2017. augusztus 22. kedd

aug. 22
18:03
A nagy brit vállalatok jelentős része felkészületlen a kibertámadásokkal szemben (ProfitLine)
A legnagyobb brit vállalatok kétharmada felkészületlen a kibertámadásokkal szemben egy kormányzati felmérés hétfőn ismertetett eredményei szerint.
aug. 22
18:03
Kiderült, min kaszált hatalmasat a világ egyik legnagyobb alapja (Portfolio)
2017 második negyedévében a norvég nemzeti olajalap 2,6%-os hozamot ért el, főleg részvénybefektetéseinek köszönhetően, ami jóval a benchmark feletti teljesítményt jelent. A 975 milliárd dolláros vagyonalap a világ második legnagyobb...
aug. 22
18:03
Hivatalos: 41 biztosításiügynök-képzőt zárt be az MNB (Pénzcentrum)
A pénzügyi fogyasztók biztonságát erősíti, hogy július 1-jétől az eddigi papíralapú helyett kizárólag elektronikus úton tehetik le hatósági vizsgájukat a leendő pénzügyi, biztosítási vagy tőkepiaci közvetítők és szigorodtak...
aug. 22
18:03
Történelmi csúcson zárt a Budapesti Értéktőzsde (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 524,62 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 37 622,47 ponton zárt kedden, ami új történelmi csúcs.
aug. 22
18:15
Megállapodás született a dízelcsúcson (Portfolio)
Hatszázezer ausztriai dízelautó motorvezérlő szoftverének frissítéséről és a minőségi csere ösztönzéséről született megállapodás az autógyártókkal a keddi osztrák dízelcsúcson - jelentette be kedden Jörg Leichtfried közlekedési...
aug. 22
18:15
Már nem gyanúsított az etikus hacker a BKK-s ügyben (TőzsdeFórum)
Ugyan a nyomozás még folyik, ám a kisvárdai férfi már nem gyanúsítottja az ügynek.
aug. 22
18:18
Történelmi csúcson zárt a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 524,62 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 37 622,47 ponton zárt kedden, ami új történelmi csúcs.
aug. 22
18:33
Laza maradt a jegybank (ProfitLine)
Kedden a piaci várakozásoknak megfelelően a helyén maradt a magyar alapkamat. A jegybanki kommentárból viszont az látszik, hogy lazítás jöhet a nem konvencionális eszközökön keresztül.
aug. 22
18:33
Újra csúcson a BUX (TőzsdeFórum)
Három egymást követő veszteséges nap után kedden végre emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei.
aug. 22
18:36
Itt a kormány szégyenlistája a civilekről (Menedzsment Fórum)
Első körben 32 szervezet került fel a külföldről támogatottak listájára.
aug. 22
18:36
Tízmillió bankjegyet keres még az MNB (Infostart)
Július végén lezárult a régi kétezres és ötezres bankjegyek cseréjének első, egyben legfontosabb fázisa, addig lehetett ugyanis velük bárhol fizetni. Az érintett bankjegyek többsége el is tűnt a piacról, de azért sok régi bankjegy még nem került vissza a jegybankba.
aug. 22
18:51
Befejeződött az országos szúnyogirtási program (Adózóna)
Az augusztus harmadik hetében végrehajtott munkálatokkal véget ért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által koordinált idei országos szúnyogirtási program – közölte honlapján az OKF.
aug. 22
18:51
Itt az újabb pofon: oroszokat és kínaiakat büntetett Amerika (Portfolio)
Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki orosz és kínai vállalatokra és magánszemélyekre, amiért olyan emberekkel üzleteltek, akik Észak-Korea atomprogramját segítik. A büntetések célja, hogy üzleti partnerein keresztül fojtsa...
aug. 22
18:51
Kínai és orosz vállalatok ellen hozott szankciókat Washington (vg.hu)
Kínai és orosz vállalatok és személyek ellen hozott szankciókat Washington az észak-koreai rakéta- és atomfegyverprogram támogatása miatt.
