Alapvetésként ismert, hogy egy autó tartása pénzbe kerül, pedig ahogyan egy lakás, úgy egy autó is termelhet bevételt, ehhez segít egy új szolgáltató, ami gyakorlatilag az Airbnbhez hasonló, csak autókra szakosodott.
Nem volt véletlen a Volvo 40.1 és 40.2 tanulmány: hamarosan kistestvért kap az XC60. Az új Volvo XC40 a mai divatnak megfelelően crossoveres, magas kialakítással búcsúztatja a V40-et, amelyet majd az S40 visszatérése követ. A márka egyre többet feltáró ízelítőkkel hangol a modell premierjére: ezúttal az XC40 hátsó traktusára pillanthatunk rá.
Miközben a Hyundai egyelőre a vásárlói igényeknek megfelelően tapogatózik a különböző alternatív hajtású irányokba, a jövőt illetően egyre határozottabb elképzelése van a koreai márkának. A gyáriak nyilatkozatai alapján 2020-ra nagyot ugrik előre az elektromos autók részaránya, de az igazi robbanás öt évvel később várható.
A McLaren még az idén bemutatja történelmének legszélsőségesebb hiperautóját – a ’P15’ kódnév alatt emlegetett modell versenypályán még a McLaren P1 GTR-nél is gyorsabb lesz, méghozzá úgy, hogy teljesítmény tekintetében valójában masszív lemaradásban lesz.
A BMW a napokban hivatalosan is megerősítette, hogy már gőzerővel fejlesztik az első teljesen elektromos szériagyártású MINI-modellt, amely két év múlva, 2019-ben léphet piacra. Azt is megtudtuk, hogy az első zéró emissziós MINI a háromajtós ‘alapváltozatra’ épül, vagyis első ízben a klasszikus MINI-modell kapja meg az innovatív hajtást. Később persze egészen biztos, hogy további elektromos MINI-k…
A kiskategóriás autók alapjaira készített városi egyterű modellek hosszú éveken keresztül nagy népszerűségnek örvendtek, és egyre több gyártó szállt be a ‘buliba’. Nem is csodálkozhatunk a sikeren, hiszen megfizethető, rendszerint egyszerű és megbízható technikai alapokat használó, praktikus járgányokról van szó, amelyek alig foglalnak el több helyet, mint egy városi kisautó, viszont utas- és…
A használt Suzukik eladhatóságának rákfenéje, hogy temérdek van belőlük. Egy-egy extrával persze ki lehet tűnni a tömegből, például ha sok-sok sörrel együtt adják.
„A Lada? Az volt a legmenőbb” - ilyen, és ehhez hasonló felkiáltásokkal válaszolnak apáink és nagyapáink arra a kérdésre, hogy a rendszerváltás előtt milyen volt az orosz gyártó megítélése. A mai fiatalok már teljesen más okból – főleg a hátsókerékhajtás miatt – kedvelték meg a Lada korábbi autóit, de a Szovjetunió felbomlása után, a nyugati modellek megérkezésével bizony szépen lassan eltűntek az…