Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult.
Az IT-biztonsági veszélyek elleni védekezés költsége jelentős, kétszámjegyű növekedést ért el tavaly, ugyanakkor a fenyegetések száma is nőtt - hívta fel a figyelmet a Novell Magyarország.
Továbbra sem tud semerre elmozdulni a forint az euróval szemben, a 308-310 közötti szűk sáv erős támasznak tűnik az árfolyamban. A dollár viszont az utóbbi napokban 1,22 alá tudott visszakapaszkodni, és csütörtök reggel is tovább erősödik....
A tavalyi év utolsó negyedévében 6,8%-kal bővült a kínai GDP, szemben a 6,7%-os elemzői konszenzussal. 2017 negyedik negyedévében 6,8% volt a gazdasági növekedés üteme Kínában az egy évvel korábbi adatokkal összevetve. A Bloomberg...
Mintegy 100 befektetési banki területen dolgozó munkavállalójától válna meg a Barclays az ügyre rálátó források szerint, a leépítés főleg vezető beosztású dolgozókat érintene - számol be a hírről a Bloomberg. A nevük elhallgatását...
2014 óta folyamatosan csökken a hazai nyomdaipari cégek száma, de az árbevétel csökkenést sikerült 2016-ban megállítani – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Jerome Powell FED-elnök kinevezéséről az amerikai szenátus bankbizottságának eljárási okokból kellett újra szavaznia, a jelölt ismételten megkapta a jóváhagyást.
A Telenor Csoport vezérigazgatója, Sigve Brekke kihívást hirdetett a vállalatcsoport 12 tagvállalatának több mint 30 ezer dolgozója körében. A munkavállalók azt kapták feladatul, hogy 2018-ban minimum 40 óra oktatáson vegyenek részt, hogy már új kompetenciákkal felkészülve alakíthassák a digitális jövőt - derül ki a cég sajtóközleményéből.
Több mint 1,7%-ot esett tegnap a Société Générale árfolyama, miután kiderült: a francia adóhatóságok 2,2 milliárd euró befizetésére köteleznék a francia nagybankot. Egykori kereskedője, Jérome Kerviel által okozott veszteségre hivatkozva...
300 pont feletti emelkedés a DOW 30 indexben. Ismét történelmet írtunk, mint mostanában oly gyakran, először zártunk 26000 pont felett az ipari indexben. Ennyi... Megint hiába volt napon belüli forduló előtte, csak nem folytatódott a lejtmenet.
Egy brit startup, a Nuvo egy olyan mesterséges intelligenciával működő facebookos chatrobotot fejlesztett, amely segít a felhasználóknak megtalálni a legjobb jelzáloghitel ajánlatokat. A robot a jutalékokért dolgozó független jelzáloghitel...
Rekordösszegű finanszírozást nyújtott a működési térségéhez tartozó felzárkózó gazdaságoknak tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség...
Vegyesen indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, de szakértők szerint csak minimálisan mozdulhatnak el az indexek a szerdai záróértékükhöz képest.
Előzetes számítások szerint 6,9 százalékra gyorsult tavaly a kínai gazdaság növekedése a 2016. évi 6,7 százalékról, ami 26 éve a legkisebb bővülés volt.
Lassult decemberre az Európai Unió és az euróövezet inflációja is. Az euró gyengült a hírre, a befektetők vélhetőleg kezdik kiárazni az idei kamatemelés valószínűségét. Az elemzők szerint a piac kicsit előrerohant: nem reális, hogy az EKB 2019 előtt megemelje a rátát.
Várhatóan már tavaszig odaítélik az európai uniós pályázatokra elnyert támogatásokat – mondta tegnap Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese hangsúlyozta: sikeres volt a fejlesztési politikában a 2017-es esztendő, mivel minden támogatásra kiírták a pályázatokat, ráadásul a nyerteseknek a tervezettnél nagyobb összeget fizettek ki.
Tegnap bejelentette a Bitconnect, egy piramisjátékozásra épülő kriptodeviza, hogy lehúzza a rolót, melynek hatására a virtuális pénzük értéke 98%-ot zuhant pár óra alatt. Ma már úgy tűnik, visszatáncolnak: csak a piramisjátékon...
Magyarországon ma akár 3-5 millió forintért is lehet gyereket venni - derül ki az RTL Klub Fókusz c. műsorából. Magyarországon egyre többen szeretnének gyereket örökbe fogadni. Ez azonban nem egyszerű feladat, sőt a procedúra...
Tavaly több jogszabályt is véleményezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, idén tavasszal pedig működésképes lesz az országos jégkár-elhárítási rendszer.
A MET csoport jóváhagyta a 17,6 megawattos Dunai Solar Park beruházási döntését, így hamarosan épülni kezd Magyarország egyik legnagyobb naperőműve Százhalombattán. A naperőművet 40 hektáron, részben a százhalombattai Dunamenti...
Pluszban nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön. A legjobban a német DAX-30 index indult, de erősödött a francia CAC-40 és a londoni FTSE-100 index is.
Az önvezető autókat jogosítvány nélkül is lehet majd használni. A gépkocsik száma az új megosztási módok elterjedése miatt drámaian csökkenhet, miközben a közúti forgalom az eddiginél is nagyobb lesz.
Andrej Babis, a legutóbbi csehországi választásokon a legtöbb mandátumot szerző ANO mozgalom vezetője azt szeretné, ha az új cseh kormányt államfőként Milos Zeman nevezné ki, még akkor is, ha elveszíti a jövő heti elnökválasztást...
A közlekedési projekteket emelte ki a Modern Városok program legfontosabb elemeként az M1 aktuális csatornán Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. Emellett a gazdasági, kulturális és sportcélú fejlesztések is a program részét képezik – mondta a miniszter, aki azt is kiemelte, hogy a program nagyobbik rész
Az Egyesült Államokban rendszeresen előkerül az egészségtelen élelmiszerek megadóztatásának kérdése, mivel a fejlett világban az USA-ban a legnagyobb probléma az elhízás. Most a VOX szentelt a témának külön cikket, megemlítve pozitív...
A használt lakások 9,9 százalékkal, az újak pedig 16 százalékkal drágultak 2017 harmadik negyedévében – írja elemzésében az ingatlan.com. A portál szerint bár az országos átlagos áremelkedésben szerepe van a budapesti lakások drágulásának, de a vidéki nagyvárosoknak egyre nagyobb a súlya a hazai lakáspiacon.