Nagy forgalommal sokat emelkedett a Budapesti Értéktőzsde novemberben, de mindent vitt a legújabb Mészáros-papír, a 4iG, a hónapban 78 százalékos emelkedéssel.
A hét első napján felpattantak az ázsiai tőzsdék, miután a befektetők kedvezően fogadták a hétvégi, G20-as csúcs eredményeit, miután a G20-as csúcstalálkozón Donald Trump beleegyezett abba, hogy az új, 25 százalékos vámtarifák...
Hétmilliárd euró. Ennyit kell összerakni a németországi Greenpeace Energy vezetésével induló projektbe, hogy környezetileg, társadalmilag, energetikailag kiváltható legyen az egyik legszennyezőbb német szénerőműves érdekeltség. Az összegben a RWE Észak-Rajna Vesztfália régiójában működtetett lignitbányáinak és szénerőműveinek megszüntetése jelenti
Egyre kelendőbb a magyar bor külföldön, az idén augusztus végéig mintegy 64 százalékkal több palackos, illetve folyóbor került a nemzetközi piacokra. A kivitel várhatóan a jövőben is emelkedni fog.
Novemberben 348,4 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami jelentősen meghaladta mind az előző hónapban elért 234,6 milliárd forintot, mind a múlt év novemberi 297,8 milliárd forintos forgalmat - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.
A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 351 forint, a gázolajé 393 forint lesz. Az árak legutóbb...
A CEU amerikai diplomát adó képzéseit Bécsbe telepíti át. Azok a külföldi és magyar hallgatók, akik már megkezdték a tanulmányaikat Magyarországon, itt fejezik be az egyetemet. A CEU-t kiszorították. Ez példátlan. Egy amerikai intézményt...
Az utóbbi időben tüöbb hiteligényléssel kapcsolatos bejelentés is érkezett (CIB és K&H Bank), most a Cofidis közölte: 2018 novemberében elindították az elektronikus aláírást, amely jelenleg bevezető szakaszban tart. A pénzügyi vállalkozás...
Ez egy sötét nap Európának, és sötét nap Magyarországnak - írja a CEU abban a közleményben, amiben bejelentik: minden amerikai akkreditációjú programjukat t Bécsben indítják el 2019 szeptemberében. A rektor szerint példátlan, ami történt.
A cseh kormány nem gondolkodik nemzetközi megállapodásban a tervezett új atomerőművi egységek megépítése érdekében - mondta Andrej Babis miniszterelnök pénteken.
Töretlen a kereslet a jó minőségű irodaházakra, bevásárlóközpontokra, ipari ingatlanokra és hotelekre. Nincs azonban elegendő portéka, holott a likvid tőke szinte bármire lecsap, ami mozog. A befektetési piac teljes palettáját nézve...
Az Alteo a múlt héten jelentette be, hogy a társaság jövő márciusig meghosszabbítja munkavállalói részvényjuttatási programját, amit az MKB elemzői gyorskommentárban értékeltek. Az MKB elemzői továbbra is vételre ajánlják az Alteo...
Óriási siker, hogy legalább egy ügyben bűncselekménynek nyilvánította a bíróság a szemétégetést – mondja Vásárhelyi Gábor, a Civil Verőce közösség tagja.
Eladósorba kerülhet a szőregi stratégiai gáztároló egy most benyújtott törvénymódosítás értelmében, amely a Gazprommal esetleg megkötendő új hosszú távú gázszerződés esetében kijátszaná az EU betekintési jogát - írja a Portfolio a 444.hu nyomán.
A Magyar Nemzeti Bank 180 pontos versenyképességi javaslatáról beszélgetett az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című sorozatában Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója és Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke.
A Parlamentben újra éles vita támadt a 400 óra túlmunkát lehetővé tevő törvényjavaslatról. A kormány korábban törvénymódosítást ígért, a Pénzügyminisztérium illetékese azonban most ezt nem említette. Szerinte a törvényjavaslat...
