Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság ma, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.
Az első fél évben 9 millió euró profittal zárt a Waberer's, a Budapesti Értéktőzsde legújabb jelentős szereplője. A vállalat tervei szerint további növekedést várhatnak a cég részvényesei; a lengyel versenytárs – a nyilvános jegyzéssel egy időben bejelentett – felvásárlását követően legközelebb várhatóan a raktározás területén következhet be bővülé
Szlovénia a következő négy év évben harmadával növelné turisztikai bevételét, 3 milliárd euróra (912 milliárd forint), ezért az úgynevezett boutique turizmusba (magas színvonal, személyre szabott kiszolgálás) fektet be, vagyis több...
Nem megfelelő stabilitás miatt kilenc veszélyes etetőszékeket és bébikompot vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság, többségüket a gyártók, forgalmazók vissza is hívták a vásárlóktól – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.
Gyakran a kitúrás okozza a fluktuációt. A gyakori munkahelyváltás indokaként előkerül, hogy „kiutálták őt a beilleszkedése alatt a régiek”. A munkaerő elvándorlását nem lehet megállítani egy stratégia nélküli, gyorsan végrehajtott kiválasztási, beillesztési folyamattal - Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelő szakértő és Tóth Nikolett junior HR tanácsadó leírja az okokat és rámutat, milyen…
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások átlagosan 8,5 százalékos árbevétel-növekedést valószínűsítenek a következő egy évben, ami 3 százalékpontos ugrás az év eleji várakozásokhoz képest, és egyben az elmúlt tizenegy év legjobb várakozása, a profitvárakozások pedig az év eleji 3,5 százalékról 5,1 százalékra nőttek - derül ki a K&H kkv-bi
Lenézték és lesajnálták a Balmazújvárost a máshol kispadozó, de irreális pénzeket kereső játékosok - mondta Tiba István a csakfoci.hu-nak adott interjújában.
A hazai nagybankok anyacégei 20–50 százalékot emelkedtek az idén a tőzsdén. A befektetők díjazzák a növekvő profitot és az egyre egészségesebb portfóliókat.
A folyó fizetési mérleg többlete és az Európai Uniótól bezúduló tőketámogatások eredményeként jelentősen javult az ország külső pénzügyi pozíciója júniusban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent havi fizetési mérlegadatokból.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) 2,2 milliárd forintot takarított meg tavaly és idén hatékonyságnövelő programjának köszönhetően - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden.
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások átlagosan 8,5 százalékos árbevétel-növekedést valószínűsítenek a következő egy évben, ami 3 százalékpontos ugrás az év eleji várakozásokhoz képest, és egyben az elmúlt tizenegy év legjobb eredménye. A profitvárakozások az év eleji 3,5 százalékról 5,1 százalékra nőttek – derül ki a K&H kkv-bizalmi index kedden közzétett legfrissebb adataiból.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) 2,2 milliárd forintot takarított meg tavaly és idén hatékonyságnövelő programjának köszönhetően - közölte a társaság.
Szép dolog belefogni egy vállalkozásba, netán céget alapítani, csakhogy a statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési képességei, az 5 éves kort a cégek 73 százaléka, míg a 10 éves kort már csak 51 százalékuk éli meg. De mégis mi a baj a kisebb cégekkel?
A vállalatok egy új munkavállalóra átlagosan 2,2 millió forintot igényelnének munkahelyteremtési támogatásként, így ha két vizes VB rendezési árát inkább nekik adná a gazdaságpolitika, akkor a cégek munkaerőhiányát jelentősen...
A múlt hétvégi viharok több kárt okoztak még az egy héttel korábbiaknál is. A két esemény károsultjainak a száma pedig meghaladja a nyári időszak megelőző hónapjainak legviharosabb heteiét – tette közzé a legfrissebb adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Ami a tavaly júniusi Brexit-referendum előtt talán még elképzelhetetlennek tűnt, szép lassan valósággá válik: az HSBC mellett már a Morgan Stanley bank szakértői is úgy látják, hogy az euró hónapokon belül paritásba kerülhet a brit...
Súlyosbíthatja a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet az ott zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden telefonon kínai hivatali partnerének, Vang Jinek.
Rovaralapú élelmiszerekkel, egyebek között rovarburgerrel bővül a második legnagyobb élelmiszeráruház-lánc kínálata Svájcban, amely Európában elsőként engedélyezi az ilyen termékek árusítását.
Évről évre emelkedik a Magyarországra érkező turisták száma, az idei nyár azonban több rendezvény egyidejű lebonyolításának köszönhetően különösen aktív időszakot hozott a hazai turizmusban. A vizes világbajnokság, a Forma-1...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelenleg körülbelül 75 százalékos minimális hatásfokot vár el egy távhő rendszertől. Ha azonban a tartalék kapacitások régiek, akkor a nagy hidegben problémát jelenthet az előírt...
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ma kiadott közleményében 2017. szeptember 15-ére, délelőtt 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést hívott össze. A tájékoztatás szerint az alábbi fontosabb napirendi pontok várhatók: A Pannónia...
Minden jogi segítséget megad a kormány a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központnak, és nem fogja hagyni, hogy a Snétberger-módszer, illetve a tehetséges roma fiatalokat mentoráló intézmény oktatási infrastruktúrája egy "bűncselekmény" miatt tönkremenjen - hangsúlyozta az Origo.hu hírportálnak adott interjújában az emberi erőforrások minisztere
A Magyar Honvédség technikai fejlesztésének kiemelt eleme a légierő eszközeinek megújítása - fogalmazott a honvéd vezérkari főnök a légierő haderőnem és a repülők napja alkalmából rendezett ünnepségen kedden Veszprémben.
A turisták inváziójától tartanak a horvátországi Vis szigetén a helybeliek, miután ott forgatják a Mamma Mia 2. részét – közölte a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
Már mintegy 75 százalékos kapacitás-kihasználtsággal működik az MCS Zrt. április végén átadott új mohácsi vágóhídja – közölte a vállalat kedden az MTI érdeklődésére.
A Korea körüli félelmek gyorsan eltűntek a piacokról, már nem kell a befektetőknek az arany sem, az olaj sem, a részvények annál inkább. Nincs mese, több mint 8 éves a bika, hiszik, ha látják az atomháborút. Esett a Mol, szárnyalt a Richter, széttépték az új mánia-kispapírt, az Appeninnt. Remekel a Waberer's, ötödik napja emelkedik.
A vártnál kisebb lett a második negyedévi német GDP-növekedés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott előzetes adatai szerint.