aug. 22
18:53
Ismét pluszban a spanyol csapatok (vg.hu)
A jelentősebb bajnokságok már elkezdődtek, augusztus 31-ig azonban még igazolhatnak a csapatok. Az angolok idén is oda­teszik magukat, a legnagyobb pénzek a szigetországban pörögnek.
aug. 22
18:54
Testkamerákat tesztel a MÁV (Menedzsment Fórum)
Testkamerák tesztelését kezdte meg MÁV-Start, a vasúttársaság vezetése az értékelések és a gyakorlati tapasztalatok feldolgozását követően dönthet a rendszer bevezetéséről - közölte a MÁV kedden.
aug. 22
18:56
A BMW a világ legnyereségesebb autógyártója (Menedzsment Fórum)
A német BMW volt a világon a legnyereségesebb ágazati cég az idén az első fél évben - derül ki az Ernst & Young (EY) vállalati tanácsadó cég kedden közzétett adataiból.
aug. 22
19:03
Már elérhető a PayPal-es fizetés Nintendo Switch készüléken (ProfitLine)
A PayPal (Nasdaq: PYPL) online fizetési szolgáltató bejelentette, hogy 2017. augusztus 22-től a PayPal elérhető fizetési opció a Nintendo internetes áruházában, a Nintendo eShopban. A weben, vagy közvetlenül a játékkonzolon keresztül is rendelkezésre álló szolgáltatás ezzel 34 országban válik elérhetővé.
aug. 22
19:03
Megtalálják a gyengepontot a kibertámadók (TőzsdeFórum)
Magyarország csak a 74. legveszélyesebb ország az online kibertérben, de három hónap alatt még így is több mint ötmillió olyan támadás volt.
aug. 22
19:12
1,1 milliárdért épülnek focipályák Budapesten (Menedzsment Fórum)
Összesen 8 pálya épülhet 1,1 milliárd forintból Budapesten - derül ki a közbeszerzési hatóság oldalán közzétett összefoglaló tájékoztatásból.
aug. 22
19:18
Négy hónapja nem volt ekkora ugrás, óriási BUX-rekordot hozott az OTP szárnyalása (Privátbankár)
Az új BUX-rekord 1,2 százalékkal magasabb a réginél, de az amerikai Dow Jones ipari átlag is négy hónapja nem látott emelkedést produkált. Itthon az OTP lőtt ki különösen, de a többi vezető részvény is pluszban tanyázott. Az Erste megkezdte a követését, és célára alapján 40 százalékos emelkedést vár a Wabererstől.
aug. 22
19:24
Pusztított a földrengés Olaszországban – Képek (vg.hu)
Az olaszországi Ischia szigetén 4-es erősségű földrengés volt, amelynek következtében több ház összeomlott. A földmozgás főleg Casamicciola és Lacco Ameno települést érintette.
aug. 22
19:27
Nagyobb merénylet is lehetett volna a barcelonai gázolásból (TőzsdeFórum)
Nagyobb szabású, pokolgépes merényletre készült a gázoló terroristasejt az őrizettbe vett tag vallomása szerint.
aug. 22
19:33
Együttműködik a BÉT és az MGYOSZ (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, melynek fő célja a tőkepiac fejlesztése, és a vállalatok tőkepiaci-, pénzügyi ismereteinek előmozdítása.
aug. 22
19:45
Két hónap és újra elszállhat az olajár (Portfolio)
Két meglepetés érkezhet októberben, ami végre elmozdítja az olajat az 50 dollár / hordós érték körülről - állítja az RBC Capital Markets nyersanyagpiaci vezető elemzője. Helima Croft úgy véli, hogy az egyik ilyen tényező a venezuelai...
aug. 22
19:51
Nők 40-be beleszámít-e a főállású anyasági időszak? (HR Portál)
Azt szeretném kérdezni, hogy a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjba beszámítják-e a főállású anyaságit?
aug. 22
19:51
Amerika szankciókkal állítaná meg a koreai fegyverprogramot (TőzsdeFórum)
10 vállalat és 6 személy ellen hozott a szankciókat az amerikai kormányzat.
