Az Ombudsman-helyettes szerint a lakossági fűtés szociális nehézségei sem adhatnak alapot más emberek alapvető és egészségét érintő jogainak sérelméhez.
A Kína és Közép-Európa együttműködéséről szóló 16 plusz 1 kezdeményezésben részt vevő európai uniós (EU-) tagállamoknak ügyelniük kell az EU közös Kína-politikájának betartására – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai részvétellel tervezett felújításával kapcsolatban.
Újra közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók a 76-os főúton Katafa és Zalaegerszeg között és a horvát hatóságok is visszavonták a kamionforgalmat korlátozó reggeli intézkedésüket – közölték az illetékes szervek kedden délután.
Több mint 6 milliárd forintos nettó eredménnyel zárt tavaly a befektetési vállalkozások szektora. Ez másfélszer annyi, mint egy éve, bár a költségek gyorsabban nőttek, mint a bevételek.
Az MNB a vártnak megfelelően nem módosított sem az irányadó alapkamaton, mely most 0,9 százalékon áll, sem a jelenleg érvényben lévő nem konvencionális monetáris keretrendszeren. Már az MNB januári kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből is az volt kiolvasható, hogy a Monetáris Tanács tagjai szoros figyelemmel követik a külső folyamatokat, de a jegyban
A Paks II. Zrt. hivatalosan átadta a munkaterületet a fővállalkozó Roszatom konszernhez tartozó ASE Engineering Company számára az első felvonulási létesítmények építéséhez kedden.
Több mint hat százalékkal emelkedett a fizetési meghagyásos eljárások száma tavaly Magyarországon és 88 százalékuk néhány héten belül sikerrel végződött, vagy azért, mert a fizetésre kötelezett elismerte tartozását, vagy mert nem élt ellentmondással ellene, így a meghagyás jogerőre emelkedett. Az eljárások között azonban elenyésző számban szerepeln
A Federal Reserve új elnöke, Jerome Powell elkötelezett a monetáris politika fokozatos szigorítása mellett, vagyis folytatja elődje, Janet Yellen munkáját - olvasható ki Powell mai kongresszusi meghallgatása előtt közzétett beszédéből....
A Paks II. Zrt. hivatalosan átadta a munkaterületet a fővállalkozó Roszatom konszernhez tartozó ASE Engineering Company számára az első felvonulási létesítmények építéséhez kedden.
A horvát kormány új rendkívüli biztost nevezett ki Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja élére, egy héttel azután, hogy lemondott a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor vezetésével áprilisban megbízott kormánybiztos....
Egy rendezvény, ahol érdekes történeteket hallhatsz kiváló emberektől. Fényesebb az aranynál Imre Géza párbajtőröző, kétszeres olimpiai ezüst és bronzérmes. Négyszeres világbajnok, hatszoros Európa bajnok. Út Tibet felől...
Egy rendezvény, ahol érdekes történeteket hallhatsz kiváló emberektől. Fényesebb az aranynál Imre Géza párbajtőröző, kétszeres olimpiai ezüst és bronzérmes. Négyszeres világbajnok, hatszoros Európa bajnok. Út Tibet felől...
A tavalyi kampányidőszakban 160 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. Nekik és mindazoknak, akiknek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása január 1-én évfordulós, március 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjré
Nemsokára indítja a Magyar Telekom az új vezeték nélküli technológia tesztelését, melyet a Facebook a Magyar Telekom tulajdonosával, a Deutsche Telekommal együttműködésben fejleszt, de küszöbön áll a Magyarországot is érintő európai repülőgépes internethálózat indulása is – mondta Christopher Mattheisen, a vállalat vezérigazgatója Barcelonában kedd
A szakértők sürgetőnek tartják a lakossági fűtés, égetés által okozott légszennyezés csökkentését - hangzott el A lakossági fűtés okozta levegőszennyezés - az európai és hazai jogszabályok végrehajtása című budapesti nemzetközi konferenciát követő sajtótájékoztatón, kedden.
Már az MNB januári kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből is az volt kiolvasható, hogy a Monetáris Tanács tagjai szoros figyelemmel követik a külső folyamatokat, de a jegybank megítélése szerint egyelőre nincs szükség a keretrendszer módosítására.
A Fiat Chrysler iránt is érdeklődött a kínai autógyártó, a Geely, mielőtt a Daimlerbe belevett volna - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Tavaly az év közepe felé közeledett a Li Shufu, a kínai milliárdos az olasz-amerikai...
