2017. július 26. szerda

júl. 26
9:51
Három gigagyárat épít az Apple (Portfolio)
Donald Trump a Wall Street Journal-nak adott interjút, amelyben azt is megemlítette, hogy beszélt az Apple vezérével, Tim Cook-kal, aki három gigagyárat ígért neki az Egyesült Államokban. Trump és a világ egyik legértékesebb vállalata...
júl. 26
9:54
Fekete év ez a magyaroknak – egyre kevesebben vagyunk (Privátbankár)
Hiába születnek többen, kétszer annyian halnak meg, és házasságot is kevesebbet kötünk.
júl. 26
9:57
Mennyi munkaviszony után jár Cafeteria? (HR Portál)
Munkáltatómnál 2017.03.13-án kezdtem dolgozni. Azt mondták, az első ledolgozott teljes hónapra már jár a cafeteria, vagyis áprilisra kellett volna kapnom. Májusban megkaptam Erzsébet kártyámat, ekkor kaptam rá az első összeget is. Júniusban csak a hónap utolsó napján jött az összeg. Június végével felmondtam, mert találtam egy jobban fizető munkahelyet. Most július közepén, meg mertem kérdezni,…
júl. 26
9:57
Egyszer csak elfogy a magyar? (TőzsdeFórum)
0,7 százalékkal több születés és 11 százalékkal több halálozás az év első hónapjában az egy éves adatokhoz képest.
júl. 26
9:59
Mikortól éled fel az özvegyi nyugdíj? (HR Portál)
1998-ban mentem el korengedményes nyugdíjba 30 évi BM-s szolgálati idővel. Ekkor a nőknél 60 év volt az öregségi nyugdíj korhatár. Időközben változtak a rendeletek és felemelték a nyugdíj korhatárt. A férjem aki szintén BM-s nyugdíjas volt, 2005. június 19-én elhunyt,ekkor beadtam a kérelmet az ideiglenes özvegyi nyugdíjra amit meg is kaptam 1 évre. Azt mondták, hogy 1 évig a nyugdíja 60 %-át…
júl. 26
10:00
Valami történt Pakson: leesett az egyik blokk teljesítménye (Privátbankár)
A villamosvédelmi automatika csökkentette az 1. blokk teljesítményét - vizsgálják, hogy miért.
júl. 26
10:03
Eltűnhet az italautomaták fele (Portfolio)
Az étel- és italautomatákat üzemeltető cégek nem tudtak megállapodni a felügyelő Magyar Postával a havidíjról - írja a Magyar Nemzet. Ez a piaci szereplők félelmei szerint megtizedelheti az automatákat. Utolsó szakaszához közelít...
júl. 26
10:09
Kilőtt az olaj, emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Tovább drágult az olaj, tegnap több, mint 4,5 százalékot emelkedett az árfolyam, ami továbbra is a szentpétervári találkozón elhangzottaknak tudható be. Ma az amerikai jegybank kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők, de angol GDP...
júl. 26
10:09
Csak a jó hírük csorbult a kartellgyanúba keveredett autógyártóknak (TőzsdeFórum)
Az ifo szerint a kartellvád nem veszélyezteti a német autógyárak eladásait.
júl. 26
10:15
Teljesítménycsökkenés volt a paksi atomerőműben (444.hu)
Az okot vizsgálják, az 1. blokk teljesítménye jelenleg 50 százalékos.
júl. 26
10:18
10 milliárdból sportcsarnok, 2 stadion és felvidéki fociakadémia épül (Menedzsment Fórum)
Mintha egy kimeríthetetlen forrásból táplálkozna a kormány, ha arról van szó, hogy pénzt kell stadionokra, sportcsarnokokra, fociakadémiákra elkülöníteni.
júl. 26
10:21
A venezuelai ellenzék vezetője a hadsereg segítségét kéri (Portfolio)
Leopoldo López, a venezuelai ellenzék egyik vezető alakja felszólította szerdán a hadsereget, hogy tagadja meg a Nicolás Maduro államfő által kezdeményezett alkotmányozó gyűlést. A López Twitter-üzenetéről szóló hírügynökségi...