aug. 22
19:51
SZTA: Kétezer munkahely létrehozását támogatták (hirado.hu)
Csaknem kétezerrel nőtt a munkavállalók száma az idei év közepére a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) jelenlegi és korábbi portfóliócégeinél a befektetések előkészítésekor jegyzett adatokhoz képest.
aug. 22
19:54
Módosították a beadás napját a Budapest 98,6 MHz pályázati ajánlataihoz (Adózóna)
Szeptember 6. helyett október 2-án lehet beadni a Budapest 98,6 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatokat – tájékoztatta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság kedden közleményben az MTI-t.
aug. 22
19:57
A metró felújítása miatt jöhet a közlekedési káosz a Nyugatinál (vg.hu)
Nyugati pályaudvari metróállomás környezetében az M3-as metróvonal felújításának előkészítési munkálatai miatt – közölte a BKV.
aug. 22
20:15
Még bizalmatlanok vagyunk a mobilos fizetéssel (TőzsdeFórum)
Az érintés nélküli fizetés viszonylag elterjedt hazánkban, a mobiltelefon általi fizetés azonban még "gyerekcipőben" jár.
aug. 22
20:24
Elváltam a férjemtől, jár utána özvegyi nyugdíj? (HR Portál)
30 évet éltem a férjemmel amikor elváltam a gyerekek már felnőttek és italozása miatt elköltöztem. Senkivel nem kötöttem házasságot és Ő sem. Nem éltünk egy háztartásban de mondhatni együtt voltunk. Ha a kórházban volt csak rám számíthatott. Ez év áprilisában meghalt, a temetését közösen álltuk az egyik gyermekével .Nyugdíja kevés volt, mert Erdélyből telepedtünk át 1990-ben.Kérdésem jogosult…
aug. 22
20:26
Betegállományba vagyok, mi a teendőm a nyugdíjig? (HR Portál)
12 éve dolgozom egy helyen, beteg vagyok és mellette ápolom a beteg férjemet. Betegállományban kettő évem van nyugdíjig, mi a teendőm?
aug. 22
20:28
Belépnék a nyugdíjas szövetkezetbe, de vidékről ki fizeti az utazásom? (HR Portál)
Ősszel fogok nyugdíjba menni a nők 40 éves munkaviszonyával. Szeretnék tovább dolgozni, de a munkáltatóm nem fizeti már a munkába járási költséget (vidék 20 km távolsági bérlet 14.200 Ft/hó), azzal az indokkal, hogy nyugdíjas leszek. A Nyugdíjbiztosító által majd küldendő nyugdíjas szelvénnyel úgy tudom, egy évben csak 16 db 50 %-os és 2 db 90 %-os kedvezmény vehető igénybe. Megint azoknak éri…
aug. 22
20:30
20 évig ápoltam gyermekem, kaphatok nyugdíj kiegészítést? (HR Portál)
Jelenleg ápolási díj után mentem nyugdíjba 2017-ben. 1995-től voltam ápolásin. Jelenleg 50000 Ft a nyugdíjam. Azt olvastam valahol, hogy aki 20 évig ápolta saját gyermekét annak a kormány kiegészíti 50000 Ft-al. ha igaz akkor mikortól?
aug. 22
20:33
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint kedden a bankközi devizapiacon elsősorban a dollárral és a svájci frankkal szemben, míg az euróval szemben alig változott a jegyzés.
aug. 22
20:39
Dízelcsúcs: hatszázezer osztrák autó szoftverét frissítik (TőzsdeFórum)
A motorvezérlő szoftver frissítéséről és a minőségi csere ösztönzéséről született megállapodás az autógyártókkal a keddi osztrák dízelcsúcson.
aug. 22
20:51
11 országgal ültek le tárgyalni a britek - valószínűleg fölöslegesen (Portfolio)
A britek 11 gazdasággal ülnének le tárgyalni arról, hogy kereskedelmi kapcsolatot létesítsenek, miután a szigetország hivatalosan is kilépett az Európai Unióból. A CNBC arról ír, hogy jó eséllyel 2022-ig ennek semmilyen eredménye nem...
aug. 22
20:57
Fémhulladékot kaptak a munkavégzésért cserébe (Adózóna)
A NAV baranyai pénzügyőrei fémkereskedőket ellenőriztek, mely során több esetben is szabálytalanságot állapítottak meg. Az egyik esetben réz sírkő fogantyút, a másikban autóalkatrész- és háztartási fémhulladékot kapott a dolgozó munkavégzésért cserébe.
aug. 22
20:57
Újranősültem, az özvegyi nyugdíj feléledhet? (HR Portál)
2011 szeptember 16-án hunyt el feleségem, egy évig özvegyi nyugdíjat kaptam. A rám érvényes öregségi nyugdíjkorhatárt 2021 február 23.-án érem el, tehát feleségem elhunytát követő 10 éven belül. 2014-ben új házasságot kötöttem, amely 2017-ben válással végződött. Vajon feléled-e az özvegyi nyugdíj jogosultságom, amikor elérem a nyugdíjkorhatárt?
aug. 22
20:59
Tanárként dolgozhatok majd nyugdíj mellett? (HR Portál)
1954-es születésű közalkalmazott (tanár) férfi vagyok. Van-e alapja annak a hírnek (álhírnek), hogy 2018.01.01-től eltörlik vagy könnyítenek a közalkalmazottak foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályon. Lehetséges lesz nyugdíj mellett munkát végezni(nyugdíj+ tanári bér)?
aug. 22
21:03
Pótfelvételi: középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (ProfitLine)
Pótfelvételit hirdet középiskolásoknak az ország egyik legismertebb tehetséggondozó intézménye, a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A társadalmi, gazdasági és politikai kérdések iránt nyitott diákok augusztus 27-ig jelentkezhetnek az intézmény e-learningen alapuló, iskola mellett végezhető ingyenes képzéseire.
aug. 22
21:03
Durva határt közelít a nettó átlagkereset: itt vannak a konkrét számok (Pénzcentrum)
2017. júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt, 14,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január-júniusban a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt. Az év első hat hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt...
aug. 22
21:03
Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb ágazat hazánkban (TőzsdeFórum)
Magyarország a 2600 milliárd forint körüli termelési értékkel az európai uniós tagállamok között a 16. helyet foglalja el, és az uniós termelés egy százalékát adja.
aug. 22
21:27
11 országgal ülnek le tárgyalni a britek - valószínűleg fölöslegesen (Portfolio)
A britek 11 gazdasággal ülnének le tárgyalni arról, hogy kereskedelmi kapcsolatot létesítsenek, miután a szigetország hivatalosan is kilépett az Európai Unióból. A CNBC arról ír, hogy jó eséllyel 2022-ig ennek semmilyen eredménye nem...
aug. 22
21:33
Történelmi csúcson zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 524,62 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 37 622,47 ponton zárt kedden, ami új történelmi csúcs.
aug. 22
22:09
Jó a hangulat az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Optimista volt ma a kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, mindhárom nagy amerikai részvényindex jelentős pluszban zárt.Április óta nem ment ekkorát a Dow 2017.08.22 22:00Több mint 200 pontot emelkedett a mai kereskedésben a Dow Jones...
aug. 22
22:21
Bővülnek Kassa és Isztambul légi kapcsolatai (hirado.hu)
Bővíteni kívánja járatait a Turkish Airlines Kassán. 2016 június közepén indította első útját, akkor heti 3 alkalommal lehetett igénybe venni a Kassa-Isztambul közti járatokat, mostanra ez heti négyre bővült. Ráadásul a világ legjobbnak ítélt fedélzeti szolgáltatását is élvezhetik a kassai reptér utasai.
aug. 22
23:03
Nem alakul túl jól a katolikus és az orosz ortodox egyház viszonya (ProfitLine)
Kedvezően alakul a katolikus és az orosz ortodox egyház viszonya, de az orosz fővárosban most nem folytak konkrét tárgyalások egy újabb egyházfői találkozóról - jelentette ki Pietro Parolin bíboros, a Vatikán államtitkára kedden Moszkvában a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón.
aug. 22
23:33
Már nem gyanúsítják az etikus hekkert (ProfitLine)
Már nem gyanúsítja az "etikus hekkert" az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével - tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Keresés