Az EBRD nettó eredménye 2017-ben 772 millió euróra csökkent az előző évi 992 millió euróról, és ennek oka a részvénybefektetések visszaeső hozadéka volt – derült ki a közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott pénzintézet londoni székhelyén kedden ismertetett beszámolóból.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fővárosnak és a magyar sportnak, hogy 2019-ben Budapest lehet Európa Sportfővárosa.
Nagy sztori volt a magyar piac az utóbbi években, több területen is komoly előrelépést ért el az ország - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Simon Fasdal, a Saxo Bank kötvénypiaci elemzője. Szerinte ez a kedvező tendencia folytatódhat...
A tavalyi kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. Nekik és mindazoknak, akiknek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása...
Együttműködési megállapodást kötött egymással az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ). Az együttműködés célja, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások minél szélesebb köre ismerhesse meg a hitelezéshez kapcsolódó állami garanciavállalás előnyeit.
Harmadik helyezést ért el a mellrák felismerését segítő fejlesztésével a rientiQ Biotechnologies csapata a Microsoft Imagine Cup részeként meghirdetett Big Idea Challenge nevű megmérettetésén.
Tilos lesz az indokolatlan területi alapú internetes korlátozás az Európai Unióban a tagállamok kormányait tömörítő tanács mai jóváhagyása nyomán, így a fogyasztók szabadon választhatnak majd, honnan rendelnek a világhálón, ugyanis állampolgárságuk, lakhelyük vagy tartózkodási helyük alapján nem tagadhatják meg tőlük a vásárlást, és nem irányíthatják át őket más weboldalakra az online kereskedők.
Koncertek, előadások, kiállítások, vásár és gyermekprogramok is szerepelnek az idei Győri Tavaszi Fesztivál programjában, amelyet március 15. és április 3. között rendeznek a megyeszékhely több helyszínén - tájékoztatta a szervező Győri Művészeti, Fesztivál- és Művelődési Központ igazgatója az MTI-t.
Az Egyesült Államok lesz a világ legnagyobb olajtermelője 2019-re, maga mögé utasítva a jelenleg listavezető Oroszországot - véli a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője. Fatih Birol egy tokiói fórumon azt mondta, hogy...
Felesége havi 1000 eurós (343,5 ezer forintos) lakástámogatása miatt mondott le Dimitrisz Papadimitriu görög fejlesztési és gazdasági miniszter kedden, miután neje már hétfőn felállt munkaügyi államtitkári székéből.
Az elmúlt negyedévben 21,1 millió eurós árbevételt ért el a Masterplast Nyrt., a jól teljesítő magyar divízió mellett a vártnál jobban teljesítő V4-országok teljesítményének köszönhetően. Az éves árbevételi tervek teljesültek.
Már több mint 40 olyan nagyváros van a világon, amely kizárólag megújuló energiát használ, és több mint 100, amelyik legalább 70 százalékban támaszkodik a tiszta energiára. Ennél akár nagyobb is lehet a szám, de a vizsgálat, amelyet alapul veszünk, 570 várost mért fel. A trend biztató, azt azonban nem tudjuk, nálunk mikor lesznek ilyen városok.
Hidat kell építeni a V4 és Közép-Ázsia között, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést folytathasson a két térség a politika, a gazdaság és a biztonság területén – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Az erős negyedik negyedévnek köszönhetően teljesíteni tudta éves profitcélját a Masterplast - derült ki a társaság gyorsjelentéséből. Az iparági környezet javult és a tendencia folytatódására számít a menedzsment az idei évben...
A növekedéshez nagyban hozzá járult a családi gazdaságok támogatása, ami nemcsak a termelés növelését, de a piacra jutást is segítette – mondta a miniszter.
A K&H Biztosító 2017-ben 2,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami éves összehasonlításban 3 százalékos növekedést jelent - mondta Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Az idén marad a mostani alapkamatszint, és a laza monetáris kondíciók sem változnak - mondták el véleményüket az elemzők az MTI-nek. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy vélte, hogy a monetáris kondíciók szigorítása a jövő...
Az MNB a vártnak megfelelően nem módosított sem az irányadó alapkamaton, mely most 0,9%-on áll, sem a jelenleg érvényben lévő nem konvencionális monetáris keretrendszeren. Már az MNB januári kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből is az volt kiolvasható, hogy a Monetáris Tanács tagjai szoros figyelemmel követik a külső folyamatokat, de a jegybank megít
Az örök város központjában 2024-től betiltanák a dízelautók használatát – jelentette be Virginia Raggi polgármester Mexikóvárosban. Ha komolyan akarunk cselekedni, vennünk kell a bátorságot arra, hogy szigorú intézkedéseket léptessünk életbe – tette hozzá a politikusnő.