júl. 26
10:21
A nyomtatott sajtó képes története Magyarországon, a kezdetektől napjainkig (444.hu)
1705-től 2017-ig, négy sokatmondó címlappal!
júl. 26
10:30
Ebből baj lesz? Trump beszólt Iránnak (Privátbankár)
Szerinte ártana az atomalkunak, ha az ország megerősödik.
júl. 26
10:30
Vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet (HR Portál)
Minden szervezet sorsa a vezetésen múlik. Lenyűgöző ránézni arra, hogyan határozza meg az akár több tízezreket foglalkoztató nagyvállalatok jövőjét is egyetlen ember víziója: az elsőszámú vezetőé. Cégtörténetek és sikersztorik sokasága szól arról, hogy mire képes egy vállalat akkor, ha a menedzsment az embereket helyezi figyelme középpontjába. Korunk vezetője ugyanis így kell, hogy tegyen.
júl. 26
10:32
Nincs elég vízirendőr a Balatonnál (HR Portál)
A Dráva térségéből vezényelnek át munkaerőt, olyan kevés a vízirendőr a Balaton környékén - írja a Népszava.
júl. 26
10:33
Kiváló eredmények a Biogentől (ProfitLine)
Kedvező negyedéves számokat és erős kilátásokat közölt a Biogen, aminek a hatására emelkedést mutat a részvény.
júl. 26
10:33
Elbukta Magyarország a kvótapert! (Portfolio)
További részletek hamarosan. ...
júl. 26
10:33
Kenhetőbb vaj, egészségesebb joghurt kerülhet a boltokba (AQUA)
Kevesebb cukorral készült tejtermékek kerülhetnek a boltokba a jövőben, a termékek minőségére vonatkozó szigorításokról már folyik az egyeztetés a szakma és a kormányzat között. A Tej Terméktanács szerint a vajak esetében lenne a legnagyobb szükség a változásra.
júl. 26
10:36
Csuklott egyet a Paksi Atomerőmű (Menedzsment Fórum)
Átmeneti teljesítménycsökkenés volt kedden az erőmű 1. blokkján.
júl. 26
10:36
Minket is fenyeget a pusztító vírus – ki lesz a felelős? (Privátbankár)
Komoly károkat okozhat az afrikai sertéspestis. Gyógyszeresen nem lehet kezelni.
júl. 26
10:39
Elbukhatja Magyarország a kvótapert! (Portfolio)
"A mai napon ismertetett indítványában Yves Bot főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság utasítsa el a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket" - áll az Európa Bíróság ma közzétett főtanácsnoki indítványában....
júl. 26
10:42
Tízezer embert evakuáltak Franciaországban (vg.hu)
További pusztításokat okoztak az erdőtüzek kedden Franciaország délkeleti részén és Korzikán. Legalább tízezer embert evakuáltak az éjszaka folyamán Dél-Franciaországban a terjedő erdőtüzek elől
júl. 26
10:44
Felsőoktatási jelentkezés: kevesebb iratot kellett benyújtani (vg.hu)
Az idei felsőoktatási felvételi eljárásban megkezdődött egy irányváltás, amelynek célja, hogy a jelentkezőknek minél kevesebb olyan dokumentumot kelljen benyújtaniuk, amely államigazgatási adatbázisban rendelkezésre áll – mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
júl. 26
10:45
Ifo: a kartellvád sem veti vissza a német autóeladásokat (hirado.hu)
„Ezek a cégek akárhogy is, de jó autókat gyártanak.”
júl. 26
10:51
Kilőtt az olaj, emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Tovább drágult az olaj, tegnap több, mint 4,5 százalékot emelkedett az árfolyam, ami továbbra is a szentpétervári találkozón elhangzottaknak tudható be. Ma az amerikai jegybank kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők, de angol GDP...
