100 új megtakarított forintból 44-et állampapírba, 22-t bankszámlára, 20-at pedig készpénzbe "fektettek" a magyarok 2017-ben. Hiába esett vissza az állampapírok értékesítése, a pénzügyi szektor nem tudott lecsapni az érkező ügyfélpénzekre...
Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - tájékoztatott a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense hétfőn.
Menetrendjének megfelelően ma tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tender eredményét figyelembe véve...
Új szankciórendszer lépett életbe a hétfőtől hatályos, a szabálytalan villamosenergia-vételezés megállapítására vonatkozó új rendelettel – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn.
Legalább 250 munkahelyet szüntet meg a Deutsche Bank befektetési banki üzletágában a Reuters hírügynökség belső vállalati forrástól származó értesülése szerint.
Az idei évben látott hatalmas zuhanást követően emelkedett a bitcoin árfolyama az elmúlt napokban. Tavaly decemberi csúcsa óta gyakorlatilag folyamatosan csökkent a bitcoin árfolyama egészen február elejéig. A legnagyobb kriptodeviza...
A Bonus államkötvényeket jóval kevésbé vásárolják, mint az inflációkövető Prémiumokat, ami érthető is, mert bizonytalanabb a várható reálhozam. Jelenleg nulla százalékos a mögöttes kincstárjegyek hozama. De kamatprémiumuk magas, nemrég még emelték is, és egyszer még fordulhat a kocka.
Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 01-10-043638; a továbbiakban: Társaság) tájékoztatja tisztelt befektetőit, üzleti partnereit, valamint a tőke- és pénzpiac egyéb szereplőit, hogy a Társaság 2018. február 1-én módosította kötelező érvényű árjegyzői megállapodását a Magyar
Herendi Gábor új filmjét, a Valami Amerika harmadik részét bemutatása első hétvégéjén 116 030 néző látta, ezzel a rendszerváltás óta a második legjobb magyar filmes nyitóhétvégét érte el, megelőzve az Üvegtigris 2 tizenkét évvel ezelőtti eredményét is.
Herendi Gábor új filmjét, a Valami Amerika harmadik részét bemutatása első hétvégéjén 116 030 néző látta, ezzel a rendszerváltás óta a második legjobb magyar filmes nyitóhétvégét érte el, megelőzve az Üvegtigris 2 tizenkét évvel ezelőtti eredményét is.
A háztartások nettó pénzvagyona 3262 milliárd forinttal nőtt az elmúlt évben és 39 287 milliárd forintos értéke valamivel meg is haladhatta az éves bruttó hazai termék (GDP) összegét - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett...
Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén. Az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület tagjai támogatásukról...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelynek eredményeként a jegybank által biztosított bankrendszeri többletlikviditás február 21-én 1486 milliárd forint marad.
A világgazdaság fő fundamentumaival nincsenek gondok, és nem tapasztalni olyan IPO-aktivitást, illetve nincs akkora felvásárlási láz, mint a 2008-as Lehman-válság előtt, de érdemes felkészülni a magasabb inflációra.
Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén.
Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér u. 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) („Társaság”), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, valamint a 24/2008. (VIII. 15.) PM rendelet alapján fennálló rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének az alábbiakban tesz eleget:
A tavalyi kedvezőtlen időjárás miatti terméscsökkenést némileg kompenzálták az emelkedő termelői árak, így a mezőgazdasági kibocsátás folyó alapáron számított értéke csupán 1 százalékkal esett vissza 2016-hoz képest – derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentéséből.
A sztratoszféra hirtelen felmelegedését tapasztalják a kutatók Európában, ezért arra számítanak, hogy a következő napokban az átlagosnál jóval hidegebb idő köszönt be. A fűtési igények megnövekedése pedig az energiaárakat felfelé...
A spanyol pénzügyminiszter lesz az Európai Központi Bank új alelnöke, Luis de Guindos a portugál Vitor Constancio helyét veszi át júniustól. A hivatalos döntést az uniós állam- és kormányfők hozzák meg várhatóan március közepén.
Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén. Nemzetiségéből következtetések indultak a következő elnököt adó országra is.
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Elektromos autóval bővült az MTA Titkárságának járműparkja. További két elektromos autót két akadémiai kutatóintézet kapott, az egyikkel méréseket is végeznek.
Ma a fontos tőzsdék egy része zárva tartott, Európában különösebb hírek nélkül csorogtak lefelé az árfolyamok. A BUX index még a jobbak közé tartozott, de az OTP és a Richter ezt is szerény mínuszba húzta. Drágul az olaj és a kriptodevizák. Aggasztó, hogy Trump beindíthatja a kereskedelmi háborút.
Az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó fiatalokat segíti a munkaerőpiacra az Európai Unió Erasmus+ nemzetközi projektben az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) – közölte sajtótájékoztatóján Németh László, a szövetség elnöke.
A tudomány ismét új szakaszba léptette az emberiséget: technikailag képesek lennénk ugyanis szervátültetésre alkalmas, hibrid szerveket növeszteni különböző állatokban. Korábban disznó-ember embriókat hoztak létre laboratóriumi körülmények között, most birka-ember hibriddel bővült a sor. A procedúra rengeteg etikai kérdést vet fel, noha ha rábólint
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelynek eredményeként a jegybank által biztosított bankrendszeri többletlikviditás február 21-én 1486 milliárd forint marad.
Nevet vált az Aréna Plaza bevásárlóközpont, a jövőben Arena Mall lesz a neve - jelentették be. Müller Tamás, az Arena Mall igazgatója a 24.hu tudósítása szerint a névváltás a megújulásra való törekvést jelzi. Az Arena piaci pozícióját...
Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén.
Decemberben még saját forrásból 3 millió fontot pumpált Jamie Oliver az egyre nagyobb veszteségeket felhalmozó étteremláncába, de úgy tűnik, ez édeskevés a Jamie's Italian megmentésére. Az étteremlánc 71,5 millió font adósságot halmozott...
Az utóbbi időszakban több alkalommal foglalkoztunk a világ leggazdagabb emberének, Jeff Bezosnak a vagyonával. Most a vállalata ért fontos mérföldkőhöz, az Amazon ugyanis a világ harmadik legértékesebb tőzsdei vállalata lett. A képzeletbeli rangsorban azért tudott előre lépni, mert a mögöttünk hagyott napokban újra lendületet vett a papírok ára, és
Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén.
A február komolyan megingatta a részvénypiacok szereplőit, hatalmas zuhanások zajlottak. Az azonban még mindig kérdéses, hogy ez az állapot egyszeri alkalom volt csupán, vagy a befektetőknek készülniük kell a medvepiacra? A részvényekkel ellentétben a globális gazdaság javuló tendenciát produkál, legyen szó a növekvő GDP-ről vagy a csökkenő munkané
A járműipar a gazdaság zászlóshajója: termelési értéke először tavaly haladta meg a nyolcezer milliárd forintot, a hazai ipari kibocsátás mintegy 29 százalékát adva. A hazai járműipar árbevételét sok minden befolyásolja – mondta el az M1 hétfő esti műsorában Regős Gábor, a Szabadvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza.
Magyarország hajlandó megemelni a tagállami befizetését is annak érdekében, hogy ne csökkenjen az uniós agrártámogatások jelenlegi szintje - jelentette ki a magyar földművelésügyi miniszter.
Felülvizsgálja a brit kormány a felsőoktatási tandíjak rendszerét. Theresa May miniszterelnök a felülvizsgálatot bejelentő hétfői beszédében leszögezte ugyanakkor, hogy az ellenzék és számos diákszervezet követelései ellenére az egyetemi tandíjakat nem törlik el.
Jelentősen bővíti globális felhő-infrastruktúráját: a cég 12 új adatközpont régió kialakítását, és az Oracle Cloud szolgáltatások körének kiterjesztését tervezi, az ázsiai, európai és amerikai kontinensen egyaránt.