Számos nagyrendezvényt tartanak 2019-ben is Magyarországon, a jövő évi rendezvények, fesztiválok koordinációja elkezdődött - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet rendezvénykoordinációs központja megbeszélését követő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Már így december elején tele a hócipőd a karácsonyi zenékkel? Nem vagy egyedül, és a tudomány szerint nem is egészséges, ha ugyanazok a dalok folynak több héten keresztül a csapból. Unalom, szorongás, stressz - ezek a lehetséges tünetek. Bár...
Hónapok óta először novemberben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban, köszönhetően a török líra erősödésének, amely féken tartotta az importárak növekedését. A török statisztikai hivatal hétfőn közzétett...
Miközben a nemzetközi részvénypiaci hangulatot a kereskedelmi háború és a technológia szektor gyengélkedése árnyékolta be, a magyar tőzsde szép teljesítményt mutatott, a BUX masszívan emelkedett novemberben. Ezzel együtt a részvénypiaci...
A Krím félsziget illegális bekebelezése óta a NATO különbözőféle erős politikai és gyakorlati segítséget nyújt Ukrajnának - jelentette ki Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár Brüsszelben, a kedden kezdődő, kétnapos NATO külügyminiszteri...
Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek blokád alá vonták hétfőn Franciaországban a Total olajvállalat 75 tárolótelepét, emiatt a társaság 2200 hazai kútja közül 75-ön fogytán van az üzemanyag - közölte a cég...
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 novemberében, országosan 12 033 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ezzel a hazai lakóingatlan-piacon összesen 143 082 adásvétel történt 11 hónap leforgása...
A világszerte működő atomerőművek 42 százaléka veszteségesen üzemel, az arány pedig 2040-ig több mint 70 százalékra emelkedhet a Carbon Tracker Initiative jelentése szerint. Az anyag szerint 2030-ban az új nap- és szélerőművi kapacitások létrehozása és üzemeltetése jobban megéri majd, mint a ma működő és tervezett szénerőművek 95 százalékának üzeme
A jövőben a 100 kilométernél rövidebb utazásra szóló vasúti menetjegyek csak 4 órán át lesznek érvényesek, és lehetőség lesz a menetjegyek cseréjére is.
Vegyes jeleket ad ma a globális energiaszektor: az olajpiac többé nem unalmas; a napenergia tovább terjed, de 2018 lehet az első év a boom kezdete óta, amikor a bővülés üteme lassul; a világ áramfogyasztása tovább nőt, amit elsősorban...
Hónapok óta először novemberben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban, köszönhetően a török líra erősödésének, amely féken tartotta az importárak növekedését.
2018. októberben a háztartások által újonnan felvett lakáscélú- valamint a személyi hitelek átlagos hitelköltség mutatója enyhén emelkedett. Az új szerződések szezonálisan igazított értéke a lakáscélú hitelek esetében kismértékben...
Jónak látszó hír érkezett a hétvégi G-20 találkozóról, a tőzsdék látszólag kitörő örömmel fogadták. A pénz– és tőkepiacokon a kockázatosabb eszközök ára ma valósággal száguld, de a kommentárok egy része is bizakodó. De csak egy része. Van, aki épphogy minimumról beszél, más azért aggódik, mi lesz április 1. után.
Habár csökkent a szegénység Magyarországon, a gazdagok és a szegények közötti különbség hosszú idő után először növekedett, és a regionális különbségek továbbra is óriásiak. Ami rossz hír, hogy a szakadék nem is szűkül...
A világszerte működő atomerőművek 42 százaléka veszteségesen üzemel, az arány pedig 2040-ig több mint 70 százalékra emelkedhet a Carbon Tracker Initiative jelentése szerint. Az anyag szerint 2030-ban az új nap- és szélerőművi kapacitások létrehozása és üzemeltetése jobban megéri majd, mint a ma működő és tervezett szénerőművek 95 százalékának üzeme
A Világbank megduplázná a klímapolitikára szánt támogatást, így 2020 után öt éven belül 200 milliárd dollárt szánna a világszerte a klímavédelem terén kezdeményezett projektekre - jelentette be Kristalina Georgiewa, a Világbank vezérigazgatója hétfőn a lengyelországi Katowicében.