júl. 26
10:51
Letört értékeit teszteli vissza a DAX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
12310 állhat elsőként a német index emelkedési kísérletének útjába.
júl. 26
10:54
Balatoni rádió került Mészárosékhoz (Menedzsment Fórum)
Ezzel két hullámhosszon teljes egészében le is fedik a balatoni régiót.
júl. 26
10:54
Menekültkvóta: darabokra szedték a magyar érveket, bukhatunk a bíróságon (Privátbankár)
Szlovákia és Magyarország azt akarja elérni, hogy ne kelljen befogadnunk menekülteket - nem áll jól az ügyünk a bíróságon. A főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság utasítsa el a kereseteket.
júl. 26
10:56
A Saxo szerint Venezuela hamarosan csődbe megy (Menedzsment Fórum)
Venezuela gazdaságának alapja az olaj, ám az állami olajtársaságnak idén 10 milliárd dollár kölcsönt kellene idén visszafizetnie, miközben csak 2 milliárd áll az olajtársaság rendelkezésére. A PDVSA csődje rövid időn belül államcsődhöz vezet - hangzik Christofer Dembik, Saxo Bank szakértőjének véleménye.
júl. 26
11:00
Adják a Mészáros-papírokat, vég nélkül esik a Snap (Privátbankár)
Esnek a Mészáros papírok, de van honnan, a korai vevőknek még mindig végtelen nyereségük van bennük. A Richter is gyengélkedik, a Mol és az OTP viszont emelkedik. Tartja múlt héten szerzett erejét a forint, az euró is erős, a dollár gyenge. Zuhan a Snapchat, esett a Google is, a többi nagy netes cég viszont a magasban tartózkodik.
júl. 26
11:03
Ma este kiderülnek a felvételi ponthatárok (HR Portál)
Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta: az idei felsőoktatási felvételi eljárásban megkezdődött egy irányváltás, amelynek célja, hogy a jelentkezőknek minél kevesebb olyan dokumentumot kelljen benyújtaniuk, amely államigazgatási adatbázisban rendelkezésre áll - írja az MTI.
júl. 26
11:03
Reklámadó újratöltve - adó-visszatérítés vagy milliárdos bírság (ProfitLine)
2017 májusában ismét változtak a reklámadó szabályai, melyek miatt adó-visszatérítésre van lehetőség, de a 2017 januárjától érvényben lévő módosítások miatt milliárdos bírság is elképzelhető.
júl. 26
11:03
Elfogyhat az olaj lendülete a csúcsdöntés után (Portfolio)
Az idei év eddigi legnagyobb egynapos rallyját teljesítette kedden az olaj árfolyama, miután az OPEC találkozóján elhangzottak mellé a befektetők további, az olajpiac lassú kiegyensúlyozódására utaló hírekről értesülhettek. A tengerentúli...
júl. 26
11:03
Tízezreket kaphatnak ajándékba a magyar családok augusztusban (Pénzcentrum)
Akár több tízezer forintos iskolakezdési támogatást is kaphatnak idén augusztusban a dolgozó szülők. Az idei évtől már nincsen felső limit, ráadásul a hagyományos utalvány helyett egy szélesebb körben is felhasználható általános...
júl. 26
11:05
Kiderült, mennyien használják az új reptéri expresszbuszt (Portfolio)
Naponta 2000 utas veszi igénybe az új repülőtéri 100E jelzésű expresszbuszt, amely Ferihegy és a belváros között közlekedik. A külföldi turistáknak vagy az utazni vágyóknak a taxik kivételével minden közlekedési eszköz használata...
júl. 26
11:06
"Drágábbak voltak az autók, mint lehettek volna" (Infostart)
A német autógyárakkal szemben felmerült kartellgyanú nem csökkenti eladásaikat Clemens Fuest, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet elnöke szerint, aki a Bayerischer Rundfunk tévécsatornának nyilatkozott szerdán.
