb mértékben a tényleges adóterhelés mértéke.
A piaci várakozásoknál kisebb, de története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette 2017 negyedik negyedévéről az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai cég. Negyedéves működési eredményét tekintve azonban a cég az idén már pozitív értékekre számít.
A közép- és kelet-európai EU-gazdaságok bankjainak pénzügyi igazgatói arra számítanak, hogy a kedvező működési környezetben az idén növekedésnek indul országaikban a hitelkereslet – áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett térségi felmérésében.
Korlátozzák Szlovéniában a kamionok forgalmát: nem engedik be az országba a 7,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárműveket csütörtökön este 9 óráig - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu...
Az autóipar élénk keresletének és az árak emelkedésének köszönhetően a vártnál nagyobb nyereséget termelt a Voestalpine osztrák acélipari vállalat üzleti évének harmadik negyedében.
A szerdai, emelkedő amerikai olajtartalék-adatokról szóló hírek megjelenése után jelentősen gyengült az olaj árfolyama. A piacon csütörtökön sem látszik fordulat, annak ellenére sem, hogy több, elvileg az árak emelkedésének irányába...
A közép- és kelet-európai EU-gazdaságok bankjainak pénzügyi igazgatói arra számítanak, hogy a kedvező működési környezetben az idén növekedésnek indul országaikban a hitelkereslet - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban...
A Költségvetési Tanács elnöke szerint fordulat történt a jegybanknál az elmúlt négy évben: egy szűk réteg helyett a nemzetet szolgáló intézmény született.
A munkavállaló kárfelelőssége megállapítható, ha a munkáltató termékeit saját hozzátartozói cégének közbeiktatásával értékesíti a munkáltató megrendelőinek úgy, hogy az árrésből eredő hasznot a dolgozó hozzátartozói fölözik le.
Spar-üzleteket vásárol az Appeninn, összesen 18 ingatlant vesznek meg 4,5 milliárd forintért az Erste két befektetési alapjától. A hírre szárnyalni kezdtek az Appeninn-részvények a magyar tőzsdén. Az Erste Alapkezelő Zrt. felügyelőbizottsága...
Az Erste Alapkezelő Zrt. Ingatlan Befektetési Bizottsága hozzájárult, hogy az Erste Ingatlan Befektetési Alap, valamint az Erste Euro Ingatan Befektetési Alap összesen 18 darab kereskedelmi ingatlant értékesítsen az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt.
Két hónapon belül másodszor állt le a kőolajszállítás Nagy-Britannia legfontosabb vezetékén a Forties hálózaton. Az elöregedő csővezeték infrastruktúrájával komoly gondok vannak, a Brent árfolyamára is hatással lehet a meghibásodás, naponta 9 milliárd forint a kár.
A várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést idei első kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal a jelenleg...
A jövedelmet terhelő adók további mérséklése, az adónemek számának csökkentése és az adózási szabályok ésszerűsítése, egyszerűsítése mellett 2021-re el kell érni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesen papírmentessé váljon – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a szervezet csütörtöki vezetői értekezletén, Egerben.
A jövedelmet terhelő adók további mérséklése, az adónemek számának csökkentése és az adózási szabályok ésszerűsítése, egyszerűsítése mellett 2021-re el kell érni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesen papírmentessé váljon - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a szervezet csütörtöki vezetői értekezletén, Egerben.
A várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést idei első kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal a jelenleg...