júl. 26
11:07
Kiderült, mennyit ölt a kampányba a kormány (Portfolio)
Csak a júniusig megkötött szerződések alapján tavaly decembertől idén decemberig nettó 16,6 milliárd forintot költ az állampolgárok tájékoztatását szolgáló kampányokra a kormány. A második félévben ez az összeg messze tovább...
júl. 26
11:09
Államcsőd nélkül nem tud talpra állni Venezuela? (TőzsdeFórum)
Ha Kína továbbra sem akar segíteni, Venezuela rövid időn belül csődbe megy.
júl. 26
11:12
Így minisztert még nem vertek át (Privátbankár)
Gyönyörűen kínos ügybe keveredett Trump energiaügyi minisztere.
júl. 26
11:15
Nem könnyű naggyá válni Magyarországon (vg.hu)
A legtöbb cég Magyarországon kicsinek vagy közepesnek számít, amelyek sokkal könnyebben csődbe mennek, mint a nagyobbak. A nagy cégek sokkal stabilabban működnek a kisebbeknél, ráadásul úgy tűnik, Magyarországon igen nehéz kitörni a közepes méret kategóriájából.
júl. 26
11:17
Jelentős károkat okozhat Magyarországnak a sertéspestis (vg.hu)
Jelentős gazdasági károkat okozhat Magyarországnak az afrikai sertéspestis, amennyiben természetes úton vagy emberi felelőtlenség miatt bekerül a régió fertőzött országaiból – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorába
júl. 26
11:19
Nagy bejelentést tett a Lufthansa (vg.hu)
Átalakítja a menetrendet, növeli járatai számát és nagyobb gépeket közlekedtet a Budapest–Frankfurt útvonalon a Lufthansa.
júl. 26
11:21
Albérletet keres egyetemi városban? Ezekre az árakra készüljön fel! (Adózóna)
Drágultak az albérletek az egyetemi városokban a felsőoktatási ponthatárok ismertetését megelőzően, ami az albérleti szezon kezdetét jeleni; a legdrágább Budapest, havi átlagos 150 ezer forinttal – derül ki az ingatlanpiaci cégek MTI-nek küldött elemzéseiből.
júl. 26
11:21
Csalódást okozott a Daimler (vg.hu)
A piaci várakozásoknál kevésbé nőtt a Daimler AG. nyeresége a második negyedévben a Mercedes-Benz rekorderedményének köszönhetően, amit a haszongépjármű-üzletág eredménycsökkenése vetett vissza.
júl. 26
11:21
Kiderült, mennyi adófizetői pénzt költött a kampányaira a kormány (Portfolio)
Csak a júniusig megkötött szerződések alapján tavaly decembertől idén decemberig nettó 16,6 milliárd forintot költ az állampolgárok tájékoztatását szolgáló kampányokra a kormány. A második félévben ez az összeg messze tovább...
júl. 26
11:21
Sokat spórolhatunk, ha jól választunk diákszámlát (hirado.hu)
A főiskolás, egyetemista diákok nem szeretnek bankba járni.
júl. 26
11:23
Nyolcszázmillió euró körül a magyar ingatlanbefektetések összege (vg.hu)
Elérte a 795 millió eurót az ingatlanbefektetések összege Magyarországon az első fél évben, ami a régió forgalmában 15 százaléknyi részesedét jelent – közölte a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó szerdán az MTI-vel.
júl. 26
11:24
Egy évtizedes botrány sem számít semmit az autógyáraknak (Privátbankár)
Ha igaza lesz az ifo elnökének, egy karcolás nélkül megússza a német autógyárak profitja a botrányt.
júl. 26
11:25
Már egymilliárd dollárt költöttek a Premier League klubjai (vg.hu)
A Premier League csapatainak mostani költekezése fenntarthatatlan – vélte Daniel Levy, az előző idényben ezüstérmes Tottenham Hotspur elnöke